Helló Tél!

Hideg van. A héten két nap is olyan metsző hidegben tekertem az iskolába Mátéért, hogy komolyan elgondolkodtam rajta, hogy talán már le kéne tenni a bicót. Aztán másnap inkább télikabátra cseréltem az addigi őszit, meg megkerestem a kesztyűmet, és úgy azért már mindjárt más volt, elviselhetőbb. 

A télnek ezt a szakaszát szeretem legkevésbé. Amikor hideg van és sötét, és minden olyan depressziósan szürke. Ha mondjuk már esik a hó, akkor már jobb. De a hóesés utáni második napot is utálom, amikor meg minden csupa víz és sár.

Hogy kicsit feledtessük magunkkal a rossz időt, meg hát az idei nyáron nem igazán sikerült szétkoptatnunk a fürdőbugyinkat,  Marcinak meg maradt egy majdnem egész zacskónyi úszópelusa, szombatra Feri strandolást szervezett barátokkal, és elmentünk az Aquvawoldbe.

Máténak pénteken húzós napja volt sportilag, délelőtt jégkorcsolyázni mentek a suliból, azt mesélte tökjó volt, és nem is volt nehéz, csak az elején esett párszor, de aztán már nem. Ebédre értek vissza az iskolába, ebéd után meg focija volt. Este úgy aludt el mese közben, mint egy darab fa. Sose volt még arra példa szerintem, hogy bealudt volna a mesébe. 

Reggel szép sorban keltünk, ahogy szoktunk, Marci- Feri-én- Milán, Máté meg csak aludt, aludt. Már mindenki megreggelizett, már majdnem össze volt készítve a strandcucc, a szendvicsek félig készen, amikor 9 után pár perccel Máté kitámolygott a szobából. Ilyenre sem volt még példa szerintem. 

Azt gondoltuk sokan lesznek, mert volt valami családijegy akció, csak a felnőtteknek kellett fizetni, de nem volt akkora tolongás, még nyugiszéket is találtunk, amire lepakolhattunk. Az időnk nagy részét természetesen a gyerekmedencében, és annak környékén töltöttük, a fiúk csúsztak, csúsztak, és csúsztak, nem unták meg sosem. Marci kicsit nehezebben oldódott, de aztán már nem volt gond, ha a szemébe fröcskölt a víz, ő is csúszott Apával párat a szivárványos csúszdán, de legszívesebben csak körözött a medence körül. Ki a medencéből, fel a lépcsőn, át a deszkapallón, le a lépcsőn, be a medencébe köröket tett fáradhatatlanul. Én meg utána, mellette, és közben majd meg fagytam. Szerintem borzasztó hideg volt az egész objektumban, nekem legalábbis jól esett volna egy kicsit melegebb hőfok a vizes fürdőruhámra. 

Fénykép nem készült. Pedig Marci irtó viccesen közlekedett a vízben, mókás arcot vágva bandukolt egyik sarokból a másikba, ahol a  nyakáig ért a víz, ott kipipiskedett, és ha összeakadt a Nagyokkal, akkor meg együtt bandáztak egy kicsit.

Kicsit dögönyöztettük magunkat a pezsgőfürdőben, a fiúk kiúsztak a kinti részre is, meg a hullámmedencébe is bementünk, és egyszer én is lecsúsztam Marcival a szivárványos csúszdán, és nekem ennyi elég is volt.

Nekem volt már jobb strandélményem is, a hangulatomat kicsit beárnyékolta, hogy rettentően fáztam. Nem emlékszem, hogy máskor is így fáztam volna, pedig mintha lettünk volna már itt korábban is télen.  A fiúk állítólag nem fáztak, bár ők többet voltak vízben, mint én. De azért jó volt, a fiúk jól érezték magukat, még Marcika is belejött a strandolásba, és a pancsolásba. 

Holnap pedig már Helló, December! Az idei téli ünnepség szezont ezennel megnyitom!

Milánszáj

Milán és Marci játszik.
Milán:- Most én vagyok a szörny! Aki még a szüleinél is idősebb!

Örök kérdés:- A gyerekkávé gyerekből készül? 

- Gyere Marci, most tanulunk! 
Marci megy. (bezzeg, ha én hívom bárhová is... na mindegy.)
- Akkor most fogd meg a szék lábát és emeld fel. Akkor leszel erős, ha sokat tornázol!

-Képzeld Anya, most már az Olívia is a barátom.
- Igen? De jó!
- Igen, Olívia megkérdezte, hogy leszek-e a barátja, én meg mondtam neki, hogy leszek.

Morcos

És most nem a mi MiniMorcosunkra gondolok épp, hanem magamra. Nem is igazán jó szó a morcosság, inkább szomorú vagyok és csalódott, mert kiderült, hogy az iskolában és az oviban ugyanakkor lesz a karácsonyi ünnepség :(

A múlt héten az oviban még nem tudták. Gondolom a hétfői értekezleten derült ki. Az iskolából tegnap kaptam emailt az időpontról. Ma reggel pedig az oviban is megtudtam, hogy ott is 18-án rendezik. 

Nem igazság! Annyi nap van még decemberben!
És hiába mondja Szilvi néni, hogy akkor egyik szülő ide megy a másik meg oda, én mindkét gyerekemmel ott akarok lenni, látni őket! Most melyik kezemet vágjam le? Nem beszélve arról, hogy már most tudom, hogy balhézni fognak, hogy az egyiknél ott lesz Apa, a másiknál meg nem.

Mindenesetre az oviban azért jeleztem, hogy nem annyira jó ez az időpont, és majd a suliban is puhatolózom, hogy mennyire fix a 18. Áhhh! Sírni lenne kedvem.

Visszarázódás

A múlt hetünk nagyon kényelmes volt. Máté szerdától betegszabin volt, lázasodott és kicsit piros volt a torka, semmi komoly, még rendes gyógyszert sem kapott a doktornénitől, de azért itthon volt, hogy kifeküdje. Így aztán nagyon nyugisak voltak a reggeleink, nem kellett rohanni, nem kellett 3 gyereket adott idő alatt felöltöztetni útrakészre, és nem kellett a hidegbe sem kimenni csak pénteken, amikor Feri focizni ment, egyébként meg simán pizsiben voltunk még 10 órakor is. Szóval leszámítva, hogy Máté beteg volt, tök jó volt, de ő is csak szerdán volt igazán ramaty, utána már látványosan jobban volt. Nem hiába vagyok én szünet-párti. :)

Tegnap Milánéknál nevelés nélküli munkanap volt, így tegnap meg ő volt itthon, de mától újra minden a régi, én pedig kapkodom a fejem, mert a suliból egyszerre 3 levelet is kaptam ma reggel, 3 különböző témában, hogy mi mikor és hogy lesz, (Mikulás-karácsony), hogy mit kell fizetni, és péntektől mennek jégkorcsolyázni is, ami miatt meg nagy az izgalom. Külön busszal jönnek-mennek 11 héten át a Városligeti Műjégre.  Korcsolyát sikerült az interneten találnom még két hete, tök szuper, vagány, nagyfiús, már csak élvédőt kell rá kerítem valahonnan.

Máté már  nagyon várja, régóta vágyik már rá, hogy jégkorcsolyázhasson, csak egész ideáig mi nem tudtuk magunkat rávenni, hogy elmenjünk. Az én  lábamon még sosem volt jégkorcsolya, nem tudom, hogy ezt 30 +-osan kell-e elkezdenem, meg túl sok gyerekünk volt hozzá, akik ugyancsak nem tudnak korcsolyázni.  De most megint nagy bennem az elhatározás, hogy idén télen most már tényleg elmegyünk. Hátha Máté hamar belejön, és legalább rá nem kell külön figyelni.

Aztán nyakunkon az advent, és még nincs se koszorúnk, se naptárunk, de remélem addigra majd kitalálok valamit. Az egyszerűségre törekszem mindkét téren. 

Amúgy meg fáradt vagyok, és igazából jó lenne csak úgy feküdni a meleg takaró alatt, és valami sorozatot nézni a tévében. 

Szombaton moziban voltam. Még azóta sem hevertem ki. Sem a filmet, sem a későnfekvést. A Holtodiglant néztük. Naaaaagyon durva volt!!!!! De jó! Ritkán látok olyan filmet mostanában, ami még két nap múlva is a fejemben kattog. Hát ez olyan volt. De a feldolgozást nem segítette elő az sem, hogy épp Jodi Picoult Sorsfordítóját olvastam. Hát no...valamiért megtaláltak most ezek a szülői felelősségről meg lélektani krízisekről szóló történetek.

A tegnapi jó meg az, hogy a könyvtárban pont bent volt a Trónok harca negyedik kötete!!!! ? Micsoda mázli! Pedig magamban már lemondtam róla, hogy az idén még sikerült kézbe vennem.

A fiúk pedig nagyon várják a Mikulást. Annál már csak a szülinapjukat várják jobban. És ha belegondolok, hogy cirka 3 hét múlva lesz Máté szülinapja... eléggé döbbenetes. Lassan  neki is kell állni az ajándékbeszerzéseknek. Szerencsére jóóóó hosszú listájuk van, van miből szemezgetni :)

Visszarázódás

A múlt hetünk nagyon kényelmes volt. Máté szerdától betegszabin volt, lázasodott és kicsit piros volt a torka, semmi komoly, még rendes gyógyszert sem kapott a doktornénitől, de azért itthon volt, hogy kifeküdje. Így aztán nagyon nyugisak voltak a reggeleink, nem kellett rohanni, nem kellett 3 gyereket adott idő alatt felöltöztetni útrakészre, és nem kellett a hidegbe sem kimenni csak pénteken, amikor Feri focizni ment, egyébként meg simán pizsiben voltunk még 10 órakor is. Szóval leszámítva, hogy Máté beteg volt, tök jó volt, de ő is csak szerdán volt igazán ramaty, utána már látványosan jobban volt. Nem hiába vagyok én szünet-párti. :)

Tegnap Milánéknál nevelés nélküli munkanap volt, így tegnap meg ő volt itthon, de mától újra minden a régi, én pedig kapkodom a fejem, mert a suliból egyszerre 3 levelet is kaptam ma reggel, 3 különböző témában, hogy mi mikor és hogy lesz, (Mikulás-karácsony), hogy mit kell fizetni, és péntektől mennek jégkorcsolyázni is, ami miatt meg nagy az izgalom. Külön busszal jönnek-mennek 11 héten át a Városligeti Műjégre.  Korcsolyát sikerült az interneten találnom még két hete, tök szuper, vagány, nagyfiús, már csak élvédőt kell rá kerítem valahonnan.

Máté már  nagyon várja, régóta vágyik már rá, hogy jégkorcsolyázhasson, csak egész ideáig mi nem tudtuk magunkat rávenni, hogy elmenjünk. Az én  lábamon még sosem volt jégkorcsolya, nem tudom, hogy ezt 30 +-osan kell-e elkezdenem, meg túl sok gyerekünk volt hozzá, akik ugyancsak nem tudnak korcsolyázni.  De most megint nagy bennem az elhatározás, hogy idén télen most már tényleg elmegyünk. Hátha Máté hamar belejön, és legalább rá nem kell külön figyelni.

Aztán nyakunkon az advent, és még nincs se koszorúnk, se naptárunk, de remélem addigra majd kitalálok valamit. Az egyszerűségre törekszem mindkét téren. 

Amúgy meg fáradt vagyok, és igazából jó lenne csak úgy feküdni a meleg takaró alatt, és valami sorozatot nézni a tévében. 

Szombaton moziban voltam. Még azóta sem hevertem ki. Sem a filmet, sem a későnfekvést. A Holtodiglant néztük. Naaaaagyon durva volt!!!!! De jó! Ritkán látok olyan filmet mostanában, ami még két nap múlva is a fejemben kattog. Hát ez olyan volt. De a feldolgozást nem segítette elő az sem, hogy épp Jodi Picoult Sorsfordítóját olvastam. Hát no...valamiért megtaláltak most ezek a szülői felelősségről meg lélektani krízisekről szóló történetek.

A tegnapi jó meg az, hogy a könyvtárban pont bent volt a Trónok harca negyedik kötete!!!! ? Micsoda mázli! Pedig magamban már lemondtam róla, hogy az idén még sikerült kézbe vennem.

A fiúk pedig nagyon várják a Mikulást. Annál már csak a szülinapjukat várják jobban. És ha belegondolok, hogy cirka 3 hét múlva lesz Máté szülinapja... eléggé döbbenetes. Lassan  neki is kell állni az ajándékbeszerzéseknek. Szerencsére jóóóó hosszú listájuk van, van miből szemezgetni :)

Milcsike a tudós szakkörről

Sajnos az elejéről lemaradtam, pedig az első feladatot is szuperül elmesélte Apának.



Imádom. Azt is ahogy magyaráz.

Marciszavak

Marci nem kapkodja el a beszédtanulást. Mi meg nem sürgetjük, mert úgy szeretjük, ahogy szavak nélkül, vagy tőszavakkal magyaráz, és nagyjából mindenre azt használja, hogy tü-pa, úgy hogy a két szótag között hagy egy gondolatnyi szünetet. Nagyon édes!
De hát, mint ahogy az lenni szokott, előbb-utóbb csak elkezdi formálni a szavakat. Marcinál ez mostanában kezdett nagyon felgyorsulni, és szinte óráról-órára érezhető a villámsebességű előrehaladás. Mi pedig lubickolunk abban, ahogy csücsöríti a pici száját. A Nagyok is nagyon rákattantak, hogy mondatnak vele szavakat, Marci meg próbálja utánuk mondani. Jó móka ez.
Szegény Marcival ugyanezt csináltuk, amikor járni tanult, szaladgáltattuk a két ágy között rendületlenül, mert annyira imádtuk nézni, ahogy rakja egymás elé a kis görbe lábacskáit.
Most ez megy a beszédtanulással is. Élvezzük. És jó sokat nevetünk, mert olyan aranyos.
Mindig próbálom videóra venni, kevés sikerrel. Ezek a videók pár nappal ezelőttiek, és fürdés után-lefekvés előtt készültek. Nem pont a legjobbak, de azért megteszik.







A kedvenc Marciszavam pedig a papdi :) = robot.

Ez van annyira mókás, mint Máté pempi-je :)

És hát Milán is aranyos volt :) Így.

Fogadónap

Hétfőn délután fogadónap volt a suliban. Fél 5-től fél 7-ig volt meghirdetve, és mivel nem volt időpontegyeztetés nem nagyon tudtam, hogy mikor lenne jó menni. végül nem sokat filóztam a dolgon, amikor Feri hazaért, akkor indultam, és 5 után pár perccel már ott is voltam. 

A teremben minden asztalra ki volt téve a gyerekek mappája, amiben a mindenféle dolgaikat gyűjtik. Voltak benne felmérő papírok, rajzok, feladatlapok. 

Angéla néni mindenkihez odaült, és mesélt pár szót, hogy mi hogy megy, mire kell figyelni, Márti nénihez pedig mi mentünk oda, aki akart. 

Ahogy ott ücsörögtem  átnéztem a mappa tartalmát. Jól és kevésbé jól sikerült matek feladatlapok, rajzolások. A mateknál nem ért váratlanul, hogy a kivonáson még van mit gyakorolni, az nem sikerült valami fényesen. Később Angéla néni megnyugtatott, hogy ezt még osztályszinten fogják gyakorolni, mert mindenkinek elég rossz lett, és újra fogják írni az egészet. Ami persze nem azért volt megnyugtató, mert a többieknek sem megy annyira, hanem hogy nem lesz a hiányosságokból lemaradás.

Összességében nagyon dicsérte a tanítónéni. Ügyes, okos, aranyos gyerek Máté. Néha figyelmetlen, ez a feladatain is látszik, hogy félig megcsinálja jól, aztán elfelejti a végét. De javulni fog ez a koncentráció, nem ítélte  akkora problémának. Olvasásból is kezd ráérezni a trükkre, gyakorolni kell, de nincs semmi probléma, szépen halad. Írásról külön nem volt szó, de hát azt látni, hogy mennyire kerekek illetve nem kerekek azok a  betűk. Alapvetően szorgalmas, lelkes kisfiúnak tartja, kell neki nagyon a dicséret, az elismerés, és úgy látja, hogy kezd kinyílni, bátran jelentkezik, és hallatja a hangját. Ha őt érdeklő témáról van szó, pl. foci, akkor már-már túlságosan is. Angéla néni szerint jól telnek a napjai, nincsenek konfliktusai, több gyerekkel is barátkozik, bandáznak, ez fontos, és senkivel sem elutasító.

Márti nénivel is váltottam pár szót. Kérdeztem, hogy azok a piros és barna x-ek, amiket kap Máté naponta, azok mire vonatkoznak pontosan, mert Máté sosem tudja, hogy mire kapja, és azért nem mindegy, hogy tanulásra kapja, vagy magatartásra. Kiderült, hogy az csak a magatartásra vonatkozik, tanulást, házit ő egyáltalán nem értékel. Beszéltünk még a házi feladat megoldásról, és a javításról. Ez az amivel nem mindig vagyok elégedett, mert sokszor látom, hogy a rossz megoldás azért van, mert nem értette Máté a feladatot.  Mátét mindenesetre arra buzdítom mindig, hogy bátran kérdezzen, szóljon, ha valami nem világos.

Márti néni is elégedett volt egyébként Mátéval, még úgy is, hogy néha azt mondja elfeledkezik magáról, és akkor igen hangos tud lenni, de ettől függetlenül nem egy balhés gyerek, nincsenek vele nagy problémák. 

Várakozással együtt egy olyan 40 percet voltam ott. Végülis ugyanazt hallottam, amit én is gondolok, és ahogy én is látom Máté fejlődését, ami jó, hogy nem vagyunk eltérő véleményen. 

Egyelőre jó irányba haladunk. Remélem így is marad ez a későbbiekben is.

Marcielőadás

Hogy alátámasszam azt az állításomat, hogy Marcival minden perc élvezet, pár napja levideóztam az egyik ebédfőzés közbeni produkcióját. Míg én a konyhapultnál tettem-vettem, ő már fenn is volt a konyhaasztal közepén, és  egy gyorsuló tempójú dalt adott elő. Először csak szolidan, nekem háttal, majd egyre hangosabban és mozgalmasabban dalolt.

Hétvégi

Eseménydús hétvégén vagyunk túl, pedig nem is voltunk sehol, nem is találkoztunk senkivel, és nem is csináltunk semmi extrát. 

Szombaton délelőtt vásárolni voltunk. Úgy szoktuk, hogy egy nagy bevásárlókocsival és egy kis húzható kosárral nyomulunk, 2+1 gyerek leosztásban. Marci általában a kocsi gyerekülésében kezd, addig igyekszünk egy 80%-os szintet elérni, aztán mikor kikívánkozik onnan, akkor felpörgetjük a dolgokat, és akkor már nincs mód válogatni. De most Marci akarta a kiskosarat tolni, ragaszkodott hozzá, hát jó. Jött velem. Először pörgette a forgóakasztót mint az őrült, aztán leakasztotta az akciós pólókat a fogasról, és berakta az összeset a kosárba amíg én a pelusokat néztem. Visszaraktam.

