Hétvégi nyüzsi

Csütörtök este szerencsésen hazaértünk. Máté eddigi legjobban viselt alvás nélküli repülőútja volt, majd a taxiban elaludt, persze 3 saroknyira a házunktól. Itthon kitörő örömmel fogadta az otthont édes otthont, és vette birtokba a rég elfeledett játékait, legfőképp a motorját, amiről le sem szállt este 11-ig, addig rótta a köröket a szoba közepén. Ennek annyira nem örültem, mert az akkor már több napos fejfájásom kezdett elviselhetetlen méreteket ölteni, ami aztán elviselhetetlenné is vált, és éjjel muszáj volt bevennem egy fájdalomcsillapítót, bármennyire is nem akartam, de nem tudtam tőle aludni. 

Péntek reggel voltam hivatalos az Afp vérvételre. A rossz éjszaka után nem esett túl jól a korai kelés, sőt... elég rosszul esett. És bár korábban vártam már ezt a napot, mert ilyenkor egy kis időt csakmiketten vagyunk PocakTesóval, de most valahogy nem tudtam ráhangolódni, minden erőmmel azon voltam, hogy nehogy kicsússzon a lábam alól a talaj valahol a lakás és a kórház között félúton. Szerencsére hamar végeztem, és egy óra múlva már otthon is voltam, és Matyi déli alvásakor nekem is sikerült egy kicsit mellé kucorodni, és egy kis lelket verni magamba.

Szükség is volt rá, mert ezután kezdődött csak igazából a nap. Miután HuncAnyu újra elérhetővé tette magát a külvilág számára, egy gyors egyeztetés után HuncAnyu javaslatára egy hiperszuper cukrászda  felé vettük az irányt (a link is Tőle van ám :), ahol még játszóház is van. Matyi útban odafelé egy hatalmasat zakózott, az esést mondjuk nem láttam, de a végeredményt, a fején lévő plezúrt még ma is csodálhatom, és ez az esés kicsit elvette a kedvét az élettől, sírt még akkor is amikor kis késéssel betoppantunk a játékok birodalmába. Még szerencse, hogy Apa a hosszas maradjak-nemaradjak vitája önmagával a maradás mellettdőlt el, így míg ő vígasztalta az elesett madárkánkat, addig én gondtalanull belevethettem magamat a csajos társalgásba messzirőljött  Hugómamival és Huncanyuval, és megcsodálhattam az igazi Hugót, aki élőben még jobban levett a lábamról. Hugómumiban pedig azt hiszem egy újabb lelki társat találtam, és már most nagyon várom az újabb találkozót, amikor talán kicsit több lesz az idő, kevésbé leszek szétszórt. 

Közben Matyi is magára talált, és miután felfedezte a különböző járgányokat, gyorsan feledte bánatát, és miután tett néhány kört egy hagyományos motorral, majd egy nyulassal, bepattant egy FrédiBéni járgányba, és ki sem akart onnan szállni.

 

 

Játszóház után legurítottunk még egy-egy isteni süteményt, Hugót ekkorra már Álomföldre tologatta az Apukája, Hunor pedig miután visszaszökött Játékországba fáradtságát bizonyítandó becsukta ujjacskáit a mozgóajtó közé. Szerencsére nem történt baj, csak ijedtség, de az incidenst  jelnek véve szedtük a sátorfánkat.

Utunk innen egy másik buliba vitt, ahol Matyi igazi partiarcként jött-ment, evett-ivott, táncolt, és ismerkedett. 11 körül én mondtam, hogy menjünk haza, mert nem bírom a szemem nyitva tartani, és a fejfájásom ismét kezdett előjönni, a Fiatalember szerintem még maradt volna, akár hajnalig is. 

Szombat délelőtt a fiúknak kertészkedéssel telt, Matyi kitartóan sertepertélt Apa mellett a kertben, követte a fűnyírót, vagy épp menekült előle, és nagyon élvezte. Majd paradicsomot szüretelt, amit pampi-nak , vagy egyszerűen csak dodó-nak(értsd: labda) hív. ÉS rájöttem, hogy ismeri a színeket, legalábbis a pirosat mindenképpen, mert amikor mondtuk neki, hogy csak a pirosakat szedje, ez nem okozott nála fennakadást. Persze amikor elfogytak a pirosak nekilátott a zöldeknek is. 

 

 

Délutánra a Millenáris-beli Babanet találkozó volt beiktatva, újra  csak Hugómamiékkal, de kicsit túlkombináltuk a dolgot, és végül nekünk ez kimaradt, helyette azonban elmentünk bevásárolni, és telefont nézni-venni Nekem, mert a régi úgy tűnt, hogy hosszas betegeskedés után végleg feladja a harcot, de hát 6 éves volt a drágám, szóval megszolgálta már az időt ,pláne, hogy az elmúlt 1 évben Matyi által fokozott terhelésnek volt kitéve. Működött ő kisautóként a földön tologatva, labdaként nagyot repülve, távirányítóként és még sorolhatnám, persze mindezt Matyi által egy óvatlan pillanatban megszerezve. 

A telefonvásárlásra végül vasárnap került csak sor, és végül sikerült a Családfőnél egy alsóközépkategóriás, nem gagyi egybengumi gombos, szép darabot kialkudni, így most újra elérhető vagyok az éteren keresztül, és ez jó!

Szóval igazán tartalmas és zsúfolt hétvégén vagyunk túl, ma délután pedig a Doktorbácsival van randim, aki remélem rápislant a Bentlakóra, és megnyugtatja olykor háborgó lelkemet, hogy minden rendben odabent.