Nea Skioni- a bázis

Miután megérkeztünk, és elfoglaltuk és belaktuk a szállást, nagyon gyorsan sikerült felvennünk a nyaralós-semmittevős ritmust, és ez első pár napban nem is csináltunk mást, csak délelőtt is lementünk a strandra, meg délután is. A mi kis falusi strandunk is nagyon jó volt, nem volt zsúfoltnak mondhatómég akkor sem, amikor hétvége felé már egész sokan lettek. Este pedig ugyancsak jártunk egy kört a parton, ahol hétvégére amolyan piac- vásárszerű kirakodás is lett, péntek-szombat este pedig még egy zenekar is fellépett, természetesen tradicionális görög zenét játszottak, és megtáncoltatták a közönséget. 

Az első napokban kellemesen meleg volt a tenger, szinte már meleg, aztán később, amikor szelesebb időket éltünk, akkor azért hűvösebb lett. Mindemellett  a kék ezer árnyalatában pompázott mindig. Engem mindig lenyűgöz a tenger végtelensége és sokszínűsége. (olyan mint a Balaton, csak nagyobb :-; )

A félszigeten volt egy Lidl, ide az első napon elmentünk, és jól bevásároltunk. Aztán már csak egyszer mentünk be egy kisebb utánpótlásért, és a napi kenyér-péksüti adagunkat a helyi pékségben vette meg Feri meg Marci minden reggel, míg én futottam egy kört a parton. 

Aztán a harmadik napon már nagyon nem bírtam magammal, és mondtam, hogy oké, hogy most már kát napja fekszünk a napon, de már kifeküdtem magam alatt a homokot, és az, hogy melyik fürdőruhámat/bikinimet vegyem fel a délutáni strandoláshoz már nem ad elég impulzust, most már csináljunk valami mást is. Persze nem arattam osztatlan sikert, de ezért aznap délután belevágtunk a nagy félsziget-felfedezésbe, és végül egy csoomó szép és kalandos helyen jártunk. 

Még mindig út közben- a meghökkentő Szkopje

 Az észak- macedóniai szállásunk és a görögországi szállásunk közt már nem volt annyi idő, mint otthontól Macedóniáig, és mivel reggel mondhatni időben keltünk, így nekem belefért még egy rövidke, de annál élménydúsabb futás míg a fiúk megették a még otthonról hozott zsemlét, szalámit, majd mivel úgyis vissza kellett mennünk Szkopjéig, mondtam, hogy legalább egy kis kört tegyünk már a városközpontban, ha már itt járunk. 

A kanyon felé futottam, és olyan jó volt még szinte korán reggel emberek nélkül is kicsit gyönyörködni benne. 

Ilyenkor a legkritikusabb pont a parkolás, hogy hol, és hogyan, de a szállásadó javasolt egy plázaparkolót, ami közel van a központhoz, és ami nekünk jól is jött, mert így be tudtunk menni a boltba is még vásárolni ezt-azt az útra, úgyhogy oda mentünk, és gond nélkül leraktuk az autót. 

Szkopjéról már előzőleg olvastam, amikor úgy volt, hogy ott foglalunk szállást, hogy nem egy megszokott várost kell magunk elé képzelni, hanem egy kicsit extrémen meghökkentőt. 

A görögökkel való nézeteltérésük a névhasználatról meg a történelmiségükről egészen 2019-ig tartott, ekkor váltottak hivatalosan az Észak-Maceedónia névre, és ennek "vitának2 úgymond a következménye, hogy a macedónok egy sajátos arculat kialakítását tűzték ki célul, amit úgy valósítottak meg, hogy teledobálták a fővárosukat hatalmas óroásszobrokkal mindenféle témában. Giganagy monstrumokat kell elképzelni szerte a városban, teljesen logikátlan és értelmetlen helyeken is, és tömegével.  egy szimpla körforgalomnál is belebotlik az ember két hatalmas trónon ülő tudósféle szobrába, de egy parkban is legalább 3 sztálinarcú szabadsághős szobra magasodik az ember elé. 

Nagyon-nagon durva, és és néhol már tényleg félelmetes, ahogy ezek a monstrumok az emberre néznek a magasból. 

A város központi részén látszik egyébként, hogy sokat dolgoztak, illetve sokat költöttek rá, de nemcsak a szobrokra, hanem az épületekre is jellemző szerintem, hogy a kevesebb több lett volna, nekem már túl nagyok, túl csicsásak, túl csillogóak, túl harsányak, és abszolút stílusilag mindent összevegyítő épületekkel van tele a város. Szóval egy merő katyvasz az egész. 

Ettől függetlenül én örülök, hogy megálltunk, és megnéztük, mert érdekes volt, valóban. Bár Marci azt mondta, hogy neki nem volt jó élmény, ne jöjjünk is többet. 

Miután kihüledeztük magunkat, a szopjei török bazárban még jól beebédültünk, majd a  plázában bevásároltunk, meg elmentünk mosdóba, meg váltottunk még macedón dínárt ( azt hiszem) mert a parkolóházban nem lehetett kártyával fizetni, meg euróval sem :-) útra keltünk Görögország felé. 

