Bibione 2.rész- strandolós napok

Az apartmanunk nem volt éppen fullextrás, de hamar belaktuk, és megszoktuk. Amit nehezebben tudtunk megszokni, az a kora reggeli kukásautó csattogás volt. Legalább 3 reggel erre ébredtünk olyan 6 körül, nem tudom pontosan, ebben az órában még a szemem sem nyílik ki :-) oké, hogy utána még visszaaludtunk, de akkor sem esett jól, hogy jó 10 percig tartott, mire végigcsattogta a környező utcákat...
Cserébe viszont hosszasan reggelizgettünk a teraszon, és néztük az ébredező várost, ahogy megtelik a mellettünk lévő hotel étterme, ahogy jönnek-mennek az emberek a téren. Jó helyen volt az apartmanunk, minden nagyon közel volt, a partra is 5 perc sétával tudtunk lejutni, és este a sétálóutca is szomszédban volt.
Hála az modernizmusnak, és az internetnek, pontosan tudtuk, hogy mikor milyen időre számíthatunk, így ennek tudatában terveztük meg a hetünket. mivel alapvetően a strandolás volt a fő program, és csak a velencei kirándulás volt az, amit közé szerettünk volna fixen rakni, így az első pár napban, amikor esőmentes 3 fokokat jeleztek elő, nem is terveztünk mást.
Gyorsan beleszoktunk a délelőtt strand-délután strand, közte ebéd, este séta menetrendbe.
Még csütörtök délelőtt bementünk az ingatlanirodába, ahol foglaltuk a szállást, és még akkor lefoglaltuk a velencei kirándulást hétfőre, és ott kaptunk kedvezményes kuponokat is a vidámparkba, péntek estére.

Marci gumi gipszvédőben támadta meg a tengert. Nem mondom, volt bennem kezdetben egy kis kétely, hogy mennyire lesz ez jó. De végül nagyon bevált. Eleinte nagyon figyeltük, hogy az 1 órát, amit egyszerre javasolt a leírás nehogy túllépjük. Később már nem számolgattuk annyira a perceket, de sokkal tovább nem is bírta Marci magán, mert azért jól rácuppant fent a karjára, és hát melege is volt a kezének alatta. Szóval ne legyen rá szüksége senkinek, de bátran ajánlom én is, csakúgy, mint Dius. fürdéshez is lehetne használni, de mi nem használtuk, mert bár alkalomról-alkalomra rutinosabban húztuk rá fel, mégsem volt annyira egyszerű sem a felvét, sem a levét. 

Az volt a rend, hogy általában én mentem be először a fiúkkal, aztán Feri. Én egyébként is óvatosabb duhaj vagyok a vízben, nem kell nekem ahhoz kéztörés, de most még a szokásosnál is jobban féltem, hogy Marcinak esetleg lesz valami baja, hogy elmerül, vagy elesik, és a kezére támaszkodik, vagy mit tudom én...  túl tudom ám parázni a helyzeteket megerőltetés nélkül, bár alapvetően nem gondolom magamat hagyományosan túlaggódósnak... de ezt a kéztöréses helyzetet nehezen  emésztettem...  Feri bátrabban ment neki a világnak, vele messzebbre is be tudnak menni a fiúk, matraccal, deszkával, vagy csak úgy semmi nélkül. Marcinak végül a deszkázás jött be a legjobban, arra jól rá tudott feküdni, és vízimentőset játszott. :-)

 Délután mindig jobb volt a strandolás, mert akkor voltak a jó kis hullámok. Na az mindannyiunknak nagyon bejött. Egészen addig lovagoltuk meg a hullámokat, amíg a sós víz szét nem marta a szemünket. :-)

Milán és Máté jól elvolt azzal, hogy belefetrengtek a homokba, majd elrongyoltak zuhanyozni, de mire visszaértek megint hátközépig homokosak voltak, úgyhogy megint belefetrengtek, és megint lemosdottak. :-D 

 Hullámra várva :-)

Még ha eleinte nagyon aggódtam is Marciért, pár strandolás után már úgy látszott, hogy beválik a karvédő, és Marcinak is elég a vízben töltött idő, nem volt emiatt komolyabb hiszti. Féltem, hogy majd nyafogás lesz, hogy ő nem csinálhatja azt, amit a nagyok, de nagyok is jófejek voltak ezen a téren, mert ők sem erőltették azokat a dolgokat, amiket Marci nem csinálhatott, és nekik is pont elég volt az az idő, amíg Marci bent lehetett a vízben, nem kértek többet. Gondolom nekik is folyt ki a fülükön, szemükön a só. :-)  Milán ugyan rákattant arra, hogy strandröpizni akar, de napokig nem volt szabad a pálya, de végül szerencsére talán az utolsó nap csak el tudtak menni játszani, és Marci volt a bíró :-) így ő sem hisztizett, és Milán lelke is megnyugodott.
Szóval pár alkalom után már én is  egészen élvezni tudtam a strandolást :-)

Bibionei nyaralás 1.rész-indulás-érkezés

Lesz majd még egy balatonos-tihanyos bejegyzésem, még Marcikéztörés előttről, de most előreveszem az idei nagy nyaralásunkat inkább. Még mielőtt be nem darálnak megint a napok. 

Múlt szerdán indultunk. A korábbi terv az volt, hogy mivel még sosem csináltunk olyan igazi láblógatós, tengerpartos nyaralást, amikor csak fekszünk a parton, és nem csinálunk semmit, most ilyet akartunk. Úgy gondoltuk, már a fiúk is elég nagyok ahhoz, hogy értékelni tudják, hogy érdemes legyen elcipelni őket a "világ végére", és hogy megmutassuk nekik a tengert. 

Aztán a semmittevős terveknek gyorsan annyi lett, amikor Marci 1 héttel az indulás előtt eltörte a kezét. Mint ahogy annak is, hogy majd ott lesz majdnem 1 hét, amikor fel tudok készülni az utazásra, utánanézni dolgoknak, pakolászni, rendezgetni, tervezgetni.... mivel Marci burokban tartása felemésztette az összes energiámat, és az erre fordítandó szabadidőmet, így eléggé hézagos információkkal voltam csupán felvértezve. :-( Az sem volt számomra biztos, hogy érdemes-e  elindulni egyáltalán. Aztán 1 hét alatt 3szor voltunk orvosnál, Veszprém után pénteken és még kedden is voltunk a Bethesdában. Mindkétszer azt mondta az orvos, amikor kérdeztem őket a nyaralásról, a külföldről, és a tengerpartról, hogy persze menjünk nyugodtan, majd utazás után jöjjünk vissza. A keddi orvos már-már szinte legyintett is, hogy "ó, hát ez csak egy kéztörés", legalábbis olyan hitetlenkedés volt az arcán, meg a hangjában, hogy minek maradnánk itthon. Kedves volt amúgy, nem rosszindulatú. Csak gondolom, amikor ő ezer ilyet meg még ilyenebb eseteket lát hetente, akkor egy ilyen "kis " kéztörés neki tényleg nem probléma. 

Nekem mondjuk eléggé para volt. Nehezen tudtam elengedni azt az érzést, hogy mi van, ha szétcsúszik a keze, vagy ha bármi egyéb baja lesz, mert Marci mondanom sem kell, egyáltalán nem tud kímélő üzemmódban huzamosabb ideig működni, még akkor sem, ha egyébként szépen figyel rá, hogy meg legyen támasztva a keze, meg hogy ne érje víz, de ha kiszabadul, akkor egyszerűen nem érti, hogy miért kapok agybajt, ha egyedül, kapaszkodás nélkül akar lemenni a lépcsőn, vagy hogy mi van akkor, ha ő a járdaszegélyen egyensúlyozgat, félkézzel. 

Na szóval ilyen állapotban vágtunk neki az útnak, nagyjából olyan lesz ami lesz érzéssel...

Még kedden délelőtt sikerült beszereznünk egy gipszvédőt, amit Dius ajánlott, hogy azért legyen, hogy Marci is tudjon kicsit lubickolni. 

Nem indultunk annyira nagyon korán, olyan fél7 körül reggel, az elsődleges célunk az volt, hogy legalább Budapestről jussunk ki a reggeli csúcs előtt, aztán majd lesz valahogy.   Két rövid pihenőt terveztünk, egyet még Magyarországon Letenyénél, itt tankoltunk is, és még beugrottam a helyi sparba, feltölteni a kóla és rágcsálnivaló készletünket. 

Aztán Szlovénián majdnem végig autópályán mentünk, a vége felé valamiért levitt minket a pályáról, lehet, hogy azért mert  egy másik benzinkutat írtunk be a keresőbe, de nem volt gáz, mert így legalább sokkal közelebb kerültünk ahhoz a nagy hegyhez, amit mindig megcsodálok, amikor erre járunk. ( nem fordul elő túl gyakran )

Lendva vára, a határ túloldalán

A fiúk nagyon élvezték ezt a szlovén részt az alagutak miatt.

Max is jött velünk. :-) 

A hegy

 Aztán mikor végre Olaszországba értünk, akkor már nagyon vártuk, hogy megérkezzünk.

Nagyon meleg volt. De még mielőtt bármit is csináltunk volna, mindenképp el akartunk menni bevásárolni egy nagyobb boltba, hogy legyünk túl a kötelező dolgokon, aztán már csak annyi dolgunk legyen, hogy élvezzük a nyaralást.  Végül két boltban is voltunk, mert au egyik nem tetszett annyira, vagyis a választék és az árak nem tetszettek leginkább, és egy közeli Lidlben pótoltuk, amit az előző helyen nem találtunk.
Mire azonban a boltból kijöttünk, olyan heves szél támadt fel, és nem volt az sem egyértelmű, hogy fog-e esni, vagy sem, így aznap már nem merészkedtünk vízbe, csak lementünk a partra, megnéztük a tengert, beleszaladtunk, a fiúk rohangáltak a parton.

Én tiszta ideg voltam, hogy Marci elesik, megüti magát, beleborul a vízbe, vagy mit tudom én... közben meg úgy sajnáltam, hogy nem lehet olyan kerge kiscsikó, mint amilyen lenne, ha nem lenne gipszben....

Aztán felderítettük a városban a terepet, vettünk egy hatalmas, sőt... két hatalmas csalási pizzát vacsorára, amit a teraszunkon ettünk meg.

Hát megérkeztünk! Végre nyaralunk!

Még azelőtt...

... hogy Marcival az történt, ami, azért nagyon klassz napokat töltöttünk Füreden. Még úgy is, hogy szombat este esett egy nagyobb zuhé, ami miatt nem mentünk le a sétányra, és így kihagytuk a múzeumok éjszakájás programokat. De hát a pénteki sétánk nyugalmát Máté úgyis taccsra vágta a duzzogásával és a képzelt sérelmei felhánytorgatásával, nyilván nem lett volna ez másképp szombaton sem, úgyhogy nem is bántuk annyira, hogy beszorultunk a faházba.
De pénteken délután és szombaton délelőtt is voltunk strandon. Akkor nem volt az a hatalmas fullasztó meleg, mint egy héttel korábban, a víz is kicsit hűvösebb volt, de a tömeg sem volt akkora cserébe.

És ahonnét Marci leesett 2 nappal később... :-(

Még vasárnap délelőtt is esett, de akkor már csak úgy szórványosan, legalábbis amikor elindultunk föl a focipályára, ahol a focitábor keretein belül volt szülő-gyerek foci, akkor épp nem esett, majd csak egy kicsit szitált, végül már rendesen esett, és jól el is áztunk.
Amíg a fiúk fociztak, addig én futottam egy kört fenn a hegyen. Emelkedős futásból itt Zuglóban kevés jut nekem, de meglepő módon eleinte egészen jól bírtam, csak ahogy az eső kezdett egyre jobban esni, arányosan fáradtam én is egyre jobban el. Ennek ellenére nagyon élveztem.

Amikor már zuhogott az eső

Délben leadtuk Mátét a táborban, mi pedig délután átmentünk Tihanyba, mert ott éppen zajlott a Levendula Fesztivál, és sok programot írtak a plakáton. A Belső-tó partján mindenféle kirakodóvásár, és gyerekszórakoztató dolgok voltak. Meg hát a Belső-tó partját, mióta felfedeztük, hogy ez milyen klassz, azóta nagyon szeretjük. Már csak az ürgék miatt is. :-)
Meg itt lesz Mátéék szállása a zenekaros tábor idején, gondoltam jó alkalom, hogy vessünk rá egy pillantást.

Először megnéztük a vadonatúj levendula-lepárlót.

Aztán körbenéztünk a tóparton. Bár már elég későn érkeztünk, és már eléggé pakoltak, de azért volt még ládavasút, meg kisállatsimogató, icipici kisnyuszikkal, törpemalacokkal, meg levendulás roséval.

Aztán felmentünk a főtérre, és még elcsíptünk egy jó koncertet. Sajnos eléggé esett addigra megint az eső, és kevesebben voltak, mint amekkora közönséget a zenekar érdemelt volna.

Visszafelé az autóhoz pedig egy olyan kis utcán mentünk le, ahonnét a Badacsonyig is elláttunk.