Hopp

Ez a hét elég gyorsan elröppent. Csak szerdán gondoltam azt, hogy idegbajt fogok kapni, de aztán csütörtök, péntek már egész tűrhetően eltelt a szokásos mederben. Ezen a héten volt éppen 2 hónapja, hogy itthon nyomjuk, és pont egy hónap van még vissza. Bár remélem, azért júniusban már nem lesz lecke.
A lelkesedésünk az itthon tanulásért hétről-hétre látványosan  csökken. Mindenkié.  Pedig jó lenne még kitartani, mert Maricék azért még vesznek új anyagot, a nagybetűket még nem vettük egészen végig írásból, matekból a szorzás bevezetését vesszük épp, és nekem tök para, hogy a kisesett második félév miatt  jövőre nem fog boldogulni a szorzótáblával... Plusz gyakorlásra nem lehet egyáltalán rávenni, épp elég kínlódás, hogy a nap anyagot átvegyük rendesen. Múltkor olvasásórájuk volt zoomon, jövő héten zoomon fognak hangos olvasásból felelni.
Milán már nagyon unja a banánt.
Mág talán Máté a lelkiismeretesebb. Bár ki tudja mennyire hatékony az, amit elbűvészkedik a szobájában. Panasz nem érkezik rá, a beadandókat együtt átnézzük, úgyhogy a jegyei is jók. A fontos dolgokat átbeszéljük, az angolt együtt javítjuk, a matekot megbeszéljük, az irodalom szerintem megy neki, most fejezték be az Egri csilalgokat, töriből most volt témazáró a francia forradalomból, Napóleon korából, meg az ipari forradalomból, és ötöst kapott, úgyhogy szerintem nincs gond.
A hétvégén fel kell vennünk a szolfézs alapvizsgára megküldött anyagokat videóra.  Nem tudom, mi a minimális szint, amit hozni kell, de remélem átengedik. Végülis elénekelget, meg elszolmizálgat :-)
Rászokott arra, hogy minden este alvás előtt olvas még egy fél órát, van hogy egy órát is. Most a Robinsont olvassa. Olyan büszke vagyok rá ilyenkor :-) Máskor is persze, de ilyenkor is :-)

Virágzik a kert végében a bodza. Feri és Máté csütörtökön le is kapkodták, amit szépnek láttak, és már csak menet közben jutott eszünkbe, hogy lehet, hogy nincs is itthon annyi cukor, ami kell hozzá. Végül két fazéknyi szörpöt oda tudtam rakni belőle, de ezzel feléltük az összes itthoni cukorkészletünket.
De mivel még az alsóbb ágakon lesz még egy adagnyi, tegnap vettünk a boltban egy újabb karton cukrot.
Amit ügyesen ráejtettem a jobb kezem gyűrűsujjának a felső ujjpercére. Eszméletlenül fájt, és azt gondoltam, hogy tuti eltört. Ma már nem fáj annyira, de még mindig be van dagadva. Kenegetem, borogatom, és remélem, hogy hétfőig javul majd annyira, hogy nem kell vele kórházba menni.
Szóval ha elfogadtok egy jótanácsot, akkor ne ejtsetek rá az ujjatokra 10 kiló cukrot, mert baromi kellemetlen.
Most is olyan felemás ujjakkal pötyögök.

Délutánra biciklizést ígértünk a fiúknak. Remélem meg fogom tudni fogni a kormányt.

Rókahegy

A hétvégén a 3. kerületben akadt dolgunk, és amikor kikerestem a címet, ahová mennünk kellett, akkor megakadt a szemem azon, hogy onnan már csak egy köpésre van a Rókahegy. Gyorsan rá is kerestem, hogy van-e ott valami kényelmes sétaútvonal, amit esetleg végigjárhatnánk, és szerencsére van, úgyhogy szombat délután, miután 8 héten becsülettel tartottuk a korlátozásokat, és gyakorlatilag még a kerületet sem hagytuk el, most kicsit kimozdultunk, de továbbra is városhatáron belül maradtunk.
A hely, ahová mentünk amúgy Békásmegyer Ófaluban volt, és engem teljesen meglepett, hogy ilyen része is létezik ennek a városrésznek, én eddig csak a tízemeletes panellakótelepét ismertem, hogy azt gondoltam, hogy az egész városrész abban a korban létesült. Persze ez az én tudatlanságom, de minden nap tanul az ember valamit. :-) Szóval olyan kis ékszerdoboz volt ez az Ófalu, a sok helyen macskaköves utcácskákkal, és hagyományos, de szépen gondozott régebbi típusú házacskákkal. Húúú, nagyon tetszett.
Aztán mikor a Rókahegy felé kanyarodtunk, akkor már olyan kacsalábon forgó kastélyokat láttunk ám, hogy tyűha...

Nem mentünk nagyon fel, gyorsan leparkoltunk az út szélén, de hamar ráleltünk a piros háromszög útvonalra, amin haladnunk kellett.

Nem volt megerőltető túra, néhol volt egy kis meredekebb rész, sok helyen fa lépcsősor könnyítette vagy nehezítette a haladásunkat. A gyerekek először eléggé káráltak. Eléggé belesüppedtek az elmúlt hetek semmittevésébe, és nem volt kedvük kimozdulni. De ott már megtetszett nekik. ( mondjuk mindig ez van. )

Marci végigböngészte a táblákat, és megbeszéltük, hogy mit jelent a természetvédelmi terület.

Milán rögtön talált egy megmászható fát.

 Ott a békási lakótelep.

