A druidák nyomában

 Az egy hetes osztrák kiruccanásunk méltó koronája lett az Ysperklamm-ból induló Druidenweg nevezetű útvonal. Amikor kinéztem előző este, hogy merre is induljunk másnap, akkor bár olvastam a szűkszavú német leírásban, hogy micsoda élményekben lesz részünk, hogy a vadregényes erdő keveredik a misztikus sejtelmességgel, hogy a hegyrő lezubogó patak mellett araszolunk majd felfelé vízesések hangjával kísérve, de hogy ez a valóságban mekkora nagy élmény lesz, azt nem sejtettem. Mondhatni, tudtam, de nem sejtettem :-) 

Ysperklamm egy jó félórányi autóútnyira volt az alpakáktól, de az osztrák vidéken autózni már maga egy csoda... a zöld fű, a legelésző állatok, a rendezett porták, a jó utak... nem olyan nehéz beleszokni itt a létezésbe. 

A parkolóba érkezve egy dolog lepett csak meg minket, hogy a túráért fizetnünk kell, mert egy forgóajtón lehet bejutni a hegyoldalra. Nem emlékeztem, hogy erről olvastam volna, de simán lehet, hogy csak átsiklottam rajta, de mindegy is volt. A jegyárus bódéban mosdó is volt, itt mág gyorsan elmentünk, biztos ami biztos. 

Már a forgóajtón becsipogva láttam, hogy ez az én helyem lesz! Nagy sziklák, csörgedező patak, és csak az erdő zaja. ( leszámítva a fiúkat, de azt már elég jól ki tudom szűrni a világomból )

Ahogy haladtunk fölfelé a hegyoldalon, úgy lett egyre meredekebb az útvonal, lépcsőkön és pallókon mentünk véges-végig a patak mentén. Egyre nőttek a vízesések és sziklák is mellettünk. És olyan természetszagú volt minden! És olyan szép zöld meg barna! 

Mikor felértünk a szurdok tetejére, akkor egy kis pihenőrészen megpihentünk, majd innen már könnyebb útvonalon, sokáig szinte szintben vagy lankás emelkedőkkel haladtunk. Volt egy rajzolt térképünk, amin fel voltak tüntetve a látványos sziklaformációk, az "ülő kutya", meg ilyesmik, ezeket próbáltuk megtalálni és felismerni. 

Kilátás

Az ülő kutya: 

Aztán a druidák találkozóhelyét is körbejártuk. 

Valami misztikus "kád" amiből sosem fogy ki a víz. Valóban volt benne ottjártunkkor is. 

Innen már csak a Kaltenbergre kellett felcaplatnunk. Marcinál ekkor gurult el végleg a pirulája, és minősíthetetlenül viselkedett. Persze én voltam a szar, hogy miért kellett erre a szar túrára jönni, meg egyébként is... a szar szó jó sokszor elhagyta a száját. Meg még egyéb válogatott szidalom, természetesen rám irányulva. Nem esett jól. tulajdonképpen mondaóhatta volna azt is, hogy fáradt, és pihenjünk meg egy kicsit, megtehettük volna, de nem, könnyebb ilyenkor vergődni és elrontani mindenkinek a nyaralását. 

Fenn a kerezstnél volt egy üzenőfüzet. Marci bele is írta a sérelmeit, ha arra jártok,nézzétek meg, mennyire szar neki. :-)

A hegyről meredeken ereszkedtünk le, sziklás, szűk ösvényen, mígnem kiértünk egy földútra, majd egy betonútra, és az erdei hűs levegő után megcsapott minket a nyárias hőség. Ennek köszönhetően mire visszavánszorogtunk a kocsihoz jól el is fáradtunk.  De szerencsénk volt, mert már menet közben láttuk a hegy felett gyülekező esőfelhőket, és pont az autó mellett álltunk már, mire elkezdett esni, szóval megúsztunk egy bőrig ázást. A Spar parkolóban pedig már rendesen zuhogott. 

De a kirándulás, mindennel együtt, vagy minden rosszat leszámítva nagyon klassz volt. Még azóta is a sokszor eszembe jut, hogy mennyire király volt az a hely! 

Alpakafarm, Waldviertel

 A tóvidékről már úgymond hazafelé indultunk, de még mindig nem egészen haza jöttünk, hanem megálltunk még egy helyen, Bécstől észak-nyugatra, Ausztriának a Waldviertel nevezetű tájegységén. Hogy ennek a területnek ez a neve, az csak ott derült ki a szálláson, mert volt egy csomó helyi prospektus a polcon. Egész eddig én nem tudtam, hogy ilyen van. És azt sem, hogy ez a sokak számára ismeretlen vidék mennyire szép, és milyen csodás látnivalókat és kalandokat rejteget. 

Abban, hogy ide vetődtünk semmi tudatosság nem volt, egyszerűen csak tranzitszállást kerestünk az autópálya mentén, vagy  nem messze onnan, és a booking térképen szörfölgettem fel-alá, keresve egy olyan összegű szállást, amire nem szór szikrákat a szemem, és így akadtam rá egy alpakafarmra, amire rögtön fellelkesültem, hogy Marcinak biztos tetszene. A képeket meg a streetwiew-n csak az látszott, hogy tulajdonképpen a semmi közepén van egy kis faluban,körbe lankás kis dombocskákkal, és elfogadható áron lehetett kivenni a farmon kiadó apartmant. Hát így kerültünk ide. Alpakahof Hahn.. 

Viszonylag gyorsan ideértünk, mert még vásárlás, és ebédelés után is volt még annyi időnk, hogy elinduljunk egy kisebb körre a környéken. Volt nem messze egy sziklacsoportouslás, amit gondoltam esetleg megnézhetünk, hogy mágis mozogjunk valamicskét. De az annyira közel volt, hogy aztán még hozzátettünk egy kisebb kört, és milyen jól tettük, mert meseszép -hűvös  fenyőerdőn keresztül haladtunk. 

Induláskor még felhős volt az idő, kicsit esett is, de nem tántorított el bennünket. És el is állt pillanatokon belül. 

Előtte megnéztük az alpakákat, de a gazda nem volt ott, így csak a karámon keresztül ismerkedtünk. annyira cukik! 

Bébialpaka. Később megtudtuk, hogy 2 hetes volt csupán. 

A Boszorkányok találkozóhelyénél ( Hexentreff Guttenberg) 

Búzavirágos vetés

A közelben egy szarvasfarm is volt. 

Csodaszép erdő 💓

Csordogáló patak

Az iylen pajtaszerű építményekbe a semmi közepén egyszerűen szerelmes vagyok. 

Később még futottam egy kört és akkor is elmentem a szarvasok felé. Errefelé is jókora emelkedők voltak, alaposan igénybevett az a néhány kilométernyi futás is, amire volt lehetőségem, de cserébe csodaszép osztrák vidéket csodálhattam futás közben. 

A tájegység egyik jellegzetessége a mák termesztés. Szerencsénk volt, mert épp virágzásban voltak a mákföldek. Imádtam őket! 

Másnapra pedig egy nagyon klassznak ígérkező kirándulást néztünk ki. 

Alpok kirándulás, Traunsee fürdés

 Nagy álmom, hogy majd egyszer olyan igazi magashegyi túrát csináljunk, de annak még nem most jött el az ideje. Egyrészt mert a fiúk ( egyelőre) nem igazán értékelnék ezt az ötletemet. Annyira azért nem szeretnek túrázni :-) Másrészt ahhoz akkor rendes túrafelszerelés kellene, ami nem kevés pénz. Úgyhogy " majd ha kirepültek a gyerekek" akkor majd biztos, hogy beszerzünk legalább 1-1 jó túrabakancsot. Addig pedig beérem az alacsonyabb szintekkel is :-) 

Pont a túrafelszerelés hiánya miatt nem mertünk az igazán nagy Alpokba foglalni szállást, hanem csak az Alpok szélébe kóstoltunk kicsit bele. De már itt is magasabbak azért a hegyek, mint a mi Kékesünk, és itt is kaptunk ízelítőt a sziklás ormokból. Húúú, de imádom ezeket!!!! Már a látványuk is gyönyörködtet. 

A Traunsee környékén is számtalan hosszabb-rövidebb kiránduló útvonalból lehet választani. Van arra is lehetőség, hogy Gmundenből fellanovkázni a Traunberg oldalába, és onnan tovább gyalog. Láttuk is a fejünk felett suhanó felvonót, de Feri nem annyira kedveli ezeket a lebegő megoldásokat, úgyhogy egy olyan útvonalat választottam, ami elég érdekesnek és izgalmasnak tűnt, de még ingerküszöbb alatt van, egy nagyobb emelkedő után tulajdonképpen a hegy oldalában vonulunk végig, majd visszafelé barlangokon átkelve, majd a tó felett, fapallókon jövünk. Nekem ez nagyon tetszett. Mondanom sem kell, hogy bár érdekesnek bizonyult a túra,  a gyerekeket nehéz volt lázba hozni.  Volt is puffogás... 

Most itt a harminc fokos lakásban, a kinti 40 fok mellett egészen üdítő visszagondolni a kellemesen meleg ( ehhez képes hűvösnek mondható) utunkra a fák között. 

A parkolással kicsit meggyűlt a bajunk, mert az a parkoló, amit a leírásban ajánlottak, meg amit még pluszban kinéztünk, az teli volt, és az út szélén is végig álltak, ahol ez meg volt engedve. De szerencsére mire az út visszakanyarodtunk, addigra akadt egy megürült hely a tó partján. 

A parkolás után a Kaltenbachwaldniss felé vettük az irányt.  Ez erdős részen indultunk felfelé, mondhatni könnyedén követtük a jelet és a táblákat. 

Majd a terep kezdett egyre sziklásabbá válni, és egyre közelebb kerültünk a sziklás csúcsokhoz. A jól járható erdei ösvényt létrák és lépcsősorok, szűkebb csapások  váltották fel. 

Egy ponton elindulhattunk volna még feljebb a Traunstein csúcsa felé, de nem mertünk, meg hosszú is lett volna, igy lefelé indultunk, és amikor már majdnem leértünk a tó partjára, akkor hozzácsaptuk a Miesweg nevezetű útvonalat az eddigi kilométerekhez. Ez volt a barlangos-pallós rész. Kicsit becsapós volt, mert az egyik irányjelző táblán  mindenképpen megfelelő felszerelést javasoltak, de igazából nem nagyon kell különösebb trükk. Néhol sziklás volt ugyan a terep, meg óvatosan kellett a pallókon, létrákon menni, de semmi különös. Sok idősebb, túrázóval találkoztunk, ők is simán vették az akadályokat. 

Két hosszú barlangon is végig kellett gyalogolnunk. Nem mondom, hogy nem volt kicsit félelmetes. Főleg a közepefelé, ahol már elég sötét is volt. Meg nedvesen hűvös. Én féltem a denevérektől. 

Lent a tóparton fürdőzős részek követték egymást, itt Marci is lubickolt egy kicsit, miközben egy lepke telepedett a vállára, és nem is akart elrepülni. 

Marci, a lepkeszelidítő. 

It jó lett volna, ha van nálunk fürdőfelszerelés. 

Úgyhogy nem volt mese, délután/estefelé mindenképpen meg kellett úsztatni a fiúkat. Amihez még zeneszót is kaptak, egy kis csónakból valami osztrák rezesbanda fújt nótákat.