2017. március 26., vasárnap

Máté olvas- Idődetektívek

Nem lenne igazságos, ha csak azt említeném meg, hogy Milán mit és mennyit olvas, mert Máté is olvas ám rendületlenül. Doktor Proktorból kiolvasta az első két kötetet, és utána valahogy elakadt, mert a harmadikba valahogy nem akaródzott belekezdenie, más meg nem nagyon fogta meg. Végül kihoztam a könyvtárból az Idődetektívek sorozat egyik kötetét, mert úgy gondoltam, hogy ez tetszene neki. Nem tudom miért, de valamiért azt gondolom, hogy az ilyen kalandos-nyomozós történetek bejönnek Máténak. Persze így is van, de volt már azért néhány mellélövésem, amiről azt gondoltam, hogy tetszeni fog neki, és végül a kezébe sem vette valamiért.  Szóval nincs könnyű dolgom.
Az Idődetektívek is itt hányódott az asztalon jó ideig, míg egyszer csak ráfanyalodott, és a kezébe vette.

– Izgalmas krimi
– Kalandos utazás a múltba
– Hiteles történelmi háttér
– Szószedet, a korszak jellemző kifejezéseivel
– Függelék a történelmi tényekről
Julian, Kim és Leon bűnözők nyomát kutatják a múltban. Ám az időutazások nem veszélytelenek…

Az elején lassabban haladt. Kicsit el is bizonytalanodtam, hogy lehet, hogy nem neki való még a könyv, bár a hátoldalán 9 éves kortól ajánlják, de hát mégiscsak erősen történelmi kötődésű a történet, ráadásul a mongol történelemben én magam sem vagyok jártas, de Máté azt mondta jó  a könyv. Aztán kb. a felétől kezdett nagyon belejönni, és onnantól csak úgy pörögtek a lapok, és Máté csak hasalt az ablak előtt az ágyon, és olvasott. 
Összegezve, Máté azt mondta jó volt a könyv, kicsit lassan indult, ő nem bánta volna, ha gyorsabban kezdődtek volna a kalandok, de aztán már nagyon izgalmas és érdekes volt. És nem, nem érezte, hogy többet kéne tudnia erről a korról és a helyszínről. Szóval bizonyára egy jól megírt könyv. Azt mondta legközelebb is hozzak majd egy kötetet. 

A sorozatnak eddig 21 kötete jelent meg magyarul, és szerencsére számos kötete a megvan a könyvtárunkban is :-) 


4 megjegyzés:

  1. Ahogy írtál a Doktor Proktorról, kivettem a könyvtárból és felolvastam a könyvet és nagyon bejött!Köszönöm!!!

    VálaszTörlés
  2. Mi meg ott tartunk, hogy anyaaaa olvasss maaaar! Pedig mar tok jol olvas Reka....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Esti felolvasós mese még nálunk is van. A Harry Pottert olvasom fel neki esténként.

      Törlés