Aztán a zöldséges részlegnél kosárba tett vagy 10 szárított almaszirmot. Meg még 5-öt a mellettem álló néni kosarába is. Szóltam neki, kivettem, visszaraktam. Aztán ugyanezt megcsinálta a mazsolával is, de akkor el is tolta a sor végére valakinek a bevásárlókosarát, tele mazsolával. Kábé 5 másodpercébe került a művelet, mert én még a zacskót sem tudtam letépni, hogy hagymát szedjek. 

Aztán míg hagymát szedtem, addig szépen átpakolta a mi kosarunk tartalmát a mellettem álló bácsi kocsijába. Még jó, hogy észrevettem. 

Ezután megváltás volt szembetalálkozni a többiekkel, és bepaterolni Marcit a bevásárlókocsi ülésébe. 

Szombaton délután Milán kicsit lázasan ébredt. Szegény eléggé odavolt, bár nagyon vicces volt, ahogy sopánkodott, hogy " Anya, lebetegedtem! Jaj, most mi lesz! Hogy megyek így óvodába! Jajjj, jajjj, jajjj!  Hogy fognak így lefényképezni, betegen! " ( kedden fotózás lesz az oviban)  Kezeltük. Tegnap délben még látszott, hogy nincs minden rendben, de délutánra estére már egész jól volt. Ma még nem ment oviba, de láza már tegnap délutántól nincs.

Tegnap délután sütit sütöttünk a fiúkkal. Egyszerű browniest. A kakaós zacskó, hogy hogy nem, öntés közben hosszában felhasadt, és egy jó nagy adag beleborult a sütibe.  Lehet, hogy túl sok volt a segítő kéz. Próbáltam menteni, ami menthető, de még visszakanalazás után is legalább duplaadag kakaó került a sütibe, ami így jóóóó fekete lett. 

Kiskukták:

Ugyanekkor, mikor végeztünk, és Marcit letettem a kisszékről, hogy most már menjen be, had pakoljak el, valahogy úgy sikerült elengednem, hogy ő már lendületben volt, de a lába valahogy még nem, és nekiesett a szemetesnek homlokkal. Szépen belilult neki azon nyomban. Egy fagyasztott rántott hússal próbáltam szépíteni a dolgon, kevés sikerrel. Ma már halványzöld, és enyhén puklis. 

A hétvége a kerti téliesítés jegyében telt. A fiúk, leginkább Máté és Feri, összegereblyézték a leveleket, elpakolásztak. Máté nagyon dolgos volt, olyan szépen dolgozik a kertben Apa irányítása alatt.

Milán munka közben macskakakiba nyúlt. Az eset után már nem szívesen vett részt a gereblyézésben. Mondhatjuk, hogy büdös lett neki a munka. :)
Marci meg belelépett a macskakakiba, de őt ez egy cseppet sem zavarta.

Rózsaszálaim:

A hétvégét hajvágással zártuk. Bár csak Milánnak lett volna igazán szükséges, de Marci sebtiben levetkőzött, vitte a kisszéket, és már ott ücsörgött tettrekészen a kis habtestével, így hát ő is kapott új frizkót.

Ma reggel pedig Máté is fájlalta a pocakját, rosszul volt a suliban, így hazahoztam. Azóta semmi baja. Mivel se láza, se semmi egyéb baja nincsen, szerintem csak a hétvégi nagy evés, és a reggeli szalámis kenyér ülte meg a hasát.  Próbáltunk ma doktornővel találkozni, de azt a 2 óra várakozást alvásidőben, 3 szinte egészséges gyerekkel nem vállaltam be. Találkoztunk viszont a védőnővel és elvileg kapunk igazolást mára. 

És még csak hétfő van.