Lakásnézés

A tegnapi lakásnézés nagyon tanulságos volt. Szép lakásokat láttunk, de nem az amire vágyunk. De sokat beszélgettünk a sráccal, és azt hiszem ráérzett hogy mire van szükségünk. Nagyon furcsa volt nekem egy idegen házában bámészkodni, még sosem voltam voltam ilyen helyzetben. Olyan érzésem volt, mintha rajtakapnának vmi betörésen, vagy leskelődésen. Nagy furcsa érzés! Aztán azon gondolkoztam, hogy mennyire érdekes ez a város. Egy óra leforgása alatt voltunk egy csendes kertvárosi negyedben, fák, madarak minden ami kell. Aztán megcsodálhattuk a kommunizmus gyöngyszemeit, szép egymásba épített panelek sokasága. Aztán beérkeztünk a belváros ódon házai közé. Tovább menve átérünk a Dunán, megcsodálhatjuk a gyönyörű panorámát, ami tényleg valami csoda. Feljebb a Budai hegyekről nem is beszélve.

Az egyik lakásban amit megnéztünk két pici gyerek volt, a kisebbik (Bálint) szerintem még nem volt 1 éves, a nagyobbik (Bence) olyan 2-3 éves lehetett. Nagyon aranyos volt mind a kettő, és olyan buksijuk volt, mint a Ferinek. (Gyanús!) A nagyobbik nagyon jópofa volt, úgy vezetett körbe minket a lakáson mintha ő lenne a házigazda.

- Ez itt a mi szobánk. Ez az ágy az enyém, (és elkezd rajta ugrálni), a másik meg a tesómé, mert ő még kicsi. (rácsos ágy volt.)

Ugrálva az ágyon mutat a szekrény tetejére, hogy ott vannak a legóim. Mindenképpen meg kellett néznünk.

Aztán megmutatta, hogy az erkélyről a játszótérre lehet látni.

A Wc-ben meg lehúzta a Wc-t, csak hogy lássuk, hogy az illatosítóból jön ki a folyadék. Szóval nagyon vicces volt.

Összességében tovább keresünk.

Azt hiszem, nagyon izgalmas este elé nézek, ugyanis találkozunk egy ingatlanos pasival. Mi csak tájékozódni szerettünk volna, de ő rögtön a dolgok közepébe vágott, és azt mondta meg is mutat nekünk egy lakást. Lehet hogy ez lesz álmaink otthona? Ez azért hiú ábránd, meg nem is tudom jó lenne-e, ha rögtön rátalálnánk az igazira. Akkor megfosztanánk magunkat a lakáscsere izgalmaitól. Az jut erről eszembe, amikor valaki hozzámegy élete első pasijához. Az ilyen azt se tudja milyen az élet, sose érte csalódás, nem volt kalandba része, nem volt halálosan szeretem-másnap ez egy nagy bunkó érzése.Szóval így van ez a lakásvétellel is. Mindenesetre teljesen bezsongtam. Az esküvő utáni nagy nyugiból már bőven elég is volt, most már jöhet megint egy kis nyüzsi, egy kis aggódás, minden ami ezzel jár.

Tegnap újra rájöttem, hogy az ember mindig ki van szolgáltatva a környezetének. Sosem értettem, hogy miért van az, hogy ha én szeretnék egy cipőt, akkor biztos, hogy az egész városban csak papucsot lehet kapni. Vagy téli bundabéléses magas szárút, vagy esetleg tűsarkú csizmát. Lehet, hogy én vagyok csak széles e világon ennyire gnóm, hogy "nyáron" zárt cipőt szeretnék venni. Végülis találtam egy közepesen szép példányt, amit kényszerűségből megvettem, mert hát mégsem járhatok lyukas cipőben, még azt gondolják hogy....

És újra hétfő! A hétvége igen jól telt, Szentesen voltunk. Furcsa ilyenkor visszajönni a zsúfolt fővárosba a vidéki nyugalom után. Elgondolkoztam, vajon milyen lenne az életem ott vidéken. Elképzeltem, ahogy biciklivel intézem a ház körüli teendőket. A vidéki város a nyugalom csöppnyi szigete számomra. Mégsem tudom, hogy el tudnám-e hagyni a budapesti nyüzsgést, minden jó és rossz oldalával együtt. Régen el sem tudtam volna képzelni, hogy Pesten éljek. Most le sem tudom képzelni, hogy máshol. Néha jó dolog belevegyülni a tömegbe, ahol nem ismer senki, ahol nem foglalkoznak azzal, hová mész, és miért, esetleg kivel. Ez egy vidéki kisvárosban elképzelhetetlen lenne. Furcsa dolgokat művel az élet! Mindaz, amit régen annyira gyűlöltem, most a lételememmé vált. És  mi jöhet még ezután?

Holnap végre péntek, és akkor ezt a hetet is kipipálhatom  a naptáramban. Így szépen lassan ennek a nyárnak is vége. Kicsit szomorú vagyok emiatt, holott nem vagyok úgy oda a nyárért. Emlékszem kisgyerek koromban olyan hosszúak voltak a nyarak, és az a 2 hónap szabadság maga volt a gyönyör. Bár be kell vallanom, volt hogy vártam már az iskolakezdést. Ez biztos nagyon gáz dolog, de így van, valahogy én sosem tartoztam azok közé, akik fennhangon utálták az iskolát, a tanárokat, a tanulást, meg mindent. Tulajdonképpen én szerettem tanulni. Sokszor hallom másoktól, hogy  ott kell ülni a gyerekkel, mert másképp ez nem megy. Velem sosem ültek ott a szüleim, mégsem volt sosem gond. Mindig tudtam, hogy csak úgy juthatok valamire az életben ha tanulok. Aztán hogy jutottam-e hová, az már más kérdés. Bár elvégeztem az egyetemet, lett egy diplomám, mégis sokszor megfordul a fejemben, talán rosszul döntöttem, és mégis valami másik szakmát kellett volna tanulnom. Nem tudom mit, valami mást. Lehet hogy már késő változtatni? Talán még nem lenne az, csak hát felnőtt fejjel, munka mellett már nem olyan mint régen, ahogy az emlékeimben él. De lehet, hogy csak az egyetemista élet az, ami hiányzik. Még mindig végigfut bennem egyfajta bizsergés, ha rágondolok, ha a régi ismeretlen ismerős utcákon járok. De érzem, ez már nem az az utca, amelyiket egykor én is koptattam. A házfalak suttogva kérdezik tőlem " Mit keresel te itt? Ez már nem a te helyed!" És igazuk van! A város már nem az a város, a hamburgeres már nem hamburgeres, a kocsmának is más neve lett, a papírbolt a kávézó stb... És most még a jó öreg Kavics is nyugdíjba megy, pedig azt gondoltam, hogy ő örökké az egyetemi-kollégista élet részese lesz. Hát ez van! ilyen a világ! az idő meg csak telik, és holnap péntek! Juhé!!!

Zűrös nap

Tele van a hócipőm! Nem elég, hogy hogy egész nap le sem ülök, és teljes identitászavarban szenvedek, mert azt sem tudom, éppen ki helyett dolgozom, 2 fülemen 3 telefon, még kell, hogy elkezdjenek felülről csesztetni . Na mindegy, mindig ez van! Jó lenne másik munka után nézni, csak hát előbb fel kellene venni azt a lakáshitelt. Az igazság az, hogy lusta vagyok a munkakereséshez, holott tudom, hogy ez így nem pálya. Ami itt tart az csak a kollégák, jól lehet velük együtt szidni a rendszert. De hát hosszú távon a közös felháborodás nem nagy perspektíva. Mindig azt gondolom, hogy a munkaadói pofátlanságnak is van határa, aztán csalódnom kell, újra és újra, hogy ez az egy határtalan a világban. Egyszerűen nem is értem, hogy ezek az embereknek nevezettek, hogyan tudják békés álomra hajtani a fejüket? Gondolom megveregetik a saját vállukat, hogy ez az, megint kiszúrtam egy szerencsétlennel. Rúgjunk bele még egyszer abba, aki már egyébként is a földön fekszik. Hát számomra ez nem nagy dicsőség! Na mindegy! Azt hiszem eléggé le vagyok épülve ahhoz, hogy a világmegváltó gondolatok nem fognak tolongani az agyamban. Kezembe veszek este egy jó könyvet, és az talán kikapcsol! Hajrá!

Hétvége barátokkal

Egy mozgalmas, de remek hétvége van mögöttem. Péntek este Vicával nekivágtunka Duna partnak, kezünkben egy pohár sörrel. Jó helyünk volt a Duna mellett, de a beígért színpad úsztatás elmaradt, vagy csak lemaradtunk róla. Ettől eltekintve remekül éreztük magunkat. A zene nagyon jó volt, aztán a séta a sötét Budapesten még jobb volt. Vicától tanultam egy-két fotós trükköt. Azt hiszem kis idő, és kis gyakorlás, és előbb-utóbb nagy fotós lesz belőlem. Feri nagyon gyagyás volt, meghívatta magat Vicával ebédre. A szombati napot így Vicával indítottuk, egy fantasztikusan finom cukkinis lecsós rizzsel várt bennünket. Aztán találkoztunk a Katiékkal. Miki nagyon szerette volna megnézni a repülős parádét, így oda vettük az irányt. Azt gondoltam engem ez nem fog szórakoztatni, de tévedtem, nagyon élvezetes volt. Nagyon élvezném, ha egyszer kipróbálhatnám ezt a fajta vagány repülést. Kiderült, hogy Miki jönni fog hozzánk próbamunkára. Szívem szerint lebeszéltem volna, de tudom, hogy mennyire kell neki a munka, így inkább hallgattam. Lehet, hogy neki be fog jönni. Régen nekem is bejött, csak már túl régen vagyok itt ahhoz, hogy a lelkesedésem ne csökkenjen. Igazából máshol sem dolgoznék nagyobb kedvvel, azt hiszem. Este megnéztük a tüzijátékot. Azt mondták a tv-ben hogy hú... micsoda figurák lesznek, hát én egyet sem láttam, de azért szép volt. Lehet, hgoy csak az én szemem nem annyira éles. Feri Katiékkal is meghívatta magát ebédre, elgondolkoztam,hogy ennyire rosszul főzhetek? Így vasárnap kiutaztunk Gödöllőre. Nagyon jó kis helyen laknak a Katiék, kertes háznak a tetőterében, van egy kis teraszuk is. Nagyon otthonos. Van egy nyuluk, a Márton, nagyon vicces. Csináltam róla pár képet. A szőre nagyon selymes, és olyan mit egy kisgyerek, csak úgy bújik oda a Katihoz. Tőlümk egy kicsit megijedt, nem is akart kijönni a ketrecéből. Tulajdonképpen tartalmas volt a hétvége, igaz, pihenni nem sokat pihentem, meg a házimunkára sem jutott túl sok idő. De hát ez van! Elesz minket a kosz és a vasalatlan.

Péntek délután

Mindenki hazament. Nekem van még kb. negyed órám a munkaidőből. Mehetnék is akár, de most nem sietek sehova. A jövő hetem nagyon cefet lesz. Már előre parázok. Helyettesítek, és nem vagyok annyira vér profi a dologban, hogy ne tudnék vmi hihetetlenül egyszerű dolgot jól elrontani. Úgy gondolom csak módjával fogok a munkához fogni, minél kevesebbet dolgozom, annál kevesebbet hibázom alapon. Egyébként is olyan baromi jól fizetnek érte, úgyhogy "megéri". De hát én vagyok a pancser, hogy bevállalom. Szerencsére szépen kisütött a nap. Aggódtam, hgoy hogy elered az eső, és akkor oda a ma este szórakozás. Bár az őrült tömeg sokszor felbosszant, remélem a jó társaság elveszi a figyelmemet a buta emberekről.

Alig várom, hogy elteljen ez a nap. De még nagyon sok dolgom van. Pénteken mindig sok a meló. Más normális emberek pénteken a kezükbe sem veszik a munkát, nálunk mindig a péntek a leggázosabb. Nagyon várom az estét, amikoris elmegyünk az Örömkoncertre Vicával. Szeretem a jazz-t. De csak a jó jazz-t szeretem! Kérdés mi a jó. Hát nem tudom megmondani. De biztos jó lesz az este. Aztán lehet, hogy holnap is belevegyülünk az ünneplő tömegbe. Ki tudja? Feri néha furcsán áll hozzá ezekhez a dolgokhoz, van amikor nagyon lelkes, van amikor kevésbé, és akkor az én lelkesedésemet is pillanatok alatt le tudja rombolni. Szóval nem készülök semmire. Lehet, hogy Katiékkal is tudunk találkozni, jó lenne, az esküvő óta nem láttuk egymást. Majd felhívom este.

