Bibione 4.rész- világítótorony

Bibione, ami direkt egy  tengerparti nyaralóvárosnak lett építve a háború után, nem bővelkedik látnivalókban, nem is ez a célja, hiszen ott a tenger, mi kellhet még más. :-)
Na de a 11 km-es homokos partszakasz mentén végig sétálójárda és bicikliút is húzódik, amin azért kényelmesen lehet fel-le sétálgatni. A város szélén pedig áll egy világítótorony, ami viszont  csak gyalogosan közelíthető meg. Vagy hagyományos kétkerekű biciklivel, de ez nálunk Marci keze miatt most nem jöhetett szóba. ( a városban egyébként minden sarkon van egy bicikli-bringó-elektromos jármű- kvad- akármi kölcsönző)
Egyik este el is indultunk a parton a világítótorony felé, de végül nem mentünk el addig, mert a fiúk kezdtek fáradni, kezdett nagyon esteledni, és elkezdtek enni minket a szúnyogok, úgyhogy hiába láttuk már a torony tetejét, nem mentünk el addig. A gyerekeket így is alig bírtuk hazahúzni.

A városnak ezen a végén van a kutyás strand is. Igaz, abban az órában már nem volt nagy tolongás, de a városban nyilván ennek a lehetőségnek köszönhetően jó sok kutyás nyaralt, akik esténként ugyanúgy a kutyusokkal sétálgattak a parton, vagy a főutcán. Marci nagy örömére :-) aki nem győzte mutogatni, hogy nézd milyen cuki kiskutya, vagy épp mekkora nagy.

Jóval arrébb a part mentén, már egyre érintetlenebb volt a part, és egy részen igazi mocsaras tavacskákat is találtunk, gémekkel, madárfészkekkel. mivel sok infónk nem volt a helyről, arra jutottunk, hogy valószínű ilyen mocsaras elvadult lehetett egykor az egész partszakasz, még mielőtt be nem építették és nem lepték el a nyaralók.

A világítótorony felé amúgy egy remek sétány vezetett.

Másnap reggel el is futottam ezen a remek sétányon a toronyig. Kb. 1 kilométert kellett volna még mennünk, talán egy picit kevesebbet, hogy odaérjünk, és a későbbi szakaszon a sétány nagyon hangulatos fastégszerű járdává változott, fák között kanyargott, és a part arra kifelé már tényleg érintetlennek tűnt. Nagyon szuper volt! Életem egyik legjobb futása volt :-)

Hiába terveztük, hogy majd még kimegyünk a toronyhoz együtt is, erre sajnos nem került sor végül. Gyalog túl messzire lett volna már este, mire oda jutottunk volna, meg a hét második felében estére mindig be is borult és vagy esett vagy nem, de dörgős-villámlós volt az ég, nem mertünk volna ekkora túrát bevállalni. Bringóval pedig, ahogy először gondoltuk, hogy majd odamegyünk, nem lehetett rámenni a parti útra.

Bibionei nyaralás 3.rész- vidámpark

Már az első este, amikor olyan borús lett az idő, mire kijöttünk a boltból, elsétáltunk a vidámparkig, hogy feltérképezzük. Ha Marcinak nem lett volna gipszben a keze, bizonyára már első este belevetettük volna magunkat a tengerbe, de nem akartuk elkapkodni Marci gipszvédőjének a premierjét, úgyhogy a fürdést másnapra halasztottuk, helyette nagyot sétáltunk.
Ekkor még nem volt kuponunk, és nem is voltam biztos benne, hogy hogy lehet szerezni, mert csak félinformációim voltak egy nyaralós fórumról.
Aztán másnap találtunk kupont is, gyakorlatilag még a közért pénztárában is lehetett szerezni. Nekünk a péntekre szóló volt az optimális, így a fiúk már nagyon várták a péntek estét.

Persze a dodzsem volt a favorit. Még szerencse, hogy először csak felderíteni mentünk, mert így péntekig volt idő átbeszélni Marcival, hogy neki most a dodzsemet ki kell hagynia, de biztos, hogy találunk majd valami más nekivalót. Persze megértette, meg tudta, hogy nem lenne jó, de persze mégis volt azért ebből egy hatalmas könnypotyogtatás két nap múlva.

Milán mesélte az egyik esti sétánk alkalmával, hogy úgy sajnálta Marcikát, amikor még a vidámpark előtt arról beszélgettek, hogy majd ki mire fog felülni és Marci is olyan kis lelkes volt a dodzsem miatt, aztán eszébe, jutott, hogy be van gipszelve a keze, és lehajtott fejjel csak annyit mondott, hogy " ja, de az nekem most jó a kezem miatt." Hát majdnem elsírtam magam, pedig akkor már rég túl voltunk a vidámparkozáson.

Szóval pénteken kellően felspanolt hangulatban érkeztünk a Luna Park kapujához. Milán ilyenkor teljesen bizizzen, tánclépésekben jön végig, meg percenként hajtogatja, hogy már mennyire izgatott, és hogy várja. Nem lehet lecsillapítani, pedig ilyenkor túl nagy a veszély, hogy a nagy lelkesedésnek és izgalomnak sírás lesz a vége. ( mint ahogy az is lett. )

Megegyeztünk már előre, hogy bárki választ bármit, persze a neki való játékok közül, de mindenki ugyanannyiszor ülhet fel vmire, mert így az igazságos, szóval alaposan gondolják meg, hogy mit szeretnének.

A kukacvasutat még az egykor volt budapesti vidámparkból ismertük, és tudtuk, hogy nem egy vérmes jószág, de azért mégiscsak van már benne egy kis kaland, úgyhogy ezt Marcival is be lehet vállalni.

Marci, a fő félős a családban, aki fél a sötétben, fél az egyedülléttől, és fél attól, hogy beragad az ajtó, ha bezárjuk, na pont ő azt találta ki, hogy ő majd a szellemházba akar bemenni. Mondtuk jó.
Aztán mikor ott álltunk a ház előtt, akkor persze már visszakozott, hogy inkább mégsem, ami persze érthető volt, de addigra Milán kattant rá teljesen, így én mentem be Milánnal a horrorház sötétjébe sikítozni.

A dodzsemnél persze volt sírás. Hiába, erre nem lehet előre készülni.

De dodzsem helyett Marci kapott motorvezetést. Ezt Ferivel együtt is csinálhatta, így nem zavarta a hiányzó keze, és nagyon cukibogyó volt.

Aztán még volt ez-az, hintázóhajó, meg mittudomén... végül én még fel akartam ülni Mátéval egy hullámvasútszerűségre. Már korábban  mondtam, hogy én arra szívesen felülnék, és Máté mondta, hogy jönne velem, ami akkor igazságosnak is tűnt, mert Milánnal is voltam külön a horrorházban. de mikor oda jutottunk, hogy na akkor még megyünk egyet Mátéval Milán teljesen bekattant, hogy ő is jönni akar. De egyrészt hárman nem tudtunk volna egymás mellett ülni, egyedül egyiket sem ültettem volna jó szívvel, másrészt, akkor Milán valóban sokkal többször lett volna valamin, mint a többiek, ( így is eggyel több mindenre ült fel), harmadrészt, Marci akkor megint jogosan sírt volna, hogy megint ő marad csak ki, még akkor is, ha az a vasút nem lett volna neki való egyébként sem. Szóval Milán hisztije keresztbe tett a hullámvasutazásnak, mert mondtam, hogy akkor senki nem ül fel rá, és kész, menjünk akkor haza.

Bibione 2.rész- strandolós napok

Az apartmanunk nem volt éppen fullextrás, de hamar belaktuk, és megszoktuk. Amit nehezebben tudtunk megszokni, az a kora reggeli kukásautó csattogás volt. Legalább 3 reggel erre ébredtünk olyan 6 körül, nem tudom pontosan, ebben az órában még a szemem sem nyílik ki :-) oké, hogy utána még visszaaludtunk, de akkor sem esett jól, hogy jó 10 percig tartott, mire végigcsattogta a környező utcákat...
Cserébe viszont hosszasan reggelizgettünk a teraszon, és néztük az ébredező várost, ahogy megtelik a mellettünk lévő hotel étterme, ahogy jönnek-mennek az emberek a téren. Jó helyen volt az apartmanunk, minden nagyon közel volt, a partra is 5 perc sétával tudtunk lejutni, és este a sétálóutca is szomszédban volt.
Hála az modernizmusnak, és az internetnek, pontosan tudtuk, hogy mikor milyen időre számíthatunk, így ennek tudatában terveztük meg a hetünket. mivel alapvetően a strandolás volt a fő program, és csak a velencei kirándulás volt az, amit közé szerettünk volna fixen rakni, így az első pár napban, amikor esőmentes 3 fokokat jeleztek elő, nem is terveztünk mást.
Gyorsan beleszoktunk a délelőtt strand-délután strand, közte ebéd, este séta menetrendbe.
Még csütörtök délelőtt bementünk az ingatlanirodába, ahol foglaltuk a szállást, és még akkor lefoglaltuk a velencei kirándulást hétfőre, és ott kaptunk kedvezményes kuponokat is a vidámparkba, péntek estére.

Marci gumi gipszvédőben támadta meg a tengert. Nem mondom, volt bennem kezdetben egy kis kétely, hogy mennyire lesz ez jó. De végül nagyon bevált. Eleinte nagyon figyeltük, hogy az 1 órát, amit egyszerre javasolt a leírás nehogy túllépjük. Később már nem számolgattuk annyira a perceket, de sokkal tovább nem is bírta Marci magán, mert azért jól rácuppant fent a karjára, és hát melege is volt a kezének alatta. Szóval ne legyen rá szüksége senkinek, de bátran ajánlom én is, csakúgy, mint Dius. fürdéshez is lehetne használni, de mi nem használtuk, mert bár alkalomról-alkalomra rutinosabban húztuk rá fel, mégsem volt annyira egyszerű sem a felvét, sem a levét. 

Az volt a rend, hogy általában én mentem be először a fiúkkal, aztán Feri. Én egyébként is óvatosabb duhaj vagyok a vízben, nem kell nekem ahhoz kéztörés, de most még a szokásosnál is jobban féltem, hogy Marcinak esetleg lesz valami baja, hogy elmerül, vagy elesik, és a kezére támaszkodik, vagy mit tudom én...  túl tudom ám parázni a helyzeteket megerőltetés nélkül, bár alapvetően nem gondolom magamat hagyományosan túlaggódósnak... de ezt a kéztöréses helyzetet nehezen  emésztettem...  Feri bátrabban ment neki a világnak, vele messzebbre is be tudnak menni a fiúk, matraccal, deszkával, vagy csak úgy semmi nélkül. Marcinak végül a deszkázás jött be a legjobban, arra jól rá tudott feküdni, és vízimentőset játszott. :-)

 Délután mindig jobb volt a strandolás, mert akkor voltak a jó kis hullámok. Na az mindannyiunknak nagyon bejött. Egészen addig lovagoltuk meg a hullámokat, amíg a sós víz szét nem marta a szemünket. :-)

Milán és Máté jól elvolt azzal, hogy belefetrengtek a homokba, majd elrongyoltak zuhanyozni, de mire visszaértek megint hátközépig homokosak voltak, úgyhogy megint belefetrengtek, és megint lemosdottak. :-D 

 Hullámra várva :-)

Még ha eleinte nagyon aggódtam is Marciért, pár strandolás után már úgy látszott, hogy beválik a karvédő, és Marcinak is elég a vízben töltött idő, nem volt emiatt komolyabb hiszti. Féltem, hogy majd nyafogás lesz, hogy ő nem csinálhatja azt, amit a nagyok, de nagyok is jófejek voltak ezen a téren, mert ők sem erőltették azokat a dolgokat, amiket Marci nem csinálhatott, és nekik is pont elég volt az az idő, amíg Marci bent lehetett a vízben, nem kértek többet. Gondolom nekik is folyt ki a fülükön, szemükön a só. :-)  Milán ugyan rákattant arra, hogy strandröpizni akar, de napokig nem volt szabad a pálya, de végül szerencsére talán az utolsó nap csak el tudtak menni játszani, és Marci volt a bíró :-) így ő sem hisztizett, és Milán lelke is megnyugodott.
Szóval pár alkalom után már én is  egészen élvezni tudtam a strandolást :-)

Bibionei nyaralás 1.rész-indulás-érkezés

Lesz majd még egy balatonos-tihanyos bejegyzésem, még Marcikéztörés előttről, de most előreveszem az idei nagy nyaralásunkat inkább. Még mielőtt be nem darálnak megint a napok. 

Múlt szerdán indultunk. A korábbi terv az volt, hogy mivel még sosem csináltunk olyan igazi láblógatós, tengerpartos nyaralást, amikor csak fekszünk a parton, és nem csinálunk semmit, most ilyet akartunk. Úgy gondoltuk, már a fiúk is elég nagyok ahhoz, hogy értékelni tudják, hogy érdemes legyen elcipelni őket a "világ végére", és hogy megmutassuk nekik a tengert. 

Aztán a semmittevős terveknek gyorsan annyi lett, amikor Marci 1 héttel az indulás előtt eltörte a kezét. Mint ahogy annak is, hogy majd ott lesz majdnem 1 hét, amikor fel tudok készülni az utazásra, utánanézni dolgoknak, pakolászni, rendezgetni, tervezgetni.... mivel Marci burokban tartása felemésztette az összes energiámat, és az erre fordítandó szabadidőmet, így eléggé hézagos információkkal voltam csupán felvértezve. :-( Az sem volt számomra biztos, hogy érdemes-e  elindulni egyáltalán. Aztán 1 hét alatt 3szor voltunk orvosnál, Veszprém után pénteken és még kedden is voltunk a Bethesdában. Mindkétszer azt mondta az orvos, amikor kérdeztem őket a nyaralásról, a külföldről, és a tengerpartról, hogy persze menjünk nyugodtan, majd utazás után jöjjünk vissza. A keddi orvos már-már szinte legyintett is, hogy "ó, hát ez csak egy kéztörés", legalábbis olyan hitetlenkedés volt az arcán, meg a hangjában, hogy minek maradnánk itthon. Kedves volt amúgy, nem rosszindulatú. Csak gondolom, amikor ő ezer ilyet meg még ilyenebb eseteket lát hetente, akkor egy ilyen "kis " kéztörés neki tényleg nem probléma. 

Nekem mondjuk eléggé para volt. Nehezen tudtam elengedni azt az érzést, hogy mi van, ha szétcsúszik a keze, vagy ha bármi egyéb baja lesz, mert Marci mondanom sem kell, egyáltalán nem tud kímélő üzemmódban huzamosabb ideig működni, még akkor sem, ha egyébként szépen figyel rá, hogy meg legyen támasztva a keze, meg hogy ne érje víz, de ha kiszabadul, akkor egyszerűen nem érti, hogy miért kapok agybajt, ha egyedül, kapaszkodás nélkül akar lemenni a lépcsőn, vagy hogy mi van akkor, ha ő a járdaszegélyen egyensúlyozgat, félkézzel. 

Na szóval ilyen állapotban vágtunk neki az útnak, nagyjából olyan lesz ami lesz érzéssel...

Még kedden délelőtt sikerült beszereznünk egy gipszvédőt, amit Dius ajánlott, hogy azért legyen, hogy Marci is tudjon kicsit lubickolni. 

Nem indultunk annyira nagyon korán, olyan fél7 körül reggel, az elsődleges célunk az volt, hogy legalább Budapestről jussunk ki a reggeli csúcs előtt, aztán majd lesz valahogy.   Két rövid pihenőt terveztünk, egyet még Magyarországon Letenyénél, itt tankoltunk is, és még beugrottam a helyi sparba, feltölteni a kóla és rágcsálnivaló készletünket. 

Aztán Szlovénián majdnem végig autópályán mentünk, a vége felé valamiért levitt minket a pályáról, lehet, hogy azért mert  egy másik benzinkutat írtunk be a keresőbe, de nem volt gáz, mert így legalább sokkal közelebb kerültünk ahhoz a nagy hegyhez, amit mindig megcsodálok, amikor erre járunk. ( nem fordul elő túl gyakran )

Lendva vára, a határ túloldalán

A fiúk nagyon élvezték ezt a szlovén részt az alagutak miatt.

Max is jött velünk. :-) 

A hegy

 Aztán mikor végre Olaszországba értünk, akkor már nagyon vártuk, hogy megérkezzünk.

Nagyon meleg volt. De még mielőtt bármit is csináltunk volna, mindenképp el akartunk menni bevásárolni egy nagyobb boltba, hogy legyünk túl a kötelező dolgokon, aztán már csak annyi dolgunk legyen, hogy élvezzük a nyaralást.  Végül két boltban is voltunk, mert au egyik nem tetszett annyira, vagyis a választék és az árak nem tetszettek leginkább, és egy közeli Lidlben pótoltuk, amit az előző helyen nem találtunk.
Mire azonban a boltból kijöttünk, olyan heves szél támadt fel, és nem volt az sem egyértelmű, hogy fog-e esni, vagy sem, így aznap már nem merészkedtünk vízbe, csak lementünk a partra, megnéztük a tengert, beleszaladtunk, a fiúk rohangáltak a parton.

Én tiszta ideg voltam, hogy Marci elesik, megüti magát, beleborul a vízbe, vagy mit tudom én... közben meg úgy sajnáltam, hogy nem lehet olyan kerge kiscsikó, mint amilyen lenne, ha nem lenne gipszben....

Aztán felderítettük a városban a terepet, vettünk egy hatalmas, sőt... két hatalmas csalási pizzát vacsorára, amit a teraszunkon ettünk meg.

Hát megérkeztünk! Végre nyaralunk!