Reunion

Vasárnap este Marci egyedül utazott vissza Szegedről, mert ott volt hétvégén. Először vonattal gondolták, hogy visszaküldik, de én nem mertem a vonatra hagyatkozni, biztonságosabbnak és megbízhatóbbnak gondolom a buszt, főleg mostanában. Meg a buszozást már ismeri, Ózdra is busszal szoktak menni Milánnal. 

Hétfőn késő délután  Milán is hazaérkezett , aki az előző hetet a Művészetek Völgyében töltötte. Talán szerdán reggel mentek le Szigligetre, ott volt a bázisuk, az egyik kislányéknak ott van nyaralójuk, és onnan mentek fel autóval Kapolcsra.  A lány szülei meg még valami rokon segített az utaztatásban, ők is fesztiváloztak. 

Úgyhogy hétfő este óta újra teljes a létszám, és így lesz ez most egy darabig, mert gyors mosás, meg pakolás, és végre ráfordulhatunk a családi nyaralásra, szombaton indulunk.  

Ennek fényében már eléggé nyögvenyelősen telnek ezen a héten a napok, de már látom lassan a fényt az alagút végén. Tegnap egy csomó halogatott papírmunkát megcsináltam, hogy ne maradjon itt két hétig az asztalon, és úgyahogy rendben legyenek a dolgaim. ( ha esetleg nem jönnék vissza, mert mondjuk nyerünk a lottón ) 

Milán rendkívül jól érezte magát a Völgyben. Eléggé irigy is vagyok rá :-) De cuki volt, mert küldött nekem videót a Szabó Balázs bandájáról :-) A Betonhofin az első sorban tomboltak a haverjával, a Margaret Island koncert nagyon jó volt, csak innen mire átment csigabusszal Vigándpetendre (talán) a Sisi koncertre, már a feléről lecsúszott, de nem bánkódott. Volt, hogy stoppal mentek át Taljándörögről Vigándpetendre, és mikor elkerekedett a szemem, megnyugtatott, hogy de rendesek voltak, anya, nem volt gáz. De hát nem értek volna át másképp a kinézett koncertre. Volt, hogy reggel 5ig csapatták, mert meg kellett várniuk az első buszt, mert nem fértek be az autóba. De nagyon jól érezték magukat. Olyan feldobva jött haza, olyan cuki volt. 

"Szerencsére" nem kell sokat várni a következő buliig, mert már megvannak a jegyeik a szeptemberi Krúbira. Azon a héten ők pont term.tud táborban lesznek, és aznap jönnek haza. Remélhetőleg hazaérnek, különben anyukabulit kell csapnunk :-) Királyrétre mennek amúgy, onnan talán még gyalog is hazaérnek este 7ig. 

Hát így... már csak 2 nap :-D

Gyerekmentes barlangnézés

 Volt a múlt héten pár nap, amikor teljesen gyerekmentesen léteztünk. Ebből 2 munkanapra esett, úgyhogy az mintha meg sem történt volna 😆 

Máté Szegeden volt vasárnapig versenyen, a kicsik meg elmentek Ózdra pár napra, hogy tudjanak az unokatesókkal focibajnokságozni. Milánnak kicsit nehét volt beszuszakolni a programjába, de vègül csak kiizzadt pár üres napot. 

Nekünk pedig a hétvégén nem volt más feladatunk, csak hogy megjárassuk az autót nyaralás és szervíz előtt. Mióta Ferinek van egy céges autója, a sajátunkat ritkábban használjuk, de nyaralni azzal megyünk, mert abba férünk bele. Igaz, szűkösen, de valahogy. 

Így olyan úticélt kellett választanom, ami a mai hosszabb autózás- kevesebb séta kombinációjának felelt meg. 

Így esett a választásom egy kis gerecsei körtúrára, mert arrafelé ritkán járunk. A Dunán átkelést egy rövid hétvége alatt nem feltétlenül szoktuk erőltetni. 

Bajótig autóztunk, ott a helyi főtéren parkoltunk le, közvetlenül a Patak Pláza nevű falusi kisbolt mellett. Innen vágtunk neki a hegyoldalnak a kék barlang jelzésen a Jankovics-barlangig. 

Elég hosszú kaptatón jutottunk jutottunk el egy még hosszabb betonlépcsőig, ami segített feljutni a barlangig. Vagyis barlangokig, merthogy több is van itt egyrakáson. Egykor ezekben ősemberek is laktak, találtak is bennük a régészek mindenféle kincseket, használati tárgyakat, meg tigrisfogas ékszereket. Most már csak denevérkolóniák lakják őket. 

Aztán a barlangok tetejéről remek volt a panoràma Esztergom és a Duna felé. 

Ez a bajóti templom már visszafelé. 

Még itthon mondtam Ferinek, hogy hazafelé ha gondolja, meghívom egy bablevesre 🙂 ami annyit tesz, hogy az én szép kártyámmal fizetünk 🙂ő pedig élt az ajánlattal, és megcéloztuk a pilisszentiváni Csali Csárdàt. Szerencsénk volt, mert bár a tóparti terasz egészen tele volt, egy asztal mégiscsak jutott nekünk is. Befelé menet Szörényi Leventével találkoztunk, aki a szomszéd faluban lakik. 

Én gulyálevest kértem, Feri végül haltálat választott, és eléggé tele is ettük magunkat. 

Hogy a kiadós ebéd miatt, vagy a meglepően meredek hegyoldal miatt, vagy is-is, de olyan fáradtan értünk haza, mintha valami nagy teljesítménytúrát tettünk volna. 

És most már kíváncsi vagyok, hogy ez a szombat hova vet majd, mert 2szer egymás után is vízparton ért a szombati ebéd. Múltkor Marcival a Duna parton, most meg Ferivel a tóparton. 

 

Odafelé Zsámbék felé ilyen végtelen napraforgómezőket láttunk. 

Bicajjal Szentendrére Marcival

 Múlt szombaton, remélhetőleg nem az utolsó nyári napon az idén, Marcival kettesben maradtunk. Milán még Keszthelyen volt a barátaival, Feri Szentesen, Máté pedig elment edzeni az egyesületbe. 

Felvetettem Marcinak már előző este, hogy csináljunk valami közös progit, menjünk el valahová bicajjal, ha van kedve. Volt neki kedve, úgyhogy már csak az úticélt kellett kitalálni. 

A Naplás-tó volt először a fejünkben, aztán arra is gondoltam, hogy elmehetnénk Dunakeszire, ott akár átkompozhatnánk  a Dunán, majd vissza, de arrafelé nem ismerem annyira az utat, ami nem lenne baj, csak nem volt ahhoz nagyon kedvem, hogy sokat agyaljak az útvonalon. Úgyhogy végül abban maradtunk, hogy elindulunk Szentendre felé, aztán megyünk, amíg megyünk. Marcinak a Szentendre nagyon megtetszett. Egyből lecsapta a lehetőséget, hogy akkor bizony Szentendrén együnk egy rántott húst. Megígértem neki, hogy megtesszük, amit tudunk, nem ígérem, hogy rántott hús lesz, de valamit eszünk majd mindenképp. 

Így hát útra is keltünk, és szinte eseménytelenül tekertünk egészen az vasúti összekötőig, leszámítva azt a két felüljárót Rákosrendezőnél, amit utálok, de még mindig nem annyira, mint a vasúti összekötő hidat. Nekem az irtó hosszú, és igencsak félelmetes, de hát valahogy csak át kell jutni Budára. Pont láttuk ( én csak fél szemmel, és egy negyed pillanatra), ahogy Mátéék egyesületéből többen is eveznek a Dunán, majdnem alattunk. Később kiderült itthon, hogy a nyolcas hajóban, amit pont láttunk, Máté is benne ült, de hát ezt akkor és ott nem tudtuk. 

Le is fotózhattam volna őket, meg az akkor még elképesztően alacsony Dunát is, de hát nemigen mertem én ott fotózásra gondolni, a túlélésért, illetve az átérésért hajtottam. Mondanom sem kell, hogy MArcinak meg sem kottyan ez a híd, nem értette, hogy mi ebben nekem a para. 

A Római- par végére sikerült is a pulzusomat normál tartományba visszaterelni. :-) 

Innen már meg sem álltunk Szentendréig. Remekül meg van csinálva a bicikliút odaáig, meg még talán tovább is, öröm rajta tekerni, a budakalászi ártéri erdő kellemes hűvösét aztán felváltotta  egy naposabb rész, de ekkor már majdnem Szentendrén voltunk. 

Ott kicsit keringtünk, hogy hová üljünk le, és végül mégiscsak egy rántotthúsozó hely lett belőle. 

Visszafelé ugyanarra jöttünk, mint ahogy jöttünk. MArci eddigre kicsit el is fáradt, meleg is lett, ezért a Rómain még megkapta az odaúton kinézett jégkásáját. Csak ültünk a Dunaparton, szürcsöltük a jégkásánkat, és nagyon jó volt. 

Nagyjából 21 km-t tekertünk oda, meg ugyanennyit vissza. MArci azóta is mondogatja, hogy letekertük a maratont.

Szuper nap volt! Jól éreztük magunkat :-) NAgyon szertek MArcival programozni, mert ő még olyan kis lelkes tud lenni. Meg vannak ötletei, meg fecsegi a kis dolgait... nagyon szeretem. 

Nyári szünetes

 A nyári szünet örömére

-Máté 3 napot bent csövezett az egyesületben. Délelőtt-délután edzettek, este főztek bográcsban halászlevet, azt ették 2 napig meg kolbászos kenyeret. 

- Milán 3 napot önkénteskedett a Duna Arénában a szinkronúszó bajnokságon. Még tart, de ma már focitáborba ment Marcival. 

Ma reggeli, focitáborba készülő fuvarravárós 

- Tegnap, miután végeztek az uszodában, még elmentek a Puskás Aréna melletti szoborparkba, mert a Puskás musical-ből énekeltek dalokat, ingyenesen. Azt mondta Milán nagyon jó volt. 

-Marci igazi kulcsos gyerekként hol a pályán focizik, hol a környékbeli utcàkon gizdulnak a haverokkal. 

Szóval nagyon élik a nyarat 🌞🤘🏼

Szép nyári nap

Múlt hétvégén Máténak a Velencei-tónál volt versenye, Sukorón, a Kovács Kati-féle akadémiának a pályáján. Szombaton és vasárnap is ott volt, de nem aludtak ott, mert a legutóbbi sukorói verseny óta átadták ezt az új komplexumot, és ezzel arányosan megduplázódott a sátorhely ára is, amit fizetni kellett volna, hogy ugyanazon a kiégett füvön felverjenek egy sátrat a versenyzők, szóval ezt most offolta az egyesület, és lementek szombaton is, meg vasárnap is. Először úgy volt, hogy vonattal mennek, és visznek biciklit is, de ez inkább csak jó viccnek bizonyult, és nem merték megkockáztatni, hogy nem érnek oda időben, így inkább kocsival mentek. 

Én már hét közben kigondoltam, hogy legalább az egyik nap menjünk le mi is, a Velencei-tónál úgyis ritkán járunk, mondhatni soha. Egy kicsit abban is reménykedtem, hogy ha lemegyünk, akkor majd lesz lehetőségünk egy kicsit a környező hegyekben is kirándulgatni, erre a szombati hűvösebb nap lett volna inkább megfelelő, de mivel vasárnap mentünk le, így a hegyi kirándulás már meg sem fordult a fejemben. 

Szombaton még itthon tettünk -vettünk, a szobacsere jegyében átnéztük a fiúk szekrényeit, és az összes olyan ruhát, amit kinőttek és/vagy nem akarnak hordani kiszanáltuk. Egy fél kanapényi ruha került ki a szekrényekből, és szerintem vannak még rejtett tartalékok... De a nagyja, meg azok, amikhez feltétlenül kellenek a gyerekek megvan. 

Így vasárnap, ha nem is reggel, de relatív időben már autóba ültünk és Sukoró felé tartottunk. 

Bőven időben megérkeztünk, volt még a rajtig időnk körbejárni, mosdóba menni, jégkását szürcsölgetni. Tűzött a nap, árnyék nemigen volt, néhány nyeszlett fa kókadozott a pusztaságban, de hát azok nem sok árnyékot adtak. 

Egy Kolonics-szobor. 

Máté és Zsolti egy hajóban.

Mátékám a stégen.

Ahogy lementek a futamok, még vártuk Mátét, hogy előkerüljön, de csak nem volt sehol. Aztán egyszer csak a nádas mögül kerültek elő, még evezgettek egy kicsit.  Azt mondta nem jön velünk vissza, mert egyrészt mi is még terveztünk ezt-azt, meg ők is, úgyhogy elváltunk. Mi gyorsan megebédeltünk a kajakközpontnál, egy sátorban volt valami kitelepült kifőzde, aztán a sukorói szabadstrandon a fiúk megmártóztak a vízben. 

Maga a strand nem egy nagy eresztés, de amit egy szabadstrandnak tudnia kell, azt mindet hozza, sőt.. van víz, lépcső amin be lehet menni, és két stég is a két végén, amire ki lehet ülni. Egyébként meg itt sincs egy darab fa sem, árnyék nulla, kiszáradt fű annál inkább, ide napernyővel kell jönni, vagy gyorsan megmártózni, ahogy a fiúk tették, és már menni is tovább. 

A fiúk szerintem jót csobbantak a nagy melegben, mi csak néztük őket a stégről. 

És még mindig nem volt vége a napnak, mert amikor Marci a googlemapsen szörfölt, hogy hol együnk, ráakadt, hogy Kápolnásnyéken van egy Vörösmarty emlékház, és teljesen rákattant, hogy azt ő meg akarja nézni, hiszen éppen most tanulta meg a Szózatot. 

Nem mondom, hogy nem lepődtünk meg, de ha már mondta, hogy meg szeretné nézni, hát úgy voltunk vele, hogy persze, hogy megnézzük. Én, bevallom, nem fűztem hozzá sok reményt. Az ilyen jellegű kiállítások nem szoktak túl izgalmasak lenni, pláne, hogy Vörösmarty munkásságával sem vagyunk annyira százszázalékosan tisztában, de hát mentünk. 

ÉÉÉÉSSSS! Meglepően jó kiállítást hoztak össze ebben a néhány szobányi házban. 

A kiállítás Vörösmarty szülőházában van berendezve, és kívülről is nagyon szép kis udvarháznak néz ki. Igazából, bent megtudtuk, hogy nem itt született, de 1 éves kora körül költözött ide a család, és Vörösmarty ezt tartotta szülőházának. 

A Szózat kézirata.

Ugyanez tele áthuzigálásokkal és rajzokkal. 

A sok falon lévő információ mellett, amiről kerek képet kaphattunk Vörösmarty munkásságáról, a korról, amelyben élt és alkotott, a pályatársairól, a leginkább érdekesek az interaktív "játékok" voltak. Ezek nagyon tetszettek mindenkinek, de Marci egyenesen lubickolt a feladatokban és lelkesen hallgatta a falon lévő fülhallgatón keresztül a Szózat különféle feldolgozásait különböző korokból. 

Lelkesen kavarta a betűlevest is, amiből mindig más vers egy-egy versszaka jött ki. 

De volt interaktív verspárbaj, ahol hiányzó szavakat kellett berakni a versbe. Marci, bár nem ismerte a verseket, mégis örömmel és jól csinálta, főként nyert is. 

Egy másik képernyőn pedig a Csongor és Tündéhez voltak kép illusztrációk, amiket párosítani kellett a szöveggel. 

Nekem pedig az volt a kedvencem, hogy a Csongor és Tünde különböző színházi előadásaiba lehetett belenézni. Nagyon sok hazai színházban vitték már színpadra, különféle rendezésekben. Nekem a 2006-os Nemzeti Színházas Valló rendezés tetszett a legjobban, abban Kulka János volt Csongor. 

Szóval nagyon klassz élmény volt a múzeum, ha arra jártok, esetleg nézzétek meg, mi nagyon jól éreztük ott magunkat. 

Kint a padon még elmajszoltak a srácok egy-egy sütit, aminek a csomagolásán  Vörösmarty matrica volt, aztán indultunk haza, hogy a Balatonról jövő tömeget még megelőzzük. 

Nagyon jó nap volt! Olyan igazi nyárias, nyaralós, láblógatós. 

Berobbant

 Nemcsak a nyár, hanem a nyári szünet is berobbant. Bár olyan összevissza jártak már az utolsó napokban, hogy igazából már nem is emlékszem ki mikor ment utoljára. Az biztos, hogy Máté már a múlt héten sem volt. De hivatalosan csak múlt pénteken ért véget ez a tanév. 

És micsoda szerencse, hogy végre tényleg nyár is lett, hőmérsékletileg is. Bár igaz, hogy munkanapokon nem sokat oszt vagy szoroz a kinti hőmérséklet, mert ma pl. fel kellett vennem a kardigánomat is mert olyan hideg volt. De egyelőre még jó kijönni a simogató melegre. 

De hogy mivel teltek a júniusi hetek? 

Máté például megjárta Bledet még a múlt-múlt hétvégén. Csütörötökön mentek, vasárnap jöttek, és két evezés közben nem volt más dolguk, mint a tóparton csillezni. Fene a jó dolgukat! Sokat nem tudtam meg, hogy mi minden történt még ezen kívül, csak hogy evezgettek, fürödgettek, főzek maguknak vmi tésztát, meg tojást, és jó jó volt. Hogy a viharba ne lett volna jó, hiszen Bled gyönyörű! 

Aztán volt egy olyan nap, amikor Ferivel a 20. házassági évfordulónkat ünnepelvén elmentünk egy menő Király utcai étterembe, és nagyon finomat ettünk. 

Innen arra jöttünk haza, hogy Milán elhagyta a telefonját. A telefonért nem volt kár, ősrégi szanaszét törött volt már, mert amikor decemberben rommá törte az újabbat, akkor visszavette a régit. Tulajdonképpen még egy fél évet húzta vele, egy szavunk sem lehet :-) ez egy szép szerdai napon történt. Kikotort a fiókból egy régi iphone-t, mondván, hogy jobb, mint  a semmi, igaz, sim -kártya nem volt benne, de wifin legalább működött, gondoltuk, hogy hétvégéig ki tudja így húzni, míg intézünk neki új sim-et. 

De mire eljött a hétévégén is annak az ideje, hogy betérjünk egy plázába, Milán azt már nem bírta kivárni, mert ő már biztos, hogy nem jön be velünk a plázába, mert neki mennie kell a városba, mert szabadulószobába mennek, és idő van, és még zuhanyoznia kell, meg még  a haját is meg kell csinálni, meg ez meg az, ellesz ő ma még sim nélkül, mondja, no para. Mondom, oké, de akkor ne maradjon már későig, és 9 körül nagyjából érjen már haza, hiszen akkor már úgyis vaksötét van, nem szeretem ha úgy kószál a városban sötétben, hogy nem tudunk kommunikálni. Persze, persze, mondja ő. 

Aztán szépen telt is a délután, elintézük a plázát, a bevásárlást, a vacsorát, Feri másnap hajnalban repült Franciországban, készülődött, közben vártuk Mátét, hogy mikor kell érte menni a Népszigetre, akkor jött haza Bledből. 

Milán írt is 3/4 8 körül, hogy fél óra múlva itthon lesz. Ok. De aztán csak telt az idő, csak telt, Mátét már Feri hazahozta, Milán még mindig sehol. Egyszer csak fél10 körül írt, hogy jön már jön, siet. Na itt kicsit elgurult a gyógyszerem, hogy mi az, hogy siet, mikor már rég itthon kéne lennie még az általa meghatározott időpont szerint is. 10 kor mág mindig nem volt sehol, és bár egyszer próbált messengeren hívni, gondolom megosztotta valamelyik spanja a netet, de nem tudtunk beszélni, mert annyira nem volt elég. Csak írogatta folyton, hogy jön. Végül fél 11 is elmúlt már mire beesett, de addigra nálam már végképp elborult a világ, és baromi mérges voltam rá. Nem is azért elsősorban, mert sokáig elvolt, hanem mert pont megbeszéltük, hogy nincs telója, nem tudjuk elérni, jöjjön haza időben. Mert arra bezzeg nem volt fél órája, hogy eljöjjön a boltba a kártyáért. Meg egyébként is... egész szombaton itthon tesznyült a gépe előtt, simán lett volna idő szombaton is talákozni, és megbeszélni azt, amit másnap este tízig kell beszélni. 

Na mindegy. Nem először húzta ki Milánka a gyufát, nem is utoljára, azt hiszem.... 

Azóta van "új" telója meg új kártyája is, és egyelőre egészen kezesbárány. Bár vívjuk a csatáinkat rendesen. 

Aztán olyan is volt még, hogy Marci beszélt a polgármesterrel, aki itt a téren tartott utcafórumot, ahol mindenki elmondhatta búját-baját, óhaját-sóhaját. Marci erre várt már hetek óta, mert egyszer már meg volt hirdetve, de eső miatt lemondták. Merthogy azt tervelte ki Marci, hogy ő bizony beszél majd a polgármesterrel, hogy a játszótéri focipálya köré tegyen világítást, mert így sötétedéskor meg utána nem tudnak játszani, mert ott vaksötét van. Az utcai lámpák fénye a fák miatt nem jut be, és az utcai lámpák is elég gyérek, ez az a szakasz ahol télen én is orra estem futás közben. És egyébként tényleg jó lenne, főleg ősszel meg tavasszal, amikor már korán sötétedik, egyébként az időjárás még engedné, hogy kint legyenek a gyerekek. 

Szóval odament, kezet ráztak, elmondta, hogy mit szeretne, és elvitte a show-t. :-) Cuki volt nagyon. És ígéretet is kapott, hogy napelemes lámpák telepítését meg fogják fontolni, hogy hogyan lenne lehetséges. 

Szóval kitört a szünet. Máté ma szóbelizett földrajzból. Csak annyit tudok, hogy nem sikerült szerinte rosszul, de majd csak szerdán mondják meg, hogy milyen lett valójában, mikor mindenki végzett. Az írásbelije jól sikerült, az 5-ös lett, hátha nem szúrta el a szóbelin sem. Azt mondta egy relatív jó tételt húzott, valami Afrikásat, nem azt a kettőt, amit nagyon nem szeretett volna. 

De a hétvégén Sukorón volt, tegnap ő is csak este ért haza,de azt mondta a versenyek után-gizdulás közben felmondott néhány tételt a srácoknak, és azok jó pontokat adtak neki, úgyhogy tele volt önbizalommal. :-) Ma még nem találkoztunk. 

Nyárkezdő Börzsöny

 Még a múlt vasárnap, egészen pontosan elsején, a nyár első napján tettünk egy nyárköszöntő kis kirándulást a Börzsönyben. Eddigre az időjárás is nyáriasra váltott. A májusról inkább nem is beszélnék, teljesen eseménytelen és fázós volt, ha épp nem esett, akkor hideg volt, vagy mind a kettő egyszerre, egyáltalán nem kívánkoztunk ki a szabadba. Persze futni azért futottam, de sokszor azt is csak duzzogva. 

Szóval a nyarat a Börzsönnyel kezdtük. Nem igazán kényeztettük el magunkat a tavasszal a hegyekkel, nekem is hiányzik is, de valahogy nem volt rá sose jó alkalom. 

Ezúttal is csak valami kevésbé megerőltetőben gondolkodtunk, valahol távol a turistatömegektől, mert azokhoz végképp nincs már ingerem. A Börzsöny ebből a szempotból többnyire jó választásnak tűnik, persze nem a felkapott részei, Szokolya, Királyrét, Zebegény és társai, hanem inkább a távolabbi pontjai. 

Így kerültünk most Diósjenőre, és itt tettünk egy kört a környező hegyen, a faluból a Závoz-hegyre mentünk fel a zöld jelzésen, majd le a sárgán, és rendkívül jó volt, szép volt az erdő, változatos volt a terep, volt benne egy kis kaptató, meg lejtmenet is, forrás, és patakok. Szóval igazán klassz körutat találtunk, és néhány emberrel találkoztunk csupán, talán 3-mal, abból 1 futó volt. 

Egy kis kitérőt tettünk a zöldről Csehvár romjai felé, ami olyannyira romos, hogy igazából nem is látszik már belőle semmi, csak az árkok, meg talán néhány kőrakás. Lejjebb van egy információs tábal, hogy vélhetően hogyan nézhetett ki a középkorban, de hát... jó sok fantázia kell hozzá, hogy oda tudjuk képzelni a hegytetőre, sokkal több, mint ami nekem van :-) 

A Kemence-patakon kétszer is átkeltünk. Egyszer azért, mert azt gondoltuk arra visz az utunk, de aztán hiába meresztettük a szemünket, nem igazán láttunk a patak túloldalán turistajelzést, térerőnk meg nem volt, irányba viszont az ösvény látszólag másfelé vezetett. PErsze könnyen lehet, hogy aztán visszakanyarodik, de inkább visszasétáltunk néhány száz métert, ahol még volt térerőnk, és elindultunk egy erdészeti úton. Az erdei ösvény vélhetően ebbe torkollott bele feljebb, úgyhogy jó döntést hoztunk. 

Aztán a forráshoz megint átkeltünk a patakon. Ekkor egy csotrogányabb hídon. Hézagos volt és ingatag. Egyszemélyes. 

A forrásnál megettük az elemózsiánkat, és kétszer is megtöltöttük a csordolásó friss vízből a kulacsunkat. 

Innen egy sima műút vitt fel a nyeregig. Ott csak kinéztünk, és már indultunk is tovább vissza az erdőn keresztül a sárga jelzésen a faluig. 

Kb. 9 kilométert sétáltunk, pont kellemes távolság és megerőltetés volt. Nekem nagyon tetszett, és tulajdonképpen a gyerekek sem panaszkodtak. 

Máté nem jött velünk, mert ő szombaton volt edzésen, vasárnap meg tanult. Állítólag. :-) 

Június huszonvalahányadikán fog földrajzból szóbeli érettségizni, csak hát addig még 2 evezősversenyre is megy, az egyikre ráadásul Bledbe, megint. Az írásbelije jól sikerült, 5-ös lett, jó lenne nem elszúrni a szóbelivel.