Szentendrei skanzen

Az iskolamentes hónapok egyik negatív hozománya, hogy a fiúk jobban hozzánőttek a tabletjükhöz, mint amennyire azt szeretnénk. Ebből rengeteg vita van, rengeteg veszekedés, duzzogás, és kiabálás. Sehogy sem jó ez, mert ha tableteznek, akkor megszűnik a világ, akkor nem éhesek, nem szomjasak, se látnak, se hallanak, amikor viszont elvesszük tőlük, akkor meg persze először ordibálás van, aztán meg folyamatos kínlódás, mert hiába van roskadásig nemcsak a gyerekszoba mindenféle játékkal, a tabletbambulást nem tudja egyik sem felülmúlni.
Most, hogy Máténak gipszes a keze, most még az udvarra sem akarnak kimenni... én nem is értem... ha meg hárman vannak kint, akkor meg 5 percen belül valamelyik ordít.
Szóval nem akartuk, hogy a hétköznapi ámokfutások a hétvégét is megmérgezzék, ezért az egyik napra mindenképp szerettünk volna valami programot. De mivel az időjárás is olyan bizonytalan volt, hogy a dögmelegből egyszer csak vihar kerekedik, meg Máté keze is behatárolja ugyebár a lehetőségeinket, mert nyilván nem most fogjuk megmászni a Rám-szakadékot, így jutott eszünkbe, hogy soha jobbkor nem tudnánk elmenni a Szentendrei Skanzenba, mint most.
A tavasszal ment a tévében a Bátrak földje sorozat, ami a végére már eléggé nyújtott tészta lett, de azért szorgalmasan néztük, mert jó levezetése volt a napnak. Egy darabig Milán és Marci is bele-belenézett, majd másnap reggel az volt az első kérdésük, hogy na mi volt a tegnapi bártakban. A filmet pedig a skanzenben forgatták, és már korábban is beszéltük, hogy majd elmegyünk megnézni.
Így kerültünk Rokocára. :-)

A gyerekek közül szerintem már mindegyik járt itt valamilyen ovis vagy iskolai kirándulás alkalmával. Legfrissebb emlékei Milánnak voltak, mert ők a suliból is voltak, vagy elsőben, vagy 2-dikban, már nem tudom. De azt mondta, hogy akkor nem járták be az egészet, mert ilyen alkalmakkor mindig részt vesznek valmai kézműves foglalkozáson is. kenyérdagasztás, vajköpülés, szénakaszálás, ilyesmi...

Nem messze a bejárattól véltük felfedezni Torzsáék házát :-)

A házak tájegységenként követték egymást, haladtunk szépen sorban. Sok helyre be lehet menni, sok helyen van valmai kiállítás, vagy valami kóstolás, állatsimogatás, vagy bármilyen bemutató, hogy milyen volt a népi élet régen, falun. 

Zalán kovácsműhelye :-)

Falusi iskola

Pici nyuszik :-)

A skanzenpékségben vettünk némi elemózsiát, hogy feltöltsük magunkat energiával, mert a filmbeli templohoz és főtérhez mindenképp el akartunk még jutni.

Péter atya temploma

 Innen már szedni kellett a lábunkat, mert már a templom mögött kezdett feketedni az ég. Mire a térre értünk, addigra már dörgött is. Persze reggel már az autóban ültünk, amikor eszünkbe jutott, hogy Máté kezére nem hoztunk esőkabátot... grrr.... úgyhogy jobb híjján a póló alá dugta a kritikus helyzetekben a karját.

A hadnagyék háza

 Jakab kisboltja és a fogadó

Itt már elkezdett villámlani is, és Milán félt.

Az esőt a fogadó árkádja alá behúzódva bekkeltük ki, majd a fenti kisházakat jártuk végig, amikor szünetet tartott az eső.

A dörgés-villámlás nem tartott sokáig, de esni hol jobban, hol kevésbé, de esett. Így a hátralévő részeket már úgy csak úgy jártuk végig, hogy hol szaladtunk a következő házig, ahová be tudtunk húzódni, hol valami eresz alatt vártuk, hogy csendesedjen a zuhogás. 

Mikor kifelé jöttünk, akkor már azt gondoltuk, hogy túl vagyunk a nehezén, eléggé el is fáradtunk, gyorsan kifizettük a parkolást, és gondoltuk, már ott sem vagyunk. Csakhogy a kapu nem engedett ki minket. Meg utánunk senkit. 

Eltartott vagy fél órát, mire sikerült orvosolni a problémát, és előkerült egy pasas, aki szaladgált kicsit, majd végre előkerült egy kulcs, amivel ki tudta nyitni a sorompót, és megszabadultunk. Közben újra elkezdett ömleni az eső, és csak esett, csak esett.... 

Hazafelé mőég bevásároltunk a Lidl-ben, ha már autóba ültünk, és a fradi meccsre popnt haza is értünk :-) 

Észrevétlenül, de jó sokat gyalogoltunk, és jól el is fáradtunk. 

A listánkon még a Nagytétényi Kastély is fenn van, ami a film másik helyszíne volt. Mivel Máténak még van 2 és fél hét gipsze, lehet, hogy erre is sort kerítünk nem olyan soká. 

Kontroll

A napot újra a szakrendelőben kezdtük. Szerencsére most sikerrel jártunk, sőt pikkpakkk végeztünk is, mert rajtunk kívül nem várt más a sebészetre.

Kint még mindig sorállás van, de ahogy kivettem a betegirányítók szavaiból a sor leginkább a vérvételhez várt. Negyed óránként engedik be a következő adagot.
Nekünk nem kellett semmilyen sorba beállni, csak az előtérben kitölteni újra, hogy még mindig nem vagyunk koronások, beregisztrálni és már bent is voltunk.
A gyerekrészlegen nem volt nagy tolongás, ott is leginkább csak a vérvételnél álltak. A sebészetnél mi voltunk csak.
A doktornő szinte velünk egyidőben érkezett. Hüledezett egy sort, hogy hogyhogy alulról rakták rá a gipszet, mikor már rég nem használnak alsó támasztást... hát hmmm...
Felmentünk röntgentre, vártunk, majd a leletre vártunk, majd visszamentünk.

Kapott Máté egy új gipszet, most felülről, és egy hét múlva jövünk újra. Akkor már körgipszet fog kapni még két hétre.

Hivatalosan ma van az utolsó tanítási nap. Éltem már meg ezt a napot kicsit nagyobb eufóriában is. Persze jó, hogy vége a sulinak. Tanulságos volt, de remélem nem lesz többet ilyen... annyira nem élveztük, még ha nem is volt akkora katasztrófa. Hogy mennyire volt értelme, és mennyire volt hatékony ez a 3 hónap, az meg majd úgyis a következő tanévben fog kiderülni.

Pénteken megyünk a bizikért. Meg hazacuccolni, ami bent maradt márciusban. Bízom benne, hogy nem fog ömleni az eső.

Múlt heti Szilvás

Szilváson már jártunk egy párszor, ennek ellenére még minidg nem mentünk fel sosem a kilátóba, mert amikor babakocsival voltunk, akkor nem vágtunk neki, most meg nem erre készültünk, és nem voltunk még a gyerekekkel az ősember barlangban sem. Volt, amikor el sem jutottunk a Szalajka-völgyig, mert a fiúk hamarabb elfáradtak, most meg a megelőző napok esői miatt nem vágtunk neki a hegyoldalnak. Meg rollerrel voltak a fiúk, ugyebár...
Szóval, még mindig van miért visszamenni :-)

Jó régen voltunk már itt, maximum csak átutazóban szörnyülködtünk a hegyek közé épített betonbunkeren, amint Lovasközpontnak neveznek. Nem kétlem, hogy van ennek itt jogosultsága, és hogy érdeklődés is van a lovasbemutatókra, de ez a betonépítmény ebben a formában nem ide való. Szerintem.

A gyerekek rollerrel jöttek, és bár az út egy részén  még az autós közelekedés is megengedett, ( ezt sem értem, amúgy, hogy miért nem tiltják meg, baromi balesetveszélyes egy természetvédelmi terület sétaútján a 50-nel száguldozó autó) de szépen lehúzódtak, ha kellett, és jó tempóban haladtunk.

A kisvonat is jár :-)

A vadasparknál nem nagyon tolongtak az állatok. Vagy nem voltak most, vagy fenn voltak a hegyoldalban, de csak 2 árva őz ácsorgott a kerítésnél és azt akarta minden gyerek simogatni. A mieink szerintem észre sem vették őket, mert úgy elsuhantak mellettük, mint a szél.

A szabadtéri múzeumnál elidőztünk egy kicsit, de nem mentünk rajta végig, mert a kisebbek másfelé indultak.

A Fáytol-vízesés sajnos a megelőző nap esője ellenére nem volt annyira dús. Érződik rajta, hogy előtte jó ideig nem kapott esőt. Bár kiszáradva éppen nem volt, mert volt már arra is példa, de ennél sokkal bővebbvizű is volt már.

A LEJTŐ!!!! Amin lefelé jövet Máté elzúgott rollerrel Itt még felfelé cipekednek a srácok.

A Nagyrétre érve kicsit megpihentünk. A fiúk játszótereztek. Aztán gondoltuk, hogy a közeli forrásnál megtöltjük a kulacsokat. Emlékszem, hogy régen mindig ott töltöttük meg a palackjainkat, de most nemigen lehetett megközelíteni... Gazos is volt, rács is volt rajta, szóval nem próbálkoztunk...

A türkizzöld tó.

Viiszafelé ugyebár Máté pikkpakk elesett és az lett a vége, ami... úgyhogy lefelé jövet már nem nagyon bámészkodtunk, és nem is nagyon fotózkodtunk... elnyaltunk még egy fagyit, mert az kifelé menet megígértük a fiúknak, és ebből nem engedtek...

Félúttól már elkezdett csöpögni az eső, mire autóba ültünk, már rendesen esett, majd zuhogott, és végül gyönyörű szivárványt kaptunk kárpótlásul. Bár Máté kezén ez már nem segített, de  legalább szép volt.

Kontroll helyett

Azt olvastam épp az imént, hogy azt mondja Cili, hogy hétfőtől minden helyreáll az egészségügyi ellátásokat illetően. Jó lenne, ha ez nem azt jelentené, hogy minden visszaáll a régibe, bár már annak is örülnénk szerintem, mert ami most van, az minden csak ellátás...
Mivel Mátéval 1 hét múlvára írt kontrollt az ózdi orvos, a hét közepén odatelefonáltam a Bethesdába, hogy hogyan történik most ez a kontrollozás, mikor menjünk.
A hölgy, akivel beszéltem, nagyon kedves volt, és jóhiszeműen azt tanácsolta, hogy ha már csak kontroll kell, és nincs panasz, akkor menjünk inkább az Örsre a rendelőintézetbe, mert náluk a kórházban minimum 3-4 óra a várakozási idő. Gyerekkórház ambulanciájáról beszélünk. Bizonyára van olyan gyerek, aki türelmesen vár alsóhangon 3-4 órát, ami akkor inkább 5, mert mi tavaly Marcival akkor is eltöltöttünk ott 2 órát simán, amikor nem volt előttünk senki, de a mieink nem ilyenek.
Aztán felhívtam az Örsöt, hogy ez történt, ezt mondták, mikor mehetünk. A hölgy itt is nagyon kedves volt, mondta, hogy pénteken és hétfőn is délelőtt van rendelés, mehetünk bármikor, de menjünk minél korábban, mert valószínű röntgen is fog kelleni. Végül mégis azt javasolta, hogy menjünk pénteken, mert akkor talán kisebb a bolondokháza, mint hétfőn. Ebben maradtunk.

Reggel fel is keltünk időben, 7 után kicsivel már Máté is a reggelije felett ült, ami az utóbbi hónapokra nemigen volt jellemző.
8-tól volt rendelés, de mivel 13-ra meg fogorvosi időpontja volt Máténak, a márciusi időpontját pótoltuk, ezért szedtük a lábunkat.
A rendelőintézetbe nem lehet ám csak úgy bemenni, kint az épület előtt tobzódott a tömeg, senki nem tudott semmit, 1 asszisztens próbálta a lépcső tetejéről irányítani a jónépet, és szinte láttam a maszkos arcán a rémületet, ahogy közelítettem felé, hogy megkérdezzem, hogy mi hová álljunk, és szinte hisztérikus kiabálásba kezdett, maga elé tartott kézzel, hogy "ne jöjjön közelebb!"Ami csak azért vicces, mert  ezek után az ajtóban kezünkbe nyomtak egy papírt és  simán önbevallás alapján kitöltöttük, hogy nem vagyunk koronavírusosak. Gondoltam, hogy vicces leszek, és odaírom, hogy bárányhimlősek  vagy ótvarosok még lehetünk, az is ugyanolyan fertőző, pláne, hogy homlokig maszban a kutya se vette volna észre, ha ragyás a fejünk.
Szóval kivártuk a sort, kitöltöttük a papírt. Bár nem tudom, van-e ember, aki bármilyen kezeléshez szeretne hozzájutni és beikszeli, hogy találkozott koronavírusos, vagy gyanús emberrel...
Bejutottunk az épületbe! Újabb sort vártunk ki a regisztrációnál. Ahol aztán azt mondja a néni az üvegfal mögül, maszkban,  a monitorja mögül ,a  3 mm-es résen keresztül, mikor mondom, hogy a gyereksebészetre jöttünk, hogy az ma nincs. Elkerekedhetett a szemem, és lehet, hogy emeltebb hangon kérdeztem vissza, hogy hogy mondja, mert a 3mm-es rését kitágította 1 cmre, közelebb hajolt, és elismételte, hogy olyan rendelés ma nincs.
Mi van?
Mondom neki, hogy tényleg nem értem, mert 2 napja beszéltem a sebészettel, és ők hívtak ma reggelre, szóval nekem ne mondja, hogy ma nincs rendelés.
Ja-, azt mondja, igen, ELVILEG ma van rendelés, de nem jött be az orvos, úgyhogy nincs.
A mikor lesz?- kérdésemre szinte már a vállát is felhúzta, és azt tanácsolta, hogy ELVILEG hétfőn délelőtt is van rendelés, jöjjünk ide megint, és HÁTHA lesz orvos is.

Nem mondom, hogy nem voltam pipa...

Hazajöttünk.
A délutáni fogorvoson már tegnap reggel berágtam, mert az előjegyzésemlékeztetőben közölték, hogy a vírushelyzetre való tekintettel minden kezelés után 5500 ft higéniás ktg-t számolnak fel. Kicsit elgurult a pirulám ezt olvasva, mert Máté fogszabályzó beállítása 2500 ft-ba kerül alkalmanként, és nagyjából 5 percig tart, de abban már a fizetés és az elköszönés is benne van, és baromira nem éreztem jogosnak, hogy ezért a szolgáltatásért én 3-szor annyit fizessek, csakazért, mert többször kell felmosni.
Végül tőlünk nem kértek plusz pénzt, csak az eddig járó kedvezményt törölték el, és a fogszabályzóját is rápattintották a fogára, úgyhogy most újra tudja hordani.

Szóval mikor azt mondja Cecília, hétfőtől minden rendben lesz, akkor remélem ez alatt azt érti, hogy nem kell hóban-fagyban-szakadó esőben az utcán ácsorogva várni többtizedmagunkkal, hogy bebocsátást kapjunk a rendelőbe, ( neadjisten egy beteg gyerekkel), nem kell órákat várni odabent hogy ellátást kapjunk, és nem úgy kell eljönnünk, hogy jöjjünk vissza legközelebb, HÁTHA épp orvos is lesz.

Egyszer régen a munkahelyemen írni kellett egty tájékoztatót a labor működéséről és az ott folyó munkákról. Az egyik kolléga le is írta, de a nagynagy amerikai főnök kifogásolta, hogy túl szakmai, és olyat szeretne, hogy az laikusok számára is érthető legyen, hogy bárki betévedne az utcáról, akkor reprodukálni tudja ami a laborban történik. Amire a kollégám kicsit bepipult,  és a szakmai tudása elleninek érezte ezt a kívánalmat, és azt mondta neki, hogy ha majd a műtő ajtaján ki lesz függesztve a vakbélműtét menete, hogyha bárki betéved az utcáról, akkor el tudja végezni a műtétet, majd akkor ő is átírja a szöveget, addig meg had végezzék a munkát szakemberek.

Erre tessék, lassan tényleg ott tartunk, hogy vigyem a gézt és az ollót, és az ajtóra kifüggesztett instrukciók alapján lássam el a gyereket, ha akarom.

Ui: Máté szerencsére jól van, nem fáj neki a keze, kibírjuk hétfőig. Hátha lesz orvos.

Zöldgally

Majd holnap megmutatom azt is, hogy a hétvégén Ózdra mentünk, és szombat délutén kimentünk Szilvásváradra, és hogy a nemrégiben a hegyek közé felhúzott teljesen tájidegen betonbunker jellegű lovasszínházat leszámítva még mindig nagyon szép, és egy kellemes sétát lehet tenni egészen a Szalajka-völgyig.
A gyerekek rollerrel jöttek, gondolván, hogy kevesebb lesz a rinya, hogy meddig kell még menni, és egész sokáig teljesen jól is működött ez a felűllás, hogy a fiúk mentek előre rollerrel, a nagyok vigyáztak a kicsikre, és időnként bevártak minket, gyalogosokat.
Már visszafelé indultunk éppen, és alig hagytuk el a rétet, mármint mi, felnőttek, mert a gyerekek előrementek megint a vízesés felé, ami mellett van egy elég meredek, és gödrös lejtő.
És persze hiába kiabáltunk utánuk 4-en, hogy nehogy nekimenjenek a lejtőnek rollerrel, mert vagy nem hallották, vagy nem akarták meghallani, de Máté persze érzett magában annyi bátorságot, hogy rollerrel indult el lefelé. Állítólag a kicsik is rollerrel mentek le, azért bátorodott meg annyira, de ahogy én láttam úgy 50 méter távlatából a kicsik tolva indultak el, max a lejtő alján pattanhattak rollerre. Mindegy is, mi már csak azt láttuk, hogy Máté elesett, és gubbaszt a rollerje mellett. Ekkor még nem gondoltuk, hogy nagyobb baj lehet, mert szokott Máté színészkedni, pláne, ha közönsége is van, de ahogy beértük, csak mondta, hogy fáj a keze, és nem jó, és jajjj.
Nem olyan volt, mint Marci keze tavaly ilyenkor, amiről egyértelmű volt, hogy törés, az látszott, hogy megütötte, és kicsit dagadt, de nem reméltük, hogy hátha csak zúzódás.
Este már nem mentünk fel a kórházba, de másnap délelőtt, bár a fájdalma csökkent, mégis úgy döntöttünk,hogy bármi is van, jobb lesz az, ha ránéz egy orvos, legalább tudjuk, hogy mi van.

A kórházba gyorsan bejutottunk, a kapuban felvették az adatainkat, kézfertőtlenítés, lázmérés, és már ott is álltunk a betegfelvételen. Itt vártunk egy darabig, mert pont befutott egy mentő egy bácsival, és azt elénk vették, de aztán hamar bent voltunk az orvosnál, aki megtapogatta, megnézegette, és mondta, hogy nagyon nagy baj biztos nincs, legrosszabb esetben zöldgally, majd felkísért minket egy bácsi röntgenre, majd vissza le.
Az eredmény, hogy valóban zöldgally törése van Máténak, de szerencsére nem olyan súlyos, nem olyan nagyon szilánkos, csak 1 kis hasadás van a karján. Persze ettől függetlenül ez mégiscsak egy sérülés, és fájt neki nyilván.
Kapott egy sínt, és egy hét múlva kell jelentkeznünk majd a Bethesdában.

Nem mondom, hogy nem voltam full pipa Mátéra, hogy nemhogy nem hallja, amit kiabálunk, de hogy még csak gondolkodni sem tud!
Tavaly Marci keze miatt szívtuk meg a nyarat, most meg Máté... komolyan kabaré.

Nem akarok már több kórház ablakából a panorámában gyönyörködni!

Hát így jártunk! Innen szép megint nyerni :-) Üdv, nyár! Üdv, nyári szünet!

Ahogy jöttünk le a röntgenről, és elmentünk a betegfelvételes ablak előtt, pont ott állt egy Máté- korabeli fiú az anyukájával, és azt a félmondatot kaptuk el, hogy " elesett a rollerrel".  :-) Szóval vigyázzatok magatokra!

Haladunk

... a tanév vége felé.
Marci már minden dolgozatán túl van, de azért még kapja a tanulnivalót minden nap, rendesen. E héttől lehetett a suliban ügyeletet kérni, és bár mi nem kértünk, de Marika néni mondta, hogy ő hetente 2-szer van bent délelőtt, és azokon a napokon akár arra a 2 órára is várja a gyerekeket egy kis gyakorlásra, aki úgy érzi, hogy jó lenne neki. Marci persze teljesen ignorálja ezt a lehetőséget, pedig szerintem jót tenne neki egy kis tanári rendszerezés a buksijában. Mindegy, nyilván nem ez alatt a 2-4 óra alatt hozná be azt, amit 3 hónap alatt nem sikerült megértenie. Ez a 3 hónap így is, úgy is hiányozni fog, még akkor is, ha alapvetően kiszámol, leír, és elolvas mindent.
Mátééknál úgy tűnik kezd megállni az élet, legalábbis napról-napra többet kell várni a leckére, vagy nem kell visszaküldeni.
Milánéknál még folyamatos a zoom-os óra magyarból-környezetből, ehhez most ohzzájött még az angol is. Gyakorlatilag az egész délelőtt lefoglalja a gépemet.
A zeneórákat már kipipáltuk. Milánnak nem kellett vizsgafelvételt küldeni. Mátéét ma küldtük el. Nem mondom, hogy nem szenvedtünk meg vele.
A szolfézs alapvizsgája úgy tűnik megvan, hogy hányas, azt nem tudjuk, de nem mondták, hogy nem sikerült. Lehet, amúgy, hogy a zeneiskolai krétában benne van, de azt végképp nem követem.

A legújabb hír, hogy mégiscsak lesz valamilyen személyes formában bizonyítvány osztás, 19-én. Valami eddig még ismeretlen módon be lesznek osztva a gyerekek, egyesével, kisebb csoportokba, ki tudja... Ekkor végre elhozhatjuk a még bent maradt holmikat, leadhatjuk a visszamaradó könyveket, kulcsokat, stb...

Milán új iskolájában már volt egy online szülői, nagyjából mindent elmondtak, hogy terveik szerint hogyan fog zajlani a beíratkozás és a következő tanév. Majd elküldtek egy halom papírt, amit vigyünk majd magunkkal kitöltve.
Máté sulijából még semmi infó. Kedden felhívtam őket, amikor is azt mondták szerdán fognak tudni mondani bármit is, mert most kapták meg a kormány rendeleteket erre vonatkozóan, és szerdán lesz értekezlet. Hát ma már csütörtök van, és még mindig semmi...

Az okmányirodába a jövő héten megyünk új diákigazolvány papírt csináltatni. Interneten foglaltunk időpontot, és persze, hogy nem volt 2 egymás utáni időpont. Majd meglátjuk... odavonulok mindkét fiúval, és hátha megcsinálják egybe.

Holmap mennének a gyerekek osztálykirándulni. Emiatt eléggé szomorúak... Én is. Jó kaland lett volna. Pláne a nagyoknak. Sajnálom, hogy olyan sok mindentől meg lettek fosztva ebben a tanévben. Leginkább élményekre gondolok. Tanulás szempontjából szerintem csak Marcinak volt szívás, neki jó lett volna az iskola, hogy rutinja legyen az olvasásában, számolásban, a többieknek szerintem még jobb dolguk is volt itthon.
Ennek ellenére remélem nem lesz ilyen tanévre még egyszer példa.

Holnap elvileg nem kapnak semmilyen leckét, a kirándulónapra tekintettel. Milánnak lesz még a jövő héten egy matekdogája. Komolyan nem értem, miért kell az utolsó héten dolgozatot írni. Normál esetben sem értem, a mostaniban meg végképp nem.

Nagyon várjuk már, hogy magunk mögött hagyjuk az egészet. Ez a tanév egészen szeptembertől kezdve, amikor kiderült, hogy Milánéknak nem lesz egy szem tanáruk sem végig egy küzdelem volt.
Jó, hogy végre vége lesz.