2017. november 21., kedd

Győztesek

Fogok majd írni mindenfélékről, nyílt órákról, hétvégi pihenésről kettesben, meg ilyesmi, de mindennél előbbre valóbb most az, hogy tegnap délután volt a Bolyai verseny eredményhirdetése, amin szépen meg is jelentünk csapatostul, Angéla nénistül, szülőstől.
Bár már a 6 közé jutás is igen-igen szép eredménynek számított, nagy volt az izgalom és a számolgatás, hogy vajon a megszerzett 180 pont mire lesz elég. Angéla néni a regisztrációs kódjával látta a feladatsort, meg a pontszámokat, de csak a sajátunkat. 2 hibájuk volt a gyerekeknek, hogy ez mennyi pontlevonást ért, azt nem tudom, hasonlóan megy a pontozás, mint a Zrínyi matekon, hogy a rossz válasz is levonás, meg a be nem jelölt jó válasz is, némelyik feladat pedig még súlyozva is volt.
Szóval számolgattunk, latolgattunk, és mivel a 7-dik helyeztettek rendre 165 körüli pontszámokkal álltak, okunk volt reménykedni legalább egy dobogós helyezésben.
Aztán jöttek sorra az eredmények és a pontszámok, és amikor ott tartott a felsorolás, hogy
- 2. helyezett 175 ponttal....
akkor már lehetett örülni, hiszen ELSŐK lettek!!!! Így ők mehetnek a dec. 9-i országos döntőre.

Volt nagy öröm, meg egymás nyakába ugrálás, Angéla néni is nagyon örült. Még szép :-)

Itt még nagy az izgalom. 

Színpadon állva


Angéla néni is kapott oklevelet
 A csapat :-)

Hazafelé a kocsiban Angéla néni már át is váltott ünneplő üzemmódból feladattudatosra, és már forgatta a fogaskerekeket, hogy akkor mától újult erővel és energiával vessék bele magukat a folytatásba. Szorít az idő, alig pár hét van a döntőig, szóval húzós lesz a következő időszak (is). Nem mintha decemberben annyira unatkozni szoktunk volna :-D

2 megjegyzés:

  1. Ejha, hűha és aztaaa :) ... Szuper ügyesek, okosak, gondolom milyen büszkék vagytok rájuk :) !!! Gratulálok és nagy drukk a döntőre :) !!!

    VálaszTörlés