Visszarázódás

A múlt hetünk nagyon kényelmes volt. Máté szerdától betegszabin volt, lázasodott és kicsit piros volt a torka, semmi komoly, még rendes gyógyszert sem kapott a doktornénitől, de azért itthon volt, hogy kifeküdje. Így aztán nagyon nyugisak voltak a reggeleink, nem kellett rohanni, nem kellett 3 gyereket adott idő alatt felöltöztetni útrakészre, és nem kellett a hidegbe sem kimenni csak pénteken, amikor Feri focizni ment, egyébként meg simán pizsiben voltunk még 10 órakor is. Szóval leszámítva, hogy Máté beteg volt, tök jó volt, de ő is csak szerdán volt igazán ramaty, utána már látványosan jobban volt. Nem hiába vagyok én szünet-párti. :)

Tegnap Milánéknál nevelés nélküli munkanap volt, így tegnap meg ő volt itthon, de mától újra minden a régi, én pedig kapkodom a fejem, mert a suliból egyszerre 3 levelet is kaptam ma reggel, 3 különböző témában, hogy mi mikor és hogy lesz, (Mikulás-karácsony), hogy mit kell fizetni, és péntektől mennek jégkorcsolyázni is, ami miatt meg nagy az izgalom. Külön busszal jönnek-mennek 11 héten át a Városligeti Műjégre.  Korcsolyát sikerült az interneten találnom még két hete, tök szuper, vagány, nagyfiús, már csak élvédőt kell rá kerítem valahonnan.

Máté már  nagyon várja, régóta vágyik már rá, hogy jégkorcsolyázhasson, csak egész ideáig mi nem tudtuk magunkat rávenni, hogy elmenjünk. Az én  lábamon még sosem volt jégkorcsolya, nem tudom, hogy ezt 30 +-osan kell-e elkezdenem, meg túl sok gyerekünk volt hozzá, akik ugyancsak nem tudnak korcsolyázni.  De most megint nagy bennem az elhatározás, hogy idén télen most már tényleg elmegyünk. Hátha Máté hamar belejön, és legalább rá nem kell külön figyelni.

Aztán nyakunkon az advent, és még nincs se koszorúnk, se naptárunk, de remélem addigra majd kitalálok valamit. Az egyszerűségre törekszem mindkét téren. 

Amúgy meg fáradt vagyok, és igazából jó lenne csak úgy feküdni a meleg takaró alatt, és valami sorozatot nézni a tévében. 

Szombaton moziban voltam. Még azóta sem hevertem ki. Sem a filmet, sem a későnfekvést. A Holtodiglant néztük. Naaaaagyon durva volt!!!!! De jó! Ritkán látok olyan filmet mostanában, ami még két nap múlva is a fejemben kattog. Hát ez olyan volt. De a feldolgozást nem segítette elő az sem, hogy épp Jodi Picoult Sorsfordítóját olvastam. Hát no...valamiért megtaláltak most ezek a szülői felelősségről meg lélektani krízisekről szóló történetek.

A tegnapi jó meg az, hogy a könyvtárban pont bent volt a Trónok harca negyedik kötete!!!! ? Micsoda mázli! Pedig magamban már lemondtam róla, hogy az idén még sikerült kézbe vennem.

A fiúk pedig nagyon várják a Mikulást. Annál már csak a szülinapjukat várják jobban. És ha belegondolok, hogy cirka 3 hét múlva lesz Máté szülinapja... eléggé döbbenetes. Lassan  neki is kell állni az ajándékbeszerzéseknek. Szerencsére jóóóó hosszú listájuk van, van miből szemezgetni :)

Visszarázódás

A múlt hetünk nagyon kényelmes volt. Máté szerdától betegszabin volt, lázasodott és kicsit piros volt a torka, semmi komoly, még rendes gyógyszert sem kapott a doktornénitől, de azért itthon volt, hogy kifeküdje. Így aztán nagyon nyugisak voltak a reggeleink, nem kellett rohanni, nem kellett 3 gyereket adott idő alatt felöltöztetni útrakészre, és nem kellett a hidegbe sem kimenni csak pénteken, amikor Feri focizni ment, egyébként meg simán pizsiben voltunk még 10 órakor is. Szóval leszámítva, hogy Máté beteg volt, tök jó volt, de ő is csak szerdán volt igazán ramaty, utána már látványosan jobban volt. Nem hiába vagyok én szünet-párti. :)

Tegnap Milánéknál nevelés nélküli munkanap volt, így tegnap meg ő volt itthon, de mától újra minden a régi, én pedig kapkodom a fejem, mert a suliból egyszerre 3 levelet is kaptam ma reggel, 3 különböző témában, hogy mi mikor és hogy lesz, (Mikulás-karácsony), hogy mit kell fizetni, és péntektől mennek jégkorcsolyázni is, ami miatt meg nagy az izgalom. Külön busszal jönnek-mennek 11 héten át a Városligeti Műjégre.  Korcsolyát sikerült az interneten találnom még két hete, tök szuper, vagány, nagyfiús, már csak élvédőt kell rá kerítem valahonnan.

Máté már  nagyon várja, régóta vágyik már rá, hogy jégkorcsolyázhasson, csak egész ideáig mi nem tudtuk magunkat rávenni, hogy elmenjünk. Az én  lábamon még sosem volt jégkorcsolya, nem tudom, hogy ezt 30 +-osan kell-e elkezdenem, meg túl sok gyerekünk volt hozzá, akik ugyancsak nem tudnak korcsolyázni.  De most megint nagy bennem az elhatározás, hogy idén télen most már tényleg elmegyünk. Hátha Máté hamar belejön, és legalább rá nem kell külön figyelni.

Aztán nyakunkon az advent, és még nincs se koszorúnk, se naptárunk, de remélem addigra majd kitalálok valamit. Az egyszerűségre törekszem mindkét téren. 

Amúgy meg fáradt vagyok, és igazából jó lenne csak úgy feküdni a meleg takaró alatt, és valami sorozatot nézni a tévében. 

Szombaton moziban voltam. Még azóta sem hevertem ki. Sem a filmet, sem a későnfekvést. A Holtodiglant néztük. Naaaaagyon durva volt!!!!! De jó! Ritkán látok olyan filmet mostanában, ami még két nap múlva is a fejemben kattog. Hát ez olyan volt. De a feldolgozást nem segítette elő az sem, hogy épp Jodi Picoult Sorsfordítóját olvastam. Hát no...valamiért megtaláltak most ezek a szülői felelősségről meg lélektani krízisekről szóló történetek.

A tegnapi jó meg az, hogy a könyvtárban pont bent volt a Trónok harca negyedik kötete!!!! ? Micsoda mázli! Pedig magamban már lemondtam róla, hogy az idén még sikerült kézbe vennem.

A fiúk pedig nagyon várják a Mikulást. Annál már csak a szülinapjukat várják jobban. És ha belegondolok, hogy cirka 3 hét múlva lesz Máté szülinapja... eléggé döbbenetes. Lassan  neki is kell állni az ajándékbeszerzéseknek. Szerencsére jóóóó hosszú listájuk van, van miből szemezgetni :)

Milcsike a tudós szakkörről

Sajnos az elejéről lemaradtam, pedig az első feladatot is szuperül elmesélte Apának.



Imádom. Azt is ahogy magyaráz.

Marciszavak

Marci nem kapkodja el a beszédtanulást. Mi meg nem sürgetjük, mert úgy szeretjük, ahogy szavak nélkül, vagy tőszavakkal magyaráz, és nagyjából mindenre azt használja, hogy tü-pa, úgy hogy a két szótag között hagy egy gondolatnyi szünetet. Nagyon édes!
De hát, mint ahogy az lenni szokott, előbb-utóbb csak elkezdi formálni a szavakat. Marcinál ez mostanában kezdett nagyon felgyorsulni, és szinte óráról-órára érezhető a villámsebességű előrehaladás. Mi pedig lubickolunk abban, ahogy csücsöríti a pici száját. A Nagyok is nagyon rákattantak, hogy mondatnak vele szavakat, Marci meg próbálja utánuk mondani. Jó móka ez.
Szegény Marcival ugyanezt csináltuk, amikor járni tanult, szaladgáltattuk a két ágy között rendületlenül, mert annyira imádtuk nézni, ahogy rakja egymás elé a kis görbe lábacskáit.
Most ez megy a beszédtanulással is. Élvezzük. És jó sokat nevetünk, mert olyan aranyos.
Mindig próbálom videóra venni, kevés sikerrel. Ezek a videók pár nappal ezelőttiek, és fürdés után-lefekvés előtt készültek. Nem pont a legjobbak, de azért megteszik.







A kedvenc Marciszavam pedig a papdi :) = robot.

Ez van annyira mókás, mint Máté pempi-je :)

És hát Milán is aranyos volt :) Így.

Fogadónap

Hétfőn délután fogadónap volt a suliban. Fél 5-től fél 7-ig volt meghirdetve, és mivel nem volt időpontegyeztetés nem nagyon tudtam, hogy mikor lenne jó menni. végül nem sokat filóztam a dolgon, amikor Feri hazaért, akkor indultam, és 5 után pár perccel már ott is voltam. 

A teremben minden asztalra ki volt téve a gyerekek mappája, amiben a mindenféle dolgaikat gyűjtik. Voltak benne felmérő papírok, rajzok, feladatlapok. 

Angéla néni mindenkihez odaült, és mesélt pár szót, hogy mi hogy megy, mire kell figyelni, Márti nénihez pedig mi mentünk oda, aki akart. 

Ahogy ott ücsörögtem  átnéztem a mappa tartalmát. Jól és kevésbé jól sikerült matek feladatlapok, rajzolások. A mateknál nem ért váratlanul, hogy a kivonáson még van mit gyakorolni, az nem sikerült valami fényesen. Később Angéla néni megnyugtatott, hogy ezt még osztályszinten fogják gyakorolni, mert mindenkinek elég rossz lett, és újra fogják írni az egészet. Ami persze nem azért volt megnyugtató, mert a többieknek sem megy annyira, hanem hogy nem lesz a hiányosságokból lemaradás.

Összességében nagyon dicsérte a tanítónéni. Ügyes, okos, aranyos gyerek Máté. Néha figyelmetlen, ez a feladatain is látszik, hogy félig megcsinálja jól, aztán elfelejti a végét. De javulni fog ez a koncentráció, nem ítélte  akkora problémának. Olvasásból is kezd ráérezni a trükkre, gyakorolni kell, de nincs semmi probléma, szépen halad. Írásról külön nem volt szó, de hát azt látni, hogy mennyire kerekek illetve nem kerekek azok a  betűk. Alapvetően szorgalmas, lelkes kisfiúnak tartja, kell neki nagyon a dicséret, az elismerés, és úgy látja, hogy kezd kinyílni, bátran jelentkezik, és hallatja a hangját. Ha őt érdeklő témáról van szó, pl. foci, akkor már-már túlságosan is. Angéla néni szerint jól telnek a napjai, nincsenek konfliktusai, több gyerekkel is barátkozik, bandáznak, ez fontos, és senkivel sem elutasító.

Márti nénivel is váltottam pár szót. Kérdeztem, hogy azok a piros és barna x-ek, amiket kap Máté naponta, azok mire vonatkoznak pontosan, mert Máté sosem tudja, hogy mire kapja, és azért nem mindegy, hogy tanulásra kapja, vagy magatartásra. Kiderült, hogy az csak a magatartásra vonatkozik, tanulást, házit ő egyáltalán nem értékel. Beszéltünk még a házi feladat megoldásról, és a javításról. Ez az amivel nem mindig vagyok elégedett, mert sokszor látom, hogy a rossz megoldás azért van, mert nem értette Máté a feladatot.  Mátét mindenesetre arra buzdítom mindig, hogy bátran kérdezzen, szóljon, ha valami nem világos.

Márti néni is elégedett volt egyébként Mátéval, még úgy is, hogy néha azt mondja elfeledkezik magáról, és akkor igen hangos tud lenni, de ettől függetlenül nem egy balhés gyerek, nincsenek vele nagy problémák. 

Várakozással együtt egy olyan 40 percet voltam ott. Végülis ugyanazt hallottam, amit én is gondolok, és ahogy én is látom Máté fejlődését, ami jó, hogy nem vagyunk eltérő véleményen. 

Egyelőre jó irányba haladunk. Remélem így is marad ez a későbbiekben is.

Marcielőadás

Hogy alátámasszam azt az állításomat, hogy Marcival minden perc élvezet, pár napja levideóztam az egyik ebédfőzés közbeni produkcióját. Míg én a konyhapultnál tettem-vettem, ő már fenn is volt a konyhaasztal közepén, és  egy gyorsuló tempójú dalt adott elő. Először csak szolidan, nekem háttal, majd egyre hangosabban és mozgalmasabban dalolt.

Hétvégi

Eseménydús hétvégén vagyunk túl, pedig nem is voltunk sehol, nem is találkoztunk senkivel, és nem is csináltunk semmi extrát. 

Szombaton délelőtt vásárolni voltunk. Úgy szoktuk, hogy egy nagy bevásárlókocsival és egy kis húzható kosárral nyomulunk, 2+1 gyerek leosztásban. Marci általában a kocsi gyerekülésében kezd, addig igyekszünk egy 80%-os szintet elérni, aztán mikor kikívánkozik onnan, akkor felpörgetjük a dolgokat, és akkor már nincs mód válogatni. De most Marci akarta a kiskosarat tolni, ragaszkodott hozzá, hát jó. Jött velem. Először pörgette a forgóakasztót mint az őrült, aztán leakasztotta az akciós pólókat a fogasról, és berakta az összeset a kosárba amíg én a pelusokat néztem. Visszaraktam.

Aztán a zöldséges részlegnél kosárba tett vagy 10 szárított almaszirmot. Meg még 5-öt a mellettem álló néni kosarába is. Szóltam neki, kivettem, visszaraktam. Aztán ugyanezt megcsinálta a mazsolával is, de akkor el is tolta a sor végére valakinek a bevásárlókosarát, tele mazsolával. Kábé 5 másodpercébe került a művelet, mert én még a zacskót sem tudtam letépni, hogy hagymát szedjek. 

Aztán míg hagymát szedtem, addig szépen átpakolta a mi kosarunk tartalmát a mellettem álló bácsi kocsijába. Még jó, hogy észrevettem. 

Ezután megváltás volt szembetalálkozni a többiekkel, és bepaterolni Marcit a bevásárlókocsi ülésébe. 

Szombaton délután Milán kicsit lázasan ébredt. Szegény eléggé odavolt, bár nagyon vicces volt, ahogy sopánkodott, hogy " Anya, lebetegedtem! Jaj, most mi lesz! Hogy megyek így óvodába! Jajjj, jajjj, jajjj!  Hogy fognak így lefényképezni, betegen! " ( kedden fotózás lesz az oviban)  Kezeltük. Tegnap délben még látszott, hogy nincs minden rendben, de délutánra estére már egész jól volt. Ma még nem ment oviba, de láza már tegnap délutántól nincs.

Tegnap délután sütit sütöttünk a fiúkkal. Egyszerű browniest. A kakaós zacskó, hogy hogy nem, öntés közben hosszában felhasadt, és egy jó nagy adag beleborult a sütibe.  Lehet, hogy túl sok volt a segítő kéz. Próbáltam menteni, ami menthető, de még visszakanalazás után is legalább duplaadag kakaó került a sütibe, ami így jóóóó fekete lett. 

Kiskukták:

Ugyanekkor, mikor végeztünk, és Marcit letettem a kisszékről, hogy most már menjen be, had pakoljak el, valahogy úgy sikerült elengednem, hogy ő már lendületben volt, de a lába valahogy még nem, és nekiesett a szemetesnek homlokkal. Szépen belilult neki azon nyomban. Egy fagyasztott rántott hússal próbáltam szépíteni a dolgon, kevés sikerrel. Ma már halványzöld, és enyhén puklis. 

A hétvége a kerti téliesítés jegyében telt. A fiúk, leginkább Máté és Feri, összegereblyézték a leveleket, elpakolásztak. Máté nagyon dolgos volt, olyan szépen dolgozik a kertben Apa irányítása alatt.

Milán munka közben macskakakiba nyúlt. Az eset után már nem szívesen vett részt a gereblyézésben. Mondhatjuk, hogy büdös lett neki a munka. :)
Marci meg belelépett a macskakakiba, de őt ez egy cseppet sem zavarta.

Rózsaszálaim:

A hétvégét hajvágással zártuk. Bár csak Milánnak lett volna igazán szükséges, de Marci sebtiben levetkőzött, vitte a kisszéket, és már ott ücsörgött tettrekészen a kis habtestével, így hát ő is kapott új frizkót.

Ma reggel pedig Máté is fájlalta a pocakját, rosszul volt a suliban, így hazahoztam. Azóta semmi baja. Mivel se láza, se semmi egyéb baja nincsen, szerintem csak a hétvégi nagy evés, és a reggeli szalámis kenyér ülte meg a hasát.  Próbáltunk ma doktornővel találkozni, de azt a 2 óra várakozást alvásidőben, 3 szinte egészséges gyerekkel nem vállaltam be. Találkoztunk viszont a védőnővel és elvileg kapunk igazolást mára. 

És még csak hétfő van.

Bújócska

Szoktak a fiúk bújócskázni.Régebben Milán mindig bemondta, hogy hová bújt. Máté számolt, ő elbújt, és amikor mondta Máté, hogy aki bújt, aki nem, megyek, Milán kikiabált, hogy itt vagyok az ajtó mögött. Nagyon vicces volt. Azóta kinőtte ezt (is).
A minap  a fürdőben épp egy mosást készítettem be. Meglepődtem, hogy Marci nem ténykedik valamivel a hátam mögött, jó szokásához híven, így amikor végeztem, a keresésére indultam, mert tudtam, hogy ha nincs a lábam alatt és még csendben is van, akkor egészen biztos sántikál valamiben. De hiába néztem be a szobába, szólongattam, nem volt sehol. A konyha felé menet, a kamraajtónál viszont halk neszezés csapta meg a fülemet, és amikor bekukkantottam a kamrába, hát ott vigyorgott, mint a tejbetök a szelektívszemét mellett, a krumpliszsákon kuporogva, és irtó elégedett volt magával. Jót nevettünk.

A világ virgonca :)  Imádom! A csibészes vigyorának meg nem lehet ellenállni.

Az persze már nem tetszett neki, amikor kiebrudaltam onnan, mert örök parám, hogy a fejére szakad egy lekváros polc. Meg hát Marciból kinézem, hogy polcról polcra fölmászik a plafonig. Jobb őt kamrán kívül tudni.

Mondjak egy verset?

Tegnap.

Máté:- Anya, mondjak egy verset?

Én:- Óóóó, tanultatok verset? Persze, mondjad!- csapok le lelkesen a kínálkozó alkalomra. (nagy szívfájdalmam, hogy az iskolából nem hord haza verset, dalt, szinte semmit, szerintem nem is tartanak ének órát. (nálunk sem, Erika) )

Erre Máté rázendít a "Petőfi Sándor gatyában táncol..." kezdetű örökbecsűre. 

Nem mondom, elég váratlanul ért. Másra számítottam :)

- Remek. -mondom én.- Ezt Angéla nénivel tanultátok?

- Nem, ezt Dávidtól tanultam! De már tudja az egész osztály!

- Szuper!

Két és fél hónap. Ha a másfél hetes őszi szünetet nem számoljuk, akkor még annyi se kellett, hogy ettől zengjen az utca az iskolától hazáig, és az egész lakás, mert nyilvánvaló, hogy Milánnak 2 tizedmásodperc elég volt, hogy magába szívja a pársorost. (Bezzeg a libás verset, amit Márton nap alkalmából tanultak az oviban, na azt még nem hallottam itthon sem egyben sem részleteiben.) Amúgy meg tisztán emlékszem rá, amikor én harsogtam ugyanezt a nagyvilágba bele. Emlékszem, akkor én is olyan viccesnek gondoltam, mint most Máté. Most már kevésbé találom annak, de hát... Hihetetlen, hogy ez bezzeg évtizedekig fennmarad, míg más egyebek meg napok alatt a semmivé lesznek.

Nem tudom mennyi ennek a versnek a felezési ideje, de remélem, hogy napban számolva nem túl sok. Bár nincsenek hiú ábrándjaim.

Milánt azért határozottan megkértem reggel az öltözőben, amikor elkezdte ezt sutyorogni, hogy legyen szíves nem ezt szavalni egész nap, de csodálkoznék, ha nem az lett volna az első dolga, hogy megtanítja a kis pajtásainak. 

Kíváncsi vagyok, mi fog várni délután :)

Mondják

Máté a margarinos dobozt betűzi.
- F-L-O-R-A. Összeolvasva..... Vaj!

Máté: - Anya, majd menjünk el az ILDI-be, mert ott lehet olyan filctollat kapni, hogy az egyik vége vékony a másik meg vastag. 
- ??? Ildibe? 
- Igen, DobosTomi mondta. 
- Nem Aldi? Vagy Lidl?
- De lehet, hogy az.

Én:- Máté, mi volt az iskolában?
Máté:- Az nem iskola, hanem SULI!

Meccs közben.
Milán:- Apa, kik játszanak?
- Fradi-Pápa (mondjuk, bármi lehet)
Milán:- És melyik a Fradi?
- A zöld-fehér.
Milán:- Akkor én a pirosaknak szurkolok!

Ugyancsak Milán.
- Apa, mennyi az eredmény?
- 0-0
- És kinek van null-null?

Barca- Madrid meccset néznek.
- Apa, te miért nem játszol ebben a csapatban? Neked is van piros mezed!- mondja Milán

Máté meséli, hogy mi volt  meccsen.
- És akkor Tibusz (Dibusz/ Fradikapus) védett egy aaaakkkkkorát!!!!

Máté:- Ha felnőtt leszek, nekem 4 gyerekem lesz, 3 fiú és egy lány. 
Milán:- Nekem meg Délia lesz a feleségem. 

Milán  4 és fél év után végre nevet adott a nyulának. A név nagyon találó, és nagyon passzol az ütöttkopott, rongyos, toldozott-foltozott, pótoltfülű nyúlhoz, úgy hívják, hogy  HULLADÉK. :)
Este nyújtom neki a nyulat:
- Tessék, itt van Huli !
Mire Ő:
- Hívd a rendes nevén! Hulladéknak!

Valamelyik nap, talán múlt pénteken, Milán egy őrültes ordítós hisztit csapott az oviban, amikor mentem érte. Csak ült az öltöző padján, és torka szakadtából ordított, hogy miért nem érte mentem előbb, miért Mátéért. ( egész eddig az ő kifejezett kérése volt, hogy Mátéért menjek előbb, amúgy meg minden reggel meg szoktam tőle kérdezni, hogy mikor menjek.) Nem nagyon tudtam mit kezdeni a dologgal, bevallom. Gyakorlatilag csak álltam és néztem, és próbáltam csendesebb hangerőre bírni, ha a dühét már úgysem tudom csillapítani. Marci jófej volt, levette, hogy vészhelyzet van, és szépen sorban adta Milán kezébe a ruháját, hogy vegye fel, majd hordta neki a fogasról a kardigánt, kabátot. :)
Én:- De hát Milán, nem mondtad, hogy előbb érted jöjjek! Mindig Mátéért szoktam előbb menni, de ha mondtad volna hogy ne így legyen, akkor érted jöttem volna előbb. - próbálom nyugtatni. 
Milán:- De mondtam! (agresszív kismalac üzemmód ON)
- Nem, nem mondtad, Milán!
- Akkor  gondoltam! - veti oda dühösen
Hát az lehet. De gondolatolvasó egyelőre még nem vagyok :(

Marci az ölemben ül, és ölel.
- Marci, elmehetek vécére?
- Nem.- motyogja az orra alatt legörbülő szájjal.

Marci felfújható strandlabdával focizik a szobában, egyedül. Vezetgeti a labdát, cselez, lő,.... ha a tévés szekrény aljához ér a labda, akkor két kezét magasba tartva kiáltja, hogy :- Góóóóóóól!