2022. október 21., péntek

Balkán kalandok 7- Szarajevó

Miután a magasból megnéztük már a várost, belevetettük magunkat az utcák sűrűjébe. Vagyis először a a várost kettészelő Miljacka folyó mentén indultunk el. Az volt a terv, hgoy majd a híres-hírhedt Latin hídon kelünk át a folyó túloldalára. 

A Latin-híd, ha nem híresült volna el a Szarajevói-merényletről, és Ferenc Ferdinánd meggyilkolásáról, akkor egy jelentéktelen kis hidacska is lehetne.  A híd túloldalán van egy múzeum, melynek a falán a merénylet korabeli újságkivágásokból van egy kis tájékoztató kiállítás. 




A szarajevói városháza csodaszép épülete. Mikor itt jártunk, éppen zajlott  szarajevói filmfesztivál, és talán már a zárófogadás lehetett az este, mert a szemközti tér is le volt zárva, és késő délután, estefelé már kiterítették a vörös szőnyeget, és egymást érték az épület előtt a nagy fekete autók. 
Mi itt a kép jobb oldalán a mecset fölött laktunk nem messze.  A lakás elhelyezkedése mondjuk tényleg klassz volt, valóban pár perc sétára volt csak a központ. 

A hídon átkelve Szarajevó úgynevezett "Váci utcájára " jutottunk. A luxusboltok mellett felváltva hol egy mecsetbe, hol egy katolikus templomba, hol egy ortodox templomba botlottunk. 




Majd a bazársoron időztünk jó sokat. A Bascarsija  ami tulajdonképpen Szarajevó központja, és az óváros bosnyák negyede, és a 16. században a török hódoltság idejn alakult ki. A szűk, macskaköves utcácskák egy-egy mesterségnek vannak szentelve, így van ahol míves fémtárgyakat, van ahol gyönyörű szőtteseket, és hát ínycsiklandó illatok lengték körbe az egész területet, mert egymást érik az éttermek és a kávézók. 


Gazi Huszrev bég dzsámija (nagymecset) 





A város jelképe, a Sebilj, egy ivókút, amelyről úgy tartják, ha valaki iszik a vizéből, biztosan visszatér a városba. Nyilván ittunk belőle :-) Marci az egyik árustól kapőott egy Bosznia- zászlót, azt lobogtatta bőszen eztán mindenhol. 






Mikor már nagyon-nagyon éhesek voltunk, akkor betértünk egy étterembe, és jól teleettük magunkat mindenféle helyi finomságokkal. 

Aztán még bénáztunk kicsit a fagyivásárlással, bár a hűtőmágnesesek elfogadták az fém eurósokat, a fagyis nem fogadta el, konvertibilis márkánk meg nem sok volt, de végül mindenki kapott fagyit, aki akart, majd felsétáltunk egy közeli erődbe, a Sárga erődbe, hogy onnan nézzük a naplementét. Az igazi naplementéről mondjuk lecsúsztunk, de fenn  hallgathattuk meg a müezzin esti imára hívó dalát. 
Nagyon sokan voltak fenn, főként fiatalok, a fenti kávézóban egyébként modern zene szólt, de amikor felcsendült az imára hívás, akkor lekapcsoltak minden zenét, és minden elcsendesedett, és csak azt hallgattuk. 





A szállás abból szempontból viszont nagyon jó volt, hogy a kőfalaknak köszönhetően olyan hűvös volt, és a fenti franciaágy olyan hatalmas volt és kényelmes, hogy akkorát aludtunk, mint a huzat, így reggel nem volt kérdés, hogy a kelő nappal én keltem, és futottam egy rövidke, de annyál élménydúsabb néhány kilométernyi városkört, érintve az ébredező, még emberek nélküli bazársort is. 








Öröökmécses a  balkáni háború áldozatai emlékére.


Hazafelé már nem álltunk meg sehol. Egyetlen helyen kerültünk csak kisebb slamasztikába, ahol egy kiégett busz miatt egy kis faluba terelték a forgalmat, és az falu végén a kishídon megrekedt két kamion. Na ott álltunk egy jó darabig úgy, hogy nem tudtuk, merre tovább, mert visszafelé se tudtunk már fordulni. De végül megindult a forgalom, és zötyögtünk szépen hazafelé. 
Mivel másnap itthon ünnepnap volt, még Horvátországban betértünk egy Lidl-be, hogy vegyünk másnapra valami ennivalót. Az aznapi vacsorát még csak-csak megoldottuk volt a bosnyák cipóból, de két napi maradékunk már nem volt, úgyhogy a horvát lidl-ből felpakolva értünk haza a mi nagy balkáni kalandunkból :-) 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése