Megírta

 Ma délelőtt Marci is megírta a központi felvételit, és ezzel egy hosszú, fárasztó, ordítozásokkal, csapkodásokkal, dührohamokkal  ( Marci), infarktusközeli állapotokkal ( én) teli időszaknak tettünk félig-meddig pontot.

Nem volt ez könnyű menet, még úgy sem, hogy sokkal kevesebb energiát tudtunk belefektetni a felkészülésbe, mint a nagyokkal. Marci, habitusából adódóan, sem alkalmas olyan feszített feladatsor csinálásra, mint mondjuk Milán. Ő sokkal hangulatfüggőbb, és ha olyanja volt, akkor jól lehetett vele együttműködni, ha meg másmilyenje, akkor meg csak a veszekedés volt eredmény nélkül.

Épp ezért volt nagy az izgalom, hogy vajon a szombat délelőtt milyen állapotban találja majd Marcit. 

A héten azért már sikerült szerintem lelkileg is ráhangolódnia, és sikerült vele megértetnünk, hogy nem vérre megy a dolog, de fontos, hogy odafigyelve a lehető legtöbbet tudja kihozni magából. Aztán majd lesz, ahogy lesz. Ha rosszul sikerül, vagy nem elég jól, akkor sincsen semmi. 

A Fasoriban írta meg a feladatsort, és Milánnal együtt kísértük. Úgy tűnt, Marcinak biztonságot ad, ha Milán is elkíséri. Mégiscsak az ő iskolája. 

Először a nyelvtant irták, ami nekünk szerencsés volt, mert azt Marci jobban szerette, és várhatóan jobban is ment neki. 

A nyelvtan után ha nem is vidáman, de jó hangulatban, nem elkenődve jött ki, aminek örültünk, mert nem kellett a rövidke kis szünetet azzal tölteni, hogy lelket verjük belé. 

A matekról már kevésbé vidáman jött ki. Azt mondta nehéznek érezte. Meg hogy volt egy olyan feladat, amitől itthon dührohamot kapott volna, de ott nem kapott szerencsére, csak kicsit könnyesedett be a szeme sarka. 

Édesem ♥️🤗 

Hát így... Most szusszanunk egy kicsit. Aztán jövő héten majd pontszámokat is fogunk tudni, aztán majd meglátjuk, mire elég, és hogyan tovább. 

Újévi kirándulás a Bölcső-hegyre

Néhány éve már rendszeres, hogy újévkor kirándulni megyünk. Ennek igazából tányleg nem volt semmi akadálya, hiszen mondhatni tavaszias meleg van/volt, és ez azóta is tart, aminek nyilván meg lesz majd a böjtje, amikor áprilisban meg még mindig tél lesz, de kirándulni pont jó volt az a 10 fok körüli hőmérséklet. 

Először a Nagy -Szénásban gondolkodtunk, mert Ferinek ott nagyon tetszett, amikor ott voltunk, de mivel nem keltünk túl korán, meg a reggelivel is kényelmesen haladtunk, így újraterveztünk, hogy ne kelljen átlósan keresztbevágni a városon, így kerültünk a Szentendre fölötti Bölcső-hegyi kilátóhoz 

A kilátót tavaly (mármint tavaly-tavaly, 2021-ben ) adták át újra, mert a hegy régi kilátója már nagyon megrongálódott, és újat építettek helyette. Szóval egy jó úticélnak tűnt. 

A Lajos-forrást egyszer már beterveztük, amikor a Vasas-szakadékhoz mentünk, akkor ugyanott parkoltunk, ahol most, is, az Anna-völgyi vízesésnél, de akkor valahogy nem jutottunk el a forrásig, cserébe akkor is nagyon jót kirándultunk, de most akkor mindenképpen az volt a terv, hogy Lajos-forrás, és onnan fel a hegyre. 

Persze nem volt ez azért olyan sima, mert amikor a betonútról megláttuk/tam a vízesést, akkor persze le kellett oda menni. volt is mellette egy klassz erdei ösvény, és még emberek is voltak rajta, jól nézett ki. 

Jó is volt, és úgy néztük a térképen, hogy majd kicsit arrébb majd fog felvelé vezetni egy ösvény, amin vissza tudunk térni az útra. De az az ösvény vagy nem volt, vagy elvétettük, vagy nem ott volt, ahová mi gondoltuk, de a lényeg, hogy volt egy kemény 20 percünk, amikor mindenféle dzsindzsáson és szúrós bokorrengetegen kellett átverekedni magunkat, hogy ráleljünk az ösvényre. Végül azért meglett. 

És bár szép napos időben indultunk, mire visszaértünk a forrás felé vezető betonútra, amiről le lehetett volna térni ugyan, de az kisebb/nagyobb kerülő lett volna, így tartottuk magunkat a legrövidebb út mellett, amin viszont komoyl köd kezdett körbevenni minket. Ami amúgy hangulatos volt, csak fura. 

A fiúk teljesen kiborultak, mire elértük a forrást, ők innen már nem is akartak igazából továbbjönni, de valahogy mégicsak sikerült meggyőzni őket, hogy innen már olyan közel van a kilátó, hogy kár lenne kihagyni, vaaaagy neadjisten újra vissza kelljen jönni majd, hogy a kilátóba is felmenjünk :-) Szóval csak nekivágtunk a hegyoldalnak, amiről azt írták, hogy elég meredek kaptató, és valóban meredek volt, de nem volt vészes amúgy. 

Lentről már látszódott, hogy a nap igyekszik áttörni a ködrétegen. 

És kicsit feljebb érve ott is volt a meleg napsütés. 

Meg a kilátó.

És alattunk a ködtakaró. Nem mondom, köd nélkül is biztos szép a kilátás, hiszen körbe lehet látni a környező hegyeket, de így ködbe burkolózva is nagyon tetszett nekem . 

Máté nem volt velünk, mert neki a családi focin elrúgták a térdét, és otthon lábadozott. 

Visszafelé lementünk ugyanúgy a forráshoz, de onnan az erdei úton mentünk vissza a kocsihoz. Először a sárgán, majd a zöldön, és egy szakaszon már ismerős is volt, hogy arra jártunk, amikor a Vasas-szakadékhoz mentünk. Nyilván az erdei út sokkal izgalmasabb és szebb volt, mint felfelé a beton. A fiúknak sem volt egy szavuk sem gyakorlatilag, mert a kidőlt fákon, meg a vízmosásokon átkelve valami túlélőshow-sat játszottak, és volt, hogy még szaladtak is ! Bizony! akik felfelé már alig éltek, és egy lépést sem akartak megtenni :-) 

csaknem 9 km-t gyalogoltunk, ami pont elég is volt, és ami nagyon meglepő volt, az az, hogy nem is nagyon találkoztunk emberekkel, pedig ez egy felkapott kirándulóhely. Leszámítva azokat a vizes embereket, akik rengetegsok műanyag ballonnal parkoltak le a forrásnál, és töltötték meg sorra őket vízzel. Plusz a kilátóban 1 pár volt előttünk, és felfelé jött még egy család, de nem volt tömeg, nem volt egymást kerülgetés, úgyhogy nagyon jókor jöttünk. A többieknke biztos durva volt a szilveszteri buli, nem tudtak jönni kirándulni :-) 

Úgyhogy remélem, hogy sikerült megalapoznunk az idei aktív évünket is, csakúgy, mint tavaly és tavalyelőtt, és sok új , eddig ismeretlen helyet fogunk tudni idén is felfedezni országhatáron akár innen, akár túl, vagy is-is, vagy régen látott helyek újrafelfedezése is belefér, tényleg. Tavaly 31 élménymappát készítettem a googlefotókban a kirándulásainkból, programjainkból, ha idén is legyen legalább ennyi :-) 

Decemberi utolsó, januári első

Sűrűre sikeredtek az év utolsó napjai, mint mindig, hiszen a karácsonyi programok és a habzsidőzsi kitart egészen Milán születésnapjáig. Idén nem mentünk fürdeni, mint ahogy szoktunk, egyrészt azért, mert épp hogy kikeveredtünk ebből a taknyos-köhögős kórból, és egyetlen porcikám sem kívánta, hogy vizes fürdőruhába lébecoljak egy fél délután. Brrr... még belegondolni is rossz. Másrészt én féltem nagyon, hogy hideg lesz a fürdőkben. Egyébként is mindig hideg van, szerintem, most meg félő, hogy még annál is kevésbé fűtenek, mint ahogy szoktak, és a víz is biztos hidegebb. Szóval inkább nem mentünk. De milán sem erőltette egyébként annyira. Inkább azt választotta, hogy az aznap tartott egyesületi családi focira menjünk el. Úgyhogy így is tettünk. 

Emellé azt kérte még, hogy vigyük el egy igazi fodrászhoz, mert olyan hajjal, amiylen már volt neki, ( mindenfél szanaszét álló) olyannal már nem mehet focizni, Feri pedig nem hozta Szentesre magával a hajnyíróját. Úgyhogy Szentesen elmentek nyíratkozni. :-) Milán azt mondta, nagyon félt. Eddig mindig Feri vágta a haját, mindenkinek, még sosem ültek fodrászszékben :-) 

A családi foci jól sikerült, leszámítva, hogy Máténak valaki elrúgta a térdét, ami azóta is fáj neki. 

Még aznap este én Szabó Balázs koncertre mentem a barátnőmmel, amire az utolsó pillanatban sikerült jegyet vennünk. Na jó, nem az utolsóban, mert még aznap délutáán is kerültek fel eladó jegyek a ticketswap-ra, de eléggé az utolsó lapattanókra csaptunk le. 

Kicsit paráztunk is, hogy minden rendben lesz-e a jegyekkel , és nem engednek majd be, ezért jó korán, már kapunyitásra ott voltunk, de szerencsére simán bejutottunk, nem volt semmi gáz. 

A koncert pedig, mint általában, most is remek volt. :-) 

A szilveszter délutánt az ügetőn töltöttük. Tavaly nem voltunk, nem tudom már miért, biztos hideg volt, de idén megint mentünk. Legutóbb Milán volt az, aki egyik futamon sem nyert, most Marcinak nem sikerült nyernie. Persze sírt is miatta :-( 

De próbáltuk azzal vígasztalni, hogy viszont, kapott egy aláírást Szalai Ádámtól, aki az geyik díjátadó volt. Olyan meg azért nincs ám mindenkinek, és egyébként a többiek sem nyerték ám magukat rongyosra :-) Töredéke sem jött vissza annak, amit eltapsoltunk. De sebaj, az élmény volt a lényeg. 

Itthon már csak a vacsora, és a tévénézés volt a program. Jól elfáradtunk, és fél 11 körül már mindenki durmolt körülöttem, úgy kellett őkket felpöckölni, hogy hahhóóóó éjfél van, Búék !!!! 

Szerintem fél 1-kor már javában húztuk a lóbőrt az ágyunkban. 

Oliviával

Karácsony első napján Ózdra jöttünk. Idén különösen izgalomban voltunk, mert végre, sok év után itthon vannak az unokatestvéremék Hongkongból, akiknek a covid lezárások óta már született egy kislányuk is, Olivia. Úgyhogy már nagyon vártuk, hogy találkozzunk.

Olivia persze minden fiút elvarázsolt a kis mosolygósságával 🙂 

Sajnos Olivia azóta már visszarepült Hongkongba. A közeli jövőben biztos nem fogjuk újra meggyömöszölni. De örülünk, hogy találkoztunk, és egy kis babaillatot szippantottunk magunkba. 

Karácsony este

 Az idén nem bonyolítottuk nagyon túl a karácsonyi ajándékozást, és alapvetően a gyerekek kívánságlistájára hagyatkoztunk. Nem cifráztuk, hogy kéne még valami, hogy jó lenne még egy apróság, nem volt erre sem kapacitásunk, sem időnk, de leginkább energiám túlgondolni.

Csomagoláskor kicsit tartottam is tőle, hogy majd mit fognak szólni, hogy elégedettek lesznek-e, hogy ki fog megsértődni, mert nem azt, vagy nem olyat, vagy nem annyit kapott, mint a másik. De nem volt semmi ilyesmi, sőt... Talán először telt el duzzogás nélkül a karácsony este, és mindenkinek csillogott a szeme csomagbontáskor,  hogy "dehát pont ezt kértem!" "pont ilyet akartam!" 

A kicsik focis cuccokat kaptak, sípcsontvédőt, kapuskesztyűt, ilyesmiket, Máté pedig kapott végre egy kantáros nadrágot, amit már régóta kért. Ferinek is van még régről, most majd tudnak egyenfelszerelésben a kertben dolgozgatni 🙂

Este, mint már jónéhány éve mindig, Reszkessetek betörőket néztünk, mert nálunk nincs karácsony Kevin nélkül 😂

Karácsony előtt

 Hát nem tudom... A karácsony előtti napok inkább bolondokházára hajaztak, semmit békés lenyugvásra...

Hétfőn-kedden Milán elég cefetül volt még, marokszám ette felváltva a lázcsillapítót és a köhögés elleni szirupot meg a szopogatós tablettákat. 

Szerdán már nem dolgoztam, de futnom kellett még egy kört a városba ajándékokért, de ezek relatív gyorsan megvoltak, mert tudtam, mit és hol akarok, ennek ellenére ráment a fél napom. 

Csütörtökön hazajött Marci. Persze betegen. Láza épp nem volt, az igaz, de erősen küzdött a levegővétellel. Úgyhogy gőzerővel gyógyítani kezdtük. 

Ugyanezen a napon még egy szőnyegtisztítót is béreltünk, azzal elszöszöltünk egész nap. 

Pénteken tartottuk a nagy mézeskalács sütő napot. Igazából nekem csak cserélgetni kell a tepsiket, meg összetakarítani utánuk, a fiúk csinálják. Közben bőgetjük az all I want for christmast, meg a többi kedvencünket. 

Szombat. Szenteste, vagy mi. Én még reggel összeraktam a bejglit, mert azt is kért, aztán még egy csomó apróságot elraktunk, megcsináltunk. Délutánra elkészült a fa is, az ebéd/vacsora is, és az ajándékok is becsomagolódtak.

Jöhetett a karácsony 🎄

Közelít

Azt már nem tudom, hol hagytam abba, de hogy tegnap voltam utoljára idén dolgozni, az biztos :-) Igaz, hogy már hétfőn is rövid napot tartottunk, mert céges ebédre mentünk, onnan meg már haza, de tegnap is úgy menekültünk onnan fél 2 tájban, mint akiket kergetnek. Legközelebb csak 4-én megyek. Remélem addigra bemelegítenek valamennyire a klímák, ha nem fagynak el, bár most melegedést modnanak..., és a kis olajradiátorok. 

A hét kérdése a munkahelyen az volt, hogy " nem tudjátok, hol tudok cukrot venni?" Röhejes, hogy városszerte nem lehet kapni... Az ősszel is volt, hogy én vittem innen kettesével, mert itt a kistescóban még volt. Most már ott sincs. Nekünk még régről van itthon. 

A múlt héten ültük Máté szülinapját. Döbbenetes, hogy már 15 gyertyát kellett beleszúrkodnom a tortájába 😱  Hol van már a kis síró gombóc... szép nagyfiú lett belőle. 

 Svájcisapkát kért. Azt is kapott. 

Aztán Marciéknak volt karácsonyi ünnepségük. Hogy ezek a kis 10 évesek milyen cukik ... erre mindig rácsodálkozom... 

Hétvégén aztán belevetettük magunkat az ajándék vásárlásba, mert erre mondjuk nem volt egész eddig időnk. És meglepően jól haladtunk, szinte majdnem midnent, amit kigondoltunk meg tudtunk venni, bár tény, hogy nagy dolgokban ilyen árak mellett nem is gondolkodtunk, de még fát is vettünk, úgyhogy menthetetlenül nyakunkon a karácsony. 

Marci vasárnap egy focis táborba ment Nógrád megyébe, egész pontosan Alsózsunypusztát ír ki a sznepcset, mint tartózkodási helyet. Ez valami alapítványi tábor, nem kellett semmit sem fizetnünk, meghívásos alapon mentek az egyesületükből jónéhányan. Alsózsunypuszta- Futrinka vendégház. Hát mint a mesében :-D 

Milán már vasárnap délután sem volt fényesen, de hétfőre teljesen lerobbant. Úgyhogy az utolsó iskolahetét ő itthon töltötte. A finomság csak annyi az egészben, hogy mióta a háziorvosunk nyugdíjba ment, azóta nincs helyette másik, és 4 részre osztották szét a betegeit, úgyhogy még azt is ki kellett okoskodnom, hogy most melyik orvost kell keresni egyáltalán, mert hétfőn délután elég cefetül volt, lázas is volt, meg kába, meg minden amilyenkor jön. PErsze a rendelőt lehetetlenség felhívni, odamenni viszont csak időpontra lehet, úgyhogy írtam egy emailt, hogy mikor tudna ránézni valaki, mégiscsak ünnepek jönnek, szeretnénk mi is elutazni, jó lenne addigra meggyógyulni. Meg ugye igazolás is kéne.

Visszaírtak, hogy csillapítsam a lázát, és igyon sokat. Nem néztek rá, nem vizsgálták meg, nem foglalkoztak vele, tulajdonképpen rám lett megint bízva, hogy csináljak a lázas , köhögős beteg gyerekemmel amit akarok, de oda ne vigyem. Ugyanez volt tavaly télen, amikor covidosak voltak. 

Tegnap beugrottam az igazolásért. A váróban nem volt senki. no komment. 

Este Marci is hívott, hogy nincs jól. Na bumm... olyan bágyadt, olyan fáradt volt a hangja. De aztán átvette egy apuka, aki a házfelelős volt náluk, hogy nem kell szerinte túlgondolni, szerinte csak lehet, hogy elfáradt, mert az u11-gyel és az u13-mal is leedzett, most elküldi fürdeni, meg hoznak fel neki vacsit, és majd másnap még beszélünk, hogy menjünk-e érte, de szerinte nem lesz gáz. 

Végül így is lett, hogy nem kellett érte menni, bár szerintem mire hazaér, addigra tuti, hogy lebetegszik, ha másért nem, azért, mert túlhajtja magát. 

De most felszerelkeztem a patikából, már amennyire tudtam, mert ott is szinte csak üres polcok tátonganak, mert minden vagy elfogyott, vagy hiánycikk. alig tudtam a 13 évesnek valamit összevadászni. Ott is hagytam egy szatyornyi pénzt, a változatosság kedvéért.  

A kitörő téli szünet, és a befejezett munka örömére este, szigorúan futás után, összedobtam egy grízes mézest, amit ma szegtünk meg Mátékámmal. Azt kell mondjam egészen jól sikerült :-) nem hiszem, hogy megéli a karácsonyt. 

Ma Máténak még lesz egy hegedűfellépése, oda megyek, holnap pedig jön haza Marci, és beindul a mézeskalács-gyár :-) 

Lassan...

 Lassan, egész lassan csak ráfordulunk most már a karácsonyra. 

A szobák kifestve, tetőtől talpig. A visszapakolás még csak félig van meg,  a kanapé még a szoba közepén van összecsomagolva, Milán fél szobája is zacskó alatt van még, a hálót remélhetőleg pikkpakk visszadobáljuk, de hétköznap esténként ilyesmire egyáltalán nincs semmi időnk, de a hétvégén remélhetően minden a helyére kerül újra. Érdekes egyébként, hogy milyen remekül leszoktak a fiúk a tévézésről, a mindenféle idióta valóságshowszerű celebműsorokról, mióta le van takarva a tévénk. Nem hiányzik. Azóta már a második köynvet olvassuk esténként közösen, Milán is kiolvasott már egyet egyedül, szóval mindig mondom, és most igazolást is nyert a teóriám, hogy semmit nem veszítenénk, ha nem lenne tévénk. 

A munkában is végül végeztük, talán ezt ma már kijelenthetem büntetlenül, igaz megfeszítve nyomtuk az elmúlt heteket, sorra betegedtünk is le, ki jobban, ki kevésbé. Én még hétfőn-kedden megyek, de az már csak azért, emrt nincs megszámlálhatatlan szabadságom, de nyilván rövid napot tartunk már, és elbeszélgetünk majd a konyhában, vagy mittudomén. 

A héten még a gyerekeknek is húzós hetük volt, Milánék minden nap írtak valamilyen dolgozatot, lehet, hogy Mátéék is, de arról kevés infóm van. 

Mátéék a héten kedden léptek fel a Vigadóban a Tücsökzenekarral, és olyan szép koncertet adtak, hogy csak na. Bár én nem értek a zenéhez, de mindig nagyon örömmel hallgatom, ahogy a gyerekek zenélnek, engem aztán nem érdekel, hogy hamis, vagy nincs meg az összhang, ez leginkább fel sem tűnik, egyszerűen csak lubickolok abban a gyönyörűségben, hogy milyen csoda, hogy ennyi szép, és ügyes gyerek együtt zenél. Számomra ez maga a csoda! NA meg a Vigaóban játszani azért elég nagy menőség, szerintem. 

Előtte még Marciéknál Luca-napi vásároztunk, és eltapsoltunk egy csomó pénzt, persze jó célra megy, tudom én, meg hát olyan cukik, és aranyosak, ahogy kínálják a kis portékájukat, hogy nem lehet nem venni semmit. 

Innen rohantunk a Vigadóba. Milánnak edzése volt, ő nem jött velünk, meg egyébként is első körben csak 3 jegyet lehetett venni gyerekenként, szóval jó volt ez így. 

Sikerült végre felvennem a kát kedvenc számomat, hála a műsorjegyzéknek, meg annak, hogy bemondták előre, hogy mit fognak játszani :-) 

Az egyik Pourcel: Rondó-ja. Máté nemigen látszik, a második csellósor vonalában ül, és néhol a füle kivillan a kottaállvány mögül, és csak a végén, amikor felállnak, akkor látszik, hogy ott volt, de ez semmit nem von le abból, hogy milyen klasszul játszottak.

            

A másik pedig CSajkovszkij Nápolyi dala. 

Kálmán bácsi is nagyon megdícsérte őket, és nagyon szép szavvak illette a zenekart másnap. Méltán.