2019. január 4., péntek

Karácsony is volt

Keresem az okokat, és egyben a megoldásokat is, hogy miért vagyok ennyire elmaradva... Korábban sosem volt gondom azzal, hogy időt szakítsak a blogra. De jó ideje valamiért nem megy úgy, mint korábban. Egyelőre keresem a miérteket, de tényleg tanácstalan vagyok. Azt tudom, hogy nem lenne jó abbahagyni, nem is szeretném. Csak kérdés, hogy ha hetekkel meg vagyok csúszva, akkor az még mennyire lesz később hiteles. De mindegy is ez most, ezen majd elkattogok én, és majd igyekszem változtatni pozitív irányba.

De hogy el ne felejtsük, volt ám karácsony az idén is, meg karácsonyi műsor. Mátéék idén már nem készültek ünnepséggel. Nagy szívfájdalom volt ez nekem, meg neki is, nem is tudtuk ezt megemészteni. Nem is fogom szerintem. Kárpótlásul viszont így probléma nélkül részt tudott venni az évzáró focikarácsonyon, ami annyit tesz, hogy mindenki visz enni-innivalót, és egy kis félév értékelés után megy a zabálás. Szerencsére nekem nem kellett ezen részt vennem, mert mi Milán karácsonyi ünnepségén voltunk éppen akkor. Egyszer volt szerencsém egy ilyen évzárót végigasszisztálni, és hát... nem igazán értettem, hogy miért jó, ha mindenki egyöntetűen lemegy állatba, és úgy tömi magába a chipset meg az egyebeket, mint aki még sosem evett semmit. köszönöm, nekem ez már kicsit sok volt akkor. Máté egyben hazajött, a haverjáék vitték-hozták, és nekem ennyi elég is volt a buliból.

Milánék karácsonyi ünnepsége nagyon klassz volt. Egy bibi volt csak vele, hogy mivel sokan vannak, és kétszer is táncoltak benne, nem fértünk volna el a tanteremben szülőstől.testvérestől, így a tornaterem egyik végében volt berendezve a színpad. A tornateremben viszont nem volt túl meleg. Ezt leszámítva minden nagyon flottul ment.
Több jelenetet is előadtak, Milán az egyikben valami hordón kiabáló kisbíró volt, a másikban pedig maga volt a Didergő király.







Marciéknál is volt egy kis karácsony. Most, hogy egy igazán vegyes csoport a Marciéké, azaz vannak a visszamaradt nagycsoportosok, akiknek a fele régi Borókás, a másik fele régi Manó csoportos, és hozzájuk jöttek még az egész pici kiscsoportosok, így nagyon furcsa volt együtt látni a nagyokat meg a kicsiket. :-)





Aztán végre ez volt az utolsó nap. Pénteken nálunk már nem volt iskola, és ekkor nekiláthattunk az itthoni karácsonyi sütésnek is, mert szégyengyalázat, hogy egész addig nem készült el egy sütésnyi mézeskalács sem. Tényleg nem értem, hol csúszott el a dolog. Kárpótlásul rögtön dupla adagot sütöttünk, plusz utána én még egy szimpla adagot.



Közben karácsonyi dalokat hallgattunk, a fiúk meg énekeltek. az egyik legkedvesebb emlékem ez a közös sütés a karácsonyról.



Ja, és színházban is voltunk. A Diótörőt néztük az Erkel színházban. Bevallom, én még korábban szerintem sosem láttam a Diótörőt, még a történetét sem igen ismertem. Gondoltam még karácsony előtt, hogy megveszem mesekönyvben, hogy kicsit képben legyünk, mert nem voltam biztos benne, hogy a balettból majd át fog jönni a gyerekeknek a sztori. (meg nekem is) De a neten böngészve annyi féle könyv van, különféle feldolgozásban, hogy nem tudtam választani, a könyvesboltban pedig, amikor megnéztem a meglévőeket egyik sem fogott meg igazán. Nem szeretem a gagyi újradolgozásokat, az olyan könyveket, amikre ráhúzzák, hogy "irodalom gyerekeknek" vagy valami hasonlóval felcimkézik, és ez mintha feljogosítaná a kiadót/szerkesztőt, hogy minősíthetetlenül leegyszerűsítse az eredeti művet, és magyartalanul, lebutítva nyomnák az ember kezébe, hozzáteszem drága pénzért. Némelyiknek meg olyan förtelmes illusztrációi voltak, hogy húúú... Szóval nem vettem könyvet. De végülis nem is volt rá nagyon szükség, mert így is megértettük a történetet.
Félő volt még, hogy a gyerekeknek hogy jön majd át ez a táncos dolog, de a nagyok egész jól bevették, igaz, nagyon baráti hosszúságúak (rövidségűek) voltak a felvonások, így tényleg nem volt megterhelő. Marcinak kevésbé ment át, eleinte még csak-csak lekötötte, de aztán voltak keményebb percek vele, és a végére megint felvette a fonalat, úgyhogy végül egész jó lett az egész. És tény, hogy nagyon látványos, és csodás díszletek vannak. Marcit is leginkább az fogta meg.


 Fönt ültünk az erkélyen. Ott nem olyan eszeveszett drágák a jegyek, mint lent. (mármint erre az előadásra) És az Erkelben nagyon jó fent ülni, mert pár soronként van egy közlekedő, és akkor nem ül előttünk senki. De egyébként is nagyon jó fentről a rálátás a színpadra. Mi többször ültünk már itt fent, és sokkal élvezhetőbb volt, mint amikor lent próbáltunk úgy dőlni, hogy lássunk is valamit.


3 megjegyzés:

  1. Nálunk idén először elmaradt a karácsonyi családi fotó. Érdeklődés hiányában. A gyerekek nem voltak lelkesek, nekünk meg nem volt kedvünk macerálni őket még ilyenkor is. Kár....Bár tulajdonképpen a fa még mindig áll, úgyhogy akár alá is ülhetnénk. :) :)

    Cuki volt a fátok! :) Birtokba vettétek már az egész lakást? Konyha? A videón még nem vettem észre változást, csak hogy már Marci mekkora!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fát a gyerekek díszítették, így az alsó része, amit kitakarunk, gazdagabb díszekben :-) Felülre már kevesebb jutott.

      A lakást még nem vettük birtokba, de már csak egy paraszthajszál választ el bennünket tőle, meg egy szobányi lerakatlan padló. A konyha a régi, nagyjából az is marad, csak a hűtő került az asztal mellé, mert a hűtő helyén van átvágva a fal. Az asztal meg majd átkerül a túloldalra, a helyére pedig konyhapultpótlás megy majd egy-két reggelizőbárszékkel. Óóóó van még tennivaló, vennivaló, szerencsére. :-)

      Törlés
  2. Szerintem majd megjön újra az idő is a blogírásra. Írj, amikor van időd/kedved. 😊
    Milánék nagyon cukik, a közös dalolás meg elhiszem, hogy a legkedvesebb emlék...mêg sokáig fogsz rá emlékezni.

    VálaszTörlés