2016. április 4., hétfő

Szombati focinap

Jó pár hete már, hogy Gyuri az egyik fociedzésen mondta, hogy akkor április 2-án meccs lesz skacok. Na azóta folyamatos beszédtéma volt, és ahogy egyre közeledett a várva várt nap, úgy lett egyre nagyobb az izgalom és a lelkesedés. A múlt héten már teljes lázban égtek. Még úgy is, hogy a hétfői foci a húsvét miatt kimaradt. Milánnak volt ez inkább nagy újdonság, neki ez volt az első igazi megmérettetése, Máté azért már több meccsen is volt, de Milán izgatottsága rá is átragadt. Meg hát akárhogy is mondja az ellenkezőjét, ő is nagyon készült rá, hogy Milánnal játszhat majd. 
Folyamatosan erről beszéltek, ezt tervezgették, komolyan videóra kellett volna venni, amikor vállt vállnak vetve vonultak haza az uszodából, és közben azt beszélték, hogy melyik táskába pakolnak, hogy mit visznek, hogy vajon melyik öltözőben kell majd átöltözni, hogy majd ki milyen cselt fog bevetni, hány gólt lenne jó lőni, stb, stb, stb, és Gyuri így, meg Gyuri úgy, ezt mondta, azt mondta, a végén már tényleg azt mondtam, hogy költözzenek oda Gyurihoz, vagy hozzuk ide őt a nappalinkba, mert ez már beteges. :)
Aztán végre eljött a nagy nap! Máté 2 korosztályban is pályára lépett, a nagyobbakkal és a kisebbekkel is, emiatt 9-re már ott kellett lennünk a pályán. 
Mondanom sem kell, hogy ilyenkor persze nem kellett őket költeni, fél 7-kor már összecsomagolva, majdhogynem útrakészen ücsörögtek a szőnyegen. Bezzeg ha suliba kell menni, akkor hosszasan kell könyörögni, hogy mozduljanak meg!
Mikor megérkeztünk, akkor már tetőfokán volt a hangulat, Milánnak ekkor még nem kellett átöltöznie, mert az ő csapata csak délben kezdett. A nagyokkal indult a torna. 
Máté az osztálytársaival volt egy csapatban, bár Gyuri szerint a másik, erősebb csapatban lett volna helye, de úgy gondolta, hogy húzóemberként jó lesz itt is Máté. Máté szerintem nem bánta, hogy a haverjaival lehet egy csapatban, igaz, így minden meccsen kikaptak :(  De becsülettel küzdöttek, nem volt azzal baj, csak nincsenek nagyon összeszokva. Máté viszont valóban kitűnt a többiek közül, látszott, hogy ő jár közülük plusz edzésre, a többi fiú csak a pénteki iskolai focin nyomja. Máté nagyon ügyesen cselezgetett, hajtott, futott, és gólt is szerzett. Tényleg ügyes volt! Kapott is a végén egy oklevelet az ügyes cselezésekért. :) 
A csapat

Díjátadó után Rudi bácsival, a mostani edzővel.

Az hiszem 4 meccset játszottak. Aztán volt egy kis pihenő, jöttek a kisebbek. Máténak is volt egy jó fél órája, hogy kicsit szusszanjon. Milán ekkor már teljes izgalomban volt! A kicsik kisebb pályán, kisebb kapura játszottak, és a csapatban is kevesebben voltak. Ők is négy meccset toltak. De ők viszont mind a négyszer lealázták az ellenfelet! Máté meg Milán a vállán vitte a csapatot! Csak úgy záporoztak a gólok, és olyan izgalmak voltak, olyan szurkolás ott a pálya szélén, mintha igai tétmeccsen lettünk volna. Itt mondjuk annyival jobb volt, hogy nem a távoli lelátón ültünk, mint korábban, hanem a pálya közvetlen szélén. Onnan könnyebb volt kiabálni! A gyerekek meg nagyon ügyesek voltak, és nagyon lelkesek. Az egyik meccsen Milán valahogy összement egy kisfiúval, én pont nem láttam a történést, de valahogy elestek, vagy a kissrác esett csak el, de pont úgy hogy az orrát beleverte Milán lábszárvédőjébe. Pályaorvost kellett hívni, mert vérzett az orra. Szegénykém :( Szerencsére nem volt komoly sérülés, gyorsan el is állt neki, na de mégis..
A végén, a díjátadón Milán is kapott egy elismerő oklevelet :) Úgyhogy két díjazottal zártuk a napot :) 




Húúúú, nagyon strapás nap volt! Én úúúúgy elfáradtam, mintha nekem kellett volna egész délelőtt fociznom. Rendesen éreztem a vádlimat a több órás ácsorgás után. Máté, ahhoz képest, hogy lenyomott 8 meccset, egészen egyben volt. Nem is tudott aludni, amikor hazajöttünk. Este mondjuk kidőlt, mint egy zsák krumpli. Milán ő délben is aludt, meg este is mint a bunda, és még vasárnap sem kelt fel idejekorán.
Ettől a déli focitól, és hogy pont szemben álltunk a nappal, mindenkinek pirosra sült a feje :) Jól megalapozzuk itt a nyári barnaságunkat.
Lesz még meccs, ez a mostani csak a kezdet volt. Aztán meg már most tolják a fiúknak az edzők a nyári edzőtábort. Megy itt a marketing kérem, tudják, hogy a gyerekeket kell felspanolni a táborral, ők meg majd kisírják itthon, hogy mehessenek. De erről egyelőre még nem beszélünk. De Gyuri nagyon mondja, hogy húúú a fiúknak mindenképpen ott kell lenniük, mert alapemberei a csapatnak. Hát majd meglátjuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése