Csütörtökre elért minket is a hidegfront. Reggel és kora délelőtt meglehetősen hűvös volt, így előkerültek a bőrönd mélyéről a hosszú nadrágok és a pulóverek. Aznap rajtolt a kékszalag, és a fiúk görkorcsolyával indultak le a kikötőbe. Persze a 9 órás rajtot lekéstük, és amikor már odaértünk, addigra már nemhogy a rajtot, de még csak vitorlást sem láttunk, mert addigra már a félszigeten túl járt mindenki. Csak kivetítőn nézhettük az eseményeket. A Kékszalag kapcsán már készültek a sétányon az esti borfesztiválra, voltak koncertek meghirdetve, amiből végül nem is tudom, lett-e valami, mert délutánra jó alapos, másfélnapos esőt kaptunk a nyakunkba. Pedig készültünk, hogy majd megnézzük a bűvész showt, meghallgatjuk a koncerteket, de végül ezekből mind nem lett semmi.
Miután lekerültek a görkorcsolyák a gyereklábakról, még jó nagyot sétáltunk.
Délutánra, mire mindenki felébredt az eső is eleredt. Egész jól esett, de hogy ne kelljen az egész délutánt és estét a szobában tölteni, ami valljuk be elég ingerszegény környezet volt, Milán pedig egyébként is nagyon ment volna valahová, hát mindenki esőkabátot húzott, és lesétáltunk a strandra. Nem, nem fürödni, bár mondhattuk volna, hogy mindegy, hogy hogy leszünk vizesek, de nem, csak megnézni a Balatont. A sétányig nem akartunk az esőben elmenni, mert nem tudtuk, hogy mennyire fog jobban esni, mindenesetre abban, hogy belátható időn belül eláll nem reménykedtünk. Szép masszív szürke egybefüggő esőfelhők voltak felettünk.
 |
| Esőmenő különítmény |
 |
| Szürkeség és üresség a strandon |
 |
| Még a túlsó part is csak halványan látszik. A pici fénypont jobbra, a Balaton Sound fénye, Zamárdiban. Hát nem volt éppen jó fesztiválidő. |
Bár az előrejelzések nem bíztattak sok jóval a pénteket illetően, mi azért nagyon-nagyon reménykedtünk abban, hogy egy hajszálnyival legalább jobb idő lesz, hogy éjjel kifújja magát a szél, kiesi magát az eső, és legalább ki tudjuk dugni az orrunkat. De sajnos nem így történt. Egész éjjel szélviharosan zuhogott, és reggel is borzasztó barátságtalan időre ébredtünk. Esett, fújt a szél, hideg volt. Pulóverben és melegítőalsóban kellett reggeleznünk, és az ittlétünk alatt először kellett bent reggelizünk a szobában.
A legeslegeslegrosszabb napunk volt a péntek. A Nagyokkal nem lett volna különösebb baj. Őket már sokféleképpen le lehetett volna foglalni egy ilyen esős napon, próbáltuk is, olvastunk mesét, kártyáztunk, néztek mesét, előkerültek a foglalkoztatófüzetek is, de Marci minden kezdeményezést pillanatok alatt taccsra vágott. Hallgatta egy darabig a mesét, de aztán elkezdett rajtunk ugrálni, ült egy kicsit az ölemben, amíg uno-ztunk, de aztán elkezdte lesöpörni a lapokat, hiába kapott különceruzát-különpapírt, mindig a másik könyvébe akart belefirkálni. Egy folyamatos küzdelem Marcival volt az egész délelőtt. Számoltuk a perceket, hogy mikor lehet már elindulni ebédelni, hogy végre kimozduljunk egy kicsit. Persze amikor indultunk volna, akkor kezdett el gőzerővel zuhogni.
Az "menüben"- ahogy Milán hívta a helyet, ahol ettünk- találkoztunk a csopaki ismerőseinkkel, és a délutánt nálunk töltöttük. A gyerekek játszottak, bunkereztek, mi beszélgettünk.
Ekkora már az idő is kezdett szebb lenni. Kezdett lassan feltűnni a fény az alagút végén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése