2017. szeptember 29., péntek

Az utolsó hétvége

Az utolsó 2 nap van már csak hátra a gipszből. Milán nagyon várja. Kínlódik ugyan, de nem olyan vészes. Pár napja olyan sánta rák-szerű mozgással közlekedik.
Én is várom, de én kicsit aggódom is, hogy mi lesz utána. Nyilván nem fogunk köröket futni a kórház körül, max. én :-), de elképzelésem sincs, hogy mennyire fog majd tudni mozogni gipsz nélkül, és hogy ez mennyire lesz a lelkére hatással. Persze tudja Milán is, én is, hogy nem fog csak úgy hipphopp szaladni, és szép lassan fog visszaerősödni a lába, és sok torna, sok türelem, de mégiscsak jó lenne minél hamarabb előrelépést látni. Szóval most megint ott tartok nagyjából, ahol a műtét előtt, hogy már megint alig tudok aludni, mert folyton csak azon kattog az agyam, hogy hogy lesz majd a gipsz után.
De ezt leszámítva csendes várakozással telnek az órák. Várjuk, hogy elteljen most már ez a hétvége.

Hogy jobban teljen az idő folyamatosan nyomon követjük a spartathlont, és drukkolunk a magyarokért, kiváltképp Lőw Andrásért, akinek a gyerekei a mi gyerekeink ovis és iskolatársai, és amióta kiderült számomra, hogy ő az egyik nagy ( ha nem a legnagyobb) matuzsáleme ennek a versenynek, mert eddig 19-szer teljesítette ezt a 246 km-t, és ha minden jól megy, és miért ne menne, akkor idén meglesz a huszadik is. Hát nem elképesztő teljesítmény?
Olvasva néhány beszámolóját, és nézve, követve az eseményeket szinte kedvet kap az ember, hogy fusson egy spartathlont. :-) Na jó, spartathlont épp lehet, hogy nem, de úúúúgy futnék már egy tisztességes távot!

1 megjegyzés:

  1. Szurkolok, drukkolok Nektek most is, hogy minden simán menjen és ahogy írtad, hamar legyen látható eredmény!!! Milán így is, úgy is egy hős, és ami most jön, biztos megint máshogy lesz nehéz, de ahogy "ismerlek" benneteket, ezt az akadályt is jól fogjátok venni :)!!!

    VálaszTörlés