2017. szeptember 18., hétfő

2 hét

Vagyis már annyi sem, mert a mai napot már nem számoljuk, úgyhogy már csak 13 nap van hátra a gipszlevételig. Milán már nagyon várja, újabban már sűrűbben rátör a kínlódás, pedig ahhoz képest, hogy mennyire el volt anyátlanodva az első napokban, ahhoz képest igen mozgékony már. De mankóval kibotorkálni vécére, meg a fürdőbe az nyilván nem nagy kaland. Ő már állni akar, meg szaladgálni, amit gondolom nem fog tudni tökéletesen még akkor sem, ha már nem lesz rajta a gipsz. Gyanítom, hogy akkor kezdődik majd a kínlódás következő fokozata, hiszen már fog tudni valamennyire mozogni, és kell is hogy mozogjon, hiszen várja az iskola, de koránt sem lesz még meg az a nagyon várt fürgeség, amire vágyik. Én meg csak abban bízom, hogy majd hamar regenerálódik. 
Meg abban is bízom, hogy ha visszakerül az iskolába, akkor helyrerázódik végre, és nem fog ennyit szenvedni a tanulással, mert amit néha művel, azt komolyan fel kéne venni. Annyit bír kínlódni, és hisztizni azon a 3 feladaton, mintha oldalakat kellene írnia, számolnia, tényleg. És állítólag ő a legjobb tanuló az osztályban... Hát nem is értem.... Aztán persze megcsinálja, és nagyjából fél órát tölt tisztán a tanulással, és kb. 2-t műhisztivel. ( ma mondjuk hang nélkül megcsinálta, kopp-kopp..., de lehet, hogy csak azért, mert beígértem neki, hogy csapunk egy tetriszbajnokságot, ha végzett. :-) )

2 hét telt el a suliból is. Nem mondom, hogy teljesen zökkenőmentesen indult a tanév, és ez csak részben a Milán állapota okozza. Az angollal talán lesz valami kompromisszumos megoldás, de az infó egyelőre még nem hivatalos, csak fű alatt tudtam meg az szmk-sunktól, szóval amíg nem nyilvános, addig még nem éljük bele magunkat semmibe. Most egyelőre gőzerővel toljuk az angolt, és próbáljuk szintre hozni Mátét. Az elmaradás csak részben az ő hibája, nagyobb részt annak tehető be, hogy 3 év alatt már megszámlálhatatlanul sok tanárjuk volt, ami egyértelműen a tanulás ill. a haladás rovására megy. Nem akarok nagyon mélyen belemenni, sokkal messzebbre nyúlik a probléma, mint amennyire én itt el szeretnék mélyülni benne. A lényeg tulajdonképpen az, hogy lasszóval sem lehet általános iskolákba angolt tanárt fogni, ha az az iskola nem kéttannyelvű, hosszabb időre egyáltalán nem. Nyilván nem cél, hogy behozzuk Mátéval az első csoportot, amiben nagyjából azok a kitűnő tanulók vannak, akik egyébként még külön angolra is járnak. De egy középső, relatív jól haladó csoportba azért jó lenne bekerülni, és heti 4 órában haladni. Reméljük a legjobbakat. 

Amúgy meg olyan egyszerű így 1 gyerekkel! Mivel Milánt nem nagyon lehet, és nem nagyon szeretjük egyedül hagyni, max. míg elmegyek az oviba meg vissza, így mindig van itthon valaki, és ha már így van, akkor Marcit sem kell magammal cipelnem se hegedűre, se fociedzés végére, se sehová. Vagy pedig ha nem én, akkor meg Feri hozza haza Mátét a suliból/edzésről hazafelé jövet.  Nem kell azokat a felesleges pluszköröket lefutni, hogy "ne menj el, gyere vissza, mit csinálsz, ne nyúlj hozzá, ne kiabálj, vedd fel a pulcsid, ülj már föl a biciklidre, parkolj már le, haladjunk már tök késő van, stb... Nagy érvágás lesz, amikor ugyanezt majd teljes csapattal kell véghezvinni! Nem is fog ilyen gördülékenyen menni. 

2 megjegyzés:

  1. Réka is ilyesmi. Mondtam neki a múltkor, hogy amit itt kínlódik, már készen lenne régen....:/
    Popianyu

    VálaszTörlés