2006. augusztus 19., szombat

Ezmegaz

A mai nap bővelkedett jóban és rosszban egyaránt. A szombat reggeli piac, immár másodszor, rendszeressé vált. Egy csomó zöldséggel, és egy szatyor virággal tértem haza, köztük egy leanderrel, amit régen szerettem volna. A Korfuról hozott leander ág is elkezdett gyökeret ereszteni.
Az új szőnyegünk gyönyörű, olyannyira, hogy egy óra múlva visszamentünk, és megvettük a kicsi párját is.
Ma kultúrnapot tartottunk. Megnéztük a szépművészeti múzeumban a Picasso, és a Rembrandt kiállítást. (Bocs, Vica!) Aztán az ARC-ot. A felv. téren most egy  Borfalu nevű rendezvény van, olyan mint a Balaton parti borfesztiválok. És, 1000 ft-os belépővel lehet csak bemenni. Ki hallott már ilyet?
Egyre jobban érzem magamat itthon, sokszor nincs is kedvem kimozdulni. Ez jó, és ennek örülök is, de a lelkem még mindig nem az igazi.  Ráadásul valami baja van a fényképezőgépünknek, és ha nem tudják megcsinálni, akkor lehet, hogy az őszi kirándulásunkat is le kell mondani. Kár lenne érte, már olyan szépen elterveztem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése