Kiskertészek

A minap a fiúk együtt kertészkedtek Apával. Valamilyen  virághagymákat szedtek fel a földből. Máté nagyon szeret apával együtt dolgozni, és Ő már valódi segítség tud lenni, ha akar. Ez a virághagymaásás pedig különösen jó móka volt mind a kettőjüknek, mert legálisan túrhatták a földet, áshattak gödröt, és nézhettek úgy ki mint egy kismalac. El is ment a dolog egy idő után afelé, hogy minél mélyebb gödröt ássanak, amibe aztán beleültek. 

Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

(József Attila: Kertész leszek)

Ma reggel újra előkerült a kert téma, mondta Feri Máténak, hogy majd délután/este amikor már nem lesz olyan meleg, akkor majd megint kimennek kertészkedni. Aztán pontosan nem tudom, miben maradtak, mert legközelebb már az alábbi párbeszédet csíptem el:

A:- Máté, tudsz mondani 3 növényt?

M:- Tulipán!

A:- Nagyon jó! És még?

M:- Még egy tulipán!

Aztán végül mondott 3 különbözőt, tulipánt, rózsát, és liliomot talán.

A:- És tudsz olyan növényt mondani, ami van a kertünkben és nem virág?

Máté rávágja: - Gaz!

Olvas

Milán talált az asztalon egy lottószelvényt, amin ki kell tölteni a számokat.
Nézegeti, forgatgatja, majd azt mondja:
- Az van ide írva, hogy holnap megyünk strandra!

32-es uh

Ma délelőtt került rá sor, miután egy bő órát ücsörögtem az ultrahangozó előtt a soromra várva. (pedig időpontom  volt, mint mindenki másnak, szóval nem tudom hol csúszott el a dolog) Először nem aggasztott, mondjuk később sem nagyon, csak épp annyira, hogy már nem volt kényelmes az ülés, az állás meg azért nem mert már alig kaptam levegőt, mert a szomszéd szobába várók szép lassan elkezdtek gyülekezni és hipphopp tele lett az az amúgy is picike hely különböző korú öreg nénivel, akik azt a jellegzetes szappan és izzadságszag keverékét ontották magukból. Szóval a végére már nagyon nem esett jól a várakozás, és már épp azon gondolkoztam, hogy hagyom a fenébe az egészet, és hazamegyek, amikor mondta a hölgy, hogy a következő már én leszek. Juhéééé, akkor most már kivárom! Kivártam. 

Így végül kaptam egy közepesen alapos vizsgálatot, ami tulajdonképpen alapos is lehetne, mert mindent megnéztek, megmértek, csak közben baromira nem velem foglalkoztak, hanem azzal, hogy a menzán a mai ebéd, meg hogy mennyire rosszul főznek, és lehet hogy inkább mégsem oda mennek, hanem máshová. És valahol a meggyleves meg a sülthús között azért elhangzottak a mért paraméterek, amik teljesen jók, megfelelnek a az adott hétre előirányzottaknak, a magzatvíz és a köldökzsinóráramlás is tökéletes, és hogy mellesleg még mindig fiú, és még mindig köszöni szépen, de nem kér a külvilágból, mert a kezét kitartóan az arca előtt szorongatja. 

Itthon aztán gyorsan megkerestem Milán hasonló korú adatait, (közben pedig valamit elnyomtam a sablonszerkesztőben és nem is sikerült az eredeti színvilágot visszaállítom), és megállapítottam, hogy átlagban ugyanolyan méretekkel rendelkezik Simikirályfi, mint a bátyja, kicsit kisebb a buksija, de kicsit hosszabb a combja, ÉSSSSSS hatalmas pocakja van:))) Haspók lesz, én mondom.

