2019. július 26., péntek

Unokatesós napok 3.-Margitsziget

Kedden a Margitszigetre mentünk ki. Ide csak az enyéimmel is legalább egyszer kijövünk egy napra a szünetben, megnézzük a szökőkutat, a kis vadasparkot, nézzük a Dunát, a virágokat, elnyalunk egy fagylaltot, és mire a túlsó felén kibukkanunk, addigra már jól is esik hazamenni.
Bibione után megfordult a fejemben, hogy esetleg mehetnénk egy kört a szigeten itt is bringóval, de iszonyat drágának találtam, és nekünk nem is lett volna elég a kisebb, a nagyobbat kellett volna bérelni, azt meg ki tudja, hogy bírtuk volna-e hajtani a gyerekekkel, szóval erről inkább letettem.
De minden más az megvolt, leszámítva, hogy Marci keze miatt a játszóterezést most is kihagytuk.



A buborékos srác nagyon jól nyomta. A gyerekek imádták. Mondjuk én is. :-)





Elnyaltunk egy fagyit, aztán mentünk tovább. Marci szeret a szembejövőknek csakúgy odaköszönni, most is ezt csinálta, és végül egy őrült köszöngetőpartiba fulladt a gyaloglás.
A vadasparkban nekem ez a gyapjascsirke volt a kedvencem. Meg a nyúl répával :-)






Marci még mindenképpen meg akarta nézni a teknősbékákat  a japánkertben. Ez állandó program nálunk.



Kicsit még elidőztünk itt, néztük a teknősöket, meg a halakat.
Aztán a sziget túloldaláról jöttünk haza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése