Balkán kalandok 3.- Blagaj és a derviskolostor

 Blagaj szinte már Mostar szomszédságában fekszik, tehát Mostar felé egyáltalán nem volt kitérő. 

Itt található a Buna folyó forrása, mely egy hatalmas, 200 méter magas sziklafal tövében, karsztforrásként tör a felszínre. Ez Európa legbővizűbb karsztforrása. A táj és a folyó szépsége a török szultánt is elbűvölte, és a forrás fölé a sziklába egy derviskolostort építetett a 16. században. 

A parkolótól néhány percnyi sétával érhetjük el a kolostort, utunkat végig bazársor övezi, a folyó partján pedig végig éttermek, kávézók várják a turistákat. Igazi ízelítő abból a csodavilágból, amit aztán a később tapasztalunk az országban. 

A kolostorban már nem élnek dervisek, de belépni csak a muszlim előírásoknak megfelelően lehet, azaz, a cipőt kint kell hagyni, és a gyerekeket leszámítva hosszú nadrágot kell viselni, illetve a nőkneka fejüket is be kell takarni. Mi készültünk ugyan hosszú nadrágokkal, de a bejáratnál mindenkinek, akinek nem megfelelő az öltözete kendőt adnak, így a nadrágokat nem vettük elő, egyszerűbb volt magunkra tekerni egy-egy  kendőt. 

Minden helyiségben ki volt téve a Korán, ami nem érintheti a földet. 

Itt találkoztunk először nyakig feketébe öltözött nőkkel. Milánnak ez nagyon furcsa volt, és ezen szokást, és mindent, ami a muszlimsággal együtt jár a következő napokban még sokszor át kellett beszélnünk. Többek között azt, hogy ez miért jó ezeknek a nőknek, miért nem mondják, hogy nem akarnak így élni, miért nem hagyják ott a férjüket, és egyáltalán.  Bevallom néha neház volt igazi választ adni a kérdéseire, hiszen én magam is némileg furának és disszonánsnak érzem, hogy a 21. században efajta vallási fanatizmusban még lehet élni. Mindemellett elfogadom a nézetüket, még ha meglehetősen furcsa érzés közöttük lenni, velük sétálni egy úton úgy, hogy én a kis rövidnadrágomban baktatok elöl valamelyik gyerekkel, míg ők szigorúan öltözve, a férjük mögött mehetnek csak. 

Itt találkoztunk testközelből azokkal a hívőkkel is, akik a szobába lépve Mekka felé fordulva szertartásosan letérdeltek és elmondtak egy imát. 

 

A Buna forrásbarlangja. 

Nem volt egyértelmű, mert hogy hogynem, nem volt kiírva semmi, de ezt már szinte meg is szoktuk, hogy hogy lehet oda bejutni, csak láttunk egy kis csónakot, amit elnyelt a barlang. De a csónakot a mi oldalunkon hiába vártuk vissza, nem jött, míg végül kiokoskodtuk, hogy az csak a túloldalról közlekedik. Átmentünk ugyan a túloldalra, de mivel csak 1 db 4-5 fős csónak járt ki- be a barlangból, és 1 menet legalább 10 percig tartott, úgy döntöttünk nem várjuk ki a sorunkat, mert az lett volna vagy másfél óra. Az sem volt világos, hogy ez benne van-e a derviskolostor árában, mert elvileg azon kívülről lehetett megközelíteni a hevenyészett kikötőt, vagy külön kell a barlangért fizetni, és ha igen mennyit. Mondom, tájékoztatásban még van hová fejlődni :-) 

Gyönyörűszép türkizszínű volt a folyó, azt gondoltam ilyen szín nincs is a világon. Aztán rájöttem, hogy van, mert az egész Neretva ilyen gyönyörű zöldeskékes színben pompázik egész hosszában. 

De csónakázás nélkül is megérte átmenni a folyó túloldalára, mert remek rálátás volt innen a sziklafalra és a kolostorra. A folyó most nem volt olyan bővízű és nagy sodrású, mint amit korábban képeken és videón láttam, itt is érződik az idei  szárazság. Állítólag nagy vízállásnál a parti éttermeket el szokta mosni a víz. Ez a veszély most nem fenyegetett. 

A szikla tetején a város felett egy középkori vár romjai is láthatóak. Az autóból jól láttuk, és fel is lehet menni oda. Nekünk most nem volt erre időnk, másrészt az internet szerint a kijelölt turistaútról nem lehet letérni, mert felderítetlen taposóaknák lehetnek a hegyoldalban. hát mit ne mondjak... ez nem volt túl kirándulásra csábító. 

Innen már csak egy rövid autóútra volt Mostar. 

Balkán kaland 2. - Érkezés Boszniába - Pocitelj

Kicsit bedaráltak minket az iskolás hétköznapok... pedig a zeneiskolás órák még csak a jövő héten kezdődnek. De ezen a héten voltak szülőik, megbeszélések, egyeztetések, és még a jövő hétre is maradt. 

De még a nyaralós irományaimnak sem jutottam a végére, úgyhogy bele kell húznom... 

Ott tartottam, hogy fájó szívvel ugyan, de kíváncsian az előttünk álló kalandokra, magunk mögött hagytuk Montenegrót. sosem gondoltam volna, hogy Bosznia ennyire lázba fog hozni egyszer. Keveset is tudtam róla, szó mi szó, amit igen, az is leginkább a Balkáni-háború idejéből származik, illetve nyilván a szarajevói merénylet, ami rögtön beugrik. De hogy ennyire el fog varázsolni ez a kulturálisan és vallásilag is ennyire megosztott ország sosem gondoltam volna. 

Ennyit elöljáróban. 

Másnap reggel nem indultunk olyan korán, mire kiokoskodtuk, hogy a google által javasolt két út közül melyiket válasszuk, azzal mondjuk eltelt egy kis idő. Az egyik út fölfelé vitt, nekem ez lett volna a szimpibb, de csak azért, mert az öbölnek azon a felén nem jártunk, és mert az az út (állítólag) a Piva-kanyonon vitt volna keresztül, ami bizonyára eszméletlen szép lett volna, ha erre megyünk. De ez valamivel hosszabb volt talán, és kanyargósabb, Ferinek a telója meg eleve a HercegNovi felé menő utat javasolta, úgyhogy végül erre mentünk. Ennek én egy buktatóját láttam csak, hogy Herceg Novi felé megint belecsúszunk valami dugóba. Volt is dugó, de nem akkora, mint pár nappal korábban. 

A kompról még egy utolsót pillantottunk az házunkra és az öblünkre. ( meg a hegyeimre :-)) 

Montenegróból ebben az irányban pikkpakk ott voltunk a boszniai határon, és gond nélkül át is suhantunk rajta. Semmi fennakadás nem volt, még csak várakozás sem. 

Bosznia 1992-ben vált függetlenné, de a szerb-horvát-bosnyk etnikumok között feszülő ellentét véres háborúhoz vezetett. A békeszerződést követően Bosznia területét a Bosznia- Hercegovinai Föderáció, egy egységes Szerb Köztársaság alkotja. Ennek köszönhető, hogy amikor átléptük a határt, akkor zavaró módon nem Bosznia-Hercegovinában üdvözöltek minket a táblák, hanem a Szerb Köztársaságban, és végig az út mellett szerb zászlók lobogtak jó darabig. 

Csak jóval később, szinte már Mostar környékén találkoztunk először a bosnyák üdvözléssel. 

Aztán jóóóó sokáig mentünk a boszniai kietlen hegyek között.Fura volt, hogy a semmi közepén kis árusok mézet, fokhagymát, szörpöt árultak az út szélén.  

Kopár, növénytelen hegyek között kanyarogtunk, kőből és sziklából volt bőven. Csak később, már itthon olvastam a wikipédián, hogy Bosznia területének csupán a 3%-a áll mezőgazdasági művelés alatt. Hát nem csodálkozom rajta... 

Piramis alakú hegyek

Alapvetően úgy terveztük, hogy Mostar előtt megnézzük Blagajt, egyrészt mert a szállást csak valamikor 2 körül lehetett elfoglalni, másrészt meg miért ne :-)  Blagaj egy muszlim szent hely, de a  mostari szállásadónk javaslatára még egy megállót beiktattunk, mert azt mondta, nem messze van egy középkori kőváros is, amit érdemes megnézni, ráadásul magyar vonatkozása is van, mert a város erődjét Mátyás király uralkodásának idejében kibővítették és végvárként működött.  Így kerültünk Pociteljbe. 

A legmelegebb déli napsütésben értünk ide, gondolhatjátok, mekkora volt a fiúk lelkesedése, hogy ki kell szállni a légkondis autóból. :-) Nagyjából semekkora. És amikor felnéztünk az erődtoronyra, hogy oda kell felmenni, na akkor aztán volt nemulass.De végül beletörődtek, és tulajdonképpen eseménytelenül végig is tudtuk sétálni a várost. 

A kanyargó Neretva, az óratorony, és a mecset. 

Nyuszifüles kaktusz. 

Az erődtoronnyal szemben volt egy kilátóterasz, nagy nehezen oda is kitaláltunk, igaz, kicsit bolyongtunk a kőházak között, mert nem volt egyértelműen jelezve hogy hol merre. Ez a hiányos kitáblázás úgy látszik amolyan balkáni szokás. A kicsik nem is jöttek már ide velünk, hanem leültek egy fa tövébe a lépcsőre, hogy ott megvárnak. 

Még építés alatt van, és az alsó szinten valószínű valamilyen kiállítótermek lesznek majd. 

Lefelé beültünk egy kávéra és egy üdítőre a parkoló melletti büfébe.  Életmentő volt. És volt wifi is, amin frissíteni tudtuk a további útvonalakat. Kicsit megpihentünk az árnyékosban, elmentünk mosdóba, és Blagaj felé mentünk tovább. 

Montenegrói kalandok 6- Gornji Stoliv, az elhagyott falu

Montenegrói tartózkodásunk utolsó napjára egész napos strandolást terveztünk. Aztán persze ember tervez, Isten végez, és szerda reggel, az utolsó napunkon zuhogó esőre ébredtünk. 

Az látszott, hogy nem lesz ez egész napos esőzés, de a délelőtti strandolásunkat elmosta rendesen. 

Egy darabig hédereltünk az apartmanban, de mikor elállt már egy ideje az eső, akkor nekem nyilván zabszem került a faromba, hogy csináljunk valamit. 

Még egy régebbi futásom alkalmával láttam, hogy az egyik falu felett egy kőtemplom magasodik a hegyoldalban, és vezet is arrafelé egy jelzett út. Egyik alkalommal el is indultam fölfelé, hogy megnézzem, milyen út vezet fölfelé, mert ha olyan dzsindzsás-bozótos, mint amilyenen a múltkor mentünk, akkor felejtős az egész, de nem... szépen kanyargós köves utat láttam fölfelé. Akkor nem mentem sokáig, de nem tudtam kiverni a fejemből a helyet, kicsit utána is olvastam, és elég jó kis délelőtti sétának tűnt, úgyhogy ezt vetettem be a strandolás helyett alternatívaként. 

Egyedüli problémának csak a parkolás tűnt, mert azon a szakaszon nemigen van kialakított parkoló, max az út szélén lehúzódva, de bíztunk benne, hogy mivel az út a posta mellől indul, hátha ott van néhány hely... és szerencsénk volt, mert épp találtunk egyet, amit gyorsan le is foglaltunk, és már indultunk is fölfelé. 

Az út tényleg olyan volt egész végig, mint amilyen az elején, nagyköves, szép, kanyargós, és sokkal meredekebb, mint gondoltam. Eszembe is villant, hogy még jó, hogy nem futva jöttem, ezen a csúszós emelekedős kőúton nemigen boldogultam volna. 

A kőút egyébként többszáz éves, de sajnos egy részének a lebontását tervezik, egy autóút megépítése miatt. Ennek a nyomvonalát már láttuk is, de a kőút szerencsére eddig még sértetlennek tűnik. 

Fenn a régi faluban már csak 3 ember él, ebből kettő egészen fenn, a templomra is figyel és rendben tartja azt, egy pedig lentebb él. Itt le is lehet ülni, és enni-inni valami helyi finomságot. visszafelé mi is betértünk egy szörpre :-)

A települést egy 14. századi írásos dokumentumban már említik, a Velencei Köztársaság idején pedig több , mint 1200 lakosa volt a Vrmac oldalában fekvő településnek, és négy üzlete, két olajsajtoló malma és négy péksége. ( https://ilovemontenegro.blog.hu/ )

Elhagyatottságában is nagyon hangulatos falu. Igazi fotómágnes. Fentről pedig gyönyörű a Kotori-öböl. 

A futóútvonalam felülről :-)

Lefelé betértünk egy szörpre, és finom helyi kecskesajtos ettünk hozzá. Marci pedig összebarátkozott a házigazda kutyussal :-) 

Ez már a délutáni búcsústrandolásunk búcsúképe  a hegyeimmel 💓

Másnap délelőtt végleg elbúcsúztunk Montenegrótól. Én nagyon szerettem, szerintem lenyűgözően szép a táj, a hegyek és a tenger összhangja minden egyes nap ámulatba ejtett. Csak azért nem voltam végtelenül szomorú, hogy indulnunk kell, mert volt még előttünk kaland bőven, hiszen Bosznia felé vettük az irányt, és hát... az is elég hűűűűhaaaa volt :-)n