Cserediák

 A szalagavató után szinte szusszanni sem volt időnk, mert vasárnap este egy cserediák érkezett hozzánk Nürnbergből. 

Milán bő 1 hónapja mondta, hogy szeretne jelentkezni a cserediák programra, mi meg elhamarkodottan rábólintottunk. Na jó, akkor hirtelen jó mulatságnak és lehetőségnek tűnt. Akkor még nem tudtuk, hogy november elején a németek jönnek először, és majd csak tavasszal mennek a mieink. Nekünk, első bálozóknak, jobb lett volna fordítva, hogy rá tudjunk készülni a kinti tapasztalatok alapján, de hát mindegy, abból főzünk, ami van. 

És ha már így bevállaltuk, akkor ez jó lehetőség vot arra, hogy néhány régóta tologatott dolgot most megcsináljunk. Kezdve azzal, hogy felszámoltam a vasalóskosarat, majd új komódokat vettünk és raktunk össze egy régi szekrény helyére. Új cipős szekrényt is vettünk, ami már régi tervem volt, mert nem férünk a cipőktől. Szóval ilyesmi. Csináltunk egy nagyobbnak mondható takarítást is. Feri kifestette a lépcsőházat, ami már nagyon-nagyon csúnya volt. Szóval rákészültünk kicsit. 

Beszéltem egy barátnőmmel, akik már fogadtak többször is diákot, hogy meséljen róla, hogy megy ez, mire figyeljünk, mit adjunk neki enni, meg úgy egyáltalán, hogy milyen szokott lenni ennek a hangulata, mennyit kell foglalkozni a gyerekkel, stb.. megnyugtatott, hogy nem igényel tulajdonképpen extra figyelmet, náluk minden zökkenőmentesen szokott zajlani, kicsit rámennek ilyenkor a magyarosabb, tradicionálisabb kosztokra, de egyébként meg no para. 

Így vágtunk neki vasárnap az éjszakának, hogy Kelenföldön, késő este felvegyünk a gyerekünket. Milán eddigre teljesen túlspirázta magát, és ami addig jó bulinak tűnt, akkorra már merő para volt. Próbáltuk megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baj, nem az angol trónörököst várjuk, hanem csak egy kamaszfiút, aki jobban meg lesz szeppenve nála. 

Az első este, mivel nagyon későn érkeztek, tulajdonképpen már csak evés-alvással telt, gulyáslevessel vártuk, gondoltuk az jó kis egytálétel estére, nem lett volna jó letámadni este 10-kor egy marhapörkölttel pl., nehogy rosszul legyen éjszakára. A gulyásleves ízlett neki. 

Minden reggel együtt mentek Milánnal suliba, Milán a nulladik és a 7-dik órájáról kapott felmentést, a többin ugyanúgy részt kellett vennie, a németek pedig az iskola szervezésében ismerték meg a várost. Voltak a várban, a parlamentben, talán a Terror házában, de ez nem biztos, meg ilyesmik, délután meg abszolút a mieinkre voltak hagyva. 

Hogy hétfőn merre jártak, hát azt már elfelejtettem, de kedden voltak a lézerarénában, szerdán bowlingozni, de sokat tébláboltak a városban, ettek a luxusmekiben a nyugatinál, átsétáltak a Margit-hídon, ahonnan szép a panoráma a parlamentre, a várra, meg a hidakra, de voltak a Vörösmarty téren, a Fővám tér környékén, hajóztak a Dunán a Bkk hajóval, ettek lángost, vettek túró rudit, ilyesmi. Itthon paprikás csirkét főztem nokedlivel, volt halászlé, meg rakott krumpli is. sütöttem palacsintát, és a cukrészdából egyszer hoztam Dobos-tortát, mert Marcinak az a kedvence, és mindenképpen meg akarta kóstoltatni a német fiúval..  

Általában együtt mozogtak 10-15-en. Hamar egymásra találtak egyébként, már másnap nagy haverságban voltak és ez ki is tartott végig, a hét végére Milán már egyenesen szomorú volt, hogy elmennek. 

A legemlékezetesebb pillanata a hétnek az volt (számomra), amikor épp hazafelé tartottam munka után a boltból, vaksötét volt, minden vállamon szatyor, Milán meg ír egy messenger üzenetet, hogy Aaron összetört egy tárgyat a múzeumban, ne lepődjek meg, ha esetleg az Ungi tanárnő felhív majd emiatt. 

Hát akkor végigszaladt egy cifra gondolat a fejemen, hogy remélem nem egy etruszk vázát tört össze, vagy valami felbecsülhetetlen értékű akármit... de aztán mire hazaértem, addigra sikerült Milánt is elérnem telefonon, hogy mi is történt, és "csak" az Illúzió Múzeumban tört be a fejével egy plexi lapot, amikor valami alacsony, szűk helyen mentek át, és véletlenül megemelte a fejét. Szerencsére Aaronnak sem lett baja, és szerintem a plexidarab sem pótolhatatlan. Bár felvették az adatait, meg a tanárnőét is, de azt mondta Milán, hogy nem volt másnap sem ebből semmi balhé. 

Itthon később láttam, hogy írta Milán az üzenetben, hogy illúzió múzeum, de ott út közben a sötétben átfutottam ezen az információn, pedig sok keserű gondolattól  megmenthettem volna magam, ha tudom, hogy nem a Nemzeti Múzeumban voltak mondjuk :-) 

Na de mindegy is. Kellett ez a kis kaland. 

A srácok jól érezték magukat, olyannyira, szombaton este az egyik fiúnál ( a barátnőm fiánál) cserediák afterpartit tartottak, hogy megünnepeljék a hetet, meg hogy jól kibeszéljék a tapasztalataikat, élményeiket. Cukik voltak egyébként, bár elég húzós volt azért a hét mindannyiunknak. Mi azért nem bárntuk annyira, hogy péntek estére visszarázódhattunk a megszokott kerékvágásba, de egyébként tényleg jó kaland volt, és érdekes tapasztalás. 

Milánnak meg nagyon hasznos volt nyelvgyakorlás terén. És hát ez volt  fő cél! 

Márciusban folyt. köv, amikor majd ők mennek Nürnbergbe. Már most be van sózva miatta.