Persze, hogy megérkezett

Hiába, a Mikulás már csak ilyen. Hiába mondogatom én, hogy meglátjátok, ide nem fog jönni a Mikulás, és társai,  habár az idén lényegesen kevesebbszer hangzott ez el a számból, pedig hajajj!!!! Csak már arról is elfeledkeztem, hogy a Mikulás nemjöttével bírjam őket szófogadásra. 

Ők persze készültek. Amúgy édesek voltak, egész addig, amíg fürdésre  nem került a sor, amikor persze megint veszekedés lett a vége. 

Pénteken a suliban és az oviban is járt már, volt is ebből egy kis vita Máté és Milán között, hogy akkor most melyik volt az igazi, mert hamar kiderült, hogy Milánéknál nagy magas botja volt, Mátééknál meg nem, ott nagy göndör szakállas volt. Máté még a koripályán is találkozott a Mikulással, és nagyon tetszett neki, hogy ő is korcsolyázott. Meg is beszéltük, hogy a Mikulásnak ilyenkor sok segédje van, hogy mindenkihez eljusson az ajándék, amit el is fogadtak, de ettől függetlenül kitartottak. Hogy mi lett a vita vége, azt már nem is tudom, mind a ketten kitartottak a mellett, hogy márpedig náluk volt az IGAZI, slusszpassz.

Itthon aztán Máté minden ablakra készített egy képet, amit ki kellett ragasztani a Mikulásnak. A szobájuk ajtajára már korábban csináltak csizmákat. Mondta is Milán, hogy a csizma krémjét vattából fogja csinálni. Nem tudtam meggyőzni róla, hogy az prém, nem krém. :)
Szóval nagyon dolgosan telt a délután és az este. Máté mostanában nagyon kis kreatív, szívesen és magától ül le és alkot valamit, rendszerint ő találja ki, hogy mit, vagy valami olyat csinál, amit az iskolában is csinálnak épp,  rajzol, vagy vág-ragaszt, én meg úúúúgy szeretem, ahogy dolgozgat. :) Nem mellesleg pedig jó hatással van ilyenkor a kisebbekre, mert ha Máté csinál valamit, akkor ők is leülnek az asztalhoz.

Aztán mindenki szépen kipucolta a cipőjét. Marci nagyon lelkesen takarította, még meg is köpködte a magáét, és még belülről is áttörölte, biztos, ami biztos.

Kicsit tanakodtunk, hogy hová is tegyük, mert a szobacsere miatt, a gyerekszoba ablaka nem túl jól megközelíthető ajándékosztásilag. Végül a mi hálónk ablakába raktuk a csizmákat, ahová szoktuk, hogy ne zavarjuk össze a Mikulást.

Reggelre persze megtöltődtek a csizmák. Marcinak volt a legnagyobb a csoda, ő egyesével végigmutogatta, mi van a csomagjában, és reggeli előtt még frissiben be is tolt egy dörmi mackót :)

 

Találkoztak a plázában a Mikulással.  Marci eléggé meg volt illetődve, nem is merte elvenni a szaloncukrot, Milánnak kellett segíteni :)

Naptáras

Az idén annyira kreatív vagyok, hogy hujujuj. A készen vásárolt adventi koszorú még nem volt ám a legalja, ugyanis semmi, de semmi ötletem nem volt adventi naptárat illetően. Vagyis volt a fejemben néhány dolog, amiről tudtam, hogy most nincs hozzá affinitásom. Valami egyszerűt szerettem volna, de mégis jót, és hogy ne menjen rá egy fél napom. Már az is megfordult a fejemben, hogy simán csak kiikszeljük a naptárban a napokat. Áááá. Aztán eljött az elseje, és még mindig nem volt naptárunk. És még másodikán sem. És igazából már fel is adtam. Ennél lejjebb már nem lehet menni. Csak hát az a baj, hogy ha az oviban meg a suliban szóba kerül, és az én gyerekeim azt mondják, hogy nekik nincs semmilyen naptáruk, az megint nekem égő. Azt meg nem is merném remélni, hogy egy ilyen szituban bármelyiknek is beugrana pl. a tavalyi sokdobozos, vagy a tavalyelőtti mézeskalácsos, ugyanmár.

Na de, milyen véletlen, hogy pont ma jött velem szembe a tökéletes ötlet. Gyorsan meg is ragadtam a fellángoló lelkesedésemet, és meg is vettük délelőtt a hozzávalókat, délután pedig meg is csináltam. Annyit változtattam rajta csupán, hogy a fejét a tappancs újság hátulján lévő mikulásfejből készítettem, azaz kivágtam az újságból. És tadammm! Fél óra alatt kész volt, igaz azt a fél órát sikerült pont akkorra időzítenem, amikor Marci is ébren volt, szóval nem könnyítette meg a dolgomat. 

Hát ő az, akivel a karácsonyig hátralévő napokat számoljuk. Végül teljes elégedettség töltött el, mert klasszul néz ki szerintem. 

Huhh... adventi naptár 2014. pipa.

Advent első vasárnapján

Advent első vasárnapja nálunk rendszerint el szokott maradni, mert nagyjából ilyenkor tudatosul bennem, hogy hoppá, már advent van???? De a másodikra azért egyenesbe szoktunk jönni. 

Idén kivételes év van, most majdnem minden klappolt már az első gyertyagyújtásra is. Igaz, idén először nem homemade koszorúnk van, mert Mindentszétszedek Marci mellett nem nagyon éreztem késztetést magamban a kézműveskedésre.

Ennek ellenére mégis szerintem messze a legemlékezetesebb adventen vagyunk túl, evör. Bár tény, hogy nem a meghittségével tette magát emlékezetessé.
Történt, hogy délután 3-kor a templomunkban karácsonyváró bábszínházat rendeztek. Máté hozta a meghívást az iskolai hittanról, és szeretett volna elmenni. A 3 órái kezdetű rendezvényeket egyébként nemigen szívlelem, nálunk az még pont alvásidő, hétvégén meg különösen, amikor rendre később kerülünk ágyba. Persze minden gyereket ébreszteni kellett, még Mátét is, pedig ő nem is mindig szokott aludni. Most ő is aludt. 
3 előtt valamivel autóba ültünk, és végszóra, mellbedobással meg is érkeztünk. Le is huppantunk szépen hátulról a harmadik-negyedik sorba, ahol mindannyian elfértünk egymás mellett.

FIGYELEM!!!! GYENGE GYOMRÚAK, EVÉS ELŐTT VAGY EVÉS UTÁN NE OLVASSÁK! GUSZTUSTALAN RÉSZ KÖVETKEZIK.

Aztán elkezdődött a mese, és Máté nem nagyon látott, így mondtam neki, hogy nyugodtan térdeljen fel a padra. És ekkor.... megcsapta az orrom az a förtelmes bűz!
Kiderült, hogy Máté, szegénykém, amikor kiszálltunk az autóból és átvágtunk a másfél méternyi füves részen, belelépett valami kakiba. Nem kicsibe. Jó vastagon állt a cipője talpán a szagos massza. Kicsit a nadrágjára is sikerült rákenni a feltérdelés közben.
Gyorsan cselekednünk kellett. A cipőjét levettük. A nadrágját amennyire tudtam megtöröltem, a cipőjével pedig kiosontam a templomkertbe, hogy letakarítsam. Ennél több részletbe nem megyek bele, el lehet képzelni. Nem volt könnyű dolgom, de azért sikerült újra cipőt varázsolnom a cipőből. Jó sok nedves kendővel még a végén alaposan áttöröltem. Teljesen steril lett. De az a szag... az bizony beférkőzött az orrunkba egész estére, bearanyozva ezzel az ünnepet.

