2019. július 17., szerda

Nyaralás 6.rész- városnézős nap

Néhány nap nonstop strandolás után már kezdett egy kicsit a fülemen kijönni a sós víz, de főképp a homok, és mivel az időjárásjelzés szerint kicsit enyhébb napok jöttek, így jó ötletnek tűnt, hogy a délelőtti fürdést városnézésre cseréljük, és csak délután, amikor úgyis izgibb a fürdés a hullámok miatt, csak akkor menjünk le. Aztán rá kellett jönnünk, hogy  bár az előjelzés szerint borús időnek kéne lennie, és 25-26 foknak, de mégsem az van, hanem igencsak süt a nap, és akár strandra is mehettünk volna. 
Az ingatlanirodában, ahonnan az apartmant béreltük, találtam egy szórólapot, amin egy városnézést ajánlanak a közelben, Portogruaroba.  Sosem hallottam még a városról, de azt írta az internet, hogy egy igazi kis ékszerdoboz, amit a  "kis Velence" és az "árkádok városa" névvel illetnek, szóval gondoltam bizonyára érdemes egy kört tennünk a városban. 

Vasárnap lévén nem volt nagy nyüzsgés a városban, egy út széli parkolóban álltunk meg, amikor úgy gondoltuk, hogy már nem lehetünk messze a központtól. Ezt úgy szoktuk betájolni, hogyha már látjuk a templomtornyot, akkor bizonyára már közel vagyunk :-) 
És tényleg nagyon klassz helynek tűnt,  ahogy a hosszú árkádsor alatt sétálgattunk. Megvan ezeknek a házaknak a hangulata. 






Nagyon hamar eljutottunk a központi részhez, egy a  Lemene folyón átívelő kőhídon. Ó itt nagyon szép volt minden. Egyik oldalon egy régi malommal, ( a 12. századból), előttünk a ferdének tűnő, vagy valóban ferde harangtoronnyal, ami a római korból származik, messzebb pedig a folyó látványával.











Van itt egy Nemzeti Régészeti Múzeum, aminek mi csak az árkádja alatt sétáltunk át, és ahol római kori leletek, kövek, főképp a szomszédos Concordia Sagittariából, ami a következő állomásunk is lesz, valamint mindenféle bronztárgyakat, szobrokat, szerszámokat, freskókat és mozaikokat lehet odabent megnézni.


Csak mondom, hogy ez egy iskolaudvar :-)

Főtér a városházával.




Iszonyú meleg volt így déltájban, úgyhogy sokat nem kóboroltunk, hanem visszasétáltunk az autóhoz, és még átautóztunk a szomszédos Concordia Sagittariába, ahol ie. 1. századi római emlékek vannak, és részben a római út maradványai is láthatóak.


Marcikedvenc kiskacsák :-)

10. századi székesegyház, benne i.e. 1. századi emlékekkel. Bent éppen mise volt, úgyhogy nem tudtuk megnézni, utána pedig csak az ajtóból mertünk benézni, mert egy kisebb társaság ment be előttünk, és az egyik pasas áriázni kezdett a templomban. Húúúú, nagyon jó volt az akusztika. :-)


Harangtorony a 12. századból.






Innen már hazafelé indultunk, csodás olasz kis utakon :-)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése