Kajakkal a Neretva-kanyonban

 Másnap nagy izgalommal készülődtünk reggel. Vagyis hát szó-szó... a fiúk kezdetben  nem voltak annyira lelkesek, majd vitatkoztak egy sort, hogy ki kivel üljön egy hajóba, vagy épp kivel nem akar, én meg igazából sík ideg voltam és rettegtem, hogy bele fogunk borulni a folyóba. Szóval kellően jó alaphangulatban indultunk el otthonról, amit még meg tudtunk tetőzni azzal, hogy bár beírtuk a gps koordinátát a telefonba, mégsem találtunk elsőre oda. Az sem volt egyértelmű a térképet nézve, hogy a folyó melyik oldalán kell keresnünk a kölcsönzőt... persze a másik oldalon volt... meg túl is mentünk rajta, mert a mi irányunkból nem volt kirakva tábla, már csak hazafelé láttuk, hogy a híd lábánál ott van egy reklámtábla, de azt csak a szembejövők látják. De végül szerencsésen megérkeztünk, és megtaláltuk a helyet. 

Azért elég szép volt reggel a folyó meg a hegyek. :-)

Míg két srác felszerelte a hajóinkat, addig mi elkészültünk. Végül a fiúk egy hajóban eveztek, mi meg ketten Ferivel. Egy lány gyorsan elmondta meg elmutogatta, hogy merre menjünk, ó csak itt egyenesen szépen, majd a híd alatt át, és jobbra ott lesz a beach. Lehet fürdeni, meg chillezni, ráérünk visszajönni este 7ig nyugodtan. 

Verőfényes napsütés volt és dögmeleg. Nem mondom, hogy hasítottuk a habokat, én leginkább féltem, és kapaszkodtam az evezőmbe, a fiúk próbáltak összhangba kerülni, ott volt némi vita, de azért haladgattunk. többször is megálltunk, bevártuk egymást, irányba álltunk, és gyönyörködtünk a hegyekben. Én azokkal próbáltam leginkább elterelni a figyelmemet arról, hogy a Neretva közepén egy kis csónakban ülök. Egy idő után meglepően jól sikerült is. 

Azok ott előrébb a fiúk. 

Szinte már el is kezdtem volna élvezni az egészet, mert tényleg nem tűnt veszélyesnek a folyó, szép csendesen haladgattunk, de azért a gyerekek már kérdezgették, hogy meddig megyünk még, amikor lassan-lassan elkezdtek sötétedni a felhők arrébb messzebb a hegyekk felett. Nem vettük nagyon komolyan, de aztán dörgéseket is hallottunk, és mire elértük a hidat, ami alatt át kellett kelnünk, már szép cseppekben esett az eső. A híd alatt megálltunk. Utolért minket az a fiatal pár is, akik nem sokkal utánunk indultak, ők is meghúzták magukat a hídpillénél. Majd amikor elállt, akkor továbbmentünk, és kiderült, hogy innen szinte csak egy köpésre van a végcél, a beach. 

Persze fürdőidőről ekkorra már nem beszélhettünk, bár épp akkor talán nem esett, de erősen borús volt mindenhol. Közben utolért minket egy motoros kishajó, aki vagy 10 kajakost kísért és olykor vontatott. Ők is letáboroztak a parton, és mondta a kishajós srác, hogy ha gondoljuk, akkor minket is bevontat a többeikkel együtt, de ők csak 1 óra múlva indulnak vissza. 

Megegyeztünk, hogy oké, de mi elindulunk előre, mert annyira nem esett jól ott a vizes nadrágunkban a parton ácsorogni, a fiúk egyszer ugyan megmártóztak a vízben, amikor pisilőhelyet kerestek, de azt mondják jéghideg volt, úgyhogy jobbnak gondoltuk, ha elindulunk, és mozgás közben mégiscsak jobb. Meg hát evezni jöttünk, nem azért, hogy bevontattassuk magunkat. Amikor elindultunk, akkor megint épp nem esett, és úgy is tűnt, hogy a mi irányunkban kék az ég, bizakodtunk, hogy nem jön utánunk az eső, vagy ha igen, megússzuk egy kis csepergéssel. 