BPD(koponya haránt átmérője): 79mm

OFD(koponya hosszanti átmérője): 105mm

AC(pocakkerület):303mm

HC(buksikerület):292mm

FL(combcsont): 63.1mm

Becsült súlya: 2173g 

Keresgélés közben pedig rátaláltam a Milánkori 32 hetes pocakfotómra is, bár nem akadtam volna rá.... iszonyat durva, hogy a mostani 32 heteshez képest akkor szinte semmi hasam nem volt!!!!! Érdekes, hogy akkor is sopánkodtam, hogy milyen nagy. Pedig ha tudtam volna akkor azt, amit ma tudok:))))) Na mindegy. Most már tényleg kíváncsi vagyok, hogy meddig fog még nőni. Lehet, hogy a végén úgy kell kiemeltetni tűzoltókkal az ablakon.

Milcsi mondta

A ViaSat6-on minden meccs szünetében megy a Büntető című műsor, ami abból áll, hogy bikinis lányokból alakult csapatok büntetőrúgással versengenek egymás ellen. Nem kell mondanom, hogy lányokat nem a focitudásuk alapján válogatták be a csapatba:) Na mi ezt szoktuk nézni a szünetekben. Egyébként nagyon vicces műsor, a kommentátornak olykor haláli a szövege.

Mivel Milán  mostanában normál időben (7körül) ébred reggel, délben legtöbbször giganagyot alszik, így sokszor ebben az órában még ébren, vagy félig ébren van, így volt ez valamikor a múlt héten is, amikor már-már aludt, de ahogy Feri odakapcsolt felkapta a fejét, felült, és nagy örömmel  megjegyezte:

- Hurrááááá!!!! Ott vannak CicisMicik!!!!!!   (névelőt még mindig nem használ rendszeresen)

Majd visszadőlt a párnára, és két perc múlva már aludt is:)

Balatoni hétvége

Végre-végre sikerült nekünk is egy olyan hétvégén menni a Balatonhoz, amikor nem csak és kizárólag esett az eső, de legalábbis borús volt, hanem igazi strandidő volt. bár én nem vagyok egy nagy strandfun, de a fiúk nagyon szeretik, így hát ha nyár, akkor strand:) 

Mostanában megint sokat cikkeznek arról, hogy alacsony a Balaton, és nem lesz ez így jó. Én  nem értek ehhez, de az biztos, hogy nekünk szerencsésebb volt, hogy kicsit alacsonyabban van, mint tavaly, a gyerekeknek simán leért a lábuk, sok helyen még Milánnak is csak mellig ért, pedig Akarattyán voltunk, ami még nem igazán a sekély déli part.

Milánnak először nem nagyon tetszett ez a vizes dolog, mert jajjjj vizes lett az arca, meg hideg, (nem volt az egyébként), de kis idő múlva meg úgy belejött, hogy ki sem akart jönni, és csak kacagott, és kacagott, és nagyon élvezte, hogy pancsolnak, viziszörnyeset játszanak, hínárt horgásznak, ilyesmi. 

Köztes időben pedig a strand játszóterén időztek, és homokoztak saraztak, retrókörhintáztak, mászókáztak, lángost ettek, fagyiztak, barátkoztak, nagyot aludtak a dögmeleg szobában. 

Barátokkal/nál voltunk, akiknek ugyancsak két hasonló korú kisfiuk van. Voltunk már velük/náluk máskor is, tavaly pl., de Máté már nem nagyon emlékezett rá, most viszont annyira egymásra találtak Olivérrel, mintha legalábbis napi kapcsolatban állnának. Minden kis cinkosságot együtt követtek el, és sülve-főve együtt voltak, mondogatták egymásnak a butaságaikat, aranyosak voltak nagyon. A kicsiknél ez nem mondható el, Milán ugye eleve a nagyokhoz húzott, akik nem is közösítették ki egyáltalán, és gyakorlatilag tudomást sem vett volna a 2 éves Márkóról, ha Márkó nem szekálta volna folyton. Így viszont nem hogy nem vett róla tudomást, de próbálta nagy ívben kerülni, sajnos nem mindig sikerült, mert Márkó auráját igencsak bántotta szegény Milcsi. 