A mecedón-görög határig autópályán haladtunk, egy csomó fizetőkapu volt, ahol vagy lehetett kártyával fizetni, vagy nem, de micsoda szerencse, hogy a parkolóház után maradt még helyi pénzünk, így az aprót legalább jól otthagytuk :-) 

A határon volt egy félóra-40 perc várakozás, de semmi komoly, a határon átgurulva már csak a szállásig kellett elmennünk, ami azért még a várakozásunkat felülmúlva jóóóó messze volt. 

Thesszalonikinél már megpillantottuk a tengert, ( Ott a Balaton! felkiáltással :-)) de innen még egy jóóó másfél órát kellett autóznunk, ami már senkinek nem esett jól. 

Ez itt már majdnem a mi strandunk volt :-) 

Mikor megérkeztünk, akkor még kicsit keresgéltük a címet, mert mint kiderült mi az alsó úton jöttünk, a néni meg a felsőn várt,. mert ott volt parkoló is, de hát ki tudta ezt. A lényeg, hogy épségben megérkeztünk, és szinte csak behánytuk a lakásba a bőröndöket és még kipakolás nélkül lerongyoltunk a partra, mert muszáj volt egyet csobbanni a tengerben még a naplementében. 

Megérkeztünk! Helló, tenger!, 

Egy nemakármilyen hazaút

 Hétfőn szerencsésen hazaérkeztünk a több mint két hetes balkán körutunkról, és azóta próbálunk visszarázódni a valóságba. Én legalábbis. 

De hogy a végéről kezdjem, és aztán majd folytatom időrendben is... 

Az utolsó állomásunk az én kívánságomra Mostarban volt, mert tavaly a szívem csücske lett. Terv szerint reggel időben szerettünk volna indulni, mert egy nagyjából 8 órás autóút állt előttünk, végig Bosznián, meg egy Eu-ba lépéssel, én ilyenkor mindig a legrosszabbra vagyok felkészülve. 

Ennek ellenére mégis erősen meglepődtem, amikor reggel 7kor Máté úgy állt az ágyam mellett, hogy fáj a hasa, és nincs jól. gondoltam, hogy majd jobb lesz ez, menjen el vécére, pihenjen, de csak nem akart jobban lenni, hányingere lett, minden hasonló. 

A reggeli futásomról gyorsan le is mondtam, és helyette a bolt felé menet a patikába is beugrottunk, hogy adjanak neki valami gyomorfertőtlenítőt. Dedalonunk meg imodiumunk volt. Bevette a cuccot, majd 9kor ügyesen végighányta a teraszt. 🙉

Nem volt mit tenni, összepakoltunk, és 10 körül törölközővel körbebástyázva, zacskóval felszerelkezve csak elindultunk, lesz ami lesz. Gondoltuk, a nehezén már túl vagyunk, majd legfeljebb sűrűbben állunk meg, majd út közben improvizálunk. 

Végül egyszer volt szüksége zacskóra, 2szer hányt sugárban a benzinkútparkolóban, és azt leszámítva, hogy sokat nyafogott, hogy fáj a hasa, nem volt semmi, de legalább nem piszkálta a kicsiket út közben, ahogy egyébként szokta. 

Már-már helyre is jött, mire a horvát határhoz értünk, amikoris Milán kezdte el mondogatni, hogy fáj a hasa, de mivel viszonylagosan már majdnem otthon voltunk, ezzel bíztattuk, hiszen már alig 3 órányira voltunk csak 🙃 

De egyszer csak, az autópálya közepén, olyan Eszék magasságában, hányáshangra lettünk figyelmesek a hátunk mögül, és hátranézve látom, hogy Milán egy zacskóba ürít. 

Kérdem tőle, honnan volt zacsija, mondja, Mátétól kaptam, mikor mondtam, hogy rosszul vagyok.  Bajban ismerszik meg a jó testvér 🤣

Ezután már szinte eseménytelenül gurultuk Budapestig az M6on, olyannyira, hogy mikor a városhatárban megláttak egy Kfc hirdetést már oda is ve akartak menni. 

Mondtam , még mit nem ... Most hánytátok körbe fél Dél-Európát. 

Másnapra mindegyiknek kutya baja se volt. 

Hát így sikerült hazajutnunk. 

Minden ami meg közte történt, még beszámolóra vár. 🙃

Érkezés Észak-Macedóniába, Matka-kanyoni délután

 Terv szerint tudtunk reggel indulni, 6 óra nulla 1-kor már kapun kívül ültünk a kocsiban. Előtte még megkentem és elcsomagoltam vagy 20 szendvicset az útra 🙂

A magyar-szerb határig sima liba volt minden, itt viszont belecsúsztunk egy bő 1 órás várakozásba, de végül csak átjutottunk a határon. 

Szerbián keresztül hosszan-hosszan csak mentünk az autópályán, mondhatni a semmi közepén, az Alföldünk meghosszabításán keresztül, végtelen-végig. Aztán később jöttek a hegyek, de még így is embertelen hosszúnak tűnt, hogy elhagyjuk Szerbiát. Egyszer vagy 2szer álltunk meg egy benzinkútnál kávét inni meg vécére menni. Ebből az egyik teljesen korrekt volt, a másikat igyekszem elfelejteni, de lehet hogy az már Macedóniában volt, már nem emlékszem pontosan. 

Az biztos, hogy nagyobb tankolást csak Macedóniában terveztünk, mert ott olcsóbb volt. 

A szerb-macedón határon is álltunk egy darabig, néztük, ahogy egy kis mikrobuszból jó sok mindent kipakoltatnak, szóval eltelt az idő, én pedig már nagyon izgatott voltam, hogy milyen lesz, hiszen egy új országot tettünk fel a térképünkre. 

Az utunkat továbbra is autópályán folytattuk, de borzasztó idegesítő volt egy idő után, hogy egymást érték a fizetőkapuk, amikor mindig elő kellett kotorni a pénztárcát, vagy lehetett kártyával fizetni vagy nem, de nem voltak amúgy nagy összegek, 1 -1,5 euro szakaszonként. 

Skopjénél tértünk ki a Matka-kanyon felé, ahol végül szállást foglaltunk, mert a képeken klassz helynek nézett ki, és az 8s lett. 

Elfoglaltuk a szállást, ami a hegyre nézett, és teljesen jó volt, és  már indultunk is a kanyonba. 

Először a hegyi úton indultunk el, ami akkora baj nem lett volna, ha több időnk lett volna itt, de így inkább visszafordultunk, hogy a keresett útra rátérjünk. 

A Treska-folyó völgyében lévő kanyon elején mindenféle vadvizi sportokat lehet űzni, aztán fenntebb, egy duzzasztógátnak köszönhetően fekszik a Matka-tó, ami gyönyörűséges, türkizzöld, körben a magas, sziklás hegyek.... Eléggé hűűhaaa volt 🙂

Hagytuk magunkat rábeszélni egy hajós barlangnézésre, és megnéztünk egy víz alatti barlangot, a Vrelo-barlangot, ami állítólag egyike a legnagyobb vízalatti barlangjának a világon!

Mindenesetre hihetetlen szép volt a kanyon a hajóról, es a barlang is. 

Mire visszaértünk már jó késő volt, veszélyben is éreztük a vacsoránkat, de szerencsére még elcsíptük az egyik part melletti éttermet, ahol remek hústálat dobtak nekünk össze, és jól bekajáltunk. 

( Off...sajnos nem tudom a képeket ideoda rendezgetni, mert vagy térerőm nincs, vagy wifim, de leginkább egyik sem, és tulajdonképpen azt is alig látom, amit pötyögök a telefonon. 😁 Úgyhogy ez most ilyen szedettvetett bejegyzés lesz )

Balkán kaland nr. 2.

Tavaly annyira bejött a balkán kalandunk, annyi szépséget láttunk, és annyi élményt gyűjtöttünk, hogy idén merészebbet álmodtunk és egészen Görögországig autóztunk. 

Már tavaly is mondogattuk, hogy jó lenne Görögországba menni, de akkor olyan messzinek tűnt, ( mert messze is van) , repülővel meg rámenne a gatyánk, így olyan helyet kerestünk, ami autóval viszonylag fájdalommentesen megközelíthető, és ahol relatív jó áron tudunk szállást is foglalni. 

A szállás fontos, mert igazából ez az egyetlen pont, ahol spórolni tudunk, ellenben egy csomó kritériumnak szeretnénk ha megfelelne. Tavasszal a kollégáim már jókat mosolyogatak, amikor meséltem nekik a szálláskeresésről, javasolták, hogy épitsünk inkább egy kisházat, mert ilyen szállás nincs. 🙂 De persze lett, így kötöttünk ki a Halkidiki félszigeten, Thesszalonikitől jó másfél órányira délre. Becsapós, mert a térképen sokkal közelebbnek tűnik. 

Miután ez eldöntettett, és lefoglaltuk a göög szállást, akkor kezdődött maga az utazásszervezés, mégpedig hogy merre menjünk, hol álljunk meg, és egyebek. 

Tavaly Montenegró felé Szerbiában álltunk meg egyszer, és tettünk ott egy kirándulást a hegyekben. 

Idén Feri ki akarta használni, hogy G.o. felé Szerbián végig van autópálya, így ott lehet jól haladni, így most Észak-Macedóniába terveztük a tranzitszállást. 

Először Skopje volt a fejemben, mert közel van a pályához, nem nagy kitérő, de ahogy haladtunk az idővel mégis a Skopjét körülvevő  hegyekben ( Vodno-hegység) szálltunk meg, és milyen jól tettük. 

A várostól 15 km-re lévő Matka-kanyont hiba lett volna kihagyni! 

És mivel innen már "csak" 4 és fél órányira volt a görög szállásunk, így másnap délelőtt még Skopjéra is jutott idő. 

Ezekről fogok majd legközelebb írni, ha és amikor sikerül elcsípnem egy kis térerőt, és ha épp van elég erő a wifiben.