Elindultunk, de csak a hídig jutottunk, mert ott megint nagyon esni kezdett. Megálltunk. Megvártuk, hogy csendesedjen, továbbmentünk. Út közben hol elállt, hol megint esni kezdett, de nem volt tulajdonképpen vészes, meg is beszéltük Ferivel, hogy ha utolér minket a hajó, akkor a fiúkat esetleg rákötettjük, de mi beevezünk a kikötőbe, már úgyis vizesek vagyunk alul-felül, már mindegy. 

Szépen haladtunk egyébként, a fiúk néha sopánkodtak, és egyre várták a hajót, de az nem jött, de közben már láttuk, hogy közeledünk, és jó volt, hogy visszafelé már tudtuk, hogy nagyjából mennyi van még vissza. Hiszen ott már ott van az az étterem, aztán a vízzuhatag, a nagy szikla aminek majdnem nekimentek a fiúk odafelé, egy kanyar, két kanyar, és már ott kell lennie a célnak. 

Csak közben egyre inkább elkezdett dörögni, néha még villámlott is a távolban, de arról igyekeztem nem tudomást venni, és amikor egyszer csak ránkszakadt az ég, akkor az nagyon nem esett jól. Persze széllel párosulva, ami nem tette könnyebbé a haladást. Amikor nagyon rákezdett próbáltunk behúzódni a part mentén egy védettebb helyre, mások is csöveztek ott a lombok alatt, de nem sok sikerrel tudtuk ezt megoldani, és igazából rosszabb volt ülni a zuhogó esőben, fázva, mint menni tovább, és akkor legalább kevésbé fázunk, úgyhogy mondtuk a fiúknak, hogy menjünk tovább, nem vagyunk már messze, a kishajónak se híre se hamva nem volt, pedig elég messzire vissza tudtunk nézni, arra várni az esőben felesleges időpazarlás lett volna. Kicsit duzzogtak, de jöttek. Én ekkor már inkább amiatt aggódtam, őket fogja beborítani a szél a vízbe, semmint amiatt, hogy én beleesek. 

Esett az eső, eveztünk. A fiúk is hősiesen nyomták. Közben persze puffogtak, hogy fáznak, meg fáradtak,  de amikor az utolsó kanyart bevettük, akkor azért még rá tudtak kapcsolni :-) 

Egyben, épségben, és csuromvizesen értünk vissza a bázisra. Megszárítkoztunk, átöltöztünk, pihegtünk, és a kishajó meg a többiek csak akkor tűntek fel a kanyarulatban, amikor mi már az autóhoz mentünk vissza. Szóval jobban jártunk így, hogy nem vártunk rájuk. Hamarabb célba értünk. 

Kb. 12-13 kilométert tettünk meg. Nem tudom pontosan, mert a gps egyszercsak elvesztette a fonalat, és onnantól nem mért semmit. De amit mondott a lány, hogy 45 perc oda, 45 vissza, az nagyjából annyi is volt. Vagy lett volna, ha nem kell behúzódnunk az eső elől sehova. 

Szóval kalandos volt. Nem bántam volna, ha kicsit nyugodtabb vizeken tudunk menni, de így utólag már így is jó volt. Nem is volt olyan vészes. Bár azt még mindig tartom, hogy az embernek a szárazföldön van a helye :-) Vízbe, meg vízre menjenek a halak. 

Természetesen az előző napi "törzshelyünkre" mentünk vacsorázni, mert megérdemeltük. 

De előtte még megnéztük a város szélén a lerombolt műemlékhidat. Másnap reggel pedig futottam egy rövid városkört, hogy nyitott boltot találjunk, ahol lehet kártyával vagy euróval fizetni, mert vasárnap révén a szupermarketek zárva voltak. Mi pedig előző nap a nagy izgalmak közepette elfelejtettük, hogy másnap vasárnap lesz. 

Majd útra keltünk, és még egy boszniai megállót beiktattunk, aztán a tenger felé vettük az irányt. Út közben pedig csak néztük, hogy húúúú, még itt is eveztünk tegnap, még itt is, még itt is, és láttuk a hidat is, ami alá ktszer is behúzódtunk.