GUSZTUSTALAN RÉSZ VÉGE!

A színház elejéről a kis incidens miatt így jól le is maradtam, de a fiúk este a vacsoránál ügyesen elmesélték. Amit láttam, az aranyos volt, és gyereknyelvű, egy nagymama-unoka beszélgetésbe volt beleszőve Jézus születése.

Utána még volt egy kis sütizés, meg teázás, a fiúk ettek is valamit, ittak is valamit, Marci pedig örökké ellavírozott a lábak között, és nyomtalanul eltűnt. Már kifelé tartottunk, amikor még vissza kellett fordulnom megkeresni, és sokadjára leszedni a terem túlsó végében lévő színpadról.

Hát így telt nálunk az első advent. Akaratunkon kívül emlékezetesre sikeredett.

Helló Tél!

Hideg van. A héten két nap is olyan metsző hidegben tekertem az iskolába Mátéért, hogy komolyan elgondolkodtam rajta, hogy talán már le kéne tenni a bicót. Aztán másnap inkább télikabátra cseréltem az addigi őszit, meg megkerestem a kesztyűmet, és úgy azért már mindjárt más volt, elviselhetőbb. 

A télnek ezt a szakaszát szeretem legkevésbé. Amikor hideg van és sötét, és minden olyan depressziósan szürke. Ha mondjuk már esik a hó, akkor már jobb. De a hóesés utáni második napot is utálom, amikor meg minden csupa víz és sár.

Hogy kicsit feledtessük magunkkal a rossz időt, meg hát az idei nyáron nem igazán sikerült szétkoptatnunk a fürdőbugyinkat,  Marcinak meg maradt egy majdnem egész zacskónyi úszópelusa, szombatra Feri strandolást szervezett barátokkal, és elmentünk az Aquvawoldbe.

Máténak pénteken húzós napja volt sportilag, délelőtt jégkorcsolyázni mentek a suliból, azt mesélte tökjó volt, és nem is volt nehéz, csak az elején esett párszor, de aztán már nem. Ebédre értek vissza az iskolába, ebéd után meg focija volt. Este úgy aludt el mese közben, mint egy darab fa. Sose volt még arra példa szerintem, hogy bealudt volna a mesébe. 

Reggel szép sorban keltünk, ahogy szoktunk, Marci- Feri-én- Milán, Máté meg csak aludt, aludt. Már mindenki megreggelizett, már majdnem össze volt készítve a strandcucc, a szendvicsek félig készen, amikor 9 után pár perccel Máté kitámolygott a szobából. Ilyenre sem volt még példa szerintem. 

Azt gondoltuk sokan lesznek, mert volt valami családijegy akció, csak a felnőtteknek kellett fizetni, de nem volt akkora tolongás, még nyugiszéket is találtunk, amire lepakolhattunk. Az időnk nagy részét természetesen a gyerekmedencében, és annak környékén töltöttük, a fiúk csúsztak, csúsztak, és csúsztak, nem unták meg sosem. Marci kicsit nehezebben oldódott, de aztán már nem volt gond, ha a szemébe fröcskölt a víz, ő is csúszott Apával párat a szivárványos csúszdán, de legszívesebben csak körözött a medence körül. Ki a medencéből, fel a lépcsőn, át a deszkapallón, le a lépcsőn, be a medencébe köröket tett fáradhatatlanul. Én meg utána, mellette, és közben majd meg fagytam. Szerintem borzasztó hideg volt az egész objektumban, nekem legalábbis jól esett volna egy kicsit melegebb hőfok a vizes fürdőruhámra. 

Fénykép nem készült. Pedig Marci irtó viccesen közlekedett a vízben, mókás arcot vágva bandukolt egyik sarokból a másikba, ahol a  nyakáig ért a víz, ott kipipiskedett, és ha összeakadt a Nagyokkal, akkor meg együtt bandáztak egy kicsit.

Kicsit dögönyöztettük magunkat a pezsgőfürdőben, a fiúk kiúsztak a kinti részre is, meg a hullámmedencébe is bementünk, és egyszer én is lecsúsztam Marcival a szivárványos csúszdán, és nekem ennyi elég is volt.

Nekem volt már jobb strandélményem is, a hangulatomat kicsit beárnyékolta, hogy rettentően fáztam. Nem emlékszem, hogy máskor is így fáztam volna, pedig mintha lettünk volna már itt korábban is télen.  A fiúk állítólag nem fáztak, bár ők többet voltak vízben, mint én. De azért jó volt, a fiúk jól érezték magukat, még Marcika is belejött a strandolásba, és a pancsolásba. 

Holnap pedig már Helló, December! Az idei téli ünnepség szezont ezennel megnyitom!

Milánszáj

Milán és Marci játszik.
Milán:- Most én vagyok a szörny! Aki még a szüleinél is idősebb!

Örök kérdés:- A gyerekkávé gyerekből készül? 

- Gyere Marci, most tanulunk! 
Marci megy. (bezzeg, ha én hívom bárhová is... na mindegy.)
- Akkor most fogd meg a szék lábát és emeld fel. Akkor leszel erős, ha sokat tornázol!

-Képzeld Anya, most már az Olívia is a barátom.
- Igen? De jó!
- Igen, Olívia megkérdezte, hogy leszek-e a barátja, én meg mondtam neki, hogy leszek.

Morcos

És most nem a mi MiniMorcosunkra gondolok épp, hanem magamra. Nem is igazán jó szó a morcosság, inkább szomorú vagyok és csalódott, mert kiderült, hogy az iskolában és az oviban ugyanakkor lesz a karácsonyi ünnepség :(

A múlt héten az oviban még nem tudták. Gondolom a hétfői értekezleten derült ki. Az iskolából tegnap kaptam emailt az időpontról. Ma reggel pedig az oviban is megtudtam, hogy ott is 18-án rendezik. 

Nem igazság! Annyi nap van még decemberben!
És hiába mondja Szilvi néni, hogy akkor egyik szülő ide megy a másik meg oda, én mindkét gyerekemmel ott akarok lenni, látni őket! Most melyik kezemet vágjam le? Nem beszélve arról, hogy már most tudom, hogy balhézni fognak, hogy az egyiknél ott lesz Apa, a másiknál meg nem.

Mindenesetre az oviban azért jeleztem, hogy nem annyira jó ez az időpont, és majd a suliban is puhatolózom, hogy mennyire fix a 18. Áhhh! Sírni lenne kedvem.

Visszarázódás

A múlt hetünk nagyon kényelmes volt. Máté szerdától betegszabin volt, lázasodott és kicsit piros volt a torka, semmi komoly, még rendes gyógyszert sem kapott a doktornénitől, de azért itthon volt, hogy kifeküdje. Így aztán nagyon nyugisak voltak a reggeleink, nem kellett rohanni, nem kellett 3 gyereket adott idő alatt felöltöztetni útrakészre, és nem kellett a hidegbe sem kimenni csak pénteken, amikor Feri focizni ment, egyébként meg simán pizsiben voltunk még 10 órakor is. Szóval leszámítva, hogy Máté beteg volt, tök jó volt, de ő is csak szerdán volt igazán ramaty, utána már látványosan jobban volt. Nem hiába vagyok én szünet-párti. :)

Tegnap Milánéknál nevelés nélküli munkanap volt, így tegnap meg ő volt itthon, de mától újra minden a régi, én pedig kapkodom a fejem, mert a suliból egyszerre 3 levelet is kaptam ma reggel, 3 különböző témában, hogy mi mikor és hogy lesz, (Mikulás-karácsony), hogy mit kell fizetni, és péntektől mennek jégkorcsolyázni is, ami miatt meg nagy az izgalom. Külön busszal jönnek-mennek 11 héten át a Városligeti Műjégre.  Korcsolyát sikerült az interneten találnom még két hete, tök szuper, vagány, nagyfiús, már csak élvédőt kell rá kerítem valahonnan.

Máté már  nagyon várja, régóta vágyik már rá, hogy jégkorcsolyázhasson, csak egész ideáig mi nem tudtuk magunkat rávenni, hogy elmenjünk. Az én  lábamon még sosem volt jégkorcsolya, nem tudom, hogy ezt 30 +-osan kell-e elkezdenem, meg túl sok gyerekünk volt hozzá, akik ugyancsak nem tudnak korcsolyázni.  De most megint nagy bennem az elhatározás, hogy idén télen most már tényleg elmegyünk. Hátha Máté hamar belejön, és legalább rá nem kell külön figyelni.

Aztán nyakunkon az advent, és még nincs se koszorúnk, se naptárunk, de remélem addigra majd kitalálok valamit. Az egyszerűségre törekszem mindkét téren. 

Amúgy meg fáradt vagyok, és igazából jó lenne csak úgy feküdni a meleg takaró alatt, és valami sorozatot nézni a tévében. 

Szombaton moziban voltam. Még azóta sem hevertem ki. Sem a filmet, sem a későnfekvést. A Holtodiglant néztük. Naaaaagyon durva volt!!!!! De jó! Ritkán látok olyan filmet mostanában, ami még két nap múlva is a fejemben kattog. Hát ez olyan volt. De a feldolgozást nem segítette elő az sem, hogy épp Jodi Picoult Sorsfordítóját olvastam. Hát no...valamiért megtaláltak most ezek a szülői felelősségről meg lélektani krízisekről szóló történetek.

A tegnapi jó meg az, hogy a könyvtárban pont bent volt a Trónok harca negyedik kötete!!!! ? Micsoda mázli! Pedig magamban már lemondtam róla, hogy az idén még sikerült kézbe vennem.

A fiúk pedig nagyon várják a Mikulást. Annál már csak a szülinapjukat várják jobban. És ha belegondolok, hogy cirka 3 hét múlva lesz Máté szülinapja... eléggé döbbenetes. Lassan  neki is kell állni az ajándékbeszerzéseknek. Szerencsére jóóóó hosszú listájuk van, van miből szemezgetni :)

Visszarázódás

A múlt hetünk nagyon kényelmes volt. Máté szerdától betegszabin volt, lázasodott és kicsit piros volt a torka, semmi komoly, még rendes gyógyszert sem kapott a doktornénitől, de azért itthon volt, hogy kifeküdje. Így aztán nagyon nyugisak voltak a reggeleink, nem kellett rohanni, nem kellett 3 gyereket adott idő alatt felöltöztetni útrakészre, és nem kellett a hidegbe sem kimenni csak pénteken, amikor Feri focizni ment, egyébként meg simán pizsiben voltunk még 10 órakor is. Szóval leszámítva, hogy Máté beteg volt, tök jó volt, de ő is csak szerdán volt igazán ramaty, utána már látványosan jobban volt. Nem hiába vagyok én szünet-párti. :)

Tegnap Milánéknál nevelés nélküli munkanap volt, így tegnap meg ő volt itthon, de mától újra minden a régi, én pedig kapkodom a fejem, mert a suliból egyszerre 3 levelet is kaptam ma reggel, 3 különböző témában, hogy mi mikor és hogy lesz, (Mikulás-karácsony), hogy mit kell fizetni, és péntektől mennek jégkorcsolyázni is, ami miatt meg nagy az izgalom. Külön busszal jönnek-mennek 11 héten át a Városligeti Műjégre.  Korcsolyát sikerült az interneten találnom még két hete, tök szuper, vagány, nagyfiús, már csak élvédőt kell rá kerítem valahonnan.

Máté már  nagyon várja, régóta vágyik már rá, hogy jégkorcsolyázhasson, csak egész ideáig mi nem tudtuk magunkat rávenni, hogy elmenjünk. Az én  lábamon még sosem volt jégkorcsolya, nem tudom, hogy ezt 30 +-osan kell-e elkezdenem, meg túl sok gyerekünk volt hozzá, akik ugyancsak nem tudnak korcsolyázni.  De most megint nagy bennem az elhatározás, hogy idén télen most már tényleg elmegyünk. Hátha Máté hamar belejön, és legalább rá nem kell külön figyelni.

Aztán nyakunkon az advent, és még nincs se koszorúnk, se naptárunk, de remélem addigra majd kitalálok valamit. Az egyszerűségre törekszem mindkét téren. 

Amúgy meg fáradt vagyok, és igazából jó lenne csak úgy feküdni a meleg takaró alatt, és valami sorozatot nézni a tévében. 

Szombaton moziban voltam. Még azóta sem hevertem ki. Sem a filmet, sem a későnfekvést. A Holtodiglant néztük. Naaaaagyon durva volt!!!!! De jó! Ritkán látok olyan filmet mostanában, ami még két nap múlva is a fejemben kattog. Hát ez olyan volt. De a feldolgozást nem segítette elő az sem, hogy épp Jodi Picoult Sorsfordítóját olvastam. Hát no...valamiért megtaláltak most ezek a szülői felelősségről meg lélektani krízisekről szóló történetek.

A tegnapi jó meg az, hogy a könyvtárban pont bent volt a Trónok harca negyedik kötete!!!! ? Micsoda mázli! Pedig magamban már lemondtam róla, hogy az idén még sikerült kézbe vennem.

A fiúk pedig nagyon várják a Mikulást. Annál már csak a szülinapjukat várják jobban. És ha belegondolok, hogy cirka 3 hét múlva lesz Máté szülinapja... eléggé döbbenetes. Lassan  neki is kell állni az ajándékbeszerzéseknek. Szerencsére jóóóó hosszú listájuk van, van miből szemezgetni :)

Milcsike a tudós szakkörről

Sajnos az elejéről lemaradtam, pedig az első feladatot is szuperül elmesélte Apának.



Imádom. Azt is ahogy magyaráz.

Marciszavak

Marci nem kapkodja el a beszédtanulást. Mi meg nem sürgetjük, mert úgy szeretjük, ahogy szavak nélkül, vagy tőszavakkal magyaráz, és nagyjából mindenre azt használja, hogy tü-pa, úgy hogy a két szótag között hagy egy gondolatnyi szünetet. Nagyon édes!
De hát, mint ahogy az lenni szokott, előbb-utóbb csak elkezdi formálni a szavakat. Marcinál ez mostanában kezdett nagyon felgyorsulni, és szinte óráról-órára érezhető a villámsebességű előrehaladás. Mi pedig lubickolunk abban, ahogy csücsöríti a pici száját. A Nagyok is nagyon rákattantak, hogy mondatnak vele szavakat, Marci meg próbálja utánuk mondani. Jó móka ez.
Szegény Marcival ugyanezt csináltuk, amikor járni tanult, szaladgáltattuk a két ágy között rendületlenül, mert annyira imádtuk nézni, ahogy rakja egymás elé a kis görbe lábacskáit.
Most ez megy a beszédtanulással is. Élvezzük. És jó sokat nevetünk, mert olyan aranyos.
Mindig próbálom videóra venni, kevés sikerrel. Ezek a videók pár nappal ezelőttiek, és fürdés után-lefekvés előtt készültek. Nem pont a legjobbak, de azért megteszik.







A kedvenc Marciszavam pedig a papdi :) = robot.

Ez van annyira mókás, mint Máté pempi-je :)

És hát Milán is aranyos volt :) Így.