2014. július 28., hétfő

Július 10.-csütörtök

Kicsit vagyok csak lemaradva :)
Csütörtökre elért minket is a hidegfront. Reggel és kora délelőtt meglehetősen hűvös volt, így előkerültek a bőrönd mélyéről a hosszú nadrágok és a pulóverek. Aznap rajtolt a kékszalag, és a fiúk görkorcsolyával indultak le a kikötőbe. Persze a 9 órás rajtot lekéstük, és amikor már odaértünk, addigra már nemhogy a rajtot, de még csak vitorlást sem láttunk, mert addigra már a félszigeten túl járt mindenki. Csak kivetítőn nézhettük az eseményeket. A Kékszalag kapcsán már készültek a sétányon az esti borfesztiválra, voltak koncertek meghirdetve, amiből végül nem is tudom, lett-e valami, mert délutánra jó alapos, másfélnapos esőt kaptunk a nyakunkba. Pedig készültünk, hogy majd megnézzük a bűvész showt, meghallgatjuk a koncerteket, de végül ezekből mind nem lett semmi. 







Miután lekerültek a görkorcsolyák a gyereklábakról, még jó nagyot sétáltunk. 




Megkóstoltuk a Kossuth-forrás vizét.  Máté először azt mondta nem rossz, de másodjára már ő is inkább nem kért. Ivás közben valóban egész tűrhető, viszont a magas vastartalom miatt borzasztó rossz utóíze van, legalább nekem.


Délutánra, mire mindenki felébredt az eső is eleredt. Egész jól esett, de hogy ne kelljen az egész délutánt és estét a  szobában tölteni, ami valljuk be elég ingerszegény környezet volt, Milán pedig egyébként is nagyon ment volna valahová, hát mindenki esőkabátot húzott, és lesétáltunk a strandra. Nem, nem fürödni, bár mondhattuk volna, hogy mindegy, hogy hogy leszünk vizesek, de nem, csak megnézni a Balatont. A sétányig nem akartunk az esőben elmenni, mert nem tudtuk, hogy mennyire fog  jobban esni, mindenesetre abban, hogy belátható időn belül eláll nem reménykedtünk. Szép masszív szürke egybefüggő esőfelhők voltak felettünk. 

Esőmenő különítmény

Szürkeség és üresség a strandon
Még a túlsó part is csak halványan látszik. A pici fénypont jobbra, a Balaton Sound fénye, Zamárdiban. Hát nem volt éppen jó fesztiválidő.
Bár az előrejelzések nem bíztattak sok jóval a pénteket illetően, mi azért nagyon-nagyon reménykedtünk abban, hogy egy hajszálnyival legalább jobb idő lesz, hogy éjjel kifújja magát a szél, kiesi magát az eső, és legalább ki tudjuk dugni az orrunkat. De sajnos nem így történt. Egész éjjel szélviharosan zuhogott, és reggel is borzasztó barátságtalan időre ébredtünk. Esett, fújt a szél, hideg volt. Pulóverben és melegítőalsóban kellett reggeleznünk, és az ittlétünk alatt először kellett bent reggelizünk a szobában. 
A legeslegeslegrosszabb napunk volt a péntek. A Nagyokkal nem lett volna különösebb baj. Őket már sokféleképpen le lehetett volna foglalni egy ilyen esős napon, próbáltuk is, olvastunk mesét, kártyáztunk, néztek mesét, előkerültek a foglalkoztatófüzetek is, de Marci minden kezdeményezést pillanatok alatt taccsra vágott. Hallgatta egy darabig a mesét, de aztán elkezdett rajtunk ugrálni, ült egy kicsit az ölemben, amíg uno-ztunk, de aztán elkezdte lesöpörni a lapokat, hiába kapott különceruzát-különpapírt, mindig a másik könyvébe akart belefirkálni. Egy folyamatos küzdelem Marcival volt az egész délelőtt. Számoltuk a perceket, hogy mikor lehet már elindulni ebédelni, hogy végre kimozduljunk egy kicsit. Persze amikor indultunk volna, akkor kezdett el gőzerővel zuhogni. 
Az "menüben"- ahogy Milán hívta a helyet, ahol ettünk- találkoztunk a csopaki ismerőseinkkel, és a délutánt nálunk töltöttük. A gyerekek játszottak, bunkereztek, mi beszélgettünk.
Ekkora már az idő is kezdett szebb lenni. Kezdett lassan feltűnni a fény az alagút végén. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése