A hegyi doktor nyomában 2.- Ellmau

 Bár a Hegyi doktor sorozat Ellmauban játszódik, az egész térség a sorozat kötül forog, mert a forgatási helyszínek nem csak Ellmauban vannak, hanem a környező néhány másik faluban is. Ezek felfedezésére szépen kitáblázott túraútvonalak is vannak, amelyek nyomán hosszabb-rövidebb kört téve fel tudjuk fűzni őket. 

Én ugyan készültem a hegyi doktoron túl is útvonalakkal, de végül ezekre nem került sor, pedig igazán szépnek és kalandokkal  kecsegtetőeknek tűntek, és bizonyára azok is, hiszen az egész környék annyira, de annyira gyönyörű, és hívogató. Persze nem maradtunk azért kirándulás nélkül, csak kicsit lájtosabbra vettük. Az is igaz, hogy a várakozásainkkal ellentétben szörnyen meleg napokat fogtunk ki. Azt gondoltuk, hogy majd a tengerparti meleg után jól fog esni egy kis hűvösebb, frissebb hegyi levegő. Ennek ellenére totális hőség volt, ami még a hegyekben is elég izzasztó volt. 

A térségben amolyan turistabusz szerűséggel közlekedtünk, ami azt a néhány falut kötötte össze, ami a térséghez tartozik. A szálláson kaptunk a buszra QR kódot, amivel ingyenesen használhattuk amíg ott tartózkodtunk. Bár nem nézték meg sosem, hogy érvényes-e még. Mi Scheffau am Wilden Kasierben laktunk, innen 10-15  perc buszozásnyira volt Ellmau. 

Természetesen MArci volt a főnök, hogy mit kell megnézni. Első nap Ellmauban kezdtünk. A film szerint itt van a rendelő, ott kezdtünk, majd innen mentünk egy kört a hegyek lábánál a Bergdoktorrunde nevű körúton. 

A rendelő épülete a falu oldalában a hegyoldalon áll ahonnak rálátni Ellmaura. 

Jókora tömeg volt az épület előtt, tébláboltak, fotózkodtak, csakúgy mint mi. Itt azért már hallottunk magyarokat bőven. 

A rendelőbe 4 euró/főért tudtunk bemenni, ami kicsit lehúzásszagú volt, de hát ha már itt vagyunk... 

Marci a váróteremben. :-)

A fenséges Wilder Kaiser 💓 

Ellmauban még jöttünk-mentünk egy kicsit, vettünk Milán torkára vmi szopogatós tablettát, mert fájlalta a torkát. Aztán hazamentünk kajálni és kicsit pihenni. Majd késő délután visszabuszoztunk, émert aznap este fesztivál volt Ellamuban. De előtte még a szomszédos Goingba mentünk, amelynek a főterén áll a filmbeli fogadó, meg a templom. Ez egy sokszor visszatérő helyszín a sorozatban, amolyan mustsee hely :-) A fogadó épületébe nem lehet bemenni, sima lakóház. 

A fiúk a fogadó előtt :-)

Az ellmaui fesztiválon pedig ettünk egy igazi tiroli almásrétest és hallgattunk egy kis helyi zenét. 

Bár nem volt a hagyományos értelemben megerőltető a séta, mégis eléggé elfáradtunk, mire este hazaértünk. Igaz, én még futottam egy kis kört a közeli kiserdőben és a faluban. Ki nem hagytam volna :-) 

A Hegyi Doktor nyomában- Érkezés Tirolba

 Rendkívül tevékeny napok vannak mögöttünk, eléggé fáradtnak is érezem magam olykor. Nem vagyok nagy vitaminszedő, mert általában elfelejtem rendszersen szedni őket, de a múlt héten, meg a hét elején néha be-bekaptam egy gingsenges tablettát, aztán tegnap meg ma már nyilván elfelejtette :-) Igaz, nem segít a kipihentségemen az sem, hogy pénteken még a Máté alsós osztályából találkoztam anyukákkal és elég hosszan elbeszélgettünk. Az egyikükkel szoktunk időnként találkozni, de a másik anyukával ritkábban. Aztán szombaton meg a másik barátnőm hívott, hogy nincs-e kedvünk elmenni egy sörfesztiválra a városháza térre. Feri offolta, így csak egyedül mentem. Rögtön azutn, hogy végigültük Marci szezonnyitó meccsét, ahol rendesen para volt, hogy az ellenfél edzője megveri a bírót. Nem tudom, hogy jogosan-e vagy sem, de ezzel a második gigaordibálása után már nem is foglalkozott senki, még a saját szurkoló szüleik sem. Szóval jó is volt egy kis esti levezetés, csak hát megint nem kerültem időben ágyba. Közben Feri elutazott, Marcival 2 este is együtt tanultunk, Mátéval a felvi.hu-t nézegetjük és osztunkszorzunk, miközben ő edz, meg a zenekaros fellépésre is gyakorol, Milán meg már megint kinyafogott egy Betonhofi koncertjegyet... komolyan megőrít :-D 

Na de hogy ne csak a mindennapos nyűglődéseinket taglaljam, pedig volna még min nyűglődni, visszakanyarodok még a nyárba, hiszen onnan is van még mesélnivalóm. 

A Cinque Terre-s napunk után azért jól esett a további napok semmittevése. Egyáltalán nem volt ingerünk arra, hogy mást csináljunk a már jól bevált tengerpart-szieszta-tengerpart-estiséta körön kívül. 

Aztán eljött az a hétfő reggel, amikor össze kellett csomagolnunk, és búcsút kellett vennünk a tengerparttól. Szomorkás is lehetett volna a búcsú, de inkább izgatottak voltunk. Tavaly annyira megtetszett nekünk Ausztria, meg az Alpok, hogy idén szerettünk volna ott tölteni pár napot, így hazafelé az Alpok felé indultunk, ami már önmagában is nagyon izgalmas, ehhez viszont keresztbe kellett vágnunk megint egész Észak-Olaszországon, ami azért jó nagy út volt. Nagyobb, mint gondoltuk. Vagyis tudtuk, hogy hosszú lesz, de nem gondoltuk, hogy ennyire. 

Mivel még tankolnunk is kellett, és a falunkban üres volt a benzinkúton a tartály, még szerencse, hogy előző este lecsekkoltuk, így egy közeli ( olasz szemmel közeli) másik helyet kellett célba vennünk, így viszont eszméletlenül szép hegyi utakon kanyarogtunk föl meg le az Appenninekben, mígnem rácsatlakoztunk az autópályára, és az út további részét gyakorlatilag ott tettük meg, csak mindig másképp hívták őket. 

Az út leglátványosabb része az volt, amikor a Garda-tóval párhuzamosan haladtunk. Hosszas síkságon utazás  után ekkortájt pillantottuk meg először az egyre magasbb hegyeket. Ezen a szakaszon volt egy nagyobb lélegzetű torlódás is, amikor haladtunk ugyan, de igen lassan, úgyhogy volt időnk bámészkodni. 

Az osztrák határ előtt még olasz oldalon  megálltunk egy kis faluban egy Lidl-ben, hogy vegyünk ezt-azt, legalább kaját estére, meg másnap reggelre. Azán olyan jó árak voltak, hogy tulajdonképpen egy komplett bevásárlást csináltunk, és 3 napig az Alpokban nem is kellett nagybevásárlást csinálnunk. Őrület, milyen árak voltak, mármint milyen alacsonyak. 
Az olasz-osztrák határnál két kört is kellett mennünk, mert pont ott volt egy útvonal- elterelés Innsbruck felé, és elsőre nem jó sávba soroltunk be. Sebaj, milyen jó, hogy nincs már határellenőrzés, meg útlevélnézés, mert így gond nélkül mentünk még egy kört, mert a következő kijárat már újra az olasz oldalon volt. De másodjára már jobban figyeltünk. 

Az osztrák Brenner-hágón történő autózásért külön pályadíjat kell fizetni, nem elég a sima osztrák pályamatrica. Jó borsos ára volt, és ebből én azt gondoltam, hogy majd biztos valami nehezen járható hegyi út lesz, kicsit féltem is tőle, de igazából nagyot kellett csalódnom, mert nem egy sima autópályán kívül nem volt semmi extra, még csak a látvány sem volt annyira különleges, hogy különösebben ámulatba kellett volna esünk. Vagy már csak nagyon vártuk, hogy megérkezzünk a végcélunkhoz. Ekkor már sok órája autóztunk. Ennek ellenére a fiúk egészen jól viselték. Nem emlékszem, hogy nagy balhék lettek volna. Nyilván kisebb- nagyobb összeszólalkozások előfordultak, de nem volt annyira gáz. Igyekeztünk ekkorra berakni egy kis pihenőt, hogy megnyújtóztassuk magunkat. 

A végcélunk a tiroli régióban lévő Wilder Kaiser volt. ÉS hogy miért pont ide jöttünk? Mert itt rendel a hegyi doktor :-D Marci pedig nagy hegyi doktor fun. Már tavaly ősszel, amikor a Bledi-tónál voltunk akkor is mondta, hogy mehettünk volna a Wilder Kasiserbe is. Bevallom, egész addig míg nem terveztünk ideutazni én nem láttam egy részt sem. Na de ez mit sem vont le abból, hogy jól érezzem magam, sőt. A hely, a környék a hegyek gyönyörűek. Már az első pillantással a rabja lettem itt mindennek, és még meg sem érkeztünk egészen, mikor  már azon bánkódtam, hogy el kell majd innen mennünk. 

A Wilder Kaiser hegyvonulata a autóútról. 

És a ház, ahol laktunk. Jobbra a földszinten. Nagyon-nagyon klassz volt. 

Érkezés után gyorsan bepakoltunk a kocsiból, és tettünk még egy kis sétát a környéken sötétedés előtt. Meg ránk is fért egy kis mozgás a több mint 7 órás autóút után. 

Ó nagyon nekem való hely volt ez! Legszívesebben csak sikítoztam és ugráltam volna örömömben. Tulajdonképpen ezt is tettem :-) 

Welcome fotó MArcival és a Wilder Kaiserrel. 

Helló, Tirol, megérkeztünk :-D 

Otthon megvacsoráztunk, és nyilván megnéztünk pár Hegyi Doktor részt, hogy hangolódjunk a másnapra :-) 

Olasz nyár 5/4-5- Vernazza, Monterosso

Vernazzába érve a vonat egy alagútban rakott ki bennünket. tudtuk, hogy így lesz, mert írta a kisokosom, mégis elég para volt a tömegben kifelé araszolni egy hagyományos metróperonhoz képest keskenyebb peronon. És mire mi ideértünk, addigra rajtunk kívül még sokan mások is ideértek. Szóval ebben a faluban már olyan igazi turistaáradattal találkoztunk szembe. Szinte hömpölyögtünk a  főutcán lefelé a tengerpart felé. 

Lent a parton sokan strandoltak, és kihasználva a sziklás falakat sokan ugráltak a sziklákról a vízbe. Nagyon fura volt, hogy a lapos sziklákra kiterített törölközőn ülő fürdőruhás emberek között lavírozott az a sok egyéb turista, akiknek nem itt volt a bázisuk, csak a falut jöttek megnézni. Beszéltük is aznap már sokadszor, hogy bármilyen szép is ez itt, milyen szerencse, hogy nem itt van a szállásunk... megőrültem volna ha ekkora embertömeg közepette kellett volna strandolni. :-) 

Nem is időztünk sokat a parton, mert túl nagy volt a nyüzsi. Helyette, hogy lekerüljük a főutcán hömpölygő tömeget egy kis szűk sikátorba kanyarodtunk, ,  ami egy lépcsősorba torkollott, az egy másikba, és így tovább, már-már az gondoltuk, sosem lesz vége a lépcsőknek...  mígnem kijutottunk a város túlsó felén lévő kilátóteraszra, ahonnan pazar panorámát kaptunk. 

Annyira jellegzetes volt, és annyira tetszettek a szinte bárhonnan nyíló lakásajtók. Mivel szinte egymásra vannak építve a házak, ezért tényleg a legeldugottabb kis belépőből nyílik egy lépcsőház. Még Riomaggoréban beszélgettünk arról, hogy vajon akik itt laknak, nem tévednek-e el az ajtók és a lépcsők rengetegében. Biztos nem, de néha elég bonyi lehet megjegyezni, hogy melyik beugró is lehet a miénk :-)  

Ott a zöld tetős, az a pályaudvar. Benn a sziklák alatt vannak a peronok. 

Visszafelé ücsörögtünk még egy kicsit egy árnyékos padon. Aztán kétszer is sorban álltunk a közkútnál, hogy megtöltsük a kulacsainkat. Majd már eléggé elfáradva szálltunk vonatra, hogy még Monterossoban is kiszálljunk. 

Fenn, a hegytetőn ott ment a turistaút, nekem elég csábító volt, szép lett volna rajta végiggyalogolni, bár tény, hogy igen meleg lett eddigre, valószínű még sokkal jobban elgyötört volna minket az út, pedig is elég kutyául éreztük magunkat a nap végére. 

Monterossoban már nem sok erőnk volt a városra. Igaz, ez egy kicsit másmilyen település, mint a többi, ez már inkább a nyaralók kedvére való, hosszú, strandolásra alkalmas beach-csel, telistele napernyőkkel. 

Nem is igazán tudtuk, hogy merre induljunk, mikor kisodort minket a tömeg a vasútállomásról egy zsúfolt sétálóutcára a tengerparton. Rengeteg ember, rengeteg árus, ki - és beülős helyek, eléggé fárasztó volt már ez a tömeg. Úgyhogy gyakorlatilag csak sodródtunk végig a parton, először az egyik, majd a  msáik irányba. 

Ha elég alaposan szemléltük a part vonalát, akkor Riomaggorén kívül az összes többi falut láthattuk. 

A beach egyik végében volt ez a sziklát tartó szobor, a másik vágáben pedig egy erődszerű építmény, ahová már nem mentünk fel, mert mindenki azt mondta, hogy lépcsőzésről már szó sem lehet. 

De a templom felé még elsétáltunk. Itt a fiúk már leültek egy padra, hogy ők bizony már egy lépést sem tesznek tovább. Majd itt megvárnak az árkádok alatt az árnyékban, mi menjünk csak, ahová akarunk :-) 

Mi is csak egy kis kört mentünk már csak, hűtőmágnest meg néhány ezmegazt vásároltunk, aztán visszahömpölyögtünk a vasútállomásra, és hazavonatozunk a nyugis kisvárosunkba, ahol még nyilván megmásztunk egy csomó lépcsőt a lakásunkig :-) Majd még egyszer oda-vissza, hiszen az esti pizzázást és fagyizást mindenképpen megérdemeltük. 

Csodaszép volt a Cinque Terre, bármikor visszamennék, de akkor 2 napos jegyet vennénk, és megnéznénk a naplementét is. Vagy hajóval is mennénk egy darabon, hogy a tenger felől is lássuk a falvakat. Na de majd hátha lesz még erre lehetőségünk. Majd amikor Toscanába megyünk :-)