2019. április 17., szerda

Idén is Vivicitta

Már-már hagyományosnak mondható, hiszen már negyedik éve verődünk össze így április közepén a suliból jónéhányan, hogy fussunk együtt egy kellemesnek mondható 2.4 km-t.
A fiúk ki nem hagynák. Marci, aki egyébként egy lusta dög, még ő is folyton kérdezgette már hetekkel korábban, hogy mikor lesz A futóverseny. Ráadásul idén először minden távon volt éremosztás, ami valljuk be, ilyen kis gyerekeknek borzasztóan motiváló.
Így aztán szombat délelőtt, miután a Kicsiknek letelt a szokásos úszóórájuk, Máténak pedig volt egy hegedűóra, 11 -kor már kint voltunk a Szigeten, és lelkesen öltöztünk be az egyenpólóba, tűzködtük magunkra a rajtszámokat, és már bent is álltunk a rajtban.
Szokás szerint Máté külön futott a barátjával, mert ők már tudnak gyorsan futni, segítség nélkül, és utána sem vesznek el, amikor vissza kell találni a megbeszélt helyre.
Én futottam Milánnal meg egy barátjával, és egészen jól mentünk. Egyszer ugyan sétáltunk egy rövidebb szakaszon, mert ezek a süsmákok nem hitték el, hogy nem lehet 2 km-t sprinttel végigfutni :-)
Marci pedig Ferivel futott, és azt mesélték, hogy nagyon jól ment, tavalyhoz képest Marci nagyon pengén futott, és a végén még hajrázott is :-) biztos nagyon cuki volt :-) szinte látom, ahogy felborzolódik elöl a haja 😃




Utána még elidőztünk egy darabig a szigeten, a fiúk jöttek-mentek- ugrálóváraztak, fociztak, ettek-ittak, mígnem már annyira fáztunk mi szülők, hogy muszáj volt hazafelé indulni.

Aztán másnapegyedül indultam a félmaratonon.
Korábban úgy volt, hogy egy barátnőmmel megyünk ketten, igazából ő beszélt rá, hogy menjek, én lehet, hogy kihagytam volna az idén. És milyen kár lett volna kihagyni!  Aztán Ildi sokáig betegeskedett márciusban, és visszamondta. Aztán kiderült, hogy Ferinek el kell utaznia vasárnap reggel. Valahogy olyan érzésem volt, hogy minden az ellen van, hogy induljak a versenyen. Végül minden a helyére került, mert anyukám feljött a fiúkra vigyázni, én pedig lejátszottam magammal a meccset, hogy mégsem Ildivel fogok futni, hanem egyedül. Ez csak azért fontos, mert I. lassabb tempóval fut, mint én, és az ő tempójában, nagyképűen mondva, bármikor le tudok futni egy félmaratont, arra kész voltam. Na de a saját tempómban???? na arra egyáltalán nem készültem fel eléggé. Legalábbis úgy éreztem. Persze tudtam, hogy fejben kell ezt már elintéznem magammal, és vagy  jól lefutnom, vagy elengedni az időeredményeket, és menni, ahogy sikerül.

Aztán vasárnapra már nem volt bennem kétség, hogy le fogom futni! Kicsit motoszkált bennem az a rég áhított 2órás félmaraton, hiszen annyira futóidő volt vasárnap, kicsit hűvöskés, nem tűzőnap, mint tavaly, és én ezt imádom! Ilyenkor kevesebbszer kell frissítenem is, és nem fenyeget a pisiveszély sem, lehet hasítani.
Aztán a rajtnál nem mertem nagyon előre állni a zónámon belül sem. Féltem, hogy nagyon meghúzom az elejét, és akkor fájni fog a vége... Utólag lehetettem volna bátrabb, bevállalósabb, mert pont amiatt az első eltotyogott kilométeren múlott, hogy kicsúsztam a 2 órából 14 mp-cel. 😊


Szóval az elején jól beragadtam, éreztem is, hogy ez nagyon lassú tempó nekem, de nem tudtam kitörni csak 1 km után. Onnantól kezdve viszont nagyon ment a futás. Nem mindig hallottam a fülemben, hogy mik a részeredményeim, de amikor hallottam, akkor nagyon nekemtetsző számok voltak, és csodálkoztam is, hogy hogy lehetek ilyen gyors még mindig... de tényleg nagyon jól ment, és folyton vártam, hogy na majd biztos most lesz majd nagyon rossz, hiszen 15-nél mindig rossz, de nem, akkor majd biztos 18-nál fogok meghalni... jóóóó, azért voltak kisebb hullámvölgyeim, és miután az első 2 frissítést kihagytam, a 3diakt már eléggé vártam,  de nem volt vészes.
Meg hát szó, mi szó, az Élménykülönítményes szurkolók " Szépek vagytok, gyorsak vagytok, hej, hej!", és a " Jön a lejtő, jön a lejtő, hej, hej!" csatakiáltásai nagyon jókor jöttek, és jól is estek, meg a 12 km.nél felcsendülő AcDc Thunder-je is úgy kellett, mint egy falat kenyér 😅

Szóval nagyon-nagy buli volt, megint, mint mindig. És tényleg hihetetlen, hogy milyen sok energiát ad az, hogy 10ezer ember együtt lüktet a budapesti rakparton. Hogy a legfáradtabb pillanatokban is képes vagy belevigyorogni a kamerába, rámosolyogni egy odapacsizó kisgyerekre, vagy egymásra, bátorítólag, biztatásként, hogy ha hallod a füledben, hogy "hajrá, meg tudod csinálni" akkor tényleg elhiszed, hogy meglesz, és már nincs sok hátra. Olyan jó lenne ezt a pozitív egymás felé fordulást a hétköznapokba is belecsempészni!

Amikor a szigetre visszakanyarodtam, akkor ott is volt egy számláló, és gyorsan kiszámoltam, hogy ha tudom tartani a tempót, akkor még éppen becsúszhatok 2 alá. Csak ez járt a fejemben. De a 20-as tábla valahogy nagyon nem akart közeledni... és bár visszanézve az endomondo-t nem lassultam be érdemben, mégis nagyon szenvedős lett ez az utolsó km. Csak a célegyenesre tudtam megint összeszedni magam, és így az a fránya 14 mp. 😂

Persze nem vagyok elégedetetlen, mert borzasztó jól éreztem magam futás közben, és ez a lényeg!  Jól esett! És magamban úgy veszem, hogy sikerült ezt behúznom 2 óra alá. Legközelebb pedig majd jobban figyelek a rajtnál, hogy ne fityegjen ott a végén az a 14 mp.


#Vivicitta #félmaraton #ötödjére 2:00:14



4 megjegyzés:

  1. Hú, hát ez nem semmi! Gratulálok a fiúknak is, neked is! Az a 14 mp meg smafu! :-)

    VálaszTörlés
  2. Elképesztően ügyes vagy, gratulálok! Én már ezen a 2 óra környéki időn is csak nézek, meg egyáltalán annak örülnék, ha ezt le bírnám futni :) , szóval az a 14 mp nagyon is felejthető :) ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-) Igen, jelen esetben, hogy az első km-en jó fél perccel az átlagtempóm alatt futottam, így azt mondom, hogy valóban az, mert még ha levonom azt a 14-et, akkor is átlag alatt futottam volna, szóval valószínű becsúsztam volna 2 alá, ha nincs totyogás az elején. Ellenben, ha akkor is tudtam volna hozni az átlagot, és úgy maradt volna 14 mp, akkor azt azért nehezebb ledolgozni. Legalábbis egy tudatosabb futás kellett volna hozzá. De nem is számít igazán, ez már csak magam miatt számolgatom :-)

      Törlés
  3. Gratulálok.😘 Ilyenkor mindig kedvet kapok a futáshoz, mert ahogy leírod, fantasztikus érzés és élmény lehet. (De aztán előtör a lusta dög, fájóstérdű énem)

    VálaszTörlés