Olasz nyár 2. Pármai megálló

 Próbálom felvenni a fonalat, és mielőbb megörökíteni a nyaralást, mielőtt homályba vész. Pláne, hogy mióta hazajöttünk, csütörtök este, azóta itthon is mindig történik valami. 

Pl. Megcseréltünk két szobát. Vagyis a berendezését, szétszedtünk és összeraktunk néhány bútort, újat is raktunk össze, kidobáltunk és kiválogattunk egy csomó játékot, könyvet. A megtartandók a padlásra kerültek. Szóval jó sok mindent megmozgattunk de még mindig van mit csinálni. 

Én a héten már dolgozom is. Ott is van mit csinálni, mert jövő héten RG audit lesz. Grrr... 

Na de hogy visszakanyarodjak a nyaraláshoz... 

Miután sikeresen kipipáltuk a bibionei vidámparkot nyakunkba vettük Olaszországot, és átautóztunk a túloldalra. 

Mivel az apartmant csak 17 után lehett elfoglalni, így belefért egy hosszabb pihenő is, és praktikussági okokból Pármában álltunk meg, a pármai sonka és a parmezán hazájában 🙂

Egy parkolóházban tettük le az autót, közel a belvároshoz. 

Innen először a Parma folyó túloldalán lévő nagy parkban tettünk egy kört, melynek éke egy kastély, a Palazzo Ducale, amit belülről nem tudtunk megnézni, zárva volt, es a helyi rendőrség vagy csendőrség? is itt székel. 

A park végében van egy nagy szökőkút tóval körülvéve, ami most épp felújítás alatt volt, és csak az építési területet tudtuk megnézni. 

Na de innen visszasétáltunk a város felé, át a Guseppe Verdi- hídon. 

A Verdi kultusz nem véletlen a városban. Bár nem Pármában, de a városhoz közeli kis faluban látta meg a napvilágot a világhírű zeneszerző, és Párma saját szülötteként tiszteli. Az operaházban rendre játszák az operáit, most is végig volt plakátolva az utca, hogy mikor melyiket lehet megtekinteni. Maga Verdi is vezényelte itt a Nabbuccot méf 1843ban. 

A híd túloldalán egy hatalmas vöröstéglás monstrum magasodik. Ami elsőre akár börtön is lehetne, annyira masszívnak és egyszerűnek tűnik, de átsétálva az árkádok alatt már egész másfajta szemmel is lehet nézni, pláne, hogy ez egy Palazzo, amit a Farnese család épített még a 16. században. 

Ebben található ma egy régészeti múzeum, a pármai nemzeti galéria, egy színházterem, és egy könyvtár, amelyben eredeti Dante kéziratokat is őriznek. 

Sajnos bemenni most nem volt lehetőségünk, pedig biztos megérné. 

Ami viszont igazából börtön, az a Standhal regényéből ismert pármai kolostor, ami eléggé kívül is fekszik a városon, és egykor a kartauziak építették, a 12.század környékén, majd később dohánygyár lett belőle, és 1900-tól pedig börtön. Szóval nem látogatható. Vagyis igen, csak más lesz a feelingje, nem az a tipik múzeumhangulat. Úgyhogy ezt is kihagytuk, de hátha egyszer újraolvasom majd a könyvet, mert már rég voltam gimnazista. Vagy megnézem a filmet. :-)

A múzeumkomplexum mögött hatalmas zöld rét terült el.

A fő célunk a katedrális megtalálása volt. Nem volt azért ez olyan lehetetlen feladat, szépen ki volt táblázva, merre kell menni. 

A templomba szabadon be lehetett menni, a mellette álló Keresztelőkápolna csak belépőjeggyel látogatható. Ezt mi kihagytuk, csak kívülről csodáltuk meg a veronai rózsaszín márvánnyal borított nyolcszögletű  épületet, bár félig fel volt állványozva.  A román építészet egyik legszebb épületének tartják Olaszországban, egyébként. 

De a katedrális megnéztük, és hát... eléggé szájtátós és hűha volt. Rendkívül szép volt belülről. Ilyenkor mindig sajnálom, hogy nem értek sem  a művészettörténethez sem a valláshoz annyira, hogy a laikus ámuldozáson kívül mág nagyobb élményt jelenthessen. 

A prágai Szent Vitus-székesegyház óta mindig eléggé félek a templomoktól, mert az nekem már túl csillogó és szemfájdítóan aranyozott volt, és a mai napig úgy él bennem, hogy mintha megvakultam volna odabent, fájó szemmel jöttem ki onnan. Na de ez nem ilyen volt, egy önmagában, csillogó aranyozás nélkül is pompás volt. És hatalmas. 

A Keresztelőkápolna

Aztán egy másik tér, Garibaldival :-)

És hogy, hogynem, egy másik templom :-) Ezek a hatalmas kupolás templomok csak úgy nőnek ki a földből errefelé. De ezt Bazilikának hívták, és a 16. századi épült, reneszánsz stílusban. 

Vasárnap kora délután lévén nem volt nagy élet a városban, pedig egyébként biztos nyüzsgő éjszakai élet is van. 

A parkolóházhoz visszafelé még egyszer elmentünk a hatalmas palazzo mellett. 

Párma és a környéke mindenképp megérne egy több napos ottlétet is. De ízelítőnek azért jó volt ez a kis megálló is. 

Olasz nyár 1. -Újra Bibionéban

 Miután az elmúlt években alaposan körbehakniztuk a balkáni régiót, idén úgy gondoltuk visszatérünk Olaszországba. 

Mikor a nagyok még kicsik voltak, többször is jártunk Milánóban hosszabb-rövidebb ideig, és akkoriban sok helyet felfedeztünk. 

Majd amikor már Marci is egész nagy volt, úgy gondoltuk, megérdemlünk egy igazi tengerparti nyaralást a sok éves balatonozás után / mellett. Ekkor mentünk Bibionéba. Azt leszámítva, hogy Marci 1 héttel a nyaralás előtt törte darabokra a csuklóját és nyakig gipszben tolta végig a nyaralást, nagyon jó volt. 

Csakhogy azóta is emlegette, hogy bár megígértük, hogy visszamegyünk, és elmegyünk a vidámparkba, nem mentünk vissza, ergo hazudtunk. Pedig valóban vissza akartunk menni, csak következő évben jött a kovid, akkor nem mentünk sehova külföldre, 21-ben pedig hiába volt foglalásunk, vissza kellett mondani, mert nem volt jó az oltásunk, es az olaszok nem engedtek be szputnyikkal. Horvátországba mentünk helyette. 

Szóval most, amikor kitaláltuk, hogy Olaszország, aztán hogy a Cinque Terre környékére mennénk, a következő biztos pont az volt, odafelé bemegyünk Bibioneba, és megnézzük azt a vidàmparkot. 

Gyakorlatilag eseménytelenül csorogtunk le Olaszországig, csak Szlovèniában volt nèmi torlódás, nem vészes, de a magyar m7esen alig volt forgalom szombaton kora délelőtt. 

Szlovèniában kapott el minket egy jókora zuhé, ami aztán hol elállt, hol visszaerősött. Amikor megérkeztünk a szállásunkhoz, na akkor éppen ömlött az eső. 

Egy Bibione-közeli kisvárosban aludtunk, egy nem túl ideális elhelyezkedésű hàzban, főút és vasút mellett, de a szobák nagyon hangulatosak voltak, másnap kaptunk reggelit, a hàzigazda bácsi pedig nagyon aranyos és kedves volt.  Ajánlott is a városban egy családias kis éttermet, hogy hol együnk, és valóban nagyon finom pizzákat kaptunk olcsóbban, mint otthon, és olcsóbban, mint tavaly Horvátországban. 8 euró volt a legtöbb fèle, 1-2 extra feltétes került 10be. A bácsitól kapott kuponnal még kedvezményt is kaptunk. 

Ekkorra már elállt az eső, és kisütött a nap, bátran mentünk tovàbb Bibioneba, ahol a vidámparknál parkoltunk, lesétáltunk a partra, megnéztük, hol laktunk mikor itt voltunk, felelevenítettük az emlékeket. 

Ez még az szlovén Alpok lábainál ablakot mosó kisfiú 😆

A tengerparton es a sétálóutcàn is jó sokan voltak. 2019-hez képest sokkal nagyobb részre vannak kitéve a fizetős nyugágyak, de ezt leszàmítva minden olyan volt, mint rég. Rengeteg magyar is volt. Pont, mint rég. 

Aztán már csak a vidàmparkba kellett menni. 

Az is pontolyan volt, mint amire emlékeztünk, leszámítva, hogy ekkora gyerekeknek már jóval kevesebb lehetőséget nyújtott. Inkàbb kisebbekre, vagy még annál is kisebbre van igazán szabva. 

De azért találtunk néhány magasbarepítő, gyorsan forgó eszközt, amire a fiúk is fel tudtak ülni. Az egyik ilyen forgópörgőre én is felültem Mátéval, és nekem annyi elég is volt. 🙂 Milán mindenáron a kalapácsot akarta, de azt határozottan megtiltottam. Nem szerettem volna alulról nézni, ahogy összevissza forgatják fenn a magasban. Pláne vacsi után.  Nagyon félelmetes még nézni is. 

Fél 11 is volt már, mire hazaindultunk. Kb 25 percnyire voltunk autóval. 

Másnap reggeli után tovàbbindultunk. 

Reunion

Vasárnap este Marci egyedül utazott vissza Szegedről, mert ott volt hétvégén. Először vonattal gondolták, hogy visszaküldik, de én nem mertem a vonatra hagyatkozni, biztonságosabbnak és megbízhatóbbnak gondolom a buszt, főleg mostanában. Meg a buszozást már ismeri, Ózdra is busszal szoktak menni Milánnal. 

Hétfőn késő délután  Milán is hazaérkezett , aki az előző hetet a Művészetek Völgyében töltötte. Talán szerdán reggel mentek le Szigligetre, ott volt a bázisuk, az egyik kislányéknak ott van nyaralójuk, és onnan mentek fel autóval Kapolcsra.  A lány szülei meg még valami rokon segített az utaztatásban, ők is fesztiváloztak. 

Úgyhogy hétfő este óta újra teljes a létszám, és így lesz ez most egy darabig, mert gyors mosás, meg pakolás, és végre ráfordulhatunk a családi nyaralásra, szombaton indulunk.  

Ennek fényében már eléggé nyögvenyelősen telnek ezen a héten a napok, de már látom lassan a fényt az alagút végén. Tegnap egy csomó halogatott papírmunkát megcsináltam, hogy ne maradjon itt két hétig az asztalon, és úgyahogy rendben legyenek a dolgaim. ( ha esetleg nem jönnék vissza, mert mondjuk nyerünk a lottón ) 

Milán rendkívül jól érezte magát a Völgyben. Eléggé irigy is vagyok rá :-) De cuki volt, mert küldött nekem videót a Szabó Balázs bandájáról :-) A Betonhofin az első sorban tomboltak a haverjával, a Margaret Island koncert nagyon jó volt, csak innen mire átment csigabusszal Vigándpetendre (talán) a Sisi koncertre, már a feléről lecsúszott, de nem bánkódott. Volt, hogy stoppal mentek át Taljándörögről Vigándpetendre, és mikor elkerekedett a szemem, megnyugtatott, hogy de rendesek voltak, anya, nem volt gáz. De hát nem értek volna át másképp a kinézett koncertre. Volt, hogy reggel 5ig csapatták, mert meg kellett várniuk az első buszt, mert nem fértek be az autóba. De nagyon jól érezték magukat. Olyan feldobva jött haza, olyan cuki volt. 

"Szerencsére" nem kell sokat várni a következő buliig, mert már megvannak a jegyeik a szeptemberi Krúbira. Azon a héten ők pont term.tud táborban lesznek, és aznap jönnek haza. Remélhetőleg hazaérnek, különben anyukabulit kell csapnunk :-) Királyrétre mennek amúgy, onnan talán még gyalog is hazaérnek este 7ig. 

Hát így... már csak 2 nap :-D

Gyerekmentes barlangnézés

 Volt a múlt héten pár nap, amikor teljesen gyerekmentesen léteztünk. Ebből 2 munkanapra esett, úgyhogy az mintha meg sem történt volna 😆 

Máté Szegeden volt vasárnapig versenyen, a kicsik meg elmentek Ózdra pár napra, hogy tudjanak az unokatesókkal focibajnokságozni. Milánnak kicsit nehét volt beszuszakolni a programjába, de vègül csak kiizzadt pár üres napot. 

Nekünk pedig a hétvégén nem volt más feladatunk, csak hogy megjárassuk az autót nyaralás és szervíz előtt. Mióta Ferinek van egy céges autója, a sajátunkat ritkábban használjuk, de nyaralni azzal megyünk, mert abba férünk bele. Igaz, szűkösen, de valahogy. 

Így olyan úticélt kellett választanom, ami a mai hosszabb autózás- kevesebb séta kombinációjának felelt meg. 

Így esett a választásom egy kis gerecsei körtúrára, mert arrafelé ritkán járunk. A Dunán átkelést egy rövid hétvége alatt nem feltétlenül szoktuk erőltetni. 

Bajótig autóztunk, ott a helyi főtéren parkoltunk le, közvetlenül a Patak Pláza nevű falusi kisbolt mellett. Innen vágtunk neki a hegyoldalnak a kék barlang jelzésen a Jankovics-barlangig. 

Elég hosszú kaptatón jutottunk jutottunk el egy még hosszabb betonlépcsőig, ami segített feljutni a barlangig. Vagyis barlangokig, merthogy több is van itt egyrakáson. Egykor ezekben ősemberek is laktak, találtak is bennük a régészek mindenféle kincseket, használati tárgyakat, meg tigrisfogas ékszereket. Most már csak denevérkolóniák lakják őket. 

Aztán a barlangok tetejéről remek volt a panoràma Esztergom és a Duna felé. 

Ez a bajóti templom már visszafelé. 

Még itthon mondtam Ferinek, hogy hazafelé ha gondolja, meghívom egy bablevesre 🙂 ami annyit tesz, hogy az én szép kártyámmal fizetünk 🙂ő pedig élt az ajánlattal, és megcéloztuk a pilisszentiváni Csali Csárdàt. Szerencsénk volt, mert bár a tóparti terasz egészen tele volt, egy asztal mégiscsak jutott nekünk is. Befelé menet Szörényi Leventével találkoztunk, aki a szomszéd faluban lakik. 

Én gulyálevest kértem, Feri végül haltálat választott, és eléggé tele is ettük magunkat. 

Hogy a kiadós ebéd miatt, vagy a meglepően meredek hegyoldal miatt, vagy is-is, de olyan fáradtan értünk haza, mintha valami nagy teljesítménytúrát tettünk volna. 

És most már kíváncsi vagyok, hogy ez a szombat hova vet majd, mert 2szer egymás után is vízparton ért a szombati ebéd. Múltkor Marcival a Duna parton, most meg Ferivel a tóparton. 

 

Odafelé Zsámbék felé ilyen végtelen napraforgómezőket láttunk.