Jól elszalad a december nagyobbik része megint bejegyzés nélkül. Ez persze nem azért van, mert nem lenne mit írnom, hanem azért, mert ritkán jutok gép elé. Ha erőt vennék magamon, akkor telefonon is pötyöghetnék ezt-azt, de ahhoz meg igazán nincs kedvem.
Pedig igazán sok minden történt.
Voltam pl. moziban a barátnőmmel és megnéztük a Futni mentem-et, amit már akkor beterveztünk valamikor a tavasszal vagy nyáron, amikor hírét vettük, hogy készül ez a film. Igazán kellemes esti kikapcsolódás volt, és kicsit féltem ugyan, hogy gagyi lesz, ( a vígjátékokkal mindig a ez a félelmem, de nem volt gagyi). Vicces volt, és sokszor bólogatós. Ha még nem láttátok, szerintem érdemes megnézni.
Aztán ott a hónap elején két egymás utáni napon is voltam színházban. Mindkét jegyre a black friday keretén belül csaptam le picit olcsóbban, mint az alapára.
A Katonában láttam a Bajnokot a barátnőmmel, ami igazán érdekes, mondhatni rendhagyó darab volt, de nagyon jó, másnap pedig Pintér Béla színházában a 42. hét című előadást néztük Ferivel. Csákényi Eszter kb a Terápia óta az egyik kedvencem, azóta keresem a darabokat, amikben játszik, és jópárat láttam is már, de mióta néztük az "Amikor találkoztam Barisnyikovval" című egyszemélyesét, na azóta mondhatni a rajongója vagyok, és minden egyes alkalommal meggyőz arról, hogy egy zseni. ZSENI. csupa nagybetűvel. Turóczi Szabolcsot pedig az Aranyélet óta szeretem. És ez nekem elég is :-)
Ezen ahéten pedig a Halál Velencében-t néztük Kulka Jánossal. 💓Nagyon vártuk ezt a darabot, és olyan jó volt ott lenni a nézőtéren. Nagyon elementáris ereje van az előadásnak. Az, hogy Kulka nagyobb részt nem beszél, ( csak a legvégén olvas fel) csak jelen van a színpadon, sokszor néma csöndben, mégis ez olyan jelenlét, ami betölti a teret. Szinte érezni lehetett a levegő rezgését, a légy pisszenését, amikor csend volt, és csak KJ volt a színpadon, némán, sokszor mozdulatlanul, mégis odaláncolta a tekintetünket, és együtt lélegeztünk. Nagyon nagy hatású előadás. Nem szokványos. Nem hétköznapi. Nem a hagyományos értelemben vett színdarab. De mégis úgy jöttünk ki, hogy kár lett volna nem megnézni.
A két ledolgozós szombaton nálunk szabadságot kellett kivenni. Ebből az egyiken Luca-napi készülődés volt MArciékál, és linzert sütöttünk az anyukákkal, amit aztán a gyerekek eladtak a vásárban. A másik szombat Marciéknak szabad volt, Milánnak is az egyik bemenős volt a másikon mézekalácsot sütöttek az osztályfőnöknél. Mátééknak online oktatásuk volt.
Mátééknál lecserélődött a korábbi matek tanár, akit egyébként a gyerekek nem tartottak nagyon sokra, állítólag nem tanultak vele semmit. Én nem ismertem. De idős volt már, nyugdíjasként tanított, és most beteg lett, és végleg elment nyugdíjba. Két tanárral tudták pótolni, a sima órákat egy fiatal " csaj" vette át, a fakultációt pedig egy 80 éves tanárúr, aki pályafutása során több városi elitiskolában is tanított, és az emelt szintre felkészítés a szuperképessége. És Máté is azt mondja, hogy milyen jól tanítja őket, remélem megtartja a jó egészségét, még erre a másfél évre, amíg Máté gimis.
Máténak közben megültük a múlt héten a szüetésnapját. Sportórát kért, megkönnyítve annyival a dolgunkat, hogy már előre kikérdezte az egyesületi barátait, hogy milyet ajánlanak, úgyhogy pontos típussal állt elő. Úgyhogy most új közös hobbink van, az sportóránk közös bindzsizése és összehasonítása, mert én is kaptam egyet még hónap elején, úgymond ezt kértem karácsonyra és születésnapra, csak én egy nőies fazont, nem olyan nagy bumszlit, mint a Mátéé. Szóval esténkánt, mikor Máté hazavetődik, akkor mellém kuporodik, és összevetjük, hogy kinek mit mutat az órája :-)
A zenészeknek volt karácsonyi koncertjük, múlt héten egy fúvószenekaros, e héten egy vonószenekaros koncerten voltunk, plusz Máténak egyéniben is volt egy kis karácsoniy ünnepsége a hegedűtanárának a rendezésében. Szóval kijutott a kultúrából rendesen az elmúlt napokban.
