Akkor

Diusnál vetődött fel, hogy a március idusa bizony nemcsak a nagy forradalmi ünnep évfordulója, hanem a az első nagy kovidé is. 

Nekem erről először mindig az jut az eszembe, hogy minket a Zemplén közepén ért a hír, hogy hétfőtől megáll az élet. Ebből ott csak annyit éreztünk, hogy a füzéri várba már nem engedtek be minket, de cserébe nagyot kirándultunk a hegyekben. 

Ó, de jó is volt, azóta is nosztalgiával gondolok azokra a napokra!

Itthon aztán minden a feje tetejére állt, és hamar rájöttünk, hogy az akkori háztartásunk nem alkalmas egyáltalán az online oktatásra, hiszen sem annyi telefonunk, sem annyi laptopunk nem volt, amennyire szükségünk lett volna. Azon a tavaszon sokat sakkoztunk, hogy ki hogy vegyen részt a megjelenős órákon, ki mikor, hogy tud online zenélni, hogy Ferinek mikor legyen a meetingjei, hogy senki ne zavarjon senkit, és mindenkinek legyen egy használható kütyüje. 

Ma már ezzel nyilván nem lenne probléma. Hiszen az egy főre jutó eszközök száma már több, mint 1. Nyilván a gyerekek is nagyobbak, önállóbbak, kamaszabbak, és ha még egyszer ilyen történne, biztos, egész másképp élnénk meg. Biztos, hogy lennének csörtéink, ha a szobába zárnám a gyerekeket, bár a magam egészsége érdekében nem tennék ilyet. De ha mondjuk Máténak nem lennének edzései... húúú azt nem kívánnám senkinek. :-) Vagy ha Milán nem lóghatna a haverokkal... na azt se... de gáz lenne sokminden szempontból. 

Most, hogy visszaolvastam néhány akkori bejegyzésemet, főként az első napokról, hát olyan érzésem volt, mintha valami 80-as évekbeli NagyBandó kabarét hallgattam volna. Van az a régi előadás, a " Hányas vagy? 47-es? " talán, de nem biztos, abban hangoznak el olyan szürreális dolgok, mint amiket átéltünk és leírtam 5 évvel ezelőtt. Kijárási tilalom, vásárlási időkorlátok, leckefotózgatás, kamerába énekelgetés, meg egyebek... agyhalál... wtf... már akkor is faszság volt. Most is annak tartom. 

Mindenesetre érdekes volt visszaolvasni.