Túra az Írott-kőre

Kőszegi  utazásunk fő célja az Írott-kő megmászása volt, úgyhogy érkezés után, rögtön másnapra be is terveztük, hogy essünk túl rajta amíg szép az idő. 

Mivel épp óraátállítás is volt, így jó korán már ébren voltunk, elmentünk boltba, vettünk reggelinekvalót, szendvicsnekvalót, rágcsálnivalót, vacsorához krumplit meg húst. 

Jól bereggeliztünk, megcsináltam egy csomó szendvicset, közben a fiúk visszamentek a boltba, mert nem vettünkk szalvétát. Összekészültünk. Indulás előtt jutott Feri eszébe, hogy oké, hogy vettünk a vacsorához mindent, de olajat pont nem, amiben megsütjük az egészet, úgyhogy még harmadjára is beszaladtunk a boltba olajért. Így indultunk el Velembe, ahol a kiindulópontja volt a túránknak. 

Velem főutcáján parkoltunk, a finom sültgesztenyeillat közepén. A csomagtartót kinyitva realizáltuk, hogy már megint sikerült az összekészített hátizsákot otthon hagyni, mint nemisolyanrég a Nagy-hideg-hegyes kirándulásunkkor is.   Az én fejemben megfordult, hogy vissza kéne menni érte, de Feri azt mondta ő már biztos nem megy innen vissza, azt a néhány órát kibírjuk evés nélkül. Milánnál volt egy kis hátizsák, abba tettünk vizet, hogy az legalább legyen nálunk.Így vágtunk neki a hegynek. 

Egy olyan körtúrát néztem ki, ami először felvitt minket a Velem fölötti Szent Vid kápolnához. Ezt én semmiképpen nem szerettem volna kihagyni. Egyébként van túraútvonal közvetlenül az Írott-kőre is Velemből, az sokkal rövidebb, de állítólag az osztrák oldalról lehet a legegyszerűbben és leggyorsabban feljutni, de hát mi nem szeretjük az egyszerűséget, ugyebár, mint ahogy az otthonfelejtett hátizsák is mutatja :-) 

Szóval mi a kápolna felé haladva hagytuk magunk mögött a falut, és a K+ jelzésen haladtunk, és egy rövidebb, de viszonylag meredek kaptatóval jutottunk el a kápolnához. (A kápolnához egyébként műúton is fel lehet menni.) 

Sajnos a templom zárva volt. Valószínű, csak miseidőben van nyitva, amit én azért sérelmezek kicsit, de hát ez van. Belülről nem tudtuk megnézni, kívülről viszont nagyon szép, a panoráma is csodás, a templom környezete is nagyon ápolt, hivogató. El is időztünk itt egy picit, egy szusszanásnyit, úgymond, merthogy harapnivalónk ugye nem volt :-) és gyönyörködtünk az őszben. 

Innen tovább haladtunk a K3-on a szép hegygerincen, és a Hörmann-forrás felé tartottunk. Út közben ilyen színpompás hegyoldalakat láttunk. Én teljesen odavoltam, és a fiúk is egészen jól vették az utat. Meglepően jól. Nem volt igazi nagy duzzogás, nyávogás, igaz, eddig még nem is volt egy nagy wasistdas, de hát nem kell nekik a puffogáshoz semmi, jön az magától is, mint derült égből a villámcsapás. De szerencsére tényleg jól haladtunk, szinte már úgy néztünk ki, mint egy normális kiránduló család :-) 

A Hörmann-forrásnál megint megpihentünk. Itt ugyan már össze kellett eszni Milánkával, hogy vegye fel a széldzsekijét, mert nagy szél fújt, és meg fog fázni, ha az izzadt testét fújatja a széllel, ezen azért a miheztartás végett puffogott egy keveset, de említésre se méltó igazából. 

Itt a nagy kereszteződésnél térünk rá az igazi Kék túra nyomvonalra, és haladunk fel egészen az Írott-kőig. Itt az elágazásban meglehetősen sok ember volt. Több, mint amennyit én szeretek magam körül látni az erdőben, de szerencsére erőnk teljében mi elég jó tempót tudtunk diktálni, és gyorsan magunk mögött hagytuk a téblábolókat. De azért ezen a szakaszon voltak emberek, szembe is jöttek, itt ez a rész nem az az igazi  magányos túrózós.  

Az útvonal egy szakasza az osztrák -magyar határ mentén haladt. Az ösvényen haladva balkézre Magyarorzság, jobbra pedig Ausztria feküdt. 

Magyarország felé nézve ezt láttuk. Ausztria felé innen nem láttunk, mert egy jókora susnyás állta útját a kilátásnak. 

A kilátóhoz felérve irgalmatlan szél fogadott bennünket. Nem volt túl kellemes, pláne úgy, hogy azért a felfelé vezető kaptatón kicsit meg is izzadtunk. Úgyhogy igyekeztünk gyorsan körbenézni. 

Az Írott-kő a maga 882 méter magasságával a Dunántúl legmagasabb pontja. A kilátó 40 méter magas, és félig osztrák, félig magyar földön van. Rögtön a bejárattal szemben találjuk a határkövet, ahonnan tájékozódhatunk, hogy melyik oldalon is vagyunk épp. A bejárat osztrák oldalon van. A vasfüggyöny idején a kilátót magyar oldalról nem is lehetett megközelíteni. 

Távolban feltűnnek az Alpok csúcsai, a Schneeberg és a Rax is jól kivehető. 

A hegycsúcsról gyönyörűszép bükkerdőn keresztül ereszkedtünk le a Söét-völgybe, és Bozsok felé a Kalapos-kövek irányába haladtunk. Itt követtük el azt a gondolati hibát, hogy hagytuk magunkat megtéveszteni, és azt gondoltuk, hogyha a Kalapos kövek bozsoki jelzővel vannak illetve, akkor nyilván a falu nincs onnan messze, és úgy gondoltuk, hogy akkor a kövek után a falu cukrászdája felé vesszük az irányt. A cukrászdáról a szálláson talátlak a fiúk egy szórólapot, onnan jött az ötlet, hogy majd meglátogatjuk a túra végén, pláne, hogy kaja nélkül, csak a kilométereket faltuk. :-) 

Menet közben a horizonton már láttuk a lemenő nap kezdődő sugarait. Mondanom sem kell, hogy leginkább én voltam elbűvölve, de ekkor még a fiúk is úgya-ahogy vevők voltak a hűháázásomra, és max egy nyegle jajj anyával intettek nyugira. 

A Kalapos-kövekhez vezető emelkedőt azért már nem tudták szó nélkül hagyni, de ekkor még azt hittük, hogy nemsokára a cukrászdában fogunk ülni. 

A köveket elhagyva, a kereszteződésnél még mindig azt hittük, hogy Bozsok itt van a lábunk alatt, ezért nem balra fordultunk, ahogy az útitervünkben is szerepelt, Velem felé, hanem jobbra Bozsok felé, és erősen ereszkedni kezdtünk le a hegyről. De engem csak nem hagyott nyugodni, hogy mennyire is vagyunk a falutól, ami ugyan látszódott onnan a hegyoldalból, de a távolságot nehéz lett volna belőni, és amikor épp elcsíptem egy kis térerőt, akkor mondtam Ferinek, hogy lehet, hogy át kéne ezt a tervet gondolni, mert Bozsokra ugyan még le fogunk érni egy fél órán belül sötétedés előtt, de a Bozsok-Velem távolság, ami egy 4-5 km- re volt tehető, na az már erős lesz, mert addigra koromsötét is lesz, meg hát no... Így aztán egy erős hátraarccal megfordultunk, hogy visszakapaszkodjunk a kereszteződéshez, és mégiscsak Velembe menjünk az autóhoz, hogy autóval guruljunk aztán sütizni. 

Na ez a plusz emelkedő már nem kellett volna... Máténak itt gurult el a gyógyszere, Marci ő egész lelkes volt, telefonon követte az útvonalat, és ezt nagyon élvezte, Milán pedig beletörődve sodródott, és nem mert ágálni. Felkapaszkodtunk, majd le vissza a völgybe, és a síkra érve egy közepesen tempós menettel érkeztünk meg a faluba, még világosban. 

Az autónál, egy kapuban még tudtunk sült gesztenyét venni, ami Velem "hungarikuma", hiszen a környező erdők tele vannak szelídgesztenyésekkel, majd sebtiben átcsorogtunk Bozsokra a jól megérdemelt süteményünkért. Itt látszik, hogy Máté elég nehezen tudta megbocsátani azt a nyúlfarknyi kis kitérőt. :-)

Végül 18 km-t sikerült a lábunkba tenni aznap, és ez alatt megannyo gyönyörűséget láttunk, és igazán azt mondhatom, hogy a legeslegvégét leszámítva szinte nyafogás nélkül tudtuk abszolválni a tervet, és talán még egy kicsit élvezték a gyerekek is. 

Hazaérve ott fogadott minket a teraszon a szépen összekészített hátizsák, amiből elkezdtük kienni a szendvicseket, majd vacsoráztunk, és nem mondom, hogy nem esett jól aztán kényelmesen elnyúlni az ágyban :-)