Mondhatnám, hogy az élet ismétli önmagát... mondhatnám, hogy a gyerekeink valóban tükröt mutatnak felénk.... mondhatnék még ezer más közhelyet is...
De tény, hogy mindig extra szívdobogást, és bizsergést érzek, amikor önmagamat vélem felfedezi az ösztönös kis mozdulataikban. És egyben félelmetesen figyelemfelkeltő is, hogy vigyázzak, nehogy egyszer egy olyan pillanatom égjen beléjük végérvényesen, amit nagyon nem akarok, amit legszívesebben magam előtt is letagadnék, elfelejtenék, viszontlátni pedig semmi pénzért nem akarnám.
Most nem ilyenről van szó, hanem az altatásról. Már Mátéval is átestünk egy nagy Mangaaltatós korszakon, nekem már akkor is csordultig telt a szívem, most pedig, hogy visszanéztem az akkori videókat (itt és itt) megint csak eltöprengtem, hogy hová szalad az idő.... mikor lett Mátéból ilyen nagy fiú mint most???? Hiszen akkor-ott még olyan kicsike volt, még beszélni sem tudott rendesen... most meg.....
Most meg már Milán is másol, utánoz, tükröt tart, és nyuszikát altat... éppen úgy ahogy én őt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése