2014. szeptember 5., péntek

Harmadik-negyedik

Túl vagyunk a harmadik, majd villámgyorsan a negyedik napon is, és már az ötödiket tapossuk. Az ötödikről, a mairól egyelőre nem tudok sok érdekeset mondani, hacsak azt nem, hogy már megint biciklipumpálással kellett kezdenem a napot... ááááá.... ezt mennyire nem szeretem. Mármint a biciklipumpálást úgy általában. A másik említésre méltó, hogy Milán indiánszökelléssel közlekedik a mosdó és a csoportszoba között. Vidáman csicseregve, hangosan Jóreggelt-et harsongva lép be, és foglalja el a helyét a reggelizőasztalnál. Jó ezt látni. Megnyugtató. 
Mint ahogy az is, hogy saját kérésére szerda óta Mátéért megyek először délután, hogy ő még kimehessen az udvarra a többiekkel. Mivel Mátét 4-kor tudom legkorábban elhozni, így bizony igencsak fél 5 körül jár már, mire Milánért visszeérünk, de mindig vidáman, mosolygósan fogad, szalad még egy tiszteletkört az udvaron, mielőtt kerítésen kívülre kerül. 
Olyan nagy fiú lett így hirtelen. Valamelyik nap az ovi felé vitt az utam a piac felé menet, és meglestem, ahogy játszik. Olyan nagyon nagyfiús volt!!!! 
Kati néni is azt mondta, amit én is látok, hogy jó neki, hogy ottalszik, szemmel láthatóan belerázódott a közösségbe, és barátkozik, nem csak tűri a többiek barátkozását. Kati néni egyébként nagyon dícséri, minden téren. hogy milyen ügyes, milyen szorgalmas, milyen önálló, hogy olyan jókedélyű, mindig mosolyog, vidám. 
A héten már csináltak gyurmából és hurkapálcikából egy embert, meg egy lovacskát, és vágtak egy papírterítőt. Nagyon szép lett. Emellett rajzolt egy szép színes várat a benti  faliújságra. 

Milán papírterítője
Máté is jól veszi a napokat, egyelőre lelkes, és minden reggel boldogan megy iskolába. Lassan fölveszik a munka fonalát, minden napra van valami új.  Volt már hittan órájuk, és nagyon ügyesen elmesélte, hogy miről beszélgettek. elkezdtek már matekozni is. Minden nap van valami mozgás, szerdán még nem is öltöztek át, tegnap viszont már fociztak is, és kaptak műfüves pályára való focicipőt, hosszúzoknit, és mezt is. Hogy pontosan mi is volt ez, és hogy zajlott, arról pontosan nem sokat tudok, csak amennyit Máté mesélt, de tavasszal volt arról szó, hogy majd lesz foci, de hogy ez az volt-e már? Mindenestre ez volt a nap fénypontja!

Jövő hétre szerintem már konkrét órarendet is kapunk. 

Nekem kell még idő, hogy belerázódjak, hogy felvegyem a ritmust, bár Mátét sem kell esténként altatni, sőt van amikor észrevétlenül elszunnyad a kanapén. Milán, mivel az oviban alszik, ő kicsit tovább bírja. Marcival pedig délben szoktam küzdeni, mert ebéd után rendre húzná a kis szandálját, hogy menjünk a fiúkért. 
Nekem egyelőre hiányzik a nyár lassúsága, időtlensége, hogy még ha fel is ébredtünk korán, mert Marci koránkelő, akkor is lehetett még lustálkodni, rákészülni a napra, nem volt annyira szorított a napirend napközben sem. Micsoda szerencse, hogy délidőben még megtehetem, hogy kicsit én is szunyókáljak :)

Ma már végre péntek! Nem is emlékszem, hogy mikor vártam utoljára ennyire a pénteket :)

1 megjegyzés: