Hétvégén, a változatosság kedvéért focibajnokságra mentünk, megint. Milán teljesen be volt indulva, ő a legutóbbi megmérettetésből kimaradt, akkor volt a szülinapi buli meg a vivicitta. Most viszont mindenért kárpótolva lett, mert ahogy odaértünk, Gyuri mondta, hogy nagy esély van rá, hogy Milán is beállhat a nagyok közé, mert eddig már ketten is jeleztek neki, hogy nem jönnek mert betegek. Végül így is lett. Így Milán két korosztályban is játszott, az U9-cel, és az U7-tel, és mind a kettővel 4-4 meccset. Nagyon durván tolta!
Először a nagyok léptek pályára. És talán 2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereséggel zártak, de ez egyáltalán nem biztos.
Milán végül az utolsó meccsen 2 gólt is lőtt. Szörnyen boldog volt. Az egyiket ráadásul úgy, hogy Máté hozta fel egy egész pályás cselezéssel a labdát, majd lepasszolta Milánnak, aki berúgta. Nagy volt a boldogság! Mesélte Gyuri, hogy Milán már kezdett kiborulni a pálya szélén, hogy nem lőtt egy gólt sem. Mondta neki Gyuri, hogy figyeljen oda, mindjárt becseréli, és meglátja fog gólt lőni. És így is lett!
Gyurival a pálya szélén. Milán becserélésre vár.
Az egyik kisfiúnak az apukája csinált bent a pályán képeket. Nagyon sok vicces akciófotó van közöttük a fiúkról . Mi csak kintől a korláton túlról tudunk fényképezni, jobbára csak távoliakat.
A kicsik meccsén viszont olyan sokan összejöttek, hogy most két csapatot is tudott indítani a Gyuri. Ez lett Milán veszte, aki így húzóemberként bekerült egy olyan csapatba. ahol nemigen lelt társra. Volt még egy kisfiú, aki egészen jó volt, az első 2 meccsen lőtt is szépen gólokat, míg Milán hátul védekezett, de aztán elfáradt, és Milán egyedül maradt. Szegénykémen látszott, hogy menne ő előre, de ha nincs kinek passzolni, akkor hiába, elveszik a labdát, és ha ő nem volt hátul, akkor másik két kissrác nemigen védekezett. Gyakorlatilag a hátán vitte a csapatot, és volt olyan meccs, hogy 3 egész pályás gólt varrt be, mert előremenni nem tudott, hát hátulról próbált valamit alakítani. Talán itt is 2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség lett a mérleg. Kapott is végül egy dicsérő oklevelet, ki is járt neki. A szombati nap alapján jobban helye volt a nagyobbak között, mint a saját korosztályában, és a legjobb, hogy a nagyok is simán elfogadták, sőt, az ellenfél még tartott is tőle.
Utólag mesélték, hogy valamelyik ellenfél edzője mondta a játékosainak, hogy " hééé, a kicsire (ez volt Milán) vigyázzatok!" Meg mondta Gyuri, hogy a Bvsc-s edző mondogatta is neki, hogy a Milán milyen jó.
4 órányi focizás után azt mondja Milán:
- Kicsit azért a végére már elfáradtam!
- Akkor lesz alvás?- kérdem tőle
- Lesz.- bólogat bágyadtan
De előtte még haza kellett bicikliznünk, mert bicajjal mentünk. És 4 óra foci, és 5 km biciklizés után valóban el tudott aludni ebéd után.
Máté maradt az idei ünnepség sorozat végére. Tegnap volt az iskolás anyák napja.
Persze mikor máskor, mint akkor zuhog reggel a legjobban az eső, amikor egyedül vagyok velük, ami annyit tesz, hogy minden gyereknek időben el kell készülnie, elbumszliznia Mátéval a suliba, majd vissza az oviba. És persze külön szép történet ilyenkor úgy vinni a délutáni ünneplő ruhát, hogy az ne ázzon szét, és lehetőleg ne is gyűrődjön össze nagyon. Hogy mennyire gyűrődött össze, azt nem tudom, de elázni nem ázott el. Bezzeg mi.
Máté jól rám bízta, hogy de időben érjek ám oda, legyek már ott legalább 3/4 5-kor! Nehogy elkéssek!
Természetesen nem késtem el. Dehogy késtem.
Ahogy itthon készülődöm, nem tudtam dönteni két blúz között, hogy melyiket vegyem fel. Milán segítségét kértem.
Mutatom neki az egyiket.
- Húúú ez igen szép!
Aztán felveszem a másik szettet. Elé penderülök. Mire Ő:
- Aztaaaa, de szép vagy anya! Nem is hiszek a szememnek!
Hát ezt választottam. :) Nem volt amúgy semmi extra, egy felső és zakó. Látszik, mennyire sűrűn látnak "normális" ruhában, hogy ennyire kiveri Milánnál a nonpluszultrát egy ilyen szerelés. :)
Az iskola folyosóján már nagy volt az izgalom. A lányok kékfestő szoknyában libegtek ide-oda, kinek-kinek még épp a haját fonták. A fiúk csak úgy tébláboltak, hol itt verődtek össze, hol ott, és foglalták az anyukáknak a helyet. Máté az első sorban foglalt nekem egy széket.
Aztán szépen felsorakoztak a gyerekek. Ejjjj, olyan szépek voltak! Tudom, hogy folyton csak ismétlem önmagamat, de hát no... olyan jóleső érzés volt végignézni rajtuk. Csinosak voltak, szépek, mosolygósak.
A műsor több részletben történt, először minden gyerek önállóan mondott egy verset, hosszabbat, rövidebbet, kinek mi jutott. Majd volt közös verselés, közös éneklés, még egy közös verselés, és a végén a fergeteges néptáncolás.
Máté nem látszik túl jól, javarészt vagy háttal van, vagy a felvétel jobb oldalán takarásban. Ez persze semmit sem von le az előadás zsenialitásából. :)
Ezt a táncot egyszer már előadták az iskolában a tánc világnapján. Igaz, akkor nem lépett fel minden gyerek, csak kábé a fele, akinek már akkor is jól ment. (két hete).
Mi szülők csak most láttuk először, és teljesen levettek bennünket a lábunkról. Még szerencse, hogy ültünk. :)
Olyan nagy tapsot kaptak, hogy még egyszer visszaálltak, és másodszor is eljárták a táncot. Szenzációs volt, tényleg! Pláne, ha hozzávesszük azt a tényt, hogy a fiúk jó háromnegyede, köztük Máté is, a háta közepére se kívánja a néptáncolást. Ahhoz képest önmagukat felülmúlva teljesítettek! Mondjuk mostanában már nem mondja Máté, hogy hozzam el őt kedden korábban, hogy ne kelljen mennie néptáncra. Szerintem amióta a Vivi a párja, azóta kicsit megbékélt. Korábban egy nemszeretem kislánnyal volt együtt.
És hát olyan jól állt nekik ez a kis mellény-kalap kombináció. A nagyobb fiúk kaptak Mariann nénitől még parasztinget is.
Teljesen odavoltunk.
A kis parasztlegényke
És visszaváltozott szőke herceggé :)
Angéla néni már most beharangozta, hogy jövőre, mivel már többen is hangszeresek lesznek, zenés produkcióval fognak készülni. Hajjaj. Lesz itt nemulass :)
Június 3-án a suligálán is fel fog lépni az osztály. Korábban azt mondta M. néni, hogy ezt a táncot fogják akkor is táncolni, de tegnap már azt mondta, mégis inkább betanulnak egy másikat, mert ez már "olyan uncsi" :) Én nem tudom még megunni, már egy csomószor megnéztem a videót, és reménykedem, hogy valaki feltölt majd egy sokkal jobb szögből készültet is, amin mondjuk Máté is jobban látszik.
Pénteken állatkertbe mentek Milánék, én pedig kapva-kaptam az alkalmon, amikor kérdezte Szilvi néni, hogy tudok-e velük menni, és velük mentem. Milán meg úgy örül mindig, ha velük megyek valahová. Szerintem ez amolyan státuszszimbólum, hogyha valakinek megy az anyukája, és ilyenkor rögtön előrébb ugrik a ranglistán :) ha még van hová előreugrani. ;-)
Olyan jó velük menni, nagyon ügyesek, aranyosak, és csak csivitelnek, csivitelnek egész úton :)
Aztán, az állatkertbe belépve, a térkép előtt álldogálva jutott el hozzám az az infó, hogy ez a kirándulás biza a madarak-fák napja alkalmából történik, és ennek örömére most a madarakra fogunk legfőképpen fókuszálni. Had ne mondjam, hogy mennyire gyűlölöm a madarakat, valamiért ha a közelemben vannak, akkor futkos a hátamon a hideg. Annyira félek, hogy rám szállnak, vagy megcsípnek, vagy egyáltalán hozzám érnek, hogy brrrr... A messziről nézegetéssel nincs bajom, csak ne röpködjenek körülöttem. De hát az állatkerti madárházak pont arról híresek, hogy ott szabadon röpködhetnek a fejünk fölött. Persze összeszedtem magamat, és hősiesen megnéztem mindent, amit kellett, de nem hiszem, hogy a közeljövőben például bemennék a denevérek közé.
Persze volt játszóterezés is, kétszer is, az elején és a végén is leragadtunk kicsit játszani. Az egyik helyen a múltkor felfedezett távolugrós pálya az ovisoknak is nagyon bejött.
Odacsalogattak egy verebet. :)
Azért (is) imádom ezeket az óvónéniket, mert mindenről eszükbe jut egy dal, amit aztán elénekelnek, majd bekapcsolódnak a gyerekek, és száll a dal az állatkertben. Hát van-e ennél szebb dolog? Most is énekeltek a verébről, a gólyáról, a cinkékről, de sajnos elfelejtettem a dalokat, Milán pedig ilyenkor mindig azt mondja, hogy nem tudja, pedig tudja. Ilyenkor figyelnem kell, hogy miket duruzsol az orra alatt, mert hogy ő mindig énekelget valamit itthon is, csak szerepelni nem szeret. Egyelőre.
Kacagójancsi. Döbbenetes hangja van.
Számomra a denevérház volt a legnagyobb trauma. Ott aztán csak úgy röpködtek a denevérek a fejünk fölött. Az egyik meg is legyezte a hajamat. Áhhh... még visszagondolni is rossz. A gyerekek egynémelyike is bújt a lábamhoz, hogy fél, de mondtam nekik, hogy nincs mitől félni, nem bántanak ezek minket, bár ebben magam sem voltam annyira biztos.
A legnagyobb szenzáció mégis az a néni volt, aki slaggal takarította valamelyik állatnak a helyét. A gyerekek az ablakhoz tapadva nézték, és nem is akartak eljönni onnan, amíg a néni be nem fejezi. Biztos klassz lehetett ilyen nézőközönség előtt dzsuvázni a ketrecet. :)
4 órát mászkáltunk az állatkertben. A derekam már majd' leszakadt, mire hazaértem. Teljesen kidőltem, de nem bántam meg, hogy mentem, hiszen ezek már nagyon az utolsó pillanatok együtt. Az óvónénik is hajlamosak elfeledkezni erről, mert a végefelé már mondogatták, hogy amire nem volt idő, majd legközelebb megnézzük. Aztán kapcsoltak, hogy nem lesz már legközelebb. :( Így legalábbis, ebben a felállásban már nem. És akkor láttam rajtuk, hogy elérzékenyülve néznek végig a társaságon.
Van egy olyan szokás az oviban, nagycsoportban, hogy második félévben nem mindig az óvónéni mond déli mesét, hanem 2-3-szor egy héten a gyerekek is. Mátééknál is volt ilyen, csak ebből Máté kimaradt, mert nagycsoportban hazajárt ebéd után. De Milán szeret az oviban lenni délután, mert akkor van ideje játszani a haverokkal. A délelőttök nagyon gyorsan elmennek, és vagy a csoportban van valami "munka", vagy valaki mindig van valamilyen foglalkozáson. (logopédia, fejlesztő torna, kézműves fejlesztés, stb...). Szóval Milán nem úszta meg :)
A múlt héten hétfőn volt ő a soros. ( Tudom, nem vagyok mostanában elég uptodate)
Szerencsére pénteken már szóltak neki az óvónénik, hogy hétfőn majd ő fogja mondani a mesét, készüljön. Hát Milán készült is becsülettel. Először nem tudta, hogy mivel is álljon elő. Teljesen mindegy amúgy, mit mond, lehet ott helyben szabadon kitalált mese is, lehet hosszú, lehet rövid, bármi, amiben a gyerekek jól érzik magukat.
