Ovis anyák napja

Tegnap délután majdhogynem végszóra sikerült betoppannom az ünnepségre, de úgy hogy a nagy sietségben még a Milánnal a direkt erre az alkalomra készített keksztekercset is itthon felejtettem. Ráadásul még mentségem sem volt, mert teljesen szólóban érkeztem, nem foghattam a gyerekekre ;-) 

A lényeg, hogy épp időben ott voltam, és Máté egy szál virággal fogadott aranyosan:) Majd számonkért, hogy én miért nem magassarkúban vagyok, és sérelmezte, hogy az a nadrág, amit reggel együtt választottunk ki, az nem passzol igazából az ingéhez, és inkább egy másik nadrágot kellett volna hoznom. Na bummm!!! Szerencsére nem vette aztán nagyon a lelkére, bár egy kicsit aggódtam, hogy emiatt majd beduzzog, és majd egész műsor alatt csak pofákat vág, de nem! Túllendültünk a magassarkún és a nadrágon, és kezdődhetett a műsor. 

Először a Farkas és a 7 kecskegida című mesét játszották el, nagyon ügyesen. Annyira aranyosak voltak, egytől-egyig mindenki, hogy csak na.  Máté farkas volt, kapott egy szép kis farkasos fejdíszt és abban feszített. Amikor az ő szerepük jött akkor sajnos pont háttal kerültek a farkasok nekem, de sebaj.

Mivel a mi ovinkban nincsen külön évzáró, ezért úgy szokták csinálni az óvónők, hogy belecsempésznek az anyáknapjába egy kis évzárószerűséget, és kapunk egy csokorral abból, amit tanultak évközben. Volt körjáték, páros tánc, sok-sok  ének. Jó kis válogatást állítottak össze a kedvencekből, a gyerekek nagyon élvezték, és hát persze, hogy mi szülők is. 

Máté is meglepően aktívan részt vett a műsorban, eddig mindig úgy volt, még a karácsonyi ünnepségen is, hogy ő szeret meghúzódni a háttérben, helyet adva így a nála sokkal nagyobb hangúaknak, mert mindig nagyon zavarban volt. De most elejétől-végig szépen mondta-csinálta-énekelte amit kellett. Olyan ügyes, és olyan aranyos volt! 

Mondtak sok verset, és meglepően hosszúakat is, és olyanokat, amiket eddig még sosem hallottam. Nem egyesével mondták a verseket, hanem mindent közösen, együtt, de ez semmit sem vont le az élvezeti értékéből, inkább csak hozzáadott :) Nekik pedig nyilván jobb még így együtt szerepelni, mint egyedül kiállni és elmotyogni egy négysorost. Ügyesek voltak nagyon!

Végül jöttek az anyák napi versek, dalok, külön vers volt a nagyszülőknek:

Külön az anyukáknak:

Tavaly óta olyan sokat nőttek és okosodtak, sokkal bátrabbak, magabiztosabbak, hangosabbak, érthetőbbek voltak most, mint akkor. Olyan jó volt őket nézni!!! És hát a legszívszorítóbb az az, hogy jövőre már nagycsoportosok lesznek :(  Pedig olyan jó kis összeszokott társaság lett belőlük, és mostanra már mi szülők is úgy összejöttünk. 

Na de ne szaladjunk ennyire előre...

Jövőre meg úgyis dupla dózisban kapom majd az ovis ünnepségeket :) Kár keseregni. 

A műsor után még volt eszem-iszom, (a gyerekek is csináltak kókuszgolyót a délelőtt), a felnőtteknek pletyiparti, a gyerekeknek erezd el a hajam.

Ajándék. Gyöngyből fűzött virág, és gipszből készült szivecskés ékszerdoboz. ( ez a virág nagyon durva egyébként, jó sokat dolgozhatott vele Máté:))

Az én NagyKisfiammal:)

Anyarajzok

Az óvoda faliújságját néhány napja fantasztikus remekművek díszítik, mégpedig mindenki lefestette az anyukáját anyák napja alkalmából. Tavaly is volt már ilyen "rajzold le az anyukádat" feladat, akkor még ceruzarajz készült, és inkább csak a próbálkozás volt az erős, nem a tehetség. Persze aranyos volt, és ha jól emlékszem, az volt az első emberforma rajz, amit Mátétól láttam, így egyértelmű, hogy oda voltam meg vissza. Már az is megható volt, hogy egyáltalán ceruzát fogott a kezébe, és próbálkozott, ami akkoriban nemigen volt rá jellemző.

Azóta viszont eltelt 1 év, és az idei tanévben érezhetően nagy a változás. Örömmel és szívesen rajzol és színez, eleinte a filctollat preferálta inkább, újabban viszont rákapott a ceruzára. Az évekig az asztalon porosodó színes ceruzákat csak úgy falja a ceruzahegyező, és egy-egy hegyezés alkalmával mindig emlékeztetem magamat, hogy legközelebb ha járunk valahol, vegyünk néhány pakk színes ceruzát, mert fogynak. Szerencsére.

Hogy mi hozta ezt a pálfordulást igazából nem tudom, egyszer csak szeptember közepe tájékán  leült, papírt kért, és rajzolt, és ez azóta is teszi ezt majd' minden nap. És mivel az oviban sokszor van olyan feladat, hogy le kell rajzolni egy mesét, vagy ha színházban vannak, akkor a színházat, ha kirándulni, akkor a kirándulást, stb... így a repertoárja is egyre bővül, és nem ragadtunk le a háznál, váraknál, autóknál, hanem rajzol mindenféle állatokat, sünit, madarakat, kutyát, macskát, fát, virágot, és a rajzai már nem egyszínűek, hanem egyre inkább valósághűek. A felhők kékek, a nap sárga, a fű zöld, stb... 

Jól elkanyarodtam, de sebaj.

Szóval idén is elkészültek a művek. Idén festékkel festette le mindenki az anyukáját, és bár észrevehető némi hasonlóság a festmények között, gondolom nézték egymást, mégis látszik, hogy próbálta mindenki olyannak festeni az anyukáját, amilyen valójában. Máté festménye is kint van már napok óta a falon, de egészen tegnapig nem tudtam lefényképezni, mert nem volt hely a telefonomban. 

Minden nap megcsodálom, mert olyan szép :) 

Mikor rákérdeztem Máténál, hogy milyen ruhában rajzolt le, mert szoknyában vajmi kevésszer látott életében, az utóbbi hónapokban pedig egyáltalán nem, akkor azt mondta magától értetődően, hogy hát ünneplő ruhában! Miben másban :) 

És hogy legyen értelme a hosszas elmélkedésemnek odafent, iderakom a tavalyi rajzot is, hogy lássuk, hogy honnan hová jutottunk 1 év alatt. Kicsit halvány, de azért látszik.

Olyan ügyes!

Az ünnepség ma délután lesz, és nagyon izgulok, mert bár részleteket nem tudok, mert minden TITKOS, de azt tudom, hogy előadnak majd egy mesét, és hogy sokat fognak énekelni, Máté szerint. Jó ideje készülnek már rá, és szerencsére a  bárányhimlősök  is kigyógyultak, így minden adott lesz ahhoz, hogy jól sikerüljön a kis szereplésük. Olyan aranyosak, ahogy készülnek, ahogy izgulnak, már reggel mikor vittem Mátét, már akkor úgy be voltak sózva :) 

Nagyon kíváncsi vagyok!

Emlékezetes szülinapi zsúr

Vasárnap délután Máté egyik ovis barátjának a szülinapjára voltunk hivatalosak, és mivel a buli  egy sportpályán került megrendezésre, így az egész család kicsiktől a nagyokig hivatalos volt. Bár az idő addigra alaposan elromlott, és fújt a szél rendesen, de legalább nem esett, és lehetett kint rohangálni, focizni, biciklizni, kinek mihez támadt kedve, és persze enni-inni ami csak belénk fért.

Az ott töltött idő alatt a gyerekeket nemigen lehetett látni, maximum csak távolról volt sejthető, hogy talán ott a pálya túloldalán, talán az ott Máté, vagy Milán? Volt olyan kisfiú, akiről csak azért tudtam, hogy ott van, mert ott volt az anyukája, de magát a gyereket már csak a buli végefelé lehetett a focipályáról lecsalogatni. 

Az enyéim leginkább bicajoztak. Máté számtalan kört megtett a focipálya körül a futópályán. Milán először a saját futóbicaján röpült a többiekkel, aztán egy pedálos gokarthoz nőtt hozzá. Ezzel jó darabig elvolt.

 Marciból ez volt a maximum, amit mosoly címszóval ki lehetett hozni:

Aztán hogy hogy nem, a következő pillanatban már azt láttam, hogy egy kis rózsaszín kétkerekűvel próbálkozik. Feri segített neki vagy 100 méteren keresztül, mert mire a pálya túlfelére értek Milán már egyedül tekerte a kétkerekű csodajárgányt.

Hittem is meg nem is, de aztán megmutatta közelről, és tényleg TUD két keréken biciklizni!
El is kellett néhány könnycseppet morzsolnom, hiszen olyan kicsi még. Még Máté is csak most tanult meg biciklizni, és még azt is mindig csodálattal nézem. Erre tessék! Milán is.Ráadásul annyira jellemzően Milán, hogy még biciklizés közben is énekel, nem ám hogy koncentrál, mert két perce tanult meg bicajozni, nem, dalolja, hogy Bál, bál, maszkabál, és vigyorog közben, és csillog a szeme, és örül, és boldog!
Olyan ügyes!!!! Olyan büszke vagyok Rá!!!

Milán szerencséjére a kis rózsaszín a házigazdák régen kinőtt biciklije volt, így meg is kapta hosszabb távú használatra, örökbe. Hazafelé már azzal jött.
Komolyan nem hiszem el!!!! Te jó ég!!!!! Milán két keréken biciklizik!!!!! És nincs még 3 és fél éves.

Íme

Mióta Máté nagy bicajos lett, én meg nagy tornás, egyre inkább szerettem volna egy saját biciklit. Elképzeltem, hogy majd ősszel, amikor már Milán is ovis lesz,  gyerekülésben MarciÚrral tekerünk a kerület utcáin, intézzük az ügyeinket, bevásárolunk, ide megyünk, oda megyünk, satarataratata.... Nézegetem is a hirdetéseket, láttam is jókat, de a világ végéről nem akartuk ideszállíttatni, hogy utána esetleg kiderüljön, hogy mégsem jó, de mivel nem volt igazából sürgős, nem is sürgettük.

Aztán tegnap este felhívott a barátnőm, hogy a kerékpárszervízben, ahol volt, látott egy szuper, nekem való biciklit. 

Hűűűű, gondoltam, majdnem útba is esik a pláza felé, ahová délelőtt készültünk. Így a reggeli tornám után el is mentünk. Megnéztük, kipróbáltuk, és mivel éppen ilyet kerestünk, megvettük. 

Az  autóba nem tudtuk volna semmiképp sem betenni, így rögtön a próbaüzem is megvolt, mert szépen hazatekertem vele.

És olyan jó volt!!!! És olyan szép!!!! És annyira örülök neki!!!! Nekem még sosem volt saját biciklim.És ez pontosan olyan, amilyet szerettem volna. Szép, és csajos:)

Majd kerül még rá előre egy kosár meg  hátra egy gyerekülés, de az még nem olyan fontos, mert Marcit még nem ültetném bele egyelőre, még nem vagyunk annyira stabilak, ő az ülésben, én a biciklizésben. De holnap már biztos, hogy vele megyek tornázni:)

Kilenchónaposak

Tegnap, ahogy Marci a tévésszekrényt támasztotta, eszembe jutott, hogy ez a Nagyoknál is nagyon menő volt, mert a szekrény pont akkora magasságú, hogy egy ilyen 70 centisforma kisfiú kényelmesen oda tud támaszkodni, és csapkodni, mintha csak a sörét rendelné a kocsmapultnál.

A másikon pedig mindenki nagyban négykézlábazik:

A képeket pedig elfelejtettem felcimkézni, úgyhogy lehet találgatni, hogy melyiken ki van, de szerintem nem olyan nehéz kitalálni:)

Kilencedikén kilenc

Azaz, ahogy mondani szoktuk ilyenkor annyit volt már kint mint amennyit bent. Vagyis hát kicsit többet volt már kint, mivel bent nem volt egészen 9 hónapot.

Érezhetően nő, okosodik, ügyesedik.

Imádnivalóan négykézlábazik, pillanatok alatt ott terem bárhol a lakásban, leginkább ott, ahol aztán végképp semmi szükség nincs rá. Mindenkit követ, mint a kiskutya, a fiúkat a vécére, engem a konyhába, fürdőszobába, és mindent lepakol amit csak elér, és mindent megrágcsál, amit csak megkaparint.

Kedvence, hogy kicsattog a konyhába, és a konyhakőre hasal, a két kiskezét a feje alá teszi, és úgy néz. 

Szeret az ágy mellett, szekrény mellett ácsorogni, néhány lépést tesz így kapaszkodva.

Továbbra is 8 fogú, és bár a kezét sokszor gyűri be a szájába, újabb fogacskát egyelőre nem látok készülőben. A meglévőeket viszont egyre ügyesebben használja. Sok mindent eszik már, és újabban nagyon elfogadó, lassan kezd már úgy és annyiszor enni, mint a nagyok, reggel/délelőtt gyümölcsöt kap, délben valamilyen főzeléket, néha hússal, este pedig tejpépet. Emellett még rendszeresen szopizik is, nem tudom hányszor, 4szer biztos, de 5-6 is lehet hogy megvan. Újabban piskótázik is.

Mostanában nincs túl jó passzban,. sokat nyűglődik, ilyenkor maga sem tudja mit is szeretne igazán. 

Alvása sem túl fényes, még mindig becsúsznak komplett végignyafogós éjszakák, de alap esetben is felébred egyszer, de inkább 2szer. Reggel ő ébreszt mindenkit, többnyire fél 6 magasságában, ha szerencsénk van, akkor 6ig kihúzza. Napközben csapnivalóan alszik, inkább csak szunyókálgat. (nem úgy Milán, aki simán lehúz 3-4 órát is, ha van rá lehetősége)

Amúgy meg nagyon szórakoztató, huncut, a csibészes mosolyával folyton elbűvöl. Imádja ha foglalkozva van vele, ez nem kell, hogy feltétlenül én legyek, a tesók gyöntölését is bírja, de bárkit aki teliarccal rávigyorog mosollyal jutalmaz. Borzasztóan érdekli, mit csinálnak a Nagyok. Ezt az érdeklődést ők nem mindig élik meg jól.

Ha jó kedve van, akkor be nem áll a szája. (erről raktam fel videót nemrégiben)

Nem szeret öltözni, és nem szeret felöltözve várakozni sem, pedig már nem is kerül rá annyi ruha, mint mondjuk 1 hónappal ezelőtt. Nem bírja magán a sapkát sem, ez most a legnagyobb problémám vele kapcsolatban. Egyelőre keresem azt a típust, amit nem vesz le azonnal. Javára legyen írva, hogy levétel után nem dobja el, hanem szorongatja és rágcsálja. 

 Így tartja a száját. Olyan vicces. Olyan kópé!!!!! Mezítlábas betyár:)

Imádjuk.

Milán is beíratkozott

Ma reggel Milán  is beíratkozott az óvodába!
Nem volt nagy szám, meg szívetfacsaró "jajjjj már itt tartunk" pillanatok sem, de nem is olyan nagy baj, ráérek még meghatódni szeptemberben is.
Mivel az egész beíratkozást, és felvételt a Máté óvónénije intézi, így volt annyi protekciónk, hogy nem kellett a kiírt időpontokban végigállni a sort a óvoda folyosóján, hanem tegnap délután kaptam egy papírt, amit ma reggel kitöltve visszavittem, és kész. Nem volt sem iratellenőrzés, sem igazgatónői raport, de hát felesleges is lett volna, hiszem Milánt nagyjából mindenki ismeri az oviban. Mint a rossz pénzt.
A papír tetejére szép gyöngybetűkkel még azt is rávéstem, hogy CSILLAG csoport!!!!
Remélem, hogy sikerül majd ide bekerülnünk!