Sajnos hamar eltelt ez a 3 nap, és igaz, hogy tegnap már nem volt jó idő, de jól esett egy kis lehülés. Máté persze nem akart hazajönni, folyamatosan azt mondogatta, hogy maradjunk még ott Olivérrel és ha nagyon muszáj, akkor Apa jöjjön haza és menjen dolgozni, de még jobb lenne ha ő is maradna. Nagyon jól érezte magát:) Mi is.

És még szerencse, hogy nem vasárnap jöttünk vissza, különben csúnyán belecsúsztunk volna mi az M7-esen abba a nagy kamionfeborulásba, ami azért nem hiányzott volna a végére. De így simán alig több mint 1 óra alatt itthon voltunk.

Giga harmincegyes

Tegnap délután, hogy elkerüljük, hogy végképp felforrjon az agyunk (meg dolgunk is volt) egy plázába menekültünk a meleg elől. És ha már így alakult akkor készült egy újabb Similak fotó egy kalácsképű vigyorral megtoldva:

 Nagy, kerek, és méretes. Igazából a múlt héten nagyobbnak éreztem, biztos akkor nőtt megint egy hatalmasat, most valahogy kevésbé zavar, pedig most dögmeleg van. Igaz, hogy az ilyen mértékű meleget alapjáraton sem tudom elviselni, úgyhogy nem vagyok rosszabbul, mint pocak nélkül lennék. A délelőttjeim azok még mindig inkább rosszak, mint jók, de ez már nem hír, a vérnyomásom nagyjából 2-3 órára éri el szerintem a normális szintet, addigra kezdem magam úgy-ahogy embernek érezni, addig csak szédelgek, lábremegek, kómázok. A héten, ebben a melegben szerintem Simi is lelassult, és leginkább csak estére tér magához. Valahogy egész másmilyennek érzem az Ő mozdulatait, nem olyan fájdalmas, nem olyan erőszakos, mint amilyenek a Nagyok voltak, akik simán úgy kitolták az oldalamon a lábukat, hogy azt gondoltam kilyukad, hanem valahogy finomabb, másabb, olyan pocakhullámoztató. A Nagyok nem voltak ilyen hullámzóak, ők inkább kitámasztósak voltak. Aztán lehet, hogy még Simi az lesz a későbbiekben, ahogy egyre csökken majd a helye.

Kilókban nem tudom hogy hol tartok. Reggel mindig elfelejtek ráállni a mérleg, délután-este meg már direkt nem állok rá. De olyan plussz 6 körül járhatok. Esetleg 7. 

Nincs már sok hátra, mindjárt vége a júniusnak, a július meg hamar elröpül, mert ezer dolgunk van még, az augusztus pedig már a mi hónapunk lesz. Bármennyire is többet kínlódom most, most korábban, azt meg hagyni, hogy az idő ugyanolyan gyorsan telik. Csak kapkodom a fejemet!

Feleségkérdés

Tegnap reggel beugrott Máté egyik ovistársának, Olympiának az anyukája. Nem is jött be, csak a kapuban váltottunk pár szót, a fiúk meg az ablakból sasoltak, integettek.
Később az alábbi párbeszéd zajlott közöttük:

Máté:- Képzeld Milán, nekem Olympia lesz a feleségem!
Milán:- Neeeeem, én feleségem Olympia!!!!!!

- Nem, enyém!

- Nem, enyém!- ez elhangzott néhányszor, majd Máté nagy bölcsen:
- Na jó, akkor nekem Dafni lesz a feleségem (Olympia Milánkorabeli kistesója) mert ha mind a kettőnknek Olympia lenne, akkor reggel amikor felkelünk, akkor nem tudnánk, hogy most akkor kié!
Milán: - Jóóóóó!

Hajat vágnak

A lakásban lassan elviselhetetlen a hőség, és mivel a terasz és a kert is rossz oldalon van, és gyakorlatilag délután 4ig nem lehet ki se tolni az orrunkat, mert odatűz a nap, így egész nap patkány módjára be vagyunk zárva, és még szerencse, hogy jó ideje itt lakunk már, mert így a lesötétített lakásban is remekül tudunk navigálni.

A fiúk egyelőre jól bírják a strapát, jobban mint én, egyáltalán nem panaszkodnak, sőt... ők simán kimennének a 40 fokban is focizni, ha kiengedném őket. De lassan lehet hogy már kezdenek ők is meggajdulni, mert tegnap már fodrászosat játszottak, biztos melegük volt már a hatalmas bozontjuk alatt:) 

Először Máté volt a fodrász, aztán Milán. Először egy műanyag csavarhúzóval vágták egymás haját, de az nem volt elég jó, így átváltottak egy piros építőkockára és egy zöld fahalra. 

A végeredmény önmagáért beszél, csinosak lettek mind a ketten:)

Segítenek

Olyan érdekes, hogy Máté (és Milán is egyre jobban), ha valami ház körüli teendőről van szó, legyen az bármilyen szerelés, vagy kerti munka, akkor annyira bezsong, hogy az utolsó pillanatig titkolni kell előtte, hogy lóg a levegőben valami, mert különben addig nyüzsög a nyakunkon, amíg meg nem csináljuk. 

Bezzeg a játékpakolásnál nem ilyen lelkes egyik sem, tegnap megint kikerült a teraszra egy jó nagy szatyor ezmegaz, pedig pont tegnap délelőtt engedtem meg nekik, hogy a két héttel ezelőtti pakkot behozzák. De most nem ez a téma.

Szóval nagy bütykölősek:) A hétvége pedig igencsak a kedvükben járt, mert először segíthettek Apának megszerelni a fürdőszobacsapot, majd laza csuklómozdulattal összecsavaroztak egy fürdőszobapolcot. Ezt a fajta szerelést nagyon szeretik, ilyenkor szerintem nálunk a legnagyobb az egy négyzetméterre jutó ezermesterek száma:)

 

Amikor pedig már nem volt olyan tűző a nap, akkor még füvet is nyírtak. Milán a játékfűnyíróval nyomult, Máténak pedig motoros fűnyírója van, amolyan ipari. És amikor Feri üríti a tartályt, akkor ők is szépen kiürítik a maguk képzeletbeli füvestartályát:) Olyan viccesek:)

 

Máté négy és fél

Gondolkozom már egy ideje, hogy mit is írhatnék róla, hogyan is jellemezhetném az én Négyésfélévesemet úgy, hogy ne a pillanatnyi érzelmeim, dühöm, örömöm, meghatódottságom kerekedjen felül, hanem valamennyire megmaradjak a realitások talaján.

Tény, hogy nem könnyű vele mostanában. De hát mikor volt az? Ha jól emlékszem már születése óta mindig van valami, ami megnehezíti a hétköznapjainkat, és ez nyilván már sosem fog változni. 

Most épp küzdök az átlagnál mindig eggyel nagyobb hangerő ellen, a feleselés ellen, a csúnya beszéd ellen, a dacosság ellen, a fujjogás ellen, az értetlenség ellen, és ki tudja még mi ellen. Úgy tűnik sikertelenül, de még reménykedem, hogy hosszú távon talán nem. Ezek nagy részét az oviból hordja haza. Én nem tudom.... a hülyeség komolyan úgy ragad rá, mint a kosz a játszótéren. 

Ezzel szemben viszont egyik pillanatról a másikra képes dühöngő őrültből édes kiscicává változni, és bújni, puszilni, szeretni, simogatni, feledtetve ezzel minden korábbi bűnét. Nekem pedig még igencsak tanulnom kell hogy én is ugyanilyen gyorsasággal tudjak váltani a tüzetokádó sárkányból dédelgető anyukává. Nem mindig megy, mert van amikor tényleg nagyon haragszom rá. Mondjuk amikor nem figyel oda, vagy dacosságból nem tudom, de nem áll meg a biciklivel akkor amikor szólok neki. Igen, volt már hogy át is ment, szerencsére nem egy forgalmas úton, de akkor is! 

Aztán visszaolvasva a legutóbbi 4 éves összegzést, azért vannak változások. 

pl. 

A kedvenc könyve, meséje már nem feltétlenül az Annapeti, bár még az is sokszor előkerül, de most már tulajdonképpen nyitott az újdonságokra. Nézni a Disney meséket szereti, a Dumbó, 101 kiskutya után, a Pinokkio is sokáig porondon volt. A 101 kiskutyától önkényesen kellett megfosztani, mert fél(t) a rablóktól és Szörnyellától. A Pinokkió viszont remek pedagógiai célból, mert egyelőre komolyan elhiszi hogy ha nem mond igazat akkor megnő az orra. :) Szokta is kérdezni, hogy most nem nőtt meg az orrom?

Sokat énekel, a legnagyobb sláger nála még mindig a Nótás Mikulás, tél óta nem tudjuk levenni a műsorról:)

Evés: alapvetően még mindig mindenevő, bár néha bepróbálkozik egy eztnemszeretem-mel. Kedvence talán a gulyásleves. A spenót még mindig sláger. Imádja a fagyit, most ráállt a csokira, de jégkrémből az epreset szereti. 

Ovi: azt mondják jó gyerek, hogy nincs rá panasz. Tavaszra az óvónéni szerint is megtalálta a helyét, barátkozó, már nem csak 1-2 gyerekkel játszik, hanem gyakorlatilag bárkivel. A múlt héten Marci volt a barátja:) Év végére nagyon elfáradt. Részben azért is mert az utolsó két hétre kaptak egy kisegítő óvónénit, (az egész év óvónőmizériával telt) és bár nagyon kedves volt és aranyos, de Máténak szerintem ez már sok volt, és azt mondta, hogy Ő Kati nénivel nem alszik. Hát nem aludt. Így viszont ki volt dőlve estére mint egy darab fa, és reggel is elég sokáig tartott mire sikerült belé lelket verni. 

Milánnal: egyre jobban egy húron pendülnek, bár egyre többet vitatkoznak is, de a viták nem feltétlenül a Máté hibájából kezdődnek, sokszor bizony Milán a ludas. 

Várja a Kistesót, sokat kell vele beszélgetni arról, hogy majd mit hogy fogunk csinálni amikor már itt lesz. Pl. hogy hol fog ülni az autóban,  (Hehehe... erre mi is kíváncsiak vagyunk egyelőre:)) meg ilyesmi. Egyelőre nem tudja elképzelni szerintem hogy fog beleférni az életünkbe. Egyelőre én sem mindig tudom. De azt nem vettem észre, hogy bármiféle averziója lenne Simi iránt, ha róla beszélünk, akkor általában ő hozza fel a témát, és mindig szeretettel beszél róla.

Nagy fiú már. Nehéz elhinnem, hogy ennyire nagy. Annyira bohóc tud lenni:) Meg olyan kis simulós kiscica. Este olyan jó belefúrni a kis szőke buksijába az orromat, vagy csak nézni, hogy alszik. Ilyenkor még mindig érzem rajta a kisbabaszagot.
Nagyon várja a következő szülinapját, mert akkor már 5 éves lesz. (ilyenkor büszkén mutatja az egész tenyerét). Az iskolát is várja, mert akkor majd pókember lesz a farsangon:) Én annyira nem várom... se a következő születésnapját, se azt hogy iskolás legyen, hogy pókembernek öltözzön azt meg pláne nem. Az 5  az már olyan sok!!!! Pedig nyilván 2 év múlva ilyenkor valami könnyes csöpögős bejegyzéssel fogok jönni, hogy hová lett az én pici kis óvodásom, és nagyban készülünk majd az iskolára. Igen, papíron még messze van. De ha arra gondolok, hogy Milán is már kétésfél, és ő is még csak most született, akkor sittysutty el fog telni ez a két év.
De egyelőre még MOST van!!!! És most még csak(?) 4 és fél:))))