Több mesét is javasoltunk neki, hogy mondjon el egy Boribont, vagy Annapetit, vagy a három kismalacot, végül a Három nyúlra esett a választása.
Félig meddig már tudta a mesét, mert volt egy időszak, amikor Marcinak ez volt a kedvence, és akkor egy nap többször is el kellett neki olvasni. Szóval nem a nulláról indultunk, de finomítani, rutinosítani azért kellett egy picit. Vasárnap este elolvastuk párszor, és kétszer elmondta Milán egyedül, itt-ott kellett csak kisegíteni.
Másnap reggel úgy ébredt, hogy képzeljem el, alvás közben megtanulta a mesét!
Mondtam neki, hogy vigyük be a könyvet, és akkor bele tud nézni, ha elakad, vagy az óvónéni tud neki segíteni, de ha nem is jut eszébe szó szerint, akkor az sem baj, mondja úgy, ahogy eszébe jut. Nem akarta bevinni a könyvet, azt mondta nem kell. Hát jó. Így váltunk el. Kis nyuszikám, nagyon be volt sózva.
Délelőtt elmentem az ovi előtt, és épp kint voltak az udvaron, váltottunk pár szót. Azt mondta picit izgul.
Nagyon sokat gondoltam rá aznap.
Délután, mikor mentem érte, az udvaron voltak. Kati néni az udvar túlsó végéből jött oda, hogy elmondja, hogy Milán annyira, de annyira ügyesen mesélt, hogy ő még ilyet sosem látott, sosem hallott, hogy egy nagycsoportos kisgyerek ilyen hosszú verset, ilyen szép hangosan, hangsúlyosan végig tudjon mondani! Teljesen odavolt, nem győzte dicsérni. Azt mondta, úgy megtapsolták a többiek, hogy csak na! Milán persze csak úgy szerényen fogadta a gratulációkat. :)
Kati néni még két nap múlva is mindig felemlegette, hogy hát milyen szépen mesélt, hát ő azt sosem fogja elfelejteni, hogy azt videóra kellett volna venni.
Szilvi nénivel jó pár nap múlva találkoztam csak, talán csütörtökön, és akkor is már fél lábbal kint voltam az ajtón, amikor utánam szólt, hogy jajj, hát tudja, hogy Kati nénivel már beszéltünk, de hát ő is el szeretné mondani, hogy az, ahogy Milán mesélt, az valami csoda volt! Tátott szájjal hallgatták ők is, meg a gyerekek is.
Nem mondom, hogy nem esett jól, csak egyelőre nem tudom én ezeket a hatalmas dicsérethegyeket jól kezelni, mindig úgy érzem, hogy ilyenkor valami idióta bájvigyor ül ki az arcomra. Gondolom, nem csak így érzem, hanem így is van. De hát majdcsak belejövök, ha sok ilyenben lesz részem :)
Aztán, még ugyanazon a napon, múlt hétfőn, délután Angéla nénivel is váltottam pár szót, míg a fiúk fociedzésen voltak. Pár sablonos mondat után Angéla néni is azt kezdte el mondani, hogy ez a Máté, hát teljesen kinyílt, és olyan ügyesen szaval, olyan szépen mondja a szerepét az anyák napi műsorban is, hogy hihetetlen! Angéla néni szavait idézve: "Nagyon tehetséges ebben Máté, higgye el anyuka, úgyhogy a jövőjére nézve érdemes az ezirányú továbbtanulást is fontolgatni, mert tényleg nagyon jó! " Nagyjából ugyanazt a bárgyú vigyort tudtam hozni itt is, mint az oviban. És erre a napközis tanító néni is ráerősített, hogy igen, ő is úgy látja, hogy ez a fajta szereplás ez tetszik Máténak, hogy jól érzi magát a szerepben, lubickol bennük, élvezi a szereplést. Mondta is Angéla néni, hogy a júniusi suligálán főszerepet fog adni Máténak a színdarabban, mert annyira jó.
