2018. október 10., szerda

Dolgok, amiket nem értek

- Ha Máténak be van írva az ellenőrzőjébe, hogy pénteken fél2-kor eljön a suliból, mert hegedűje van, akkor a délutáni tanulószobára miért kap hiányzást. Azóta Máté kérésemre jelezte a problémát Lilian néninek, ( gondoltam, hogy írok az üzenőjébe, vagy hogy hívják ezt felsőben, de elhagyta/nincs meg/nem találja, szóval rábíztam, hogy akkor intézze el a saját ügyét) aki azt mondta keine panik, orvosolja a problémát, ki fogja törölni, és István bácsinak is fog szólni. Reméljük így lesz, mert a hiányzás még mindig bent figyel az e-naplóban. 
- Ha Milánnak részleges felmentése van a tesi alól, ami leginkább a futásra-ugrálásra és hasonlókra terjed ki, akkor hogy a búbánatban kerül be egy ötös az e-naplóba 2000 méteres futásra? ( Közben viszont eszembe jutott, hogy lehet, hogy ajándékba kapta, mert volt vmi sportnap, ahol volt vmi futóverseny, amin Milán nem vett részt, mert furulyája volt. No meg fel is van mentve futásból. Szóval, lehet, hogy az. Nem tudom.) 
- A héten mindkét gyereknek be kellett küldeni 300 ft-ot az október 23-i iskolai ünnepségre. ( mivan????) Azért, mert valami színházi társulatot hívtak meg, hogy méltóképpen tudják megünnepelni az október 23-át. Hát öööö.... Lilian néni azt mondta, hogy nem várhatunk el még egy olyan produkciót, mint amit tavaly Mátéék csináltak márc.15-re, mert nincs erre kapacitás. Hát öööö.... nem akarom elhinni, hogy nincs az egész alsóban, vagy akár felsőben, egy olyan osztály, vagy pár gyerek, aki elő tudna adni egy 20 perces műsort pár verssel. Jó, oké, Angéla néni lelkesedése és lendülete valóban pótolhatatlan, na de nem is az az alapszint. Ő ezen a téren nemhogy maximalista, hanem maxmaximalista volt. 
- Nem értem továbbá, hogy ha felénk, szülők felé, és a gyerekek felé elvárás, hogy a gyerekek pontbanidőbentizenhéttizenötkor ott álljanak a focipálya közepén átöltözve glédában, akkor az miért nem reális elvárás részemről, hogy akkor az edzésnek is legyen vége a kiírt 18.30-kor? Miért kell még 25-kor nekiállni csapatot osztani, és lejátszani a vaksötétben még 3 körmeccset, és miért kéne nekem ehhez ujjongva tapsolni, miközben tudom, hogy még 25 perc hazáig az út, tehát ha jól meghúzzuk, akkor esetleg negyed8-ra otthon is vagyunk, úgy, hogy a gyerekek  pont 12 órával azelőtt léptek ki a kapun. 
- Azt sem értem, hogy egy 3-dikos gyerek hogy bóklászhat tökegyedül biciklivel, házról-házra járva, hogy melyik haverjához mehet be épp csövezni. Milán egyik osztálytársa még a nyár elején ideszokott, úgy, hogy szinte bármikor beállított, délutáni pihenés közben, vasárnap délután, akármikor. Aztán elkezdődött a tanév, és azt hittem már leszokott róla, de most is fel-felbukkan időnként. Ami nem lenne baj, tényleg. De akkor is zavar, hogy csak úgy beállít, az anyja azt sem tudja, hol van éppen, mert csak az van neki megmondva, hogy mikorra menjen haza, és nagyon durvánforgalmas utakon látom ám sokszor keresztültekerni. Bennem mindig az van, hogy mi van ha itt történik valami vele, azt sem tudom, hogy érjem el az anyját... Nekem ez nagyon fura, mert akikkel mi igazából össze szoktunk járni, azokkal mindig előre megbeszéljük, hogy melyik nap mehetnek-jöhetnek a gyerekek, vagy hogy mikor megyünk ki együtt a pályára. Nem sózom csak úgy oda senkire a gyerekeimet, anélkül, hogy meg ne kérdezném, hogy nem zavarnak-e. 
- Nem értem továbbá, hogy ha a szomszéd építkezés autói, fuvarozói, akármijei be tudnak csöngetni akkor, amikor egyszer épp a ház előtt áll az autónk, és pontakkor jön valami betonkeverő és nem fér el, akkor miért nem tudnak ugyanígy becsöngetni mondjuk előző nap, amikor kiderül, hogy nagyobb autók fognak a házunk előtt parkírozni órákig, hogy mondjuk megkérdezzék, hogy nem okoz-e esetleg gondot, ha elállják a kocsibejárót. Az elmúlt 3 hónapban erre még nem volt példa. Mármint, hogy szóltak volna, hogy bocs. Vagy lehet-e. És akkor a házunk előtti fa alatti ebédelgetésről már nem is beszélek... 


Na... szerintem lejött, hogy nem vagyok még mindig csúcsformában :-D Pedig egészségileg már 85%-on is vagyok talán. De majdcsak alakul ez még, és akkor én sem leszek ennyire zsémbes. 

7 megjegyzés:

  1. Teljesen jó felvetések... hasonlóan reagálnék.
    Jobbulást testileg, lelkileg! Jó idő lesz kiránduljatok egyet, töltődj!

    VálaszTörlés
  2. Ugye? Mégis általában én érzem magam gnómnak, hogy egyáltalán felmerülnek bennem kérdések...

    VálaszTörlés
  3. Nálunk osztályfőnöki füzet...

    Úgy értette, a TANÁROKTÓL nem lehet elvárni produkciót...gondolom. :/ Hogy beletegyen annyi munkát. Egyébként ezek nem nagy dolgok, ne legyél már zsémbeske! :) Bár én mondom, aki pont ugyanígy morog magában sötétebb napokon, ha a házunk elé áll valaki, akiről tudom, hogy máshová is tudna állni...(mert garázsa is üres és autóbejárója is van. De nem oda áll, ááá, előttünk sokkal jobb.)



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, igen, osztályfőnöki füzet. Valóban. :-)
      Igen, gondolom a tanároktól, na de akkor is...
      Tudom, hogy nem nagy dolgok, ezért is bosszant, hogy bosszant. :-) Egyébkor az ilyenek felett lazán átcsusszanok.

      Törlés
  4. Szegény bóklászós gyereket megsajnáltam. Remélem, nem üti el semmi...Én még Rékát sem engedném forgalmas helyen átmenni. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, én is sajnálom, de nem tudom még az ő gondját is nyakamba venni, és most már nagyon bosszant, hogy a hülyeségeit pillanatok alatt átveszik az enyémek, mint pl. az elengedett kézzel bicajozást az úton. Na ettől ordítani tudok. Meg hogy csak úgy beül a nappaliba tévézni, miközben az enyémek lent vannak az udvaron, mondván ő feljött, mert elfáradt. Hát nem otthon vagy, basszus... na szóval ilyenek... tudnék még mesélni...

      Törlés
    2. Hűha, nagyon otthon érzi magát.... 😯

      Törlés