Az idei karácsonyunkra nagyban rányomta/ja bélyegét az a bizonytalansági faktor, hogy nem tudjuk mit hoz a ma, és mit hoz a holnap. Ennek fényében aztán minden volt nálunk, ami 3 napba belefér.
Volt egész jól sikerült elsőhalászlé, elmaradt vacsora, parázs vita, (csak a szokásos)duzzogás, kibékülés, faállítás, facsodálás, csillagszóró minden mennyiségben, mert Matyinak nagyon bejött. Volt überbrutál matyihiszti, majd nagy összebújások, mókázások, ajándékbontás, majd azzal szaladgálás körbe-körbe a lakásban.
Matyi remekül képes az pattanásig feszült idegeimen táncolni, majd mikor a kiborulásomat sírásban vezetem le, akkor jön és puszit ad, bújik, és mondja, hogy "anya tír". Ilyenkor látszik rajta némi megbánás, amit 5 perc múlva már rég elfelejt, de imádom.
Az elmúlt napok mérlege 1db összetört pohár, 2db fiókba zárt matyiujj (semmi komoly), terítőre borított üdítő, földre szórt kávé, és még egy csomó minden, amit vagy én ejtek a földre, mert olyan koncentrált vagyok, vagy Matyi dob oda, direkt, és néhány kevésbé jól sikerült fénykép, és egyetlenegy olyan sem, amin mind a 3-an viszonylag korrektül néznénk ki.
Volt mennydörgéssel kísért zivatar, ami Matyinak legalább annyira bejövős volt, mint a csillagszóró, és még órákkal utána is mutatott ki az ablakon, hogy bizony történik valami igen érdekes.
Vannak rendszeres Pocaktesó bejelentkezések, hol itt tolja ki a lábacskáját, hol ott a könyökét, olykor-olykor bekeményít, tolja lefelé a buksiját, ez nem túl jó. Most van lehülés, hidegfront, de mi még egyben vagyunk. (nemvacsorautáni pocakkerület 101 cm, kilók száma 67.)
Íme:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése