Pihenős szombat

Nem a mostani, még a villányi...
Szombat délelőtt a szomszédos Palkonyára mentünk át. A hoteltulajdonosoknak itt van ugyanis borászatuk, meg földjeik, meg mindenféle, és egy kicsit körbemutogatták a helyet, beszéltek a hogyanokról, és a távlati célokról.
Palkonyáról sokszor olvasok mindenféle kirándulós oldalakon, a "10 bájos falu, amit mindenképpen látnod kell" tipusúakban általában benne szokott lenni. :-) Ezeket mondjuk pont utálom, mert semmitmondóak és közhelyesek.
Szóval Palkonya nem több, mint egy 1 utcás falucska, na de az az 1 utca az telistele van műemlékjellegű tájházakkal. Olyan fehérre meszelt tornácos, szép zöld fűvel a ház előtt, hátul istállószerű melléképületekkel. Tényleg nagyon hangulatos, és annyira szépek ezek a házak. Ami nagyon tetszett még, az az, hogy az üres telkeken újonnan épülő házak is pontilyen stílusban épülnek.

A Mokos pincészetben kezdtünk, ott meghallgattuk az előadást, majd utána sétáltunk még kicsit a faluban.
A pincészet teraszáról szépen rá lehetett látni a falura, a jellegzetes piros kupolás Szent Erzsébet templommal a közepén. A templom látogatható, de csak előzetes egyeztetés után jön egy kulcsos bácsi, aki beenged. Mi nem jegyeztük elő magunkat, így csak kívülről csodáltuk meg.

Az 53 épületes pincesor is jól látható innen.

 Ilyen kis kerámiaházikó van a védett házak falán.

Gyorsan körbejártuk a falut. Délutánra egy lovaskocsis program volt bejegyezve, addig én futottam egyet a környéken, a fiúkat próbáltuk rávenni a pihenésre és /vagy tanulásra, kevés sikerrel.

Ó de a futás annyira szép volt! Bár én nem vagyok az a nagy terepfutó, mifelénk itthon kevés terep van elérhető távolságban, messzebb menni meg se időm, se kedvem, szóval ha adódik egy-egy lehetőség, szeretek felfutni a dombra. Egy bajom van csak a hegyi futással, hogy mindig ugyanabba a csapdába esem, hogy hiába nézek ki előre egy jónak tűnő útvonalat, valami mindig meggátol, hogy az előzetes tervemet véghez vigyem. Leginkább egy kerítés, ami egyszer csak hopp, ott van, és nem tudok tovább menni. De volt már, hogy egy nagy mocsaras miatt kényszerültem le a tervezett útról. Persze újratervezek ilyenkor, és másfelé indulok, de akkor meg már mindig néznem kell, hogy el ne tévedjek, hogy nehogy olyan messzire fussak el lendületből, hogy aztán nem bírok hazamenni, vagy akármi. Most is így volt, aztán amikor a dombtetőn kell döntenem, hogy most merre tovább, akkor sosem merem a hosszabb utat választani, mert mi van ha... így végül 8 km-t futottam, de jó sokat bámészkodtam. :-)

De ilyen kis fennakadások ellenére is nagyon szép helyen futottam.

Villánykövesdi pincesor

 Délután pedig lovaskocsival mentünk egy kört Villányig meg vissza.

Csányi-féle gigaborászat.

 A villányi főutca pincesora.

 Ez a folytonos parkolóautó sor elég zavaró, és egy cseppet sem autentikus. Szerintem sokkal jobb lenne, ha nem lehetne az út szélén parkolni. Sokkal hangulatosabb lenne a pinceteraszon is üldögélni úgy, hogy nem autók parkolnak melletted végehosszan, hanem mondjuk átlátni a túloldalra.

Milán mindent lefotózott, a kisbolttól a pincéken át, mindent.

Siklósi vár

A siklósi vár egyik legnagyobb ismérve, szerintem az, hogy itt forgatták annak idején a Tenkes kapitányát.
Pedig már a 13. században is említést tesznek a várról a történelemben, ami aztán az évszázadok során, hol jobban, hol kevésbé vigyáztak rá. Az én hiányosságom, hogy a felmerülő nagy nemesi családokat leginkább nem tudom hová tenni, és még utánaolvasva sem mindig világos és egyértelmű nekem, hogy akkor kiről is van itt épp szó. Ez csak azért jutott eszembe, mert itt is találkoztunk Kanizsai Dorottya és a Perényiek nevével, akik emlékeim szerint nem olyan rég sárospataki várban is megemlítődtek. És hát nemigen értettem, hogy ezek a Perényiek azok a Perényiek e vagy mások, ha meg azok, akkor hogy kerültek ilyen messzire. ( aztán otthon utánaolvastam, és a pataki Perényiek azok a siklósi Perényiek leszármazottai voltak, egész pontosan a fia az itteni Perényinek. )

A Perényieket csak azért érdemes megemlíteni, mert az ő birtoklásuk idején jelentős átépítések történtek a várban, csakúgy mint Sárospatakon, itt  is az ő nevükhöz köthető a reneszánsz átalakulás, a várkastély megépítése, és a védfalak megerősítése, és ezek a fejlesztések, építkezések máig láthatóak.

Aztán a törökök 1543-ban több napos ostrom után, a hősies védekezés ellenére,  mégiscsak elfoglalták a várat és 143 évig birtokolták is azt, de leginkább raktárnak használták és inkább a közeli Szigetváron tanyáztak. 1686-ban szabadították csak  fel a várat. A török kor legszebben megmaradt emléke a Malkocs bej dzsámi, mely 1993-ban Europa Nostra-díjat kapott.

És hogy mit láttunk...

Villánykövesdtől Siklós csupáncsak tizenvalahány kilométerre van, úgyhogy pikkpakk megérkeztünk. Út közben áthaladtunk a villányi pincesoron, ( nagy volt az élet :-) ), megcsodáltuk a Szársomlyót és a  híres Kopár-dűlőjét a szőlőtőkékkel. 

Siklóson a vár alatt parkoltunk, a Városháza mellett, pár percnyi sétányira csupán a vártól. 

Na ez a pár percnyi séta ( meg az azt követő jó fél óra) volt szerintem a hétvége mélypontja hisztiileg, mert Marci, aki ugyebár nem aludt az odaúton egy szemet sem, pedig lett volna rá lehetősége, eddigre pont annyira fáradt el, hogy már csak a fényképezőgép miatt tudott ordítani. Vagy hogy Feri adja neki oda a telefonját. Vagy tulajdonképpen bármiért. 

Ennek ellenére jegyet váltottunk, hogy bemenjünk a vár belsejébe. Ha már egyszer itt vagyunk, akkor egy ilyen holmi mindennaposnak tekinthető Marcibalhé miatt nem mondunk le a várnézésről. 

Először kint jártuk körbe a gyilokjárón. Nagyjából ennek a felénél keltem ki magamból annyira, reális veszély volt, hogy Marcit visszavitetem Ferivel a kocsiba, hogy vergődjön ott. A várnézés hátralévő részére lecsengett a dolog. Igaz, kínzókamrákkal indítottunk, hogy megnézzük, mit csináltak azokkal, akik nem tartották be a törvényt. ( vagyis nem fogadtak szót és ordibáltak). Nem mondom ép gyerekbarátnak, de hatott.

Milán képeiből is szemezgetek közben, mert ő dokumentált néhány olyan dolgot, amit én nem. Ő pl. végigfotózta az egész börtön részt, én ennek nem éreztem szükségét. :-)

Huszárok is voltak, meg huszárlányok is. 

És én is ott voltam, nem csak úgy fecsegek. :-)

 

Kár, hogy nem volt nálam kréta, mert átírhattam volna Marci feje fölött a szöveget, hogy Mészáros Marci ok nélkül ordibált a városban, vagy valami ilyesmi. Így maradt Szabó Jancsi tyúklopása, jobb híján. :-)

Bent a várban mindenféle kiállítás volt, bútorkiállítás, fegyverkiállítás, helytörténeti kiállítás, szerb- és horvát szoba, és  viszonylag gyorsan végigmentünk rajtuk, de azért megnéztünk mindent becsülettel. És volt egy Tenkes kapitánya emlékkiállítás is, ami úgy tűnt nincs még teljesen kész, vagy átalakítás alatt van, mert az egyik ide tartozó helyiség épp rendezés alatt volt még. 

Aztán már csak a külső panoráma terasz volt hátra, ahonnan olyan szépen rá lehetett látni a városra, meg még azon túlra is. 

 A Szársomlyó kőbányája.

A Villányi-hegység vonulata

Nagyjából záróra körül távoztunk a várból, és mivel mikor jöttünk elmentünk autóval a dzsámi mellett, és mivel közel is parkoltunk hozzá, így oda még elsétáltunk, hogy legalább kívülről megnézzük. 

A várban lehet kombinált jegyet venni, amivel ide is be lehet jönni, de ez csak fél5ig volt nyitva, nekünk meg az nem fért volna bele. 

Amennyire a poros ablakon keresztül be lehetett látni szőnyegekkel volt borítva a padló, és körben az ablakokban mindenféle könyvek, poharak egyebek álltak. Biztos szép belülről, de ezt mi most nem láttuk. 

Mire visszaértünk a hotelbe, addigra már lehetett is menni vacsizni, és húúúú isteni finom vacsorát adtak. 

Este pedig megnéztük a Kincsemet a tévében. Amit csak azért említek, mert épp egy pillantásnyira szerepel benne Máté hegedűtanára is. Amikor a gróf kastélyában a vonósnégyes húzza a vacsorához a zenét középtájon. Na ott, az egyik hegedűs, a bal első, az ő. Ha esetleg megnéznétek :-) 

Aztán még a Budapest Noir-t is megnéztük. Vagyis én ebbe már belealudtam. De én meg úgyis olvastam könyvben.