Hát tessék. Miből lesz a cserebogár. :) Máté, akinek az ovis szereplésekkor a hangját is alig lehetett hallani, most az egész iskola, és a szülők előtt főszerepet fog játszani! Nagyon -nagyon büszke vagyok Rá!
Úgy gondolom, hogy ez javarészt Angéla néninek (is) köszönhető, aki mindig bátorítja, dicséri, és látja benne a lehetőséget, és amolyan teher alatt nő a pálma módszerrel tolja mindig előrébb egy picit. Minden téren, nem csak a színjátszás területén.
Másnap mondta Máté, hogy amikor próbáltak, azt mondta neki Angéla néni, hogy annyira jól csinálja, hogy biztos, hogy majd ebből fog később megélni, mert nagyon tehetséges! Aztán hogy igaza lesz-e Angéla néninek, az majd kiderül 20 év múlva. Az nyilván múlik rajtunk is, hogy mennyire hagyjuk, mennyire engedjük, vagy mennyire tudjuk kibontakoztatni és továbbfejleszteni a tehetségét.
Jövőre úgyis el kell gondolkodnunk rajta, és döntenünk kell, hogy hogyan tovább, 4-dik után tudunk-e váltani, akarunk-e, vagy csak 6-dik után, és hogy hová. És akkor akár még valami drámatagozatra is jelentkezhetünk, ki tudja.
Lehet, hogy az ifjú Darvas Ivánt melengetjük éppen itthon :) Én már látom is Liliomfi szerepében :)
Jajjj, tudom, hogy már kezdek unalmas lenni... de most is csak azt tudom mondani, hogy úúúúgy odavagyok a csillag csoportért! Olyan tüneményesek, olyan ügyesek, olyan bájosak, és OLYAN nagyok!!!! Döbbenetes, hogy 3 röpke év alatt mekkorát nőttek, és a hajdan volt icipici szégyenlős kiscsoportosok most szép csilingelő hanggal éneklő nagycsoportosok. 1 hónap múlva búcsúznak az óvodától. Ez a tegnapi anyák napi ünnepség jó kis bemelegítés volt a könnycsatornáinknak. :)
Azt szeretem a csillagos óvónénikben, hogy még a várakozás nehézkes pillanataiban is tudják foglalkoztatni a gyerekeket. Míg érkeztek az anyukák, a gyerekek már szépen felöltözve körjátékkal melegítettek be a műsorra. Majd amikor kivonultak, hogy bevonuljanak, addig mindenféle anyukás dalok szóltak a magnóból, amiktől már alapból mindig sírok. Hát így vonultak aztán be a gyerekek, igazán nem volt nehéz dolguk, hogy mindenki sírjon és nevessen egyszerre, anyukák, nagymamák, óvónénik, dadusok, mind.
A műsort egy éneklős résszel kezdték. Ezeket a körjátékokat játszották akkor is, amikor a lengyel óvónénik itt voltak, csak akkor még táncoltak is. Most a táncos részt nem adták elő, azt majd ballagáskor fogják. Kati néni mesélte, hogy borzasztó büszkék a gyerekekre, mert nagyon lelkiismeretesen készültek, tanultak, és hogy a lengyel óvónénik külön kiemelték a Csillag csoportos gyerekek előadását, amikor a kerületi oktatási vezetővel találkoztak. Kati néni már ekkor is a könnyeivel küszködött. Mi is.
Jöttek a gyerekek, és gyönyörű szépen tényleg öröm volt hallgatni őket. És olyan bátran, olyan szépen hangosan daloltak, hogy csak na.
Nem mertem az egészet egyben levideózni, mert csak 12 percnyi videóhely volt a kártyán, és nem tudtam, hogy a mese, amivel készültek, milyen hosszú lesz, mert Milán nem mondott róla semmit, de azt szerettem volna egyben felvenni. Így csak egy-egy részletet csíptem ki.
Aztán egy Sehány éves kislány-szerű mesét mondtak el. Hát ez valami elképesztően aranyos és kedves volt. A mese közben hol nevettünk, hol sírtunk, vagy mind a kettő egyszerre, nehéz volt a lábamon megtartani a kamerát, ahová azért tettem, hogy stabil legyen. Hát nem lett az. :)
Nagyon-nagyon hosszú történet volt, de Milán ( és még szinte mindenki) az egészet kívülről tudta. Láttam, ahogy menet közben motyogta az orra alatt.
Ezen kívül még vagy 5 verset is elszavaltak elénk kuporodva és még énekeltek is párat. Szem nem maradt szárazon. Majd saját készítésű sütivel vendégeltek meg. Nagyon jól nézett ki, Milán behabzsolta az egészet, épp csak megkóstolni tudtam. :)
Csorba Piroska: Mesélj rólam
Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam,
és tehozzád hogyan szóltam,
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?
Mesélj rólam,
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél?
Meleg tejeddel etettél,
akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem,
úgy neveztél: kicsi lelkem?
És amikor
még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány (fiú) leszek?
Mesélj anya!
Mesélj rólam.
milyen lettem, amikor már
megszülettem?
Sokat sírtam, vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?
Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna?
Rozmaringos ablakomban,
táncot jár a napsugár,
füsti fecske csőre koppan,
hírt hozott a kismadár.
Azt csicsergi fecskenyelven,
megrázva a kis fejét:
nagy vidáman ünnepeljem
jó anyámnak ünnepét.
Gyerekek! Gyerekek! Mi van ma veletek? Nem maszatos senki, Csendben van mindenki, Szemetet sem hagytok, Oly rendesek vagytok. Látjátok nagymamák? Milyen jó unokák. Ünneplőben vannak, Verseket szavalnak, Minden nagymamának Forró csókot adnak.
A műsor végén sorra ölelgették az óvónénik a gyerekeket. Olyan jó volt ezt látni, és olyan szomorú is, hogy mindjárt vége ennek az igen szép időszaknak. Kiszakad a burok, ami ebben a csoportban körbe vette őket. Hiába a kedves tanítónéni, az már mégsem óvoda. Nehezen emésztem ezt meg, tudom. De hát mit tehetnék? Milánka is nagyfiú már.
Miután jó két hete kisírtam a Borókában, hogy ne 5-én legyen már az anyák napja, mert akkor akkor üti a Mátéét, vagy legalábbis nagyon erőltetett menet lesz, és voltak olyan aranyosak, hogy elrakták 3-ra, rögtön ez utáni napon a Mátéékét meg elrakták 10-re, szóval fölöslegesen futottam ezt a kört, de mindegy.
Szóval tegnap volt a kiscsoportban az anyák napi ünnepség, amit még nem is hívtak igazi ünnepségnek, hanem teadélutánnak. Kaptunk szép szivecskés, teáscsészés meghívót, és izgalommal vártuk a nagy napot.
A múlt héten az uszodában már hallottam Marcitól egy jó kis verset, amire nagyon büszke volt, hogy már tudja, és sokszor egymás után el is mondta nekem, szivetmelengetően cukin. Aztán itthon az is kiderült, hogy az Orgona ágát is tanulták, és Milánnal közösen énekelgették a napokban.
Még szerencse, hogy így szépen lassan hazacsorgatta a tanultakat, mert ott a helyszínen egy hang sem jött ki a száját, csak ült az ölemben, és bújt. :) Persze így is nagyon aranyos volt, és emlékszem, hogy kiscsoportban a többiek sem a nagy hangjukról voltak híresek az ovis fellépésekor. Meg hát Marci a legkisebb a csoportban, ez így , amikor együtt van a banda, nagyon látszik.
A kis verselés, éneklés után teáztunk, és megettük (Marci megette) a gyerekek által készített szivecskés lekváros linzert. Hmmm, de finom volt. Egy nekem is jutott belőle :)
SZALOKCZAY LAJOS:
Gyermekrajzok Kisbencétől
Egy nagy kör a feje,
Két kis pont a szeme,
Ez a görbe vonalka
Simogató keze,
Hajat is rajzolok,
Kócosat, nem bánom,
Az én édesanyám
Legszebb a világon.
Készült egy hevenyészett csoportkép is, mert ilyenünk még nincs, de nem volt egyszerű összehozni. Nem is ez lett a legjobb, de ezen van rajta az összes óvónéni, és talán az összes gyerek. Mínusz a hiányzók.
Marci persze nem akart nélkülem odamenni, pedig ott a helye az első sorban a Boti és a Lujzi között, ezért van az óvónéni ölében :)
Azon felbuzdulva, hogy egész hétre vacak időt mondanak, meg hogy május 1. van, vasárnap délelőtt kibicajoztunk a ligetbe, hátha találunk valami érdekeset. De ha nem az se baj, mert legalább tekerünk egy jót. Mire ezt kigondoltuk, és elkészültünk, addigra mondjuk inkább volt már dél, semmint délelőtt, de sebaj. Már rutinosan haladtunk a liget felé a megszokott úton. A liget mellett megnéztük azt a gimit is, ( a híres/hírhedt Teleki Blanka :) ) ahol elvileg Máté hegedülhetne, ha felveszik. (húúú, jövő héten lesz eredmény, nagyon izgulunk! Tegnap éjjel pont azt álmodtam, hogy Máté hegedül. De már jól ment neki, mondhatni profin, szóval nem a közeljövőnket vizionáltam. :) )
A Ligetben elég nagy volt a nyüzsgés, bár az interneten azt olvastam, hogy alig voltak kint, ez nem igaz. A szigorúan vett pártrendezvényeken lehet, azt nem tudom. Mi, és szerintem még sok kisgyerekes család, mindenféle pártszimpátia nélkül mentünk ki, meghallgatni egy jó kis koncertet, vagy enni egy lángost, megnézni a kacsákat, akármi.
A fiúk le is cövekeltek az első színpadnál, amit találtak, ahol épp valami lovagvára mesét játszottak el, gyerekeket is bevonva. Szerintem nem volt túl izgi, legalábbis lentről nézve, ott a színpadon annak a 3 gyereknek biztos nagy kaland volt, de a mi fiainknak mégis bejött, és nehezen lehetett meggyőzni őket, hogy menjünk még tovább, hátha arrébb van még ennél is sokkal jobb program.
Milán pedig még a réttől jóóóó messzire kiszimatolta a kürtőskalácsot, és teljesen rákattant. Remek szimata van, komolyan még a rétet is alig láttuk, nemhogy a bódésort, de ő már úgy mozgatta az orrát, mint egy vadászkutya. :)
Végül csak továbbálltunk, belengettem Milánnak, hogy menjünk egy kört, és akkor hazafelé még lehet egy kicsit tekerni a kreszparkban.
Nem jutottunk messzire, csak a szomszéd rétig, ahol megint találtunk egy színpadot, ami előtt végérvényesen leragadtunk. A modern kori zsebtévé ment rajta, minden olyan volt mint régen, Frigyes mester, Bálintka, Versmondó lány, gondolom volt Hakapeszi Maki is, de arról biztos lecsúsztunk, a díszletek. Szóval minden megvolt, de mégsem volt olyan igazi zsebtévés. Pedig tényleg jó volt ez az új Móka Miki is, csak hát Gyabronka József, az mégis csak Gyabronka József!
Hazafelé még sorba álltunk kürtőskalácsért, aztán mentek pár kört a fiúk a kresz parkban, mert már be voltak kapcsolva a jelzőlámpák. Szerencsére a nagy lufiosztogatásból kimaradtunk. Halálom, amikor a kezükbe nyomnak 1-1 lufit, amivel aztán nem tudunk mit kezdeni, csak húzzunk magunkkal, mígnem az egyik kidurran, és akkor lehet miatta hisztizni. Mintha egyébként nem találnának elég indokot a hisztire. De ezt most megúsztuk. Huhhh.
Aztán muszáj volt indulni, mert Marci már kezdett fáradni.