Időnként információs táblákon olvasgatunk a hegy élővilágáról. Pl. innen tudtuk meg, hogy a barlangokban hollók is szoktak költeni.

A meredek sziklafalon sziklamászókat is láttunk.

Lefelé már könnyű volt szaladni :-)

Marci úgy meghízott a karanténban, hogy meggörbítette a faágat :-)

Nagyon jóleső délutáni séta volt. Nem volt több 3 km-nél, de olyan jó volt kimozdulni, hogy még most emlegetjük, hogy milyen jó volt :-)

Zempléni napok- Regéci vár

Ezen a szeles szerdai napon, a koronakaranténunk 8-dik hetét taposva, folytatom a zempléni napjainkról szóló irományomat. :-)

Ott tartottam, hogy kigördültünk Vizsolyról, és Regéc felé tartottunk. Azt már tudtuk, hogy a faluban lévő látogatóközpontot már nem fogjuk nyitva találni, úgyhogy rögtön a vár felé mentünk, és a hegy lábánál lévő parkolóban hagytuk az autót a fiúk nagy kárálása ellenére is. Mert hogy túl messzinek találták még a fák fölött kibukkanó várat, és ők annyi sokat tutibiztos, hogy nem bírnak gyalogolni. Nem annyira veszettsok egyébként, talán ha 2 km, és nem is megerőltető fajtából.

Vizsolyból a waze Vilmány felé vezetett minket... hát nem a legjobb út volt ez... több volt rajta a lyuk, mint az út. Cserébe viszont láttunk legelésző teheneket az út szélén. Fővárosi gyerekeknek már ez érdekességszámba ment :-)

 Aztán egyszer csak felbukkant a vár.

 Ez már a parkolóból az erdőbe vezető út.

 Milán duzzogott egy sort lemaradva, hogy miért kell neki gyalogolni :-)
Tény, hogy haladt el mellettünk még nem egy autó. De én mondjuk taplóságnak tartom az erdőbe autóval behajtani. Persze nem volt tiltva, de több táblán kérték a kirándulókat, hogy aki teheti, hagyja lent az autóját, és ne zavarja a természetet.

Aztán ugyanaz a Milán, aki a lapos földúton vergődött, hogy ő nem akar gyalogolni, a hegy teteje felé már meredekebbé váló hegyoldalon úgy felfutott, maga mögött hagyva mindannyiunkat, hogy úgy kellett utánakiabálni, hogy várjon meg.

És ahogy a vár bejáratát megközelítettük hihetetlen látványban volt részünk! Ott fehérlett a távolban a Tátra!!! Sok helyen jártunk már, ahol a leírásban azt olvastuk, hogy tiszta időben akár a Tátráig is elláthatunk, de sosem láttunk még el így. Igaz, nem is voltunk ennyire közel :-)

 Kb. a felét láttuk már.

A várat az 1300-as években építették.
A vár leginkább arról híres, hogy miután férje meghalt, ide vonult vissza Zrínyi Ilona a gyermek II. Rákóczi Ferenccel, aki itt tölötte kisgyermekkorát. Itt éltek akkor is, amikor Zrínyi Ilona már Thököly Imre felesége volt, és a várat hadi központtá alakították, és ez nagy részben Zrínyi Ilona irányításával történt meg, míg a férje közpen harcolt. Sajnos miután Thököly fogságba esik, a várat is elfoglalják a császáriak, akik királyi utasításra felrobbantják azt 1686-ban.
A Rákóxzi-szabadságharc idején már nem volt jelentősége. A köveit a helyi lakosok széthordták. Számos tulajdoncsere, és állami tulajdon után 1990-ben került a regéci önkorményzat gondjaiba, és 1999-ben kezdődik meg a vár résgészeti feltárása, környékének rendbetétele és elkezdődnek a felújítási munkálatok, melyek azóta is tartanak. (szerencsére.)

 A vár déli oldala még most fog majd csak felújítódni.

Az újraépített Északi-toronyban egy kiállítótér működik, az adott korról.

És vannak neki kisebb teraszai, és egy körbejárható rész, ahonnan remek a kilátás minden irányba.

Ez egy olyan igazi szövevényes vár, sok átjáróval, kis beugrókkal, szerintem nagyon izgalmas.

Az egykori várudvarról a felújított északi oldal felé nézve. De van itt büntető-üreg, pince, kút, stb...

A vár m ásik oldala még elég romos, és csak egy ideiglenes falépcső vezet fel, amire figyelmeztetnek is, hogy mindenki csak saját felelősségre menjen tovább. Hát mi természetesen bátrak voltunk :-)

Mint látható, nem volt nagy tolongás a várban. Rajtunk kívül még talán 2 pár volt ott. Tisztes távolságban. Bár ekkor még pont nem volt karantén, és a helyiek is csak legyintettek a koronavírusra.

Fönt egy kőszikla tetején egy fakorlát volt hivatott a biztonságos nézelődést biztosítani.

Alaposan ki is maxoltuk a kősziklán fotózkodást. :-)

 Majd levonultunk a falépcsőn. Oldalt a fólia alatt folynak a régészeti munkák.

 Lefelé már sima liba volt minden. MArci talált egy jókora puskát, azzal védte magát az ellenségtől.

És a naplementében csodálatos volt a Boldogkői vár, ahogy a főútról lekanyarodtunk a falu felé.

Csodahely ez a Zemplén! Nézzétek meg Ti is egyszer!
De még nincsen ám vége a kalandoknak :-) Csak szólok.