Túl vagyok a du-i kávémon. Nem segített, ilyenkor még nagyobb kedvem lenne hazamenni, befeküdni az ágyamba, kezemben egy jó könyvvel. Nagyon szeretek olvasni. Mostanában több időm van rá, mert Feri rákattant vmi játékra, és azt nyomja esténként. Most a Hölgy és az egyszarvút olvasom, Vica adta. Egészen jó, kicsit könnyed, de jó. Leginkább az életrajzokat szeretem. Az könyvszeretetemet valószínű aputól örököltem, ő mindig olvasott. Imádom a könyvesboltokat! Olyan jó szag van odabent, és amikor kijövök egy frissen vásárolt darabbal, az a legjobb. Feri mindig azt mondja, hogy be kellene iratkoznom egy könyvtárba. De az nem olyan. A kölcsönzött könyve megfoszt attól az élménytől, hogy beleszagolok egy új könyvbe. Nem tudom mit fogok olvasni legközelebb.

Ferivel mostanában nagyon jól megvagyunk. Nincs ez mindig így, van amikor nem tudom miért de nagyon bosszant. A múltkor azt mondta Feri nekem, hogy úgy veszi észre, hogy türelmesebb vagyok a hülyeségével szemben. Lehet, hogy így van, de nem tudatos. Lehet, hogy a házasság teszi. Ez azért mégiscsak egy életre szól. Sokan azt mondják hogy csak egy papír, akkor meg minek. Én ezt másképp gondolom. Nekünk sokkal többet jelent egy papírnál. Ez egy hivatalos összetartozás, amit a lelkünkben is érzünk. Ilyenkor az ember lánya már nem csomagol össze csak úgy. Én sem. Ez egy kapocs kettőnk között, ami senki máshoz nem fűz. Mellesleg egy olyan élmény, amit sehogy máshogy nem kaphatsz meg. Az a nap tényleg életünk legszebb napja volt. Eddig! (rem. lesz még pár belőle) Nagyon sok szeretetet kaptunk a rokonainktól és a barátainktól.Azt vettem észre, hogy ez az esemény, hogy összeházasodtunk, és ők is részesei voltak ennek a napnak, a barátságunkat is megerősítette.

Gondolatok

Nagyon álmos vagyok. Igazából nem értem, hogy miért, mert rendesen alszom, megsem tudom reggel kinyitni a szemem. Most villamossal utazom mert még nem jár a metró. Sokszor nézegetem az embereket magam körül, és próbálom kitalálni, hgoy vajon mire gondolnak. Lehet, hogy ők is pont ezt teszik, próbálják kitalálni, hogy én mire gondolok. Hmm... Egyre kevésbé van kedvem a munkához. Most már jó lenne szabira menni. Mindegy hová. Ha összejön Horvátország oda, ha nem akkor máshová. Nagyon szeretek utazgatni, szeretem az új helyek ismeretlenségét, bolyongani olyan utcákon, amik nem tudom, hová vezetnek.

Elkezdem

Hát itt vagyok! Nem tudom még miért is kezdtem el ezt a blogot, talán azért mert mindig vágytam arra, hgoy naplót írjak. Valahogy sose jött össze. Olyan uncsi volt, hogy ülni a füzet felett és írni valamiről. Sokszor kezdtem naplóírásba gyerekkoromban, de akkoriban nem éreztem, hgoy fontos dolgok történnek velem, hgoy minden dolog ami történik velem , az fontos. Ma már ez másképp van. Lehet hogy öregszem? Végülis, nem baj. Nem szerettem gyereknek lenni, nem voltam olyan nagyon barátkozós, és így sosem voltam a tarsaság középpontja, mire viszont annyira vágytam. Mindig meg akartam felelni vkinek. Szerencsére, ez a kényszerem elmúlt, és mára nagyon sok kedves barát vesz körül , akik úgy szeretnek, amilyen vagyok! Ez jó! Nagyon szeretem őket! És mivel a családom távol van tőlem, így egy picit ők az én családom! Na meg a férjem! Furcsa ezt így leírni"férjem", mert csak 2 hónapja vagyunk házasok!