8 kilométert tekertünk. Marci picit kevesebbet, mert hazafelé fél úton már bekérte magát a gyerekülésbe, de még így is nagyon jól ment. Lassan hosszabb túrákba is belevághatunk, mert a nagyoknak meg már ez a liget-otthon oda-vissza már nem kihívás. :)
Évente kétszer rendeznek az uszodában az ott tanuló gyerekeknek úszóversenyt. A tavaszi kupa tegnap volt.
Különböző versenyszámokra lehet nevezni, és egy-két hosszt lehet leúszni keresztben a nagy 50 méteres medencében. Máté nagyon rá volt kattanva, hogy menni szeretne, és végül két versenyszámban indult, 2 hossz hátban, és 2 hossz gyorsban. A versenyt futamonként és korosztályonként díjazták, úgy állították össze a futamokat hogy mindenkinek jusson valamilyen érem. Csak az volt a kérdés, hogy ki mennyire csillogósat kap. :)
Ezt mondjuk előre nem tudtuk. És hát eléggé izgultunk is, hogy milyen lesz. Milánt nem neveztük, amit később, ott a helyszínen jól meg is bántunk, mert a korosztályában szerintem ő is jól tudott volna szerepelni. Na de majd legközelebb!
9.30-kor kezdődött a buli, 9-re már ott kellett lenni, bár utólag tök fölösleges volt olyan korán odamenni, mert Máté 1 mp alatt vetkőzött vedlett át úszógatyára, és még a versenykezdés is késett. Bár Máté jól be volt sózva, hogy nehogy elkéssünk. :) Ilyenkor bezzeg... bezzeg, ha reggeli suliból elkésésről van szó, akkor maximum a vállán rándít egyet.
Verseny előtt
Először felvonult minden gyerek a hosszú medence szélére, és kaptak müzliszeletet, meg gyümölcslevet, meg egy szép sárga bvsc-s pólót. Jó sok gyerek összegyűlt, nem csoda, hogy alig férünk már be a hétköznapi úszásidőpontokra. ÉS mi lesz még itt, ha ősszel még két uszodát be is zárnak a városban! Már most is tömegnyomor van.
Máté ott középen szemüvegben.
Aztán már egész gyorsan pörgött az úszás rész, csak úgy ugráltak ki meg be a gyerekek a medencéből. Máté a 7-dik, és a 15-dik versenyszámban szerepelt. Tűkön ülve vártuk, hogy végre sorra kerüljön.
A hátúszás volt az első, és ráadásul egy régi ovis cimborával kellett megküzdeni. Kristóf ráadásul folyamatosan úszott, nem hagyta ki a tavalyi évet, nem úgy mint mi. Ennek ellenére Máté szuperül legyőzte K-t, aki az elején jobban rajtolt, és nagyjából a táv háromnegyedéig kicsit mindig Máté előtt volt, de Máté aztán nagyon ügyesen lehajrázta. Húúú, nagyon izgalmas volt!
Máté a legszélső 10-es pályán:
Az aranyérmes:
A következő versenyszámig elég keservesen jutottunk el, Marci már nagyon unta a banánt, Milán is ekkor kezdett el igazán nyafogni, hogy miért nem indult. Kicsit mérges is voltam magamra, mert igazán megkérdezhettem volna az ő oktatóját is, hogy menjen-e vagy sem, mint ahogy Máté András bácsijával beszéltem, de ők kaptak egy jelentkezési lapot, Milánék meg nem, és ezért azt gondoltam, hogy őt akkor nem javasolják még. Szóval ezt elbénáztam, de mindegy most már. Ősszel majd Milán is indulhat.
A gyorsúszás miatt jobban aggódtam, mint a hát miatt. A gyorsat kevesebb ideje tanulja még Máté, nincs benne olyan rutinja. Jól el is fáradt a végére, itt az ezüst lett az övé :) De ennek is nagyon örült. Persze mi is.
Még ki se jutottunk az uszodából, de már azt tervezgették, hogy a következő versenyen majd ki miben fog indulni.
Az meg már tiszta ciki, hogy lassan minden gyerekem jobban fog úszni nálam! Én be nem tettem volna a lábujjamat sem ebbe a medencébe, az biztos. Hideg is, mély is, nagy is, brrrr....
