2017. november 25., szombat

Elkezdődött

Hittük is meg nem is, inkább csak reméltük, hogy egyszer eljön majd ez a nap, amikor belekezdhetünk a bővítésbe! Persze az utóbbi hetekben már nagyon közeledett, szinte már karnyújtásnyira volt, de úgy voltunk vele, hogy hiszem, ha látom, akkor kezdődik majd el, amikor itt lesznek a munkások. 
Ez a nap pedig ma jött el. 

Tegnap még fogtunk mindent a lakásból, aminek nem lett az elmúlt hetekben új gazdája és vagy felcipeltük a padlásra, vagy lecipeltük a mosókonyhába, vagy a lecipeltük a pincébe, és még a nappalin falát is végigraktuk könyvekkel. Ezek közül a padlásracipelés a lecefetebb meló, én legalábbis azt utálom a legjobban. Meg úgy egyébként a padlást is. Meg a cipekedést is. Így együtt meg különösen nemszeretem munka. 
A szemét a szemétbe került, a veszélyes hulladékok kupacban várják a garázs mellett, hogy a helyükre kerüljenek. Szerencsére a szomszéd kerületben épp most van lomtalanítás, így néhány dolgot és a veszélyes hulladékokat oda tudjuk vinni. 
Így ma reggel egy majdnem üres lakásban várhattuk a melósokat, akik jöttek is. Tulajdonképpen nem voltak túlszerszámozva, ha jól láttam 1-2 fogó és egy méretes spajszer volt náluk, de nem is volt ma másra szükség. 

Ilyen volt ma reggel. 



És ilyen lett délután 3-ra.



Padló felszedve. Radiátorok leszerelve. Redőnyök leszedve. A törmelékek bezsákolva. Jönnek még a csempéket leverni, a "járólapot" felverni, ami még van belőle, ajtókat-ablakokat kiszedni, falat bontani....

Motoszkál bennem az az érzés, hogy nem lesznek unalmas óráink az elkövetkező időszakban...

4 megjegyzés:

  1. Jó munkát kívánok a felújítás hoz biztos nagyon szép lesz :)

    VálaszTörlés
  2. Hű de jó :) ! Drukkolok és sok erőt kívánok nektek, unatkozni szerintem sem fogtok a közeljövőben :) !!!

    VálaszTörlés
  3. Unalmas egy kicsit sem lesz, tele lesz izgalommal. De nagyon jó időszak lesz, mèg akkor is, ha lesz egy csomó nagyon fárasztó nap, nagyon elegetek lesz a folyamatos munkából. Sok erőt nektek mindenhez, ami rátok vár. 👍☘️🌼😘

    VálaszTörlés
  4. De jó, de jó!!! Mi még toporgunk. ☺

    VálaszTörlés