2018. október 26., péntek

Körös-torok meg lakás

Úgy vagyok ezekkel a négy napos szünetekkel, hogy leginkább fel sem tűnik, hogy szünet van, mert ugyanúgy rohanunk, ugyanúgy el vagyunk maradva egy csomó mindennel, ugyanúgy kapkodjuk a fejünket, mintha nem is lenne szünnap, csak mindezt a gyerekekkel a nyakunkon. 
Ráadásul szombaton Máténak focimeccse volt, amivel el is ment a délelőtt. Úgy volt, hogy szombaton még jönnek a festők, ( ja, mert hogy időközben jöttek ám a festők!) de végül szombaton pont nem jöttek, csak hétfőn. Még jó, hogy hozzájuk igazítottuk az egész hétvégénket, de mindegy, ezen már nem akadunk fenn. Máté focimeccse is először úgy volt, hogy vasárnap lesz, emiatt már hét elején úgy terveztük, hogy vasárnap délután indulunk csak Szentesre, ezért vasárnapra délelőttre még beszervezte Feri a Keresztest, hogy rakják fel a radiátorokat, merthogy akkor még úgy volt, hogy szombatra kész lesz a festés. Ami persze így nem lett kész szombatra, csak keddre, de K. jött vasárnap. Igaz, ő is le akarta mondani, merthogy ( mostfigyelj!) snooker-világbajnokság lesz 2-kor a tévében! De ezt már nem hagyta F. , úgyhogy jött, hogy haladjunk. Persze valami mondvacsinált indokkal csak lelépett 1 körül, gondolom, hogy hazaérjen a snookerre. Mindegy. A lényeg, hogy mi elindultunk vasárnap Szentesre. Hétfőn-kedden pedig be fejezve a festés. Szerdán felkerültek a radiátorok. Tadamm. És elvileg a kazán is működik, de a beüzemelő szakszervizes kazánosra még várnunk kell. Elvileg 8-án jön. 
Most így állunk. 





Vasárnap lementünk Szentesre. Hogy kihasználjuk a még kellemes őszi időt, és hogy ilyen szép színes még minden egy picit, mindenképp akartunk menni valahová, mondjuk  a Tisza-partra, meg hát azért is, hogy ne csak üljünk otthon, hanem kifuttassuk a fiúkból amit lehet.
Aztán az lett, hogy én mindig azt tervezem, hogy majd a gáton fogok futni, mert az milyen klassz. (lehet. ) De mindig elmarad. Mert nincs rá idő, vagy mert már sötétedik és akkor inkább a város felé futok, vagy, vagy... de most! Azt találtam ki, hogy akkor én elfutni a gáton a Körös-torokig, az olyan 10 km nagyjából, a többiek eljönnének autóval, megnéznénk a vizet, kicsit sétálnánk, ők hazajönnek, én meg hazafutok. És így is lett.

Nagyon jó volt a gáton futni, és akkor nem is voltak rajta sokan, és csak úgy fogytak a kilométerek a lábam alatt. Csak a hídon átkelés volt egy kicsit para, egyrészt mert nem tudtam csak úgy simán felfutni a hídra, ahogy elképzeltem, mert a hídon van ugyan járda/bicikliút, de a gáttól a hídig nincs semmi, az út szélén meg nem akartam futni, mert féltem, hogy elütnek. Szerencsére találtam egy kis kerülő erdei utat, amiről fel tudtam végül csatlakozni a hídra. Brrr... az a hídon átfutás borzasztó volt. Én úgy félek egyébként is a hidakon, itt pedig olyan keskeny volt a gyalogos rész, hogy ha az egyik szélére húzódtam, akkor szinte éreztem magam mellett az autókat, ha meg a másikra, akkor meg ááááá, ott volt alattam az a hatalmas mélység a Tiszával. De persze átjutottam gond nélkül. Innen meg már sima liba volt, csak a vonatot kellett elengednem, oda is és vissza is.

Nem volt sok lassítókanyar, szóval mehettem, ahogy csak bírtam. :-)




Útmenti tanyák, pónikkal
 Éppen egyszerre érkeztünk meg a fiúkkal, és együtt mentünk le a partra.
A Tiszában is jóóóó kevés víz van, nemcsak a Dunában. Voltunk már úgy itt, hogy egész a lépcsőig ért ki a víz. Most egy jó 50 méteres homokos partszakasz is volt a víz mellett.

Itt víz szokott lenni. 

De most nincs. 

 Aztán addig-addig őrültködtek ott a kis földnyelveken, mígnem egyszer csak Marci valamiért meglökte Milánt, aki bokáig belebukott a vízbe. Szerencsére csak bokáig, és nem dőlt bele mondjuk egész testtel, de hát akkor is, na. A cipője-zoknija csupa víz lett, meg csupa sár, amire aztán jól rátapadt a homok, és vaskos mocskos homokréteg fedte a cipőjét. (szerencsére nem fázott meg. ) Meg nem is töltöttünk el nagyon sok időt, csak jártunk egy kört. A gyerekek ugyan valami cukrászdát emlegettek, vagy fagyit, vagy mittudomén, de ott nem volt nyitva már semmi. Így semmi akadálya nem volt annak, hogy ők újra kocsiba pattanjanak, Milánt jól bebugyoláltuk, hogy meg ne betegedjen, és hazamenjenek. Én pedig hazafutottam.


A Körös-torok. 
Hazafelé már kezdett hűvösödni, de nagyon jó futóidő volt.




2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép kéglitek lesz! :) A beltéri ajtók hasonlítanak a mieinkhez, bár azokat mi mázoltuk, lazúroztuk, úgyhogy még nem is tudom, mi lesz a végső szín. :) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szobaajtókon kívül még nálunk sem ez a végső szín, mert elvileg kétszer van lekenve, de mi sötétebbre számítottunk. Ebben a formában nem nagyon megy a csempéhez, úgyhogy vagy kenünk még rá mi magunk egy réteget, vagy újragondoljuk. Még képlékeny.

      Törlés