Olasz nyár 5/2. - Cinque Terre- Manarola

 Manarola, ami nekem a kedvencem lett 💓 Talán azért, mert itt még inkább voltunk lelkesek, mint fáradtak,  nem volt még akkora tömeg, bár már kezdett tumultus lenni a sétányokon. De a színes sziklára épült házak és a kék tenger együttes látványa engem teljesen magával ragadott. bármeddig el tudtam volna ácsorogni és nézni. 

Gyalogosan, a Via dell' Amoren csorogtunk be a faluba, és rögtön a vasútállomásnál lyukadtunk ki. Innen egy egészen hosszú alagút vezetett át a szikla alatt a faluba. 

Mi először a tengerpart felé indultunk. Majd onnan fel egy hegyoldali gyalogösvényen. Azt írta az internet, meg a kinyomtatott útleírásom, hogy a Nessum Dorma étterem teraszáról, illetve mellőle a legeslegjobb a kilátás. tulajdonképpen ezt a legeslegjobb kilátást kerestük, gondolván, logikusan, hogy bizonyára a hegyoldalban van, a tenger felé. És így is lett. Bár már az egész úton remek volt a kilátás, és a rálátás a falura, szóval ez eléggé étteremreklám szagú tűnt. 

Én már itt is eléggé hűha-üzemmódban működtem :-)
Mögöttem látszik a sétány, és hogy vannak rajta egymberek bőven. De még talán tűrhető volt. 

Innen jól rá lehetett látni a strandoló bikinis lányokra :-)

Amikor a hegyről visszatértünk a térre, ahonnan indultunk, még sétáltunk egy kicsit a főutcán. 

A fejünk felett magasodott egy templomtorony, mondtam, hogy menjünk még fel a templomhoz. A fiúk persze nyüszögtek, hogy muszáj-e. Mondtam, hogy akkor csak egy darabig. Végül csak felsétáltunk a fenti templomtérre, ahol a San Lorenzo templom, és a harangtornya áll, és nem mellesleg, innen is remek a kilátás. :-) 

A templom mellől indultak a túraútvonalak, többek között Corneglia felé, és itt éreztem azt, hogy milyen jó lenne végigsétálni rajta, milyen elképesztően jó lehet ott a szőlőtőkék között vándorolni, miközben alattad van a világ, a tenger. 

De nem sopánkodtam nagyon, örültem, hogy relítav kevés nyűglődéssel vesszük a napot, pedig ekkorra már jó meleg lett. 

Vissza lestáltunk a főutcán, mi Milánkával, Máté meg Marci pedig kicsit előrébb. 

Itt volt az, amikor egyszer csak szem elől tévesztettük őket egyik pillanatról a másikra. Gondoltuk, hogy bizonyára továbbmentek az alagúton át a vasútállomásra, mert előtte beszéltük, hogy már nem megyünk itt máshová csak a vonathoz, de azért jól  körbejártuk a kis teret, hogy nincsenek-e mégis ott. Szerencsére a 2 gyerekből az egyik felvette a telefonját, amikor hívtam őket, hogy merre járnak :-) Milyen áldás ilyenkor az európai  roaming, és hogy ott lóg a zsebükben mindig a teló. :-) 

Az állomáson még hosszan sorbanálltunk a wc előtt, a CT carddal nem kellett érte fizetni. Más kedvezményt úgysem tudtunk kihasználni, legalább ezt igénybe vettük :-) 

Innen átsuhantunk Cornegliába. Ami megint csak maradandó emlék lett :-) 

Iskolakezdés

 A sokadik. ÉS bár minden évben vannak extrák, amik miatt lehet aggódni/izgulni/szorongani , ( megfelelő aláhúzandó), évről-évre egyre kevesebb lelkesedéssel vágok bele egy új tanévbe. Pedig igazán könnyű dolgom van már, mert mindenki önjáró, mindenki teszi többnyire a dolgát, de nem tudok már úgy lelkesedni,mint amikor még kicsik voltak. sokkal jobban zavarnak már apróságoknak tűnő dolgok, hogy miért van 20 kilós hátizsákjuk. Vagy miért van 7-dikben nulladik óra, vagy hetedik? Egyik sem túl barátságos. Persze, hogy mire elérjük a szeptember végét, már mindenkinek kivan a töke. Na de mindegy is. 

Minden évben nagy kérdés, hogy kik lesznek a tanárok, lesznek-e? Ez még csak félig derült ki, vannak még homályos dolgok, Milán rögtön el is ment szerdán term.tud táborba, úgyhogy onnan nem sokat tudunk. 

Az idei tanév mindenképpen Mátéé! 12-dikes. Elképesztően gyorsan eljutottunk ideáig. Nyilván még ő sem fogta fel, különben jobban foglalkozna vele, de egyelőre az őt jellemző majdleszvalahogy hozzáállással teszi a dolgát. Hogy hová szeretne jelentkezni, nem tudja. Hogy milyen irányban, nem tudja. Remélem egyszercsak felkel reggel, és megálmodta. 

Most a hegedűóráját próbálja a táncórákhoz, a zenekarhoz és az edzéshez igazítani. A heti 2 tesifelmentését intézi.  Jövő héten még ők is kirándulni mennek. Aztán gondolom belecsapnak a lecsóba. 

Milán a tizediket kezdte az idén, vele nincs egyelőre semmi különös. 

Marci pedig új iskolában kezdett. Bár sajnos nem az áhított gimiben, hanem egy másik általánosban, itt a közelben, de azért miatta izgulunk most a legjobban. Egyelőre nincs semmi gond, úgy érzem meg fogja találni a helyét, és jó lesz ott neki. Vannak ismerősök, de nem is féltem attól Marcit, hogy nem talál majd barátokat. Remélhetőleg kis idővel az esetleges lemaradásait is be tudja majd hozni. Most nagyon bizakodóak vagyunk. 

Egyelőre én nyüszögök a legtöbbet a szeptember miatt. Hiányzik a nyár gondtalansága és időtlensége. Most megint 10 hónap csak a rohanás van, a kapkodás, a kinek mikor mit kell fizetni, bevinni, aláírni, jóváhagyni. De hát így van ez minden tanévben, semmi új. 

Szokásos Szeptember 1. :-) Azóta Marcinak is van szép kék nyakkendője. Máténak is van, de ő csak a zsebében hordja. :-)