Félmaratonistáim

 A hétvégi vivicittának az volt a különlegessége, hogy Marci is lefutotta élete első félmaratonját. 

Amikor októberben futottak 10 km-t a spar maratonon, akkor kaptak vérszemet, hogy azon nyomban máris nevezzem őket be a vivicittára is, félmaratonra. 

Persze azon nyomban nem neveztem be őket, nem eszik olyan forrón a kását, jobb szeretem kivárni, hogy hirtelen felindulás e a lelkesedés, vagy alaposan megfontolt szándék. Végül Marci annyit nyaggatott, hogy végül csak beneveztem. Máté már a sokadik félmaratonját futja, ő nem kérdés, az evezős spanokkal rendszeresen megjelennek minden ilyen rendezvényen. Milánról meg időközben kiderült, hogy nem tud jönni, mert ő pont vasárnap utazott el Nürnbergbe. Szóval még jó, hogy kivártunk. 

Így most a rutinos Máté, és a lelkes amatőr MArci vágtak neki a távnak. 

Máté meg a barátai az első szektorból indultak. Ők mindig rekordot akarnak dönteni. Marci nyilván hátrébbról rajtolt. Én az 5-ösbe írtam be, amiért puffogott is egy kicsit, hogy miért nem 4, de szerintem jó helye volt ott, és célbaérkezés után már ő sem mondta, hogy túl lassú lett volna ez a szektor. :-) 

Mire Marci elrajtolt, addigra Máté már nagyjából a Szabadság-hídnál tartott. Úgyhogy gyorsan szedtem a lábam, hogy átérjek a sziget másik oldalára, hogy az Árpád-hídon keresztülfutva elcsípjem Mátét egy kis buzdításra. El is csíptem, futott mint a nyúl. :-)

Aztán visszamentem a befutóhoz, hogy ott várjam. Mire találtam egy jó helyet, addigra már meg is érkezett :-) 

1 óra 34 perc alatt futotta le a 21 km-t. Ezzel egyéni csúcsot döntött, de nem volt teljesen elégedett. Szerintem zseniális idő. Elképesztő. 

Mondjuk jól el is fáradt, mert mindannyian kifeküdtek a Telecom sátornál kirakott napozószékeken még 1 óra múlva is. A sok kis sügér :-) 

Ahogy Máté befutott, már indultam is vissza az Árpád-hídra várni Marcit, aki ekkor már a budai oldalon futott javában. A radaron úgy láttam, hogy stabilan és jó tempóban halad, de azért én folyamatosan aggódtam, hogy nehogy túlhajtsa magát. Az Árpád-hídon már Feri is csatlakozott hozzám, együtt vártuk a kis Marcikánkat, aki szépen jött is. Nem volt egyszerű kiszúrni, mert itt már nagy volt a tömeg, de sikerült. Kicsit kiabáltunk, kicsit integettünk, és mi visszasétáltunk a szigetre, Marci pedig futott tovább. Azt mondta a híd után rész volt neki a legnehezebb, az Árpád-híd és a Margit - híd között. Megértem, ezt a részt én sem szoktam szeretni. :-) 

Nagy izgalommal vártuk, hogy beérjen, és hogy milyen állapotban fogjuk visszakapni a kisfiunkat. 

Jaajjjj, olyan cuki volt! A kis csapzott kis buksija, a kipirult kis pofácskája, jajjjj, nagyon büszkék voltunk! 

Én meg annyit szaladgáltam a szigeten fel-alá, meg annyit ágaskodtam, hogy ma reggel olyan izomlázam volt a vádlimban, mintha én is futottam volna. Pedig én csak egy laza kis boltkört futottam még délután, mert kellett a másnapi szendvicsekhez zsemle.