2016. április 29., péntek

Hangszeres felvételi

Ezen a héten jött el végre a nap, amikor sor került a nagy hangszeres felvételire. Én szívesebben hívom hangszerválasztásnak, mint felvételinek, az úgy kevésbé megterhelő hangzású, és tulajdonképpen az is volt.
3 nap volt megadva, amikor tetszés szerint lehetett menni, 13-19 óra között. Mi kedden vállaltuk be.
Fel voltunk készülve, én legalábbis, hogy jó sokáig fog tartani, Ágota néni a szolfézstanár is felhívta erre a figyelmünket, hogy sokan lesznek, sokáig fog tartani, sorokat kell végigállni, de mindenképp hagyjuk, hogy a gyerekek mindent kipróbálhassanak, amit csak szeretnének, meg még amit nem azt is.

Kedden már ebéd után elhoztam Mátét a suliból, és rögtön a zeneiskolába mentünk. Negyed 3 körül volt ekkor. Már ekkor is sor volt, de mint később kiderült, az a sor még nem volt igazi sor :) Mi nagyjából 20 perc alatt eljutottunk az igazgató úr elé, aki kicsit elbeszélgetett Mátéval, meg velem is, megnézte a kezét, a száját, hogy mihez lenne jó. Meg is énekeltették, és jól le irgumburgumoltak ENGEM, hogy miért nem éneklek a gyerekekkel, mert hogy van Máténak hallása, az hallatszik, csak hangja nincs még elég. Ahhoz meg hogy legyen, sokat kéne énekelni.

Igazgató:- Magának van hallása?
Én:- Nem tudom.
I:- Szokott énekelni?
Én:- Nem jellemző.
I:- Énekeljen csak nekem valamit!
Én: Néztem kerek szemekkel, és a mögöttünk kígyózó sor felé pislogtam.
I:- Na jó, akkor csak lalázza utánam.
Dalolt két dallamot, én meg vissza.
I:- Na, magának is van hallása! Tessék énekelni! Vegyen egy népdalos könyvet, és gyerekenként nap 10-15 percet tessék énekelni!


Jól megkaptam.

Várakozunk

Ez után aztán elkezdtük szépen sorra járni a nagyteremben lévő asztalokat, és kipróbálgatni a hangszereket. Eleinte jó volt, mert nem volt akkora tömeg, és mindig volt egy-egy asztal, ami épp megürült, és oda lehetett menni. Sorra próbáltuk a fúvósokat, és egyik szebb és jobb volt, mint a másik, bár pont a rázfúvósokkal gyűlt meg Máté baja, mert a bácsi szerint nem tudja jól feszíteni a száját. De közben pedig, amikor mégis a kezébe adott egy trombitát, azt meg úgy fújta, mint aki erre termett. A fickó csak hüledezett, mert 2 nagyon nehéz hangot is sikerült kifújnia a hangszerből, így végül csak felírta a listájára, mint potenciális jelölt. 
Nekem nagyon tetszett a fagott. Máténak is, valahogy benne nem volt meg az a bizsergés, ami bennem. Pedig jól fújta, és elégedettek is voltak vele. Ugyanígy az oboa is. 
A fúvósok után elkezdtünk sorba állni a vonósoknál. 
Elsőként a hegedűhöz jutottunk oda. És Máténál első látásra fogásra szerelem lett. Nem tudom, mi fogta meg benne annyira, hogy ez után már folyton csak azt emlegette, hogy a hegedű, ő azt szeretné leginkább. Mondjuk kedvesek is voltak nagyon a hegedűsök. Nagyon dicsérték, hogy milyen jól ráfogott elsőre, hogy jók a kezei, az izületei, teljesen odavoltak. Meg hogy milyen aranyos, hogy mosolyog, nézd, hogy mosolyog hegedűvel a kezében.... ami nem hiszem, hogy szempont lenne, de Máté tűrte jól tűrte az ajnározást. Egy lépésre voltunk csak attól, hogy mint a Dennis és komiszban oda ne jöjjenek és szét ne borzolják a fejét :) A hegedűs néni, gondolom a tanszakvezető nagyon biztatta Mátét, hogy jöjjön hegedülni, már úgymond egy tanárt is leszervezett neki, kérdezgette a mellette ülőket, hogy "Tibi, nálad van hely, te vállalnád a Mátét? Persze, szerintem lesz helyem, hozzám jöhet! Én szívesen dolgoznék vele! " - hát kb. így. Végül kapott egy nagy szivecskét a neve mellé. Csak futólag tudtam a papírba belepislantani, és voltak ott olyanok, akiknél csak kis szivecske volt, volt akinél 2 kis szivecske, szóval elég jól lett súlyozva itt Máté. 

Azt gondoltam ezen felbuzdulva a cselló is majd magához húzza, de ott nem pattant ki a szikra, a néni ugyan itt is felírta, és Máténak is tetszett, de továbbra is hegedűpárti maradt. Pedig azzal a csellóval is olyan szépen mutatott Máté! 


 A nagy meglepetés a cimbalom volt, amihez csak úgy odamentünk, mert még nem láttunk ilyet se közelről, se távolról. Hát valami csodaszép az a hangszer! 
A cimbalom tanár egy cseh pasi volt, aki borzasztó vicces és közvetlen volt, pillanatok alatt oldotta a gyerekekben azt a pici kis megilletődöttséget is, ami bennük volt. (nem úgy, mint a trombitás, aki inkább stresszelt, engem legalábbis, semmint bátorította volna a gyerekeket.) Kipróbálták a cimbalmot, és rögtön el is játszották a süss fel napot :) És itt is odavolt a tanár, hogy milyen jó keze van Máténak, hogy 10 gyerekből jó ha 2-nek van ilyen laza csuklója, és hogy az a nagyon jó, hogy ugyanakkorát tud már most ütni mind a két kezével, pedig ezt sokan tudatosan tudják csak megtanulni hosszú idő alatt. És bár Máté még a cimbalomhoz is kicsi, nőnie kéne még vagy 10-15 centit, hogy a felső sorokat is simán elérje, de azt mondta hogy ő bizony felírja a listájára, mert ha úgy van, akkor majd legfeljebb az alsó részen tanulnak addig. Persze nem félek én attól, hogy bekerülne Máté cimbalomra, mert ott, csakúgy mint a gitáron és az ütősöknél csakis várólistára lehet kerülni, mert alig van üres hely. Ráadásul jövőre már nem is lesz itt ez a cseh pasi :(  De azért ha már ő felvett a listájára, hát mi is beírtuk valami sokadik helyen. Ha ez a tanár lenne jövőre is, akkor szerintem még el is gondolkodtunk volna rajta, hogy hegedű vagy cimbalom, de így nem volt kérdés. 


Végül egy hegedű-trombita-fagott-cselló-oboa-cimbalom sorrendet állítottunk fel. A trombita nagy vonzereje az ez után a délután után az, hogy trombitát a mi sulinkban is oktatnak. Ami azért nagy könnyebbség lenne. 

Amit nem írtunk be, mert kicsi volt még hozzá Máté, viszont azt mondták, hogy ha gondolkodunk benne, akkor jövőre érdemes megpróbálni, az a szaxofon és a klarinét. Mind a kettő elég nehéz, és ezért nem javasolták még Máténak.

Hát nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz, és hogy végül hová sikerül bejutni. Máté most nagyon bízik a hegedűben. Minden nap elmondja, hogy reméli, hogy bekerül hegedűre. :) Olyan kis édes. Izgi-izgi. Elvileg május 9-én, (vagy azon a héten?) lesz eredmény. Addig meg tűkön ülünk.

7 megjegyzés:

  1. De érdekes bejegyzés volt! :)

    Nohát akkor tessék énekelni! :) Én sem igen szoktam, bevallom, amióta nagyobbacskák. Mostanában ugyan "A trón úgy csábít, nagyon hív" című klasszikusra szoktuk rágyújtani, de erre nem mondanám, hogy rendszeres éneklésnek számít.

    Klassz ez a hangszerválasztós móka, nálunk nem volt ilyen, pedig kíváncsi lettem volna nagyon, hogy mihez van érzéke Rékának. Nálunk az a kérdés, hogy lesz e váltás furulyáról fuvolára, magam sem tudom, szeretném e...Ha öröme lesz benne Rékának, akkor nyilván. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk is szerintem csak azért van ez a rendszer, mert rengeteg a gyerek és kevés a hely.
      Nekem is vannak/voltak a hegedűvel fenntartásaim, de hát... ha az lesz, hát az lesz. Valahogy majdcsak elviselem a cincogást (is) :)

      Törlés
    2. :-) szoktam forgatni a szemem,amikor gyakorol.persze titokban.néhány hang begyakorlása családpróbáló,a zenetanár is megmondta. :-)

      Törlés
  2. Nálunk ez így hangzott volna:-Szoktak énekelni? -Hát persze:jó,jó, jó nekeeem....

    Na komolyabban: érdekes, hogy ilyen komoly hangszeres felvételi volt. Nálunk Zoziéknál az egész osztály ment együtt. Mi pedig csak akkor amikor a beiratkozás volt. Akkor kellett mondani milyen hangszert választottunk. Na jó, itt sokkal kevesebb a gyerek.
    Bármin szívből fog zenélni, ha ő úgy érzi az az igazi. A hegedű nehéz, de nagyon szép.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na jóóóó, István királyból mi is szoktunk énekelni, de itt konkrétan népdalokra gondolt a bácsi. Javasolta is, hogy vegyek egy népdalos könyvet :)

      Ott, benne lenni, nem volt olyan komoly. Inkább tényleg csak amolyan ismerkedés volt, választás, próbálgatás.
      Sajnos (nem sajnos?) a mi kerületünk nagyon nagy, sok a gyerek, sok a zenélni akaró gyerek/szülő, de sajnos csak 1 zeneiskola van adott számú pedagógussal. Hosszú várólisták vannak egyes hangszereken. Ezért is van az, hogy többmindenre érdemes jelentkezni, mert akkor nagyobb eséllyel jut a gyerek hangszerhez a köv. tanévben. Aztán ha nem pont arra, amit nagyon szeretett volna, akkor jövőre lehet újra próbálni a bejutást, de az is lehet, hogy megtetszik neki 1 év alatt. Hát nem egyszerű ez.
      Reméljük a legjobbakat :)
      A hegedűvel pont a nehézsége miatt vannak fenntartásaim, és nagyon remélem, hogy ha sikerül bejutnia Máténak, akkor eléggé lelkes lesz a későbbiekben is hozzá.

      Törlés