Vasárnapi Margitszigetes sokképes

A hétvége nálunk általában úgy zajlik, hogy szombat délelőtt rendszerint családilag berongyolunk egy közeli bevásárlóközpontba és ott az élelmiszereken kívül megvesszük/igyekszünk megvenni mindent ami  még kell, ruhákat, cipőket, könyveket, drogériákat, ilyesmiket. Erre rá is megy a szombat délelőttünk és még az ebéd utáni időből is egy kicsi. Mire hazaérünk, addigra már csak gyors ebéd a maradékból, és már mennek is a fiúk aludni. Mióta Máté ovis a szombat délután el is telik az alvással, durván 3 órákat alszik, de volt már hogy 4-et is aludt, azaz fél5-5 körül is van mire mindenki magához tér. Ilyenkor pedig már nem sok mindenre van idő/kedv, most hogy szép idő van a fiúk kimennek a kertbe, én pedig főzök valamit.

De hogy ne maradjon kihasználatlanul a vénasszonyok nyara, így vasárnapra igyekszünk kitalálni valami szabadban tölthető programot, ami az én kívánságaimnak megfelelően nem a megszokott XYZ utca által körülhatárolt részen van, hanem bárhol máshol.

Nemrégiben olvastam, hogy hivatalosan is átadtak a Margitszigeten egy új játszóteret, egy ökojátszóteret, az Árpád híd lábánál. Ódákat zengtek róla, hogy mennyire hiperszuper, merthogy minden természetes alapanyagokból készült, az EU jóváhagyásával, svéd finanszírozással. Gondoltam hát nézzük meg!

A játszótérre villámgyorsan rátaláltunk, tényleg ott van ahol mondták, rögtön ahogy lejövünk a hídról balra.

Első ránézésre tényleg nagyon szuper a hely, minden nagyon új, minden nagyon szép, és minden játék nagyon újhullámos, nem a megszokott mászófal-csúszda-homokozó-hinta ilyenolyan kombinációja, hanem vannak itt mindenféle egyensúlyozó gerendák, meg mászókötelek, meg ráülős csúszda, szóval valóban klassz lehetne.

Csakhogy ahogy közelebb értünk, akkor már nem volt minden olyan szuper. A hely szerintem borzasztóan kicsi. Akkora, hogy még egy szimpla lakótelepi játszótérnek is alig menne el, nemhogy egy olyan frekventált és egyébként is túlzsúfolt helyen, mint a Margitsziget. A kis terület ellenére viszont túl sok a játék, ami még a térdigsüppedős homok ellenére is balesetveszélyes, pláne ha sok a gyerek, (márpedig sok volt ) szerintem. Főleg, hogy az ismeretlen játékok miatt a gyerekek nem olyan ügyesek-gyorsak, mint ahogy mondjuk ismerős terepen lennének, és így nagy  volt a torlódás, és egy hajszálnyival több volt a lökdösődés, mint amennyi az én ingerküszöböm, ami pedig  a megítélésem szerint nagyobb mint az átlaganyáké.

Szóval próbáltunk lavírozni. Milán sittysutty leragadt a kicsinek ajánlott részen, ahol volt 2 miniatűr hajócska, aminek a kormányán mindig legalább 3 gyerek osztozott.

Mátét pedig próbáltam mindig arrafelé terelni, ahol épp nem volt senki, vagy legalább kevesebben voltak. Neki amúgy nagyon tetszettek a mászós cuccok, a rönkökből rakott mozgó járda, az egyensúlyozós gerenda, és nagyon ügyes is volt rajtuk.

A játszótér körül van néhány ismeretterjesztő tábla kitéve állatokról-növényekről, ami mondjuk ötletes és aranyos, és a levélformájú rugóshinták is nagyon tetszettek.

Az már kevésbé tetszett, hogy a játszótér nincs körbekerítve semmivel. Nehogy kerítés, de még csak egy sövény vagy virágágyás sem választja el a játszóteret a Dunától. Na jó, közöttük van a futópálya, de hát az az én gyerekeimnek speciel nem nagy akadály. És nem csak az enyémek voltak azok, akik amikor meghallottak egy hajókürtöt, vagy egy szirénát, vagy akármit rögtön arccal a Duna felé fordultak, ami kábé 10 méterre se volt tőlünk. Szóval szerintem ez nagyon nem jó így. De hát nem is kérdeztek meg engem, hogy hogy legyen....

Nem is töltöttünk itt sok időt, nagyjából 20-30 perc alatt kihoztuk a helyből a maximumot, a fiúk motorra-bringára pattanttak és belevetettük magunkat a sziget belsejébe, és jónagyot sétáltunk. Eleinte. Amíg a fiúk el nem kezdtek fáradni, és akkor hol az egyik hol a másik állt meg kétlépésenként, kért enni-inni, majd megint megállt. Nagy nehezen elvergődtünk a kolostorromokhoz, ahol kicsit megint erőre kaptak, és nagy élvezettek mászkáltak a romokon, és szaladgáltak a romok alkotta labirintusban.

Aztán mikor Milán már másodjára szedetett le magáról mindent és állt oda egy fa tövéhez pisipózban csakhogy kipréseljen magából 1 csöppnyi anyagot, (kétségtelenül elindult a szobatisztaság felé) akkor gyorsan lefújtuk a még betervezett állatsimogatót, mert gyorsa fejszámolással arra jutottunk, hogy ebben a tempóban még a jövő hétig sem érnénk oda, nemhogy még vissza a kocsihoz. Így egy észrevétlenül gyors hátraarccal elindultunk visszafelé. Két nyűglődés között még begyűjtöttünk egy csomó makkot és gesztenyét.

Nagyon szeretem ilyenkor az őszt, amikor még elég meleg van ahhoz, hogy kényelmesen sétálgassunk, és már hullanak a levelek. Ilyenkor a legszebb szerintem a természet, a színes falombok, a fák alatti puha ezerszínű levéltakaró, a vízen megcsillanó őszi napsütés  semmihez nem hasonlítható.

Összességében jól telt a délelőtt, leszámítva a nyűglődést a végefelé, és hogy kicsit csalódtam a játszótérben, amin aztán lehet, hogy egy hétköznapi látogatás kicsit javítana, de annyit biztosan nem, hogy pozitívan tudjak róla nyilatkozni. De minden nekem negatívat leszámítva érdekes színfoltja lehet ez a városnak.