2013. július 6., szombat

Hajóval a Dunán

A múlt hétvégén még úgy volt, hogy majd ma, azaz szombat délelőtt szépen családilag becuccolunk a központi okmányirodába, és elintézünk mindent amit kell, azaz megújítjuk az én jogosítványomat, ami hónapokkal ezelőtt érvényét vesztette, (de szerencsére a fitnessteremben nem kell érvényesnek lennie, amikor letétnek odaadom egy szekrénykulcsért cserébe :)) és a Nagyok személyije is lejárt. Gondoltuk, jó lesz ez így, egy csapásra elintézünk mindent. 
Az én jogsim már ott elúszott, hogy a házi orvosomat nem sikerült elérnem, pedig elég kitartóan csörgettem telefonon. Gondolom szabadságon van. Orvosi papír nélkül pedig nincs jogsi. Sebaj.
A fiúk igazolványát azért csináljuk meg, az a biztos, ha megvan. 
Szépen el is készültünk, egészen időben, a fiúk csinos galléros pólót vettek, Marci még egy műanyag ásóval egészítette ki a szettjét, és gondoltam egyszer az évben, ha már úgyis a hivatalos ügyben járunk, én sem a rövidnadrág-tornacipő kombómat vettem ma fel, hanem szoknyát és csinipapucsot vettem, és 9 után nem sokkal már ott is voltunk a hivatal előtt, ahol rögtön az ajtón egy kiírás fogadott, hogy ma bizony már nincs sorszámkiadás. hoppáhoppá.... azért csak belestünk, hogy tényleg igaz-e a hír, vagy csak kintfelejtették esetleg tegnapról az infót. De nem, már az ajtón sem igen tudtunk bemenni, annyian voltak. Így hát dolgunk végezetlenül eljöttünk, és az autóig azon tanácskoztunk, hogy akkor mi legyen most, hogy így nyakunkba szakadt az  délelőtt. 
Hamar kitaláltuk, az én ötletem volt, hogy ha már eddig eljöttünk, akkor egy kicsit tovább is mehetnénk, vagyis kicsit vissza, és nézzük meg a Margitszigeten a minap újra átadott zenélő szökőkutat.
A fiúknak tetszett az ötlet, így hát gyorsan autóba pattantunk, és majd a rakparton gyorsan kipattantunk. Máté kicsit hitetlenkedett, hogy alig néhány hete azon az úton még víz volt, pedig de,  akkor meg azt nem hitte el, hogy a víz alatt út van:)
Valahol a kék ponyvás hajó magasságában parkoltunk most:

A hajók mellett sétálgatva azonban valamelyik fiú kitalálta, hogy üljünk fel a hajóra, ami éppen ott állt, és pont a bkv menetrend szerinti járata volt. Összenéztünk, és mondtuk oké. Gondoltam  megnéztem, hogy mégis mikor indul, mert sokat azért nem akartam az indulásra várni, mert akkor elunják a fiúk idejekorán az egészet, de mire visszafordítottam a fejemet ők már gyakorlatilag fent is voltak a hajón. (persze hétvégén nem érvényes rá a bérletünk, de hát innen már nem lehetett visszakozni)


Először lent ültünk le, és tök jó volt, mert nem nagyon volt rajtunk kívül senki, aki volt, az is inkább a fenti teraszon ült le. A hajó pedig beszállás után pikkpakk indult, mintha csak ránk várt volna.
És hát igazán remek volt végighajózni a Duna frekventált részén!!!! Soha nem hajóztunk még a Dunán, mindig csak terveztük, de egyszer mindenképpen ki kell próbálni, mert csodaszép!
Itt átkapcsolok fotósblog üzemmódba.

Mitemplomunk






Az út felénél mi is felköltöztünk a teraszra. Na hát itt aztán végképp magukra találtak a fiúk, pedig addig is nagyon odavoltak, és mindent megnéztek, de itt fent még a hajóskapitány fülkéjébe is be tudtak lesni, meg a kikötést is szemmel tartották, meg úgy általában véve minden olyan érdekes volt. 




 Az árvíz miatt sajnos  még mindig nem állt vissza a régi rend, és több helyen is nem áll meg a hajó, vagy el sem megy addig. Pl. a Margitszigetnél sem lehet még kikötnie, pedig tök praktikus lett volna visszafelé a Margitszigetig menni. Így viszont a visszautat már nem vállaltuk be, a skacok is eléggé kezdték már magukat otthonosan érezni a hajón, jobb is volt leszállni még azelőtt, mielőtt valamelyiket valami baj éri, vagy tudom is én, beleejtenek valamit a vízbe.
Búcsúkép a hajóról, Milán integet:
Óóóóó és itt még nincs vége. Folytatom.

Nem csak azért mert éppen idevágó, de még jó is:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése