Vannak délutánok, esték, amikor tök normálisan tudnak működni, együttműködni, és vannak, amikor teljesen meg vannak zakkanva, és semmivel nem lehet őket arra rávenni, hogy vegyenek vissza. Nagyjából fele-fele arányban fordulnak ezek elő, teljesen random módon.
Tegnapelőtt délután például pont ilyen őrültekháza hangulat uralkodott a lakásban. Meg már előtte is.
Mert kedd délután Luca-napi készülődés volt Mátééknál, ami 4 körül ért véget, így rögtön össze is szedtük Milánt, és úgy mentünk együtt Marciért az oviba. De a kedd Milánnak a napközis délutánja egyébként a suliban, amikor nem megyek érte korán, így tud egy kicsit még ott bandázni, játszani. Természetesen vérig volt sértődve, hogy korán mentem érte, és hazáig duzzogott.
Itthon aztán mintha kifújta volna a fejükből a tartalmat a szél, mert semmire nem voltak hajlandóak, pedig mindkét iskolásnak volt még több-kevesebb leckéje, Máténak hegedűgyakorlás, szóval lett volna mit csinálniuk, de nem. Mire az egyik végre leült a feladatához, akkor a másik kergült meg, én meg csak azt éreztem, hogy hol az egyikre kell rászólnom, hol a másikkal kiabálok megállás nélkül, hol ők veszekednek/verekednek különböző kombinációban.
És ennek a káosznak a közepén képes voltam közvéleményt kutatni, hogy ki mit vacsorázna. Sebtiben oda is raktam a szilvásgombócnak ( lidl) a vizet, pirítottam a zsemlemorzsát, Marci pedig virslit óhajtott, hát azt is odakészítettem. Közben szép lassan kicsordogáltak a konyhába, gondolom már éhesek voltak, de a civakodás folyamatosan ment. Éppen beugrottam valamiért a szobába, zsebkendőért, vagy valami ilyesmiért, de még a küszöböt sem értem el, amikor Marci már ordított valamiért, Milán meg odacsapott, és már ment is az asztal mellett a verekedés, rugdosódás.
- Nem hiszem el, hogy 5 másodpercre se fordítottam még hátat, és máris ordítotok!!!! Nem hiszem el, hogy nem lehet verekedés nélkül ülni 5 percet az asztalnál egymás mellett.!!! Ezt egyszerűen nem hiszem el!!!!- kiabáltam
Persze úgy néznek rám, mint a ma született bárány, és Milán odafordul Marcihoz, és folytott suttogó hangon odasúg neki:
- Szegény anya!- mondja- Most megint jól felbosszantottuk. Legyünk most egy kicsit jók.
- Jóóóóó!- egyezett bele Marci
Lehet tippelni, hogy meddig sikerült jónak lenniük. :-) De ezt azért nem álltam meg mosolygás nélkül :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése