2019. április 25., csütörtök

Szünet

Egy előnye volt annak, hogy most ennyire későn volt a húsvét és a szünet, hogy legalább jó idő volt. Végre. A korábbi években mindig sokkal korábban volt szünet, és emlékszem, hogy volt, hogy nem is tudtunk kint lenni, mert annyira rossz idő volt. Ami viszont nagy hátránya volt, hogy olyan fáradtan kezdtünk bele az egy hétbe, hogy gyakorlatilag tényleg az lett volna a legjobb, ha semmit az égvilágon nem csinálunk. Csak hát így év vége felé nem igazán megengedhető, hogy csak úgy lógassák a lábukat a fiúk, mert egy hét alatt képesek még a nevüket is elfelejteni. Pedig Máténak jó lenne még pár tárgyból kicsit javítani. Amiből meg nem kell javítani, ott meg szinten kéne tartani. És Ott vannak még a hangszerek, azokra is kéne időt fordítani, mert nyakunkon, vagyis a nyakukon van az év végi vizsga.
De nem sok haszna volt tanulásilag a hétnek. Nyilván nem is az volt az elvárás, hogy majd orrvérzésig tanuljanak, pótoljanak, gyakoroljanak, de napi fél óra "valamivel foglalkozásnak" lett volna haszna, és nem is lett volna annyira megerőltető.
Szóval elég sok energiám el ment arra, hogy rávegyem őket bármi hasznosra. Nem is nagyon sikerült, csak vár és verejték árán. :-)

Ellenben sokat voltak kint az udvaron, fociztak, ugráltak, bogarásztak. Máténak volt még csütörtökön valami focitornája, ő egész nap odavolt.
Aztán a hétvégén ugyanez az unokatesókkal. Szóval elteltek ám gyorsan a napok.

Ózdon egy kicsit sétáltunk is a Lázbérci- víztározónál.
Nincs ám messze, mégis évekig nem járunk arra, mert egy sima kétnapos hétvégébe nem sok minden fér bele. Most egy kis délelőtti séta épp belefért. Amikor legutóbb itt jártunk, akkor a másik végéről közelítettük meg a tavat, és ott testközelben van a víz. Mondjuk erre már csak ott jöttem rá, hogy a múltkor nem innen jöttünk, mert most Uppony felől a sziklák voltak testközelben, a víz pedig alattunk. De így is szép volt.
És már most tervezem, hogy legközelebb rendes menetfelszereléssel megyünk, és megmásszuk azokat a hatalmas sziklákat! :-)









 Hétfőn délelőtt bár már nem volt annyira nagyon jó idő, de éppen nem volt hideg sem, és még az eső sem esett, végre volt egy kis idő felfutni a hegyre is, és tettem egy nem túl hosszú, de annál megerőltetőbb kört a város felett. A terepfutás, na az egy egészen más műfaj, mint a sima zuglói aszfaltos :-) Gondoltam is magamban, hogy miért jó ez most nekem... eleinte a hobbitelkek között vitt a lendület, meg az ugató kutyáktól eléggé paráztam, hogy majd kijönnek a néhol hevenyészett kerítéseken, és majd szétcincálnak, de nem volt semmi, igyekeztem kikerülni a látószögükből, és akkor már nem is érdekeltem őket. szóval épségben felértem a tetőre, igaz a levegőt keresnem kellett, mert nemigen kaptam. 😂
Na de a látványért megérte a fáradságot!





Aztán a lejtő már olyan lendülettel vitt lefelé, hogy el is vétettem az előre kinézett irányt, de erre már csak akkor jöttem rá, amikor megint felfelé kezdtem futni, és megnéztem a térképemet, hogy miért is... aztán kinéztem egy másik lekanyarodást... amin megint túlfutottam... szerencsére ezt hamarabb realizáltam, így visszafutottam... különben jól elmentem volna a szomszéd faluig. Ami nem lett volna nagy gáz, csak nagyon feketedett az ég, és féltem, hogy az erdőben kap el az eső... közben meg olyan hülyeségek jártak a fejemben, hogy mi van, ha fák alatt találok egy hullát... ezért nem is mertem befelé bambulni az erdős részre, csak magam elé néztem. Biztos ezért nem vettem észre a lekanyarodásokat sem.
Végül egyben visszaértem a városba, és még el is fáradtam. Pedig nem is futottam olyan sokat. Még gondolkodom, hogy a terepfutás nekem való-e. 😃


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése