Kiborít

Most épp Matyi.... Biztos a labilis lelkiállapotomnak is köszönhető, hogy pár napja nehezebben veszem a Matyi által támasztott akadályokat. Bár még mindig fenntartom azon álláspontomat, hogy Matyi alapvetően jó gyerek, általában mindent meg lehet vele beszélni, vagy elterelni valami mással a figyelmét a rosszasságról, szóval általában jó partner.

De két napja, komolyan, mintha legalábbis süket lenne, vagy nem egy nyelvet beszélnénk. Nap végére egyszerűen az az érzésem támad, mintha egész nap csak azt hajtogattam volna, hogy "Matyi, ezt vagy azt ne csináld!" Máskor is van ilyen, de akkor mintha nem kéne 800-szor szólnom, hogy 801-edjére is csináljon valamit, amit nem szabad, vagy nem szeretném, ha csinálna.

Vannak vissza-visszatérő csínyek, ilyen például néhány fiók kipakolása, amiben olyasmiket tartunk, ami vagy fontos, vagy egyáltalán nem gyerek kezébe való. Lehetne mondani, hogy tegyük máshová, magasabbra, stb, de felesleges, Matyi előtt már nincsenek akadályok, bárhová fel tud mászni, és fel is mászik, szóval ha így tennénk, akkor csak dupla lenne a kockázat. Így Matyi mindig pakol, vagy pakolni szeretne.

A palettát színesítette a székreállással, szépen odaviszi a kisszékét a szekrény elé, és egyre feljebb kapaszkodik, és pakol. És pedig idegbajt kapok. Egyrészt mert pakol, másrészt meg félek, hogy le fog esni.

Most már arra is rájött, elvégre nem hülye, hogy ha székre áll, akkor a villanyt is fel tudja kapcsolni. Fel is kapcsolja. Napjában többszázszor, amivel megint csak kiborít.

Porolja a konyhában a szőnyeget, egyszer, kétszer, sokszor, ami főzés közben megint csak nem szerencsés. Sőt... most már eléri a kilincset, és így minden akadály megszűnt létezni, a kamrába rejtett seprőt most már naponta akárhányszor előveszi, kiporolja a szőnyeget, felseper, visszapakol, és kezdi előlről. Közben kétszer jól becsapja az ajtót.

Én pedig már hülyének érzem magamat, hogy folyamatosan csak Matyizok. És próbálok higgadt maradni... egyre kevesebb sikerrel.

Persze sejtem, hogy mindennek a magyarázata talán az, hogy Matyi is érzi, hogy valami nincs rendben a lelkemmel. Hogy ahelyett hogy 100%-ban ott lennék vele, félig  mindig valahol máshol vagyok gondolatban, hogy tele vagyok aggodalommal, és gondolom, csak próbálja magára terelni a maximális figyelmemet. Ezt abból gondolom, hogy amikor tényleg sikerül kikapcsolni az agyamat, akkor nincs is semmi gond, akkor nincs rosszcsontság, csínytevés, szófogadatlanság.

Egy szó, mint száz, össze kell szednem magamat, nincs mese!!!!