Először úgy volt, hogy nem ezt a csoportot választjuk, hanem a Máté csoportjával szemközti Katicát. Az egyszerűség kedvéért, hogy ne kelljen két helyre vinni őket. (Mátéék külön épületben vannak.) Persze sokat vaciláltam hogy mi legyen, mert a katicás szülők ugyan nagyon dícsérték a óvónéniket, nekem valahogy mégsem voltak annyira szimpik. Ami mellettük szólt ettől függetlenül, az az, hogy rendkívül kreatívak, és borzasztó sokrétűen foglalkoztatják és fejlesztik a gyerekeket. A faliújságuk szinte naponta frissül, és többnyire olyan mesterműnek mondható gyerekmunkák kerülnek ki, hogy tényleg csak a számat tátom, holott a csoport összetétele több szempontból is igen vegyesnek mondható.
Szóval ez volt az első verzió.
Aztán az ovis  húsvéti  mulatságon találkoztam Szilvi nénivel, aki néptáncot tart a nagycsoportos ovisoknak, és a Csillag csoport egyik óvónénije. És hááátttt..... szerelem volt első látásra, hallásra, beszélgetésre. Pontosan olyan kis tyúkanyótípus, akit szívesen tudnék bármelyik gyerekem mellett. (Máténak is ilyen óvónénijei vannak.) Szilvi néni olyan ölbeültetős, simogatós, dédelgetős, és saját bevallása szerint sokat éneklős, mert nagyon szeret énekelni. Nem véletlenül lett néptáncos, gondolom.
Itt aztán elbizonytalanodtam, hogy mégis inkább ezt kéne. Igaz, hogy így lesz egy macerásabb 1 évünk, de az meg olyan gyorsan elszalad.
Ezután hetekig nem is gondoltam az ovira. Majd aztán úgy két hete sikerült Ibolya nénivel pár szót váltanom, és mondta, hogy a Katicába nem valószínű, hogy Milán be fog férni, mert kevés gyerek megy most el, de a Csillag csoportot Szilvinénivel és Katinénivel tiszta szívből csak ajánlani tudja, és az is vegyes csoport lész, pont Milánnak való.
Így aztán nem is gondoltam tovább a hogyantovábbon. Az idő megint mindent elrendezett és eldöntött  helyettem, és ha minden igaz, akkor még jól is alakultak így a dolgok.

Maximálisan úgy érzem, hogy Milánnak jó helye lesz a Csillag csoport ovisai között.

Milán pedig most éppen várja az ovit. De ez nála egyik napról a másikba átcsaphat totális elutasításba. De van még idő szeptemberig. Addigra ő is és én is barátkozhatunk még az ovi gondolatával.

A leendő ovis:

Nem szereti

Bizton állíthatom, hogy Marci nem szereti ezt a tavaszi esős időszakot, mert nagyjából az első halványszürke felhő megjelenésétől az égen, az utolsó kis apró esőcsepp földre éréséig egyfolytában, torkaszakadtából, vígasztalhatatlanul ordított, nagyjából úgy, mintha tényleg a bőrt nyúznám róla.
Milán eközben békésen aludt a szobában, rá se hederítve az őt körülvevő zavaró tényezőkre, úgymint dörgés, villámlás, szakadó eső, Marciordítás.

Azóta az eső elállt, Marci szája a füléig ér, boldog mosollyal cirkál föl és le a lakásban utánunk, mintha az elmúlt 3 óra  meg sem történt volna.

Hihetetlen.

Mára

Hatodik éve ünneplem anyaként ezt a napot. Idén először 3 gyerekesként.

Nem mindig könnyű. Nem mindig vidám. Nem mindig ér fülig a szám a boldogságtól. Igen, van amikor kiborulok, van amikor kiabálok, és van amikor a teljes tanácstalanságba zuhanok. De ezekre a pillanatokra én kevésbé emlékszem, mint az együtt nevetősökre, a beszélgetősökre, a játékosokra, a bolondozósokra, az orrot összedugósokra, a ölelősökre, a puszisokra, az ölben ringatósokra.

Remélem, hogy Őbennük is inkább ezek a napok maradnak meg. Hiszen nekik is vannak rosszabb napjaik, és én sem emlékszem már rájuk :)

Nagy mestereim ők. Mind a hárman másképp, másra tanítanak. Leginkább türelemre, elfogadásra, őszinteségre, önzetlenségre, önmagamra. 

Valahol ez az Ő napjuk is. Nélkülük nem lennék most olyan, amilyen vagyok, nem lennék az, aki vagyok, Anya. Az Ő Anyukájuk. A legjobb dolog a világon.

2 Milánsziporka

Kommentár nélkül.


- Anya, neked szálkás a lábad!

- Ha majd nagy leszek, akkor szeretni fogom a